Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

Sok szeretettel ajánlom Figyelmedbe a Klán Tanmese gyűjteményét, melyet fokozatosan töltünk fel újabb és újabb okos tanulságos történetekkel. Ha van neked is, küld el a ninjutsubudapest@gmail.com mailra, és kitesszük.

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Nem olyan régen, még mikor mások voltak a tervek, belevágtunk a Row projektbe, ami aztán belefulladt a semmibe. Azóta folyamatosan készülünk tervezünk a klánnal, hogy forgassunk. Így sikerült belecsöppennünk a Párduc Projektbe, Horgas Ádám művész úr jóvoltából, aki a MAB, Magyarország első websorozatának készítője. Főleg a harci jelentek kidolgozásában, megkoreografálásában veszünk részt...

A Párduc Projektnek elkészült az első trailere, ami szerintem nagyon durván jó lett:

Ennek örömére egy játékot is hirdetek. Írd meg a kommentek közé egy számmal, hogy pontosan hány schnittben szerepelek, vagyis ismersz fel, és akik jó számot írnak, na meg persze a véleményüket a trailerről, azoknak mind elküldöm a Boldogság Trilógia Második részét pdf-ben. (Az első volt a karácsonyi ajándékom)

A Párduc Projektről többet a Webse.hu oldalon tudhatsz meg, ami egy olyan honlap, ahová bárki regisztrálhat, aki bármilyen formában szeretne szerepelni, vagy más módon közreműködni amatőr, vagy akár profi filmekben is...

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Mi lettünk a Klánnal, illetve Ivettel az egyik legkitartóbb Kunoicivel (női ninja) a meglepetés a Meglepetés magazin legújabb számában. Néhány tippet sikerült adni, azt hiszem, női önvédelem szempontjából, amit persze kicsit máshogy írtak le, mint ahogy, de ettől még talán nem veszít az értékéből. Ezen kívül egy újság cikktől senki sem fogja tudni megvédeni magát, hiszen mi is 4 hónapos, heti 3-szori edzést javaslunk azok számára akik valóban szeretnék megtanulni megvédeni magukat.

Sok szerikével várunk mindenkit edzéseinken.

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Kérlek gyere vissza, ha felszáradtak a könnyeim;

Amint próbálom őket letörölni, újak gördülnek a helyükre.

Nincs mit titkolnom,

Csak nem akarom, hogy bárkinek a szenvedésem kelljen látnia.

Még mindig álmodva az óceán mélyén

Azt sem tudva merre van le vagy fel,

Lebegve a beszűrődő nap sugarai közt

Felfelé a mélységes óceán aljáról

Hiszem, hogy hallod a hangom

Függetlenül attól, milyen mélyre zuhanok

Sok ember járt már ezen a helyen,

Ezen a hideg, rejtélyes helyen.

Miért érzek mégis egy parányi kényelmet, miközben oly elveszett vagyok?

Lebegek felfelé a buborékokkal, ahogy lélegzem

(és) Hiszem, hogy hallod a hangom

Függetlenül attól, milyen mélyre zuhanok

Biztos vagyok benne, hogy egy napon

E csepp keserűség helyén egy virág nyílik majd az óceánban

Hiszem, hogy mikor sírsz elveszítesz valamit,

De eljön a nap amikor nem fogod bánni.

Minden itt született, ebben az óceánban

Egyszer én is vissza térek ide

úgyhogy addig a napig

Higgy magadban!

Én hiszek, még a sötétben is, a hangod reménysugarat vet felém.

Vigyél magaddal, s vezess keresztül egy helyen, ahol tudok lélegezni.

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Szóval ne lepődjön meg, ha amit mond azt mások épp ellenkezőleg értik, vagy azon, ha maga ért valamit teljesen félre. A legjobb dolog amit tehet, hogy nem engedi az indulatait és érzelmeit szabadon egy-egy ilyen félre értés során, hanem tudomásul veszi és megpróbálja megbeszélni...

Mostanában megkérdezték tőlem levélben páran, hogy a védikus írásoknak mi a véleménye 2012-ről és a világ végéről. Gondoltam, akkor mivel az én életem is éppen egy nagyon komoly megmérettetésen esik át éppen ebben a pillanatban is, írok egy pár gondolatot arról, hogy hol is vagyunk és miért is.

Milyen korban élünk, mi jellemző erre a korra?

A Védikus írások azt mondják, hogy a kor neve, amiben éppen élünk, a Kali-Yuga. Egyszerű szabad fordításban a bűn kora. Kali a korszak uralkodója tulajdonképpen nem más mint a Sátán, ördög, maga  a gonosz. De ezt a korszakot nevezik úgy is, hogy a hazugságok és az álszentség kora, vagy a veszekedések és civakodások kora. Az a kor, amikor nincs egyetértés az emberek között és bármilyen apróságon képesek összeveszni, vagy megharagudni másokra.

Itt pedig el is érkeztünk oda, hogy eddig semmi újat nem mondtam, hiszen ha figyeljük az életünket, akkor láthatjuk a környezetünkben, a családunkban, barátainkon, vagy csak saját magunkon, hogy igen, tényleg így történik.

Mikor kezdődött, meddig fog tartani a Kali-Yuga?

Itt egy jó és rossz hírrel kell szolgálnom. Mert az igazság az, hogy habár az összes kor közül (összesen 4 van) ez az utolsó, ez a legrövidebb, így is jóval hosszabb, minthogy megélhetnénk a végét. Valamivel több mint 5000 esztendővel ezelőtt kezdődött, és még valamivel több mint 427 000 éven át fog tartani.

Ezt természetesen nehéz megemészteni és feldolgozni, ha most találkozunk először az információval és mindent elhittünk, amit az iskolában mondtak történelem, meg földrajz órán, vagy mondjuk hittanosok voltunk éppen. Na de nekem nem is célom bárkinek a meggyőzése. Egészen egyszerűen azt az értékrendet, amit 30 évnyi keresés, rengeteg csalódás, megtörés, elpusztítás, de mindig újra és újra talpraállás után az életemben követendőnek tartok szeretném megmutatni. Mert tapasztalom, hogy működik.

És ez a látásmód szerint teljesen felesleges azon agyalni, hogy mikor kezdődött, vagy mikor fog véget érni, hiszen a világ vége az ugye azt jelenti, hogy meg fogunk halni. És ez mint az élet vele járója, bármikor bekövetkezhet bármelyikünkkel. És ha én mondjuk meghalok miután fellőttem ezt az írást a netre, vagy te halsz meg miután elolvastad, akkor nekünk akkor jön el a világvége. A világvége bármelyik pillanatban bekövetkezhet bármelyikünk számára.

És itt most mindegy, hogy hiszünk-e Istenben vagy nem, elfogadjuk-e a tanácsait az életünkre vonatkozólag vagy nem, vannak törvények, amik ellen nem tehetünk, mert ezek a teremtő törvényei és attól, hogy valaki azt mondja nincs Isten szerinte, attól még létezni fognak. Születés, betegség, öregség halál, mindannyinkat utolér akár tetszik akár nem.

De vannak sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb törvények is, amiket akár most azonnal le tudsz ellenőrizni, ha nehezedre esne elfogadni ezt, mint például, ha felugrunk, akkor vissza fogunk esni, és bármit dobunk fel bármilyen magasra, az is mind vissza fog hullani a földre.

Nem is fejtegetném tovább azt, hogy miért érdemes elfogadnunk Isten létezését és megtudnunk, hogy akkor ki is Ő valójában és kik vagyunk akkor mi, ha Ő az Ami és Aki. A lényeg az, hogy a világ végét Isten hozza el mindannyiunk számára és akkor, amikor Ő akarja. És azért mert hallhatatlan lelkünknek nem ez az igazi otthona, amit magunkénak, vagy önmagunknak gondolunk épp most, ebben a pillanatban.

Hiszen mindannyian Isten parányi szerves részei vagyunk, három tulajdonsággal: Mindent tudunk, Mindig boldogságot tapasztalunk, és mindezt örökkön örökké.

Na de akkor miért szenvedünk, ha mi lelkek vagyunk és örök boldogságban van részünk?

Mert igazából nem szenvedünk, csak azt gondoljuk, hogy szenvedünk. Mivel jelenlegi börtönünket, ezt a testet gondoljuk tévesen önmagunknak, ezért azok a dolgok, amik ebben a világban hatnak ránk, illetve hatnak erre a testre, azt mind önmagunknak gondoljuk és az értékrendünk szerint, ahogy szocializálódtunk, jónak vagy rossznak gondoljuk…

Amíg nem sikerül fölé emelkednünk ennek a téves felfogásnak és megvalósítani lelki önvalónkat, addig pedig mindig fogjuk tapasztalni a kettősségek váltakozásából származó gyötrelmeket. Ez a test nem más mint egy gép, amivel tapasztalhatjuk mi a halhatatlan lelkek, a kettősségek örök váltakozását. Sötét-Világos, fiú-lány, hideg-meleg, boldogság-szenvedés, jó-rossz, stb…

Mi Kalinak, a Sátánnak, ennek a kornak az uralkodójának a fő módszere?

Sátán a legkedvesebb személy és a legjobb fej, aki létezik. Ősi nevén Kali az az élőlény, aki mindig támogat bennünket céljainkban és soha semmiben nem akar megakadályozni bennünket. Ez az Ő módszere. De ez Isten módszere is. Ezért teremtette ezt a világot nekünk, hogy ha akarunk, akkor hallgathassunk a Sátánra. A Sátán pedig nem egy ember, aki elénk fog állni és azt mondja, hogy Ő a Sátán (persze ilyen is van), hanem ő az, aki mindig más embereken keresztül fog megkísérteni bennünket a gyengeségeinken keresztül.

Ez ennek a korszaknak a lényege, és a Sátánnak a legfőbb módszere a megosztás. A szívünkre, az érzéseinkre hat. Ha úgy tetszik, megműti a szívünket... Oszd meg és uralkodj, ha így jobban érthető. Vagyis, Kalinak a legfőbb eszköze az, hogy a barátok, szerelmek, családok, országok, népek ne legyenek együtt… Mert az egységek ellen nem tud semmit csinálni, hiszen ahol a szeretet össze tart egy családot, egy baráti társaságot, egy országot, vagy egy népet, ott mindig meg tudják beszélni a problémákat.

Sátán úgy intézi a dolgokat, hogy ő tűnjön a legjobb fejnek és úgy látszódjon, hogy ő neked akar jót, de igazából neki az az érdeke, hogy ne legyél azokkal, akiket szeretsz.

És így kezdődik minden civakodás, minden veszekedés, minden probléma, minden háború. Keres egy jó okot, amiért elhagyod, vagy megbántod azokat, akiket szeretsz, vagy azok bántanak meg téged.

Miért és hogyan történik a sok veszekedés?

Az, hogy most Kali-Yuga van, azt jelenti, hogy mindent félre fogunk érteni, vagy mások fogják félre érteni a mi mondandónkat, viselkedésünket, reakcióinkat. Ez egy ugyan olyan törvény, mint a gravitáció. Akár tetszik, akár nem tetszik ez van, és innen indulunk most éppen.

És mivel általában nem győztük le a szívünkben a büszkeséget, mely a félelmeinkből táplálkozik, hogy lenni akarunk valaki és meg akarjuk mutatni azt, hogy velünk aztán így nem lehet, meg nekünk aztán ezt nehogy már valaki megmondja. Így a büszkeségünkön keresztül, mely abból a félelemből táplálkozik, hogy nem lesz jó nekünk, mert nem hiszünk abban, hogy Isten úgy rakta nekünk össze a világot, hogy minden jó lesz, azt gondoljuk, hogy tennünk kell valamit. Meg kell mondanunk a véleményünket, a vélt igazságunkat…

Mivel mindenki így érzi, ezért mindenki megmondja a másiknak és már el is érkeztünk a veszekedéshez. Tehát: Félelem, Büszkeség, és ebből lesz a rossz reakció…

Hogyan tudom kivédeni ezeket?

Természetesen minden félreértést és rosszat nem lehet kivédeni, hiszen ez a korszak erről szól. De nagyon sokat tehetünk azért, hogy ránk ne legyen hatással.

Változtassunk a szokásainkon és próbáljunk erre inspirálni másokat is.

1. Ne hazudj! Ez az alap. Legyél őszinte magaddal elsősorban először. Nézd meg, hogy boldog vagy-e úgy, ahogy élsz. Aztán azt, hogy tudsz-e változtatni? Aztán utána már tudsz őszinte lenni másokkal is. Persze a hazugság jó módszernek tűnhet, hogy ne legyen veszekedés, mert néha rosszul reagálnak mások az igazságra, de az a tapasztalatom, hogy amennyit nyerünk egy hazugsággal, hogy elkerüljünk egy balhét, legalább 10-szer akkorát bukunk, mikor kiderül az igazság, és akkor már nem csak annak a terhe zuhan ránk, hanem az is, hogy hazudtunk...

2. Légy Józan! Első lépésnek már az is tök jó, ha szert teszünk egy józan látásmódra. Józan látásmódra pedig hogyan másképp tehetnénk szert, minthogy nem iszunk, drogozunk, vagyis semmilyen mesterséges tudatmódosítóval nem ködösítjük el magunkat.

Mert hát ha tiszták vagyunk, akkor is önzőek, büszkék és irigyek vagyunk különböző mértékekben, de ha még mindehhez sikerül el is szállnunk, akkor aztán egy-egy apróságból tényleg képesek vagyunk világháborút kirobbantani. Amiben nem az a szomorú, ha kirobban, hanem az, hogy igazából csak saját magunknak okozunk vele szenvedést.

3. Győzd le a lustaságot! A legtöbb ember retteg az élettől, retteg a Sátántól és attól, hogy az emberek bántani fogják, ezért nagyon sokat akar aludni. Amíg alszom, addig ugye legalább nem bánt senki, hanem el vagyok bújva a jó meleg ágyba a világ elől. Na de előbb vagy utóbb fel kell kelni és mégis csak találkozni kell a világgal, ahol vár ránk a Kali-Yuga, a hazugságok és álszentségek kora. Ezen felülemelkedni pedig komoly munka, mert le kell győznünk saját magunkban a félelmeinket, büszke dölyfösségünket, önzésünket és agressziónkat. Ez pedig munka, tanulás és gyakorlás. Vagyis ébren kell lennünk, találkoznunk kell emberekkel és különböző „éles” szituációkban kell valóban meg is tennünk, hogy nem húzzuk fel magunkat egy egy szituáción, nem vesszük magunkra mások sértéseit, stb.

Erről el kell olvasnunk pár könyvet, találkoznunk és hallanunk kell ilyen emberektől, vagy legalábbis olyanoktól, akiknek szintén célja, hogy fölé emelkedjenek ezeknek a dolgoknak.

4. Megértés és szeretettel elfogadás. Az első állomás az lesz, hogy ha elkezdjük gyakorolni a fenti két pontot, hogy mikor támadás érkezik a mi egónk felé, akkor nem húzzuk fel magunkat és megpróbálunk kedvesen megértően reagálni a szituációban, főleg akkor, ha a másiknak még nincs is igaza. Ez persze nagyon nehéz és sok gyakorlást igényel, de ha meg akarjuk változtatni a kapcsolatainkat oly módon, hogy a korszak hatásai ne legyenek rá befolyással, akkor el kell kezdenünk gyakorolni. Ha képesek vagyunk így tenni, akkor 4 lépcsőn fogunk ismét átmenni:

1. Először furcsállni fogják,
2. Aztán kinevetnek bennünket, hogy balekok vagyunk.
3. Ez után heves ellenállásba fogunk ütközni és a gyűlölet különféle hullámaival fognak ránk támadni.
4. Elfogadás. Legvégül, ha mindvégig megőrizzük a nyugalmunkat, a józan és szeretettel teli látásmódunkat, akkor el fogják fogadni tőlünk amit mondunk. Ide viszont esélyünk sincs eljutni drogokkal, vagy tanulás nélkül.

Vagyis meg kell változtatnunk az életünket.

A változás azt jelenti, hogy változtatunk első sorban magunkon. Ott legbelül, ahol a legnehezebb. Először új szokásokat kell felvennünk, olyanokat, amik segítenek bennünket elsősorban józanul gondolkodni. Tudom, hogy manapság, ha bárkinek bármi gondja van egyből leissza magát, vagy bedrogozik. Mert így egyszerűbbnek tűnik. De igazából nem lesz az és ott legbelül mindenki tudja és érzi. Ezt a döntést azonban meg kell hoznunk bármi áron, különben esélyünk sincs arra, hogy eljussunk az elfogadásig. Sőt nem elég csak meghoznunk a döntést, hanem mindvégig ki is kell tartanunk, mind a 4 lépcsőn át…

Hátrébb kell lépnünk egy lépést az életünktől és el kell kezdenünk szemlélni egy lépéssel távolabbról magunkat, a reakcióinkat az érzéseinket. Ha nem tesszük meg akkor továbbra is csak indulatokkal fogunk válaszolni mások indulataira. Mondjuk azokéra, akik nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal, mert soha senki nem mondta el neki, hogy erőszakra nem lehet erőszakkal válaszolni, hanem csak elfogadással és szeretettel lehet eljutni bárhová…

(Természetesen vannak olyan szituációk az életben, amikor nincs lehetőség megbeszélésre és erőszakot kell alkalmazni, és ezzel a témával sokat foglalkozunk Ninjutsu edzésen, még mielőtt valaki szentimentálisnak gondolná az eszme futtatásomat.)

És legvégső esetben le kell cserélnünk az ismerőseinket. A barátok így is, meg úgy is cserélődnek és csak az igaziak maradnak meg. Tehát nem olyan rossz dolog, ha mi magunk választjuk meg őket és nem csak olyanok vannak, akikkel egy-egy házibuliban ittunk… Érdemes olyan emberek társaságát keresni, akik maguk is igyekeznek szebbé és jobbá tenni ezt a világot…

Kivel töltjük az időnket, kik a barátaink, kik a tanácsadóink?

Mert ha ragaszkodásból maradnak csak a régi cimborák, akkor nem fogunk változni. Tehát nem eldobni kell az embereket, hanem mérlegelni, hogy melyikükre érdemes mennyi időt tölteni a fejlődésünk céljából.

Például, ha van egy probléma és azt megbeszéljük a haverunkkal egy kis kokaint felszippantva, akkor abban a pillanatban lehet, hogy éppen logikusnak tűnik az az értékrend alapján, amiben vagyunk és a javaslata is jónak tűnik. De hacsak ő nem egy Avadhuta (Olyan személy, aki bármit megtehet, mert ismeri az élet legvégsőbb célját és mindig annak a fényében beszél), akkor valószínűleg nem lesz képes nekünk megfelelő segítséget nyújtani.

Néhány más példa:

Párkapcsolati problémákat kivel érdemes megbeszélni?

Egy jó baráttal, akivel együtt szoktunk piázgatni és hasonló problémákkal küzd mint mi, vagy egy olyan személlyel, aki már hosszú ideje él párkapcsolatban, családban és van bőven tapasztalata egy működő, tudatosan működtetett kapcsolatról?

Önvédelmi szituációkat kivel érdemes megbeszélni?

Egy cimbivel, akivel a Sárkány közbelép óta együtt megyünk moziba a legújabb akciófilmeket megnézni, utána meg bepiázunk és a filmen fellelkesülve szétverünk pár kukát, vagy egy hiteles önvédelem oktatóval, aki esetleg már maga is részt vett pár vérre menő szituációban?

És a példákat sokáig fel tudnám sorolni még, de remélem ezzel a kettővel is sikerült rámutatnom, hogy meg kell válogatnunk azokat az embereket, akiknek a véleményére adunk, méghozzá az eredményeik alapján. Természetesen vannak kivételek, mint ahogy minden szabály alól vannak, hiszen a szentek, az olyan nagyszerű személyek, akik Istennek adták az életüket és így Isten olyan megvalósítással és tudással ruházta fel őket, hogy képesek bármilyen témában, bárkinek segíteni. (Mint a múltkori videó pl. Feri Atyával)

És nem kell megijedni, mert bizony, ha mi a boldogság felé vezető utat választjuk, akkor azok a barátaink, akik ezt nem értik, szintén a 4 részen keresztül fognak menni a velünk való kapcsolatban, vagyis először csak felhúzzák a szemöldöküket, aztán kinevetnek, majd ellenségesek lesznek és itt a legnehezebb, mert ugye még úgy is tűnhet, hogy kimondjuk, hogy „öri hari”, de ha itt visszalépünk, akkor elbuktunk és újra kell kezdenünk, viszont ha továbblépünk, akkor idővel, ha ezek az emberek igazi barátok, akkor végül el fogják fogadni a döntésünket…

Néhány tipp még, amivel fölé tudsz emelkedni a veszekedéseknek, félreértéseknek, a teljesség igénye nélkül:

Korai kelés, kevesebb alvás (6-7 óra elég), meditáció (rendszeres), szentírás olvasás, edzés, harcművészet, jóga, hideg vízben fürdés (vagy csak a végén egy gyors hidegzuhany), de felkelés után mindenképpen zuhanyozz és vegyél tiszta ruhát... rendszeresség… stb

Valamint a legvégső tuti megoldás:

Ezt már direkt csak ide a végére írtam, hogy a legkitartóbbak leljék csak meg. Szóval az a helyzet, hogy most mindezt azért olvashattad el idáig, mert most ebben a bűnös korszakban a Kali-Yugában, a Sátán korában, ahol lábbal tiporják a tisztességet és az erkölcsöt, az egyéniséget és a legbelső személyiséged, hogy megerőszakold magad minden este egy színpadon, ahol azok előtt szerepelsz, akikről úgy gondolod hogy fontosak neked, van egy különleges lehetőséged.

Ez a különleges lehetőség a jóslatok szerint az aranykor, aminek a hajnalán élünk. 500 éve kezdődött el, és összesen 10000 éven át fog tartani. Ennek az aranykornak a fényében olvashattad mindezt az információt ebben a bejegyzésben, illetve az összes többiben itt a harciszerzin. Mert én a blog gazdája, mikor megértettem a jelentőségét annak, amit megtudtam, egyből úgy gondoltam, hogy ingyen és bérmentve szeretném az egész világ rendelkezésére bocsájtani. Ezért kezdtem el blogot írni. :)

A dal, ami a bejegyzés elején ajánlva van háttér zenének, Isten egy inkarnációjának 8 versből álló jó tanácsa erre a korra. Úgy hívják hogy Siksastakam.

Őt úgy nevezték, hogy Caitanya Maháprabhu, vagy más néven Gauranga Maháprabhu. Ő hozott el egy módszert, amivel bárki bárhol bármikor fölé tud emelkedni ezeknek a problémáknak, meg tud menekülni a hazugságok és félreértések elől, mert kapcsolatba kerül ezen a módszeren keresztül a szívében lakozó Istennel.

Ez egy különleges meditáció, amit bárki, vallásos-vallástalan, hívő-hitetlen, szegény-gazdag, fiú-lány, bárki gyakorolhat és automatikusan működni fog. A meditáció pedig nem más, mint egy mantra meditáció. Egy különleges mantra, melynek az éneklése bárhol bármikor engedélyezett, mindenféle szabályok nélkül.

A módszer pedig csupán annyi, hogy énekelni kell ezt a különleges mantrát:

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

És jöjjön bárki ellenünk, támadjon ránk élőholtak, vagy vámpírok serege, értsünk félre bármit szeretteinktől, vagy szenvedjünk bármennyire saját ostobaságunktól, mindig minden megoldódik…

Ahhoz azonban, hogy ezt is ki merjük próbálni, le kell győznünk a saját félelmünket, hogy merjünk hangosan énekelni. Először csak egyedül javaslom, vagy énekeld velem itt:

Ki kell csak próbálni ilyen egyszerű…

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Már nagyon régóta szerettem volna bemutatni egy kedves jó barátom zenekarát, de nem tudtam mikor és mit mondjak róla. De ma úgy döntöttem, hogy nem gondolkodom tovább, hanem csak így egyszerűen így teszem ezt:

Sok szeretettel ajánlom Vijaya új zenekarának új dalát. Bár lehet, hogy már sokan hallottátok, nekem a mondanivalója tetszik a legjobban. Az Om dübörög, él és megállíthatatlan, mert egy megállíthatatlan szent ember viszi a hátán.

Neked

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

A halál völgyében való kirándulás persze igazából csak bemelegítés volt a későbbiekhez. Az ember ugye azt gondolná, hogy egy ilyen kirándulás különböző löketekben fog élményügyileg hullámozni. De ez a Nepáli Zarándok út, ahogyan az már csak más zarándok utakkal is lenni szokott, ahová azért jutottam el, hogy testileg, szellemileg, de főleg lelkileg fejlődni tudjak, csak egyre komolyabb lett. Minden nap egyre mélyebben és mélyebben süllyedtünk bele az ősi kultúra emlékeibe és napjainkban is jelenlévő hatásába.

Nepál egy olyan ország, ahol sok-sok ezer éves múltra tekintenek vissza, és azt nem dobták el maguktól, hanem inkább a Nyugat köszönt be nekik és adott, amit ők elvettek maguknak. Mert Nepál egy különleges ország, különleges emberekkel.

Boudhanátha

A reggeli ismét nem sikerült valami fényesen. Nagyon lassan jött csak ki, nagyon kevés volt és ráadásul nagyon drága. Még otthon sem szoktam 1600 Ft-ot költeni egy reggelire. De itt sikerült. Legalább finom volt. Ez az élmény amúgy gyorsan átalakult, mert ahogy később egyre feljebb mentünk a Himalayaban, úgy kezdte el az ember érteni az élet, és az étel értékét.

Na de ne szaladjunk így előre...

Hiszen még „csak” pár napja vagyunk itt és éppen arra a szent helyre készülünk, ahol Buddha egy még életében kihullott fogát őrzik egy Sztúpában. Mint olyan, Buddha a védikus szent írások szerint maga Isten, aki megjelent akkor és ott azoknak az embereknek, hogy elmondja nekik, hogy akkor éppen mire van szükségük. Mert hát Isten már csak így nyomja...

Reggeli után taxikba ültünk és elhajtattunk a legendás Boudhanáth Sztúpához.

Kathmandu, Nepál fővárosa sok mindenben hasonlít Indiára. Az utcán körülbelül ugyanaz a színvonal, kicsit talán jobb a a közlekedés, de túl nagy különbség nincs. Ugyanúgy az utcán folyik a csatorna, sok a szemét és nagy a nyüzsgés.

Na de Boudhanátha az más... Az ott egy külön kis városrész, egy kis ékszeres doboz a sztúpa körül. Be sem lehet menni, csak jeggyel, vagy engedéllyel. Minden patent rendben van, gyönyörű tiszták az utcák, nincs tömeg, és a koldusok és utcai árusok is ki vannak tiltva. A városrészt fegyveres őrök őrzik rendesen, és igazából teljesen kellemes, mert nem kell mással foglalkoznod, csak amivel szeretnél, mert nem akar neked minden percben eladni egy ifjú rámenős üzletember egy rozsdás kést, hogy az az ő ősi tradicionális Gurkha családjának a felbecsülhetetlen értékű tőrje és vedd már meg...

Először azt gondolná az ember, hogy Buddha foga köré építették a világ legnagyobb bizniszét. És tényleg jól működik a rendszer. Aztán ahogy beléptem a belső körbe, igazán pofán csapott a spiritualitás, amivel ha akartam, ha nem kezdenem kellett valamit. És kezdtem is azt hiszem... Magamba engedtem, átéltem és ettől elolvadt minden...

Gaura elintézte, hogy bemehessünk az itt élő szerzetesek templomába. Már jól ismerik, hiszen jön minden évben ide. Igazából odabent láttunk egy-két gyönyörűséges csodát, és mikor kijöttem már szemernyi kértségem sem volt arról, hogy nagyon jó helyen vagyok és megérte már csak ezért eljönni.

Mire kijöttünk, már itt voltam, vagy ott, valahol a múltban. Csak azt tudtam, hogy egy új érzés, valami, ami nem új és nem is régi, megmozdult bennem és hogy megvizsgálhassam, kicsit lemaradtam a többiektől. Persze erre csak később jöttem rá, mert a templomból kilépve egy vakokból álló kis zenecsapat játékára lettem figyelmes… (ez szólt egész Boudhanáthában, amit a bejegyzés elején találsz...)

És hát azt kell mondanom a zene hatására komolyabb filmszakadás következett be nálam. Körülbelül ott helyben lejátszódott előttem pár előző életem, amit itt töltöttem és elég hosszan figyeltem őket. Meg fel is vettem kamerára. Mert annyira tetszett az érzés.

Szerettem volna adományozni a vak zenészeknek az élmény miatt, de nem volt nálam semmi apró... Nem kellett sokáig várnom, mert a vakok köré gyűlt tömegben egy kisfiú megérezte, hogy mit akarok, és megfogta a nadrágom szárát, és vonszolni kezdett egy irányba...

Egy szót sem szólt, csak éreztem, hogy vele kell mennem, mert ő fog tudni segíteni nekem. Aztán egyszer csak berángatott a szellemi fogyatékosnak tűnő kissrác a Sztúpa vezetőjének irodájába. Átvitt a szerzeteseken, meg mindenen, mintha neki, meg aki vele van, szabad bejárása lenne ott bárhová. És az érintésétől teljesen természetesnek vettem, hogy jövök vele én is, és a szerzetesek sem szóltak semmit. Aztán egyszer csak ott álltunk mind a ketten a Sztúpa vezetőjének irodájában, ahová előtte láttam Gore-t nagy alázatosan, meg hajlongva belépni, hogy akkor engedjenek be minket a tempibe és azok meg ott ültek egy hatalmas összegyűrt papírpénzekből álló kupac körül és válogatták szét.

Természetesen lányos zavaromban hirtelen csak ott álltam, mikor a kisfiú odalépett a főnökhöz, megérintette, és az is egyből tudta, hogy pénzt szeretnék váltani, hogy adományozzak. Egy szó nélkül felváltottam egy százast, kint odaadtam belőle valamennyit a zenészeknek, aztán kezdetét vette az idő utazás.

A Sztúpa körül imakerekek vannak körbe, és Gore mondta, hogy mindenképpen menjünk egy kört a Sztúpa körül úgy, hogy megpörgetjük az összeset. Engem már vonzott az elejétől a cucc, de hát a sűrű program miatt akkor csak most sikerült rászánnom magam, hogy na akkor pörgetés… Ahogy elindultam, már a felénél szét voltam teljesen csúszva. Patakokban ömlött a könnyem, rázott a hideg, de gondoltam akkor is végig csinálom, és felvettem a napszemüvegemet, nehogy a helyiek összeverjenek, hogy szimulálok itt mindenféle extatikus szimptómát…

Aztán visszautaztam az időbe, amikor itt még két Buddhista irányzat létezett és irtották egymást kőkeményen, hogy melyik maradjon fent. Gaura mesélte a sztúpa tetején a Buddhista történelmet és teljesen Dejavum volt, ahogy mondta a sztorikat. És mikor elkezdtem forgatni a kerekeket, össze állt a kép, az előző életem utazásának képeinek részletei kerültek a helyükre és sikerült egy újabb komoly részletet kiraknom előző sorsaimból a jelenlegi énem megismerésének képéből… Nagyon durva élmény volt az a talán egy, vagy néhány óra, amíg utaztam, meg bolyongtam, mert a többiek kényelmesen meg is ebédeltek közben az egyik ház tetején… Hirtelen haza értem érzés tört rám, és mindenkit ismerni véltem már. A messzi hegyeket, a házakat, az illatokat, az utcán a köveket, a sarkokat, mindent...

A többit talán egyszer majd elmesélem, de leírni most semmiképpen nem fogom, a lényeg az, hogy eltűntem a csoport szeme elől és végül GD akadt rám egy Thangka kereskedőnél, ahol csak figyelgettem a festményeket átszellemülten...

Délután

Visszamentünk a belvárosba és bevásároltunk hegymászó cuccokat. Így sikerült egy nagyon komoly cipőhöz jutnom, kb 12e forintért, amit itthon 50 körül adnak, meg még kaptam hozzá két zoknit is. :) Plussz még egy két hegyremenős okosságot is sikerült vennem, mert itt Nepálban minden, ami otthon rettenetesen drága, fillérekbe kerül, mert itt gyártják majdnem az összes hegymászó világmárkát… vagy a szomszédban. :)

Nekem nagyon nagy élmény volt ez a nap is. Tarts velem a következő Sétára a világ tetején! KATTIDE

vagy

Olvasd el az eddig elkészült ultibeszámolómat KATTIDE

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Már régóta bele beleszaladok az előadásaiba Pál Feri Atyának, akinek a miséjére állítólag úgy rohannak be az emberek, és aki nem elég gyors, az nem fér be a templomba. Olyan durván komolyakat tol az ember, hogy elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam Veled itt a harciszerzin is.

Van fent egy csomó videója, előadása. Azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes végighallgatnia bárkinek őket, aki szeretne jobb ember lenni. :)

Ez az oldala: http://www.palferi.hu/

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

„Ez nem történhet meg velem!” - gondoljuk, mikor megint megkapjuk ugyanazt a pofont, ugyanarról a védtelen oldalunkról…

„Velem ezt nem teheted meg!” - hangzik a mondat legbelül.

De mégis megtették velünk...

És az élet nem azért adja ezeket a sallereket, hogy büszkén elmeneküljünk előlük. Hanem, hogy megpróbáljuk megérteni vajon miért kapjuk. Meg kellett születnünk valamiért és vannak dolgok, amik újra és újra megtörténnek velünk. És mert mi nem akarunk változni, ezért újra és újra megkapjuk ugyanazt a csomagot, amit annyira rühellünk, amitől szenvedünk, ami miatt sírunk legbensőbb szobánkban.

Elmenekülhetünk a világ végére is, egyik országból futva, egyik családból a másikba, de a sorsunk, a saját elménk elől nem futhatunk el. Mert azt megkapjuk ugyanúgy, ha Oroszországig futunk, akkor az oroszoktól, ha az Északi-sarkra, akkor a fókáktól, vagy az eszkimóktól. Ha itthon élünk, akkor a körülöttünk lévőktől, ha Németországig akkor a németektől.

Napóleon például Lipcsébe próbálta meg már halálra ítélt világuralmi álmait valóra váltani, de egy véletlen tragédia folytán, mikor visszavonultak volna, „véletlenül” korábban robbant fel egy híd és így elveszett a csata. A híres Lipcsei Csata után elkerülhetetlen volt Napóleon bukása. Azt mondják, mert túl kicsi volt, képes volt levágatni egy katonája fejét is egyszer. Persze ez lehet, hogy csak szóbeszéd, de több történelmi mű is állítja, hogy kisebbségi komplexusban szenvedett alacsony termete miatt… Gondolom, ezért gondolta, hogy majd ő mégis elfoglalja a világot…

De a sorsa elől nem menekülhetett. Mert nem arra született, hogy a világ ura legyen és mindenki úgy tegyen, ahogyan azt ő parancsolja. Napóleonhoz képest nekünk nincs seregünk, nincs annyi hadi anyagunk, de gyakran próbáljuk mi is egészen Lipcséig húzni a dolgokat, és hiába buktunk már el az élet minden területén egészen addig, míg az élet be nem adja a végső mattot, képesek vagyunk ragaszkodni elképzelésünkhöz, hogy mi az, ami jár nekünk és mi az ami nem. Képesek vagyunk azt gondolni, hogy nekünk nem kell semmit tennünk azért, hogy jobb legyen nekünk, az majd egyszer csak sült galambként belerepül a szánkba.

De a valóság sajnos más. Annyi, de annyi sok embert látok nap mint nap, akik szeretnének boldogok lenni. És amikor megkérdezem őket, hogy miért nem azok, mindig elő jönnek egy két jó indokkal, ami áltlában nem az, hogy bennem van a hiba, mert ezt meg ezt a dolgot nem vagyok képes máshogy lereagálni, látni, feldolgozni.

Pedig a helyzet az, hogy a sorsunk az, hogy fejlődjünk. Ha nem akarunk fejlődni, akkor szenvedni fogunk. Illetve itt az anyagi világban mindenképpen szenvedni fogunk, mert a fejlődés sem egy leányálom, amíg meg nem valósítjuk a változásból és fejlődésből fakadó gyönyörűséget. Szeretnénk megállítani a pillanatokat és szeretünk a múlt szép emlékeiben úszkálni, de a múlt már nem létezik, csak annyira, amennyivel többé váltunk rajta keresztül, és a jelen - melyben talán épp jól érezzük magunkat - is el fog múlni, hiszen közeleg felénk a jövő. A jövőnk felé rohanunk, hogy a jelenünkként megéljük, majd a múltunkként emlékezzünk rá.

A jövőnk pedig egészen addig újra és újra ugyanaz az érzés, lecke, amíg meg nem tanuljuk kezelni és feldolgozni, amíg meg nem értjük, hogy mi az, amin változtatnunk kell magunkon, hogy megkaphassuk a következő leckét.

Ezt a világot, amit tapasztalunk és annak minden pillanatát Isten rakja össze nekünk azért, hogy fejlődhessünk. A mi dolgunk pedig az, hogy megpróbáljuk megérteni az üzeneteit, megérteni a leckéit, míg egy nap majd láthatja, hogy igen ez már meg van, akkor most mehetünk tovább egy következő pályára.

Annyi sok ember szeretne egészséges lenni, de nem hajlandóak változtatni a rossz táplálkozási szokásaikon. Annyi ember szeretne gazdag lenni, de nem hajlandóak változtatni a pénzhez és az üzlethez való hozzáállásukon. Annyi ember szeretne párkapcsolatot, de olyan kevesen képesek feladni magukból egy darabot…

Mert azt gondoljuk, hogy tökéletesek vagyunk, mert mikor megtanulunk egy-egy leckét és nem értjük meg azt az apró tényt, hogy egy lecke megtanulása még nem tesz bennünket mindenhatóvá, az apró öröm, ami abból származik, hogy megértettünk valamit az Univerzum nagy összefüggéseiből, elvakít bennünket, hogy láthassuk a következő lépést.

Mikor szeretnénk megállítani az időt, vagy csak úgy múlatni, és mulatni járunk, olyankor értékes emberi létezésünk olyan pillanatait fecséreljük el, melyek során többek és többek lehettünk volna, hiszen változhattunk volna a jó irányba is ahelyett, hogy ennek a testnek, a lélek börtönének érzékszerv rácsait nyalogattuk volna…

Mikor valaki nem tud a test késztetésein felülemelkedni, akkor csak elrepül mellette az élet. Mikor valaki nem akar változtatni, mert túl büszke ahhoz, hogy azt mondja, igen, hibáztam és ezentúl ezt meg ezt a dolgot  másképp fogom csinálni, akkor ő olyan, mint a hernyó, aki csak egyik levélről rohan a másikig és nem érdekli az, hogy már hányingere van és igazából be kéne bábozódnia, hogy pillangóvá változzon, ő még csak rohan tovább eszeveszetten, mint ahogyan Napóleon is Menekült Lipcsébe, hogy hátha még ott egy utolsó csatában elnyerheti a világuralmat és akkor végre boldog lehet.

De nem lett boldog… Viszont lehetett volna…

Ha mondjuk megállt volna egy pillanatra és megelégedett volna azzal, amit kapott az élettől ajándékba...

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Ez a videó nagyon ott van. Sok ilyet láttam, sok ilyet hallottam, de ez nekem nagyon betalált. Ezért gondoltam elküldöm NEKED. :)  És tényleg...

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

A tavalyi utunk Nepálba a Himalayaba olyan komoly élmény volt mind testileg, mind lelkileg, hogy idén is elindulunk egy sétára a világ tetejére. Tarts velünk!

Ha érdekelnek az út részletei ezt töltsd ki itt, vagy lejjebb:

Utazni, útra kelni

Tavaly életem egyik legnagyobb utazásán sikerült részt vennem Nepálban, egy nagyon jó kis csapattal. Akkor eldöntöttem, hogy idén is Gore barátommal kell tartanom. Felejthetetlen élmény volt az ott eltöltött 2 hét és azóta is vissza vágyok Keletre, ahol annyi különleges dolog van, hogy az ember ha akkor és ott jelen van. Egy életre, vagy akár sok-sok életre szóló felejthetetlen élménnyel gazdagabban térünk vissza és nem csak el tudjuk mondani, hogy voltam ott is, hanem örökre a részünkké válnak az ott látott és hallott dolgok. Egy biztos, hogy mindenképpen több lesz belőlünk mint előtte volt. Ez garantált.

Miben más ez az utazás mint az utazási irodáké?

Ahogy az előre várható volt, úgy sikerült az út mint terveztük. Illetve inkább sokkal jobban. Mindenféle utazási irodák ajánlataiban, szerepel Nepál, de rá kellett jönnöm, hogy olyan utazást, amilyenre én vágyok, vagy amire azt mondom, hogy érdemes rá elmenni nem nagyon szerveznek. Nem azért, mert nem tudnának, hanem egészen egyszerűen azért, mert igazából fogalmuk sincs arról, hogy hová lenne érdemes elvinni az embereket valójában. Ahol nemcsak kizökkennek az itthoni nyugati mókuskerék világból, hanem egy olyan löketet kapnak a spirituális fejlődés útján, hogy azt mondják utána, ha most kéne választaniuk így utólag, akkor bármit megtennének, hogy ezt átélhessék.

Kivel megyünk?

A  garancia erre nekem egy nagyon kedves (remélem nevezhetem barátomnak) személy, a Zen Sihatsu Mesterem, Bhaktai Ádám, Gaura Náráyana pr, aki amúgy a Bhakti Kutír életmód központ feje is. Ő az az ember, aki akkora szeretettel és jó indulattal van a körülötte lévők iránt, hogy eleinte minden pillanatban elszégyelltem magam, amikor elkezdtem tőle tanulni. Aztán megszoktam, hogy ilyen is van és elkezdtem próbálgatni a saját életemben is ezt a fajta mentalitást több, s kevesebb sikerrel.

Ő gyerekkorában került ki Indiába, egy tradicionális Vaisnava iskolába, és ott tanult meg mindent, amit a testről, szellemről lélekről tudni érdemes. Rengeteg hasonló úton volt, akkor és igazából minden évben azóta is megteszi ezt az utat.

Mivel tavaly is együtt utaztunk, és nagyon kedves, és jó emberek jöttek innen a harciszerziről, így idén is meghívott, hogy tartsak a csoporttal, illetve bárki, aki úgy érzi, hogy elérkezett az idő egy efféle útra az életében.

Bárki eljöhet velünk, hiszen ez az utazás mentes mindenféle faji, vallási, vagy bármilyen más megkülönböztetéstől, előítélettől.

A program a tavalyihoz hasonló, és mondhatom, hogy spirituálisan is garantáltan ütős. Elkezdtem feldolgozni a naplót, amit írtam odakint, de eddig csak az első 3 napot sikerült megírnom. (Tervek szerint ez hamarosan nőni fog. :)  Viszont szerintem ez az elő 3 nap is már komoly volt, és a többit, amikor beindultak a kalandok, még ki sem fejtettem. :)

Mikor lesz és milyen hosszú az utazás?

Idén, 2012 tavaszán mennénk, kb. április első hetében, és április közepéig lennénk kint. (Pontos dátum megint csak repülőjegy függő.)

Az út 15 napos, de inkább hosszabb szokott lenni. Attól függően, hogy visszafelé miként sikerül repjegyet foglalni. (Rövidebb nem lesz semmiképpen.)

Hová, merre megyünk?

Kathmanduba érkezünk, onnan tovább Pokharába, Nepál egyik legnagyobb városába, innen tovább Bheni-be, majd onnan Jeep-ekkel Tatopaniba. Innen gyalog mennénk tovább, vagyis megkezdjük az igazi utazást. Kalopani-Marpha-Jhomson. Ez már olyan magasan van, hogy sosem esik az eső, így egy kő sivatagon sétálunk majd át. Aztán Eklabhat-Kaghbhen, ami az utolsó túristaként még meglátogatható falu. Tovább Muktinathba, és itt kezdi az igazi út a kezdetét, vagyis egy mind a Hinduk és mind a Buddhisták hagyományaiban is szent folyó medrében fogunk gyalogolni. Az út folyamán különböző szent zarándokhelyekre fogunk elérkezni, valaha élt nagy szentek lábainak nyomát követve.

Milyen is lesz ez az út?

Ez nem egy kifejezetten túristaút lesz, hanem egy zarándok út. Vagyis végig spiritualitást és koncentráltságot fog igényelni, mind a hely szellemisége miatt, és természetesen a magasság miatt is, mert 3800-on fogunk sétálni, fel egészen 5400-ig.

Itt van Gore bevezetője az út leírásból:

"Ebben a programunkban megismerkedhetünk Nepál csodálatos kultúrájával, valamint olyan közel kerülhetünk a világ tetejéhez, mint csak nagyon kevés ember. A Himalája bővelkedik csodálatos látnivalókban, és mind a természet hihetetlen szépsége, mind pedig az emberek érintetlen ősi kultúrájával megismerkedhetünk. Ez a program azonban csak olyanoknak ajánlható, akik képesek legalább napi 8-10 kilométert sétálni és nem riadnak vissza a függőhidak használatától sem, amelyek azért már acél szerkezetűek és biztonságosak

A világ 6. és 10. legmagasabb hegyei között fogunk túrázni, mindkét hegy 8000 méteres, és minden cseppjét ki fogjuk élvezni a Thakali nép vendégszeretetének, akik már 2500 éve ebben a szorosban élnek. Az utat, amin végigbandukolunk, két és fél évezrede használják só útvonalként Tibet és az észak-indiai fennsík között.

Muktinathba érve, ez a hely már 3800 méteren van, megtapasztalhatjuk a Himalája nyugalmát és megrendíthetetlen spiritualitását, amikor végigjárjuk a Hinduk és a Buddhisták által is szentként tisztelt templom komplexumokat, és megfürdünk 108 apró, de jéghideg kis forrásban."

Szóval nem akárhová megyünk, nem akárkivel és nem akármit csinálni, hanem igazából azt tenni, amiért az ember utazni szokott. Vagyis kikapcsolódni, elengedni azt a sok ostobaságot, amivel itt a hétköznapokban szakadunk. Ez egy igazi kirándulás, egy igazi Út-járás lesz rengeteg Spirituális élménnyel és megvalósítással közben, és a végére biztosan. Megismerheted a korlátaidat és egy olyan csapattal tarthatsz, akikkel talán még sosem találkoztál, de mégis egy nagy családként fogunk együtt, egymást segítve és egymást támogatva tetejére járni a világnak.

Az út maga a boldogság, nem a cél...

Gyere és tarts velem a világ tetejére!

Ha jobban is érdekelnek a részletek, illetve a pontos útiterv, program, árak, akkor add meg a neved és e-mailed, elküldöm a részleteket.

(Ha a tavalyi út részleteit már kérted, akkor automatikusan meg kapod a postafiókodba tőlem ezeket.)

Olvasd el az eddig elkészült ultibeszámolómat KATTIDE

Néhány fénykép a harciszerzi.hu-n

Nézd meg a nepáli fotóimat facebookon. KATTIDE

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Pár napja volt szerencsém megtekinteni az elgondolkodtató történetet. A véleményem az, hogy le a kalappal. Sikerült egy nagyon jó kis cuccot összerakni megint, ha filmről van szó. Izgalmas, tanulságos, és mozdítós. :) Persze, ha jobban átgondolja az ember, akkor lehetne benne buktatókat találni, de ez annyira nem fontos, hiszen úgy nincs értelme semmiből tanulni akarni, ha az ember a hibákat keresi.

A film, amint a címe is mutatja az időről szól. Amiről eszembe jutott egy Bg idézet: "Idő vagyok, világok elpusztítója". És tényleg nagy Úr az idő, ebben a filmben azt hiszem ez van bemutatva egy jövőbeni keretben, ahol az emberek már hallhatatlanok. Egyedül a karjukon folyamatosan visszaszámláló óra mutatja, hogy mennyi van még nekik hátra. És ezt a kis karórájukat hol fel tudják tölteni, hol pedig csökkenteni, mert idővel kell fizetni is mindenért az életben maradáshoz, mert az idő lett a pénz is. :)

A film eszembe juttat egy szent írást, ahol a mennyei bolygókról írnak történeteket. Ez egy olyan bolygó, ami nagyon hasonlít ahhoz, ami a filmben van, csak itt nem óra van mindenkinek, hanem egy virágfűzér a nyakában, ami csak 100ezer év alatt kopik el, de addig végig mindenki 20-körül marad. :)

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Annak idején, mikor rájöttem 23 évesen, hogy az éjszakában tett ámokfutásom és az azzal való életem valószínűleg rövid időn belül a halálomat fogja okozni, vagy legalábbis semmiképpen nem fog abban segíteni, hogy normális, tisztességes életet éljek, megérett bennem a döntés, hogy változtatnom kell...

Persze sokáig vajúdtam, hogy mit, meg hogy változtassak, mert nem volt más alternatívám nagyon, hogy mit is csináljak azok a dolgok helyett, amit addig, csak az volt biztos, hogy azt többet nem, mert erőszaknak éreztem mind a testem mind a lelkem ellen. Néha persze ezt el tudtam felejteni, egy-egy mámoros éjszakán, egy „jó” társaságban, de az éj gyorsan elmúlt és én újra ott voltam egyedül és azon gondolkodtam, hogy vajon jó-e ez így...

A szem a lélek tükre

Hiába adunk meg minden a testnek, mert a test igazából nem mi vagyunk. Mi magunk mindannyian lelkek vagyunk, mint olyanok Isten parányi szerves részei. A testünk, csak a lelkünk vágyainak, a lelkünk szépségének a megnyilvánulása. A szem pedig a lélek tükre. Innentől fogva pedig minden ember gyönyörű (lehetne), hiszen mindenkinek szép szeme van, ha a maga mélységébe bele merünk nézni. Mivel a szemen keresztül a lelket láthatjuk, ugye, ami Isten parányi szerves része, így van lehetőségünk mindenkiben meglátni az Istenit.

A test pedig a vágyaink tükre

Na de a test sokkal többet elárul egy ember jelenlegi helyzetéről, mint a szeme. A szem mindig azt mutatja, hogy milyen lehetne valaki, a test pedig azt, hogy milyen most valójában. Ha valaki például Istentelen életet él, vagyis élete központjában a saját önzősége áll, akkor annak vannak testi tünetei. Mert ha valaki jókat zabálni szeret, akkor elhízik, ha valaki drogozik, eldeformálódik, ha valaki a szexuális életben merül el, akkor megöregszik. Stb. Van egy csomó ilyen, hiszen a testünk nem arra van, hogy korlátlanul élvezzük és az érzékek utasításának eleget téve igyekezzünk minden felmerülő vágynak eleget tenni.

A szépség, ami belülről fakad

A valódi szépség belülről jön a lélektől, hiszen az Isteni lélek szikra eredeti természete az is, gyönyörű, hiszen minden, ami Istenhez kapcsolódik az gyönyörű. Mikor valami elveszíti a kapcsolatát Istennel, akkor az elveszíti a szépségét. Itt szeretnék különbséget tenni a szépség és a kívánatosság között, amit férfiként úgy sikerült definiálnom, hogy mikor ránézek egy nőre, és azt érzem, hogy hú de nagyon ráugranék, akkor az nem szépség, hanem csak kéj, ami a nőből árad. Viszont amikor ránézek, és csak le vagyok hengerezve és csak csodálom, és még egy ujjal se mernék hozzányúlni, annyira tiszteletreméltó és mégis vonzó, akkor az szépség. Az egyik tulajdonság a másokban való nemi vágyak felkeltéséből fakad, a másik pedig a tiszta erkölcsös életből.

Ezért mondják, hogy az erényes ember, csak úgy ragyog. Mert ha erényesen él, akkor ezek a kincsei kiülnek az arcára, és megváltozik az egész kisugárzása, amitől másképp lesz vonzó az emberek számára, mint például egy prostituált, akit bárki láthat meztelenül, ha megfizeti az árát. (És itt nem leszólom a prostitúciót, hiszen az is a világ része, csak hát azt gondolom, hogy mindenki tud választani az életében, hogy mivel keresse a kenyerét. Mert vannak olyanok, akik tudnának mást is csinálni, meg vannak olyanok is, akik bele vannak kényszerülve egy ilyen helyzetbe.)

Ki az igazi barát

Na de visszatérve a barátsághoz, sokszor gondolunk embereket a barátainknak azért, mert azt gondoljuk, hogy jók velünk és azt mondják, amit hallani szeretnénk. Nekem életem egyik legnagyobb tanulsága volt mikor szerzetesnek álltam és azokból az időkből a sok százból összesen 2 barátom maradt meg, akikkel azóta is és közben is végig, rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Nem mondták azt, hogy ha ezentúl nem drogozol és erkölcstelenkedsz velünk, akkor nem lehetsz a barátunk, hanem eljöttek meglátogatni, mert kíváncsiak voltak az új életemre. Sokat beszélgettünk és tiszteletben tartották azt, hogy megváltoztam és örültek neki, hogy örülök annak, hogy más lettem, mint előtte. Sőt azóta bizonyos dolgokban ők is megváltoztak, talán ennek hatására. De ha nem sokat, akkor is örülök, hogy az ő életükben olyan folt vagyok, ami a jó irányba viszi őket, nem pedig a másikba.

Természetesen a többi ismerősöm sem mert nekem ilyet mondani, hogy ha nem iszok velük akkor nem leszünk cimbik, mert az azért elég durva lett volna. De mivel nem volt közös témánk, hiszen az életünk két különböző irányba ment, így szépen elkoptak, úgy ahogy az kell… Néha még hiányoztak az átmulatott éjszakák, meg nagy röhögések, de végül lettek új barátaim, akikkel szintén nagyokat tudunk röhögni, esetleg még az éjszakát is átmulatjuk, persze egész másképp, mint akkoriban. Viszont nagyon fontos, hogy velük egy az irány, egy a cél, és ezért tudjuk egymást segíteni az úton, hogy előre haladjunk mindannyian, ahelyett, hogy az út mellett ücsörögnénk egy kocsmában, vagy Night Clubban bedrogozva a nyelvünket csorgatva  a valódi boldogság után.

Ezenkívül egy igazi barát szeret annyira, hogy megmondja, ha rossz úton jársz szerinte, vagy hibáztál. És itt fontos megtudni, hogy ő most akkor annak a fényében beszél-e, hogy együtt haladjatok a kitűzött cél felé, vagy megállt és nem akarja, hogy több legyél nála. :) Ehhez már saját, benső bölcsességre van szükségünk...

Mert a boldogság nem a cél, hanem az út.

Az, hogy tapasztalom a saját változásomat. És hiába szólnak utánam, vagy küldenek levelet, hogy milyen jó volt a kocsmában, én megyek tovább, mert tudom, hogy annyi sok mindent nem ismerek még a világból, amiket ha csak ott drogozgatok, meg iszogatok velük, soha nem is láthatok meg tiszta józan fejjel.

Éppen ezért mondom, hogy őszintén vizsgáld meg, hogy min alapszanak a barátságaid, kivel, hogyan és miért, mert a legtöbb kapcsolat manapság arról szól, hogy legyünk együtt ugyanolyan nyomorult szerencsétlen emberek és akkor együtt szenvedjünk, vagy üssük el az időt.

Mert ezek a barátságok nem teszik elégedetté a lelket. Mert a lélek azért van ebben a világban, hogy helyreállítsa eredeti szeretetteljes kapcsolatát Istennel. Ha nem ezen az úton járunk, akkor örökkön örökké csalódnunk kell az úgynevezett földi kapcsolatainkban. És a legnagyobb döbbenet akkor lesz, mikor eljön a halál és rájövünk, hogy elvesztegettük az életünket ezekre az emberekre, akik nem akartak jönni, hanem csak el akarták vesztegetni az életüket mások, avagy épp a mi társaságunkban.

Kedvenc Sensim egyszer ezt mondta:

"A kudarc nem létezik. A kudarcot a szüleid találták ki, akik büszkék akartak lenni rád, meg a barátaid, akik nem akarták, hogy több legyél náluk"

Időközben rájöttem, hogy azok, akik nem akarják, hogy több legyél náluk, azok nem is a barátaink. Ők csak amolyan leküzdendő akadályok az életben, akiken át kell lépni. Ha veszik a lapot, akkor lépnek és változnak ők is, ha nem, akkor sajnos ez van. De az élet megy tovább…

Mindenki a saját fejlődéséért felelős. Senki nem fog más helyett fejlődni, ezért mindenkinek magának kell megválogatnia a társaságot, hogy kik azok, akiktől több tud lenni, és akik tőle is többé válnak. De ha ez nem egy kétoldalú dolog, akkor az nem barátság, hanem csak kihasználás…

Kívánom Neked, hogy megtaláld azokat az embereket az életedben, akik segítenek téged az utadon, és akiktől megismerheted legbensőbb önmagad, a lelket aki Te vagy valójában, ott legbelül...

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Életünk minden pillanatában döntéseket kell hoznunk. Ezek a döntések - bár nem gondoljuk, hogy nagy jelentőséggel bírnak - mindannyiunk számára olyan terhet, vagy felüdülést jelentenek, melyek a jövőnkre meghatározóan hatnak.

Gondolhatjuk persze, hogy egy jelentéktelen tettünk, amiről senki nem tudja meg az igazságot, tulajdonképpen jelentéktelen a jövőnk boldogsága szempontjából. De sajnos ez nem így van. Abban a pillanatban mihelyst titkolnánk valamely tettünket, mások, vagy magunk előtt, netalántán Isten előtt, abban a pillanatban olyan szürke füstöt szívunk a tüdőnkbe, mintha csak dohányoznánk. Hiszen az igazság olyan, mint a tiszta levegő létezésünk pillanataiban. Ha nem ismerjük az igazságot, az olyan mintha nem friss levegőt szívnánk. És persze bele fér néha egy-egy cigi, de mikor rászokunk a dohányzásra, akkor már ez folyamatos lesz. Ugyan úgy, mint mondjuk a kis hazugságokkal teli életünk.

Így mérgezzük magunkat születésünk pillanatától és nagyon ritkán merjük vállalni a teljes igazságot magunkról, magunkkal kapcsolatban. Mert egy hernyónak születtünk. A hernyó, lent kúszik mászik a bozótban, szeret elbújni a fény elől és imád zabálni, na meg másféleképpen élvezni a létet. Csakhogy a hernyó fogja, hogy ő többre született és legbelül érzi, hogy létezése sokkal fantasztikusabb is lehetne, mint araszolgatni egyik ágról, a másik fűszálra, hogy megzabálgassa a friss hamvas hajtásokat.

De persze nem tud lejönni róla, és csak mászik-mászik és zabál-zabál. Aztán, ha nem csippenti fel egy kismadár, nem kapják el a hangyák, nem pottyan bele egy friss harmat pocsolyába, nem lép rá senki, vagy másféle "kaland vége" témájú sztori nem történik vele, akkor addig zabál, míg egy nap hányingere lesz a saját létezésétől, és sugárban el kezd hányni, öklendezni kifele mindent, amit addig magába épített, fogadott. Mert már nem bírja elviselni, hogy csak a zabálás, meg a menekülés érdekli. Olyan csömört kap, hogy el kezd hányni, és ezt a hányást saját maga köré tolja, hogy belefulladjon, mert jobb nem jut eszébe, hogy véget vessen létének, annak a formának ahogy eddig létezett...

Aztán, mikor körbehányta magát, csak ott kuksol a sötétben és imádkozik, hogy valami történjen, mert ő nem is akar tudni se a világról többet, se a pompás levelekről, se a többiről, amik eddig csábították mindenfelé, hogy hernyóként mászkeráljon és a fák legzsengébb hajtásait csipegesse.

Aztán addig gubbaszt ott és vár, meg imádkozik, míg úgy nem kezdi érezni, hogy a menekülés és elbújás, öngyilkosság nem megoldás az életére, és hajthatatlan vágyat nem kezd el érezni arra, hogy kitörjön a sötétségből, amiben eddig élt. Nem tudja mi történt, mi fog történni, de elkezd mocorogni és ütni, rúgni, törni, kifelé a megkeményedett hányadékának, múltjának börtönéből.

Addig kepeszt, addig küzd, míg felhasad börtöne körülötte, és nagy nehezen kirángatja magát a burokból, amibe saját magát zárta előző tetteinek hatására.

De az elcsendesedésnek, átgondolásnak, imának, és befelé fordulásnak meg lesz az eredménye is és csodálkozva tapasztalja, hogy  megállásának eredményeképpen micsoda külső, belső változáson ment keresztül. Hiszen úgy érzi, soha többet nem kell megalázottan rettegve keresnie a boldogságot jelentő friss hajtásokat, hanem eddigi két dimenziós létezéséből hirtelen három lesz, hiszen gyönyörű pillangóvá változott és szárnyaival neki tud szaladni az égnek, hogy bárhová eljuthasson. Hogy ezentúl ne csak zabálni akarjon minél többet, amit talál, hanem rájöjjön, hogy csak a legkülönlegesebb, értékesebb dolgokat fogadja magába, és innentől csak virágporon fog élni, amit magasból fog észre venni, mert ezentúl ő is tud repülni.

Nekünk is így kell átváltoznunk, mint ahogy a hernyó teszi. Fel kell ismernünk életünk, gondolataink, tetteink irányítórugóját, és ha bizony annak középpontjaiban csak saját magunkat találjuk, akkor tudhatjuk, hogy önző hernyók vagyunk és szükségünk lenne egy kis magunkba szállásra. Mikor ezt megtesszük, kapunk esélyt az így növesztett szárnyakkal, hogy pillangók lehessünk, és csak a jót kezdjük el látni és magunkévá tenni, úgy mint a pillangó, aki csak a nektárt, az édeset teszi magáévá...

Ha félsz attól, hogy a jót és a szeretetet válaszd és lásd az életedben, ha félsz megértéssel fordulni mások felé, még ha téged nem is ismernek el, akkor tudhatod, hogy még úgy élsz mint egy hernyó. És most már azt is tudod, hogy a hernyókból előbb vagy utóbb, ha el nem pusztulnak még mielőtt el jön az ideje, pillangók lesznek. Bármikor úgy dönthetsz, hogy te márpedig eleget éltél hernyóként, és most azonnal pillangóvá szeretnél válni.

De állj készen a változásra mikor elkezded. Mert ha neki állsz, akkor már nem lehet visszacsinálni a szárnyaidat.

Mert ezt jelenti embernek lenni...

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

Ezt a beszédet Chaplin, a híres komikus mondta fel a második világháború idején, ha jól tudom. A híres komikus első hangos filmje ez, ahol úgy érezte, hogy ezeket a dolgokat kell először elmondania, ha már a hangja üzenetét is közvetíteni tudja az embereknek, nem csak a mozgó képeket:

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!

A templomból kilépve lágyan arcon érintett az idő. Mélyet szippantottam belőle, hogy karcos téli illata egészen a legbensőmig áthasson. A hideg metsző élessége keveredett össze a házak kéményeiből kiáramló langyos füsttel, egy csipetnyi párával, ami talán ma, vagy tegnap hullott alá az égből.

Az első gondolatom erre az illatra mindig az, mikor nagyapáméktól a befagyott csónakázó tó partján szánkón húztak hazáig a szüleim a friss hóesésben. Ugyanez az illat maradt meg bennem onnan és nem nehéz kicsit sem hozzá képzelnem az emlékeket, az arcomon elolvadó hatalmas hópelyhek érzését.

Meg a hely is emlékeim közé ugrik, ami innen nem olyan messze van, csak pár száz méterrel arrébb, ahol először pillantottam meg sok-sok évvel a szánkós történet után, és sok-sok évvel azelőtt, ahol most vagyok, egy tündért akivel rövid, ám de annál különösebb emlékek és érzések kötöttek össze bennünket, talán örökre.

Aztán eszembe jut a katonaság, amikor őrségben álltam kint az őrbódé előtt és nyomtam a fekvőtámaszokat, mert a huzatos kis kalyibát nem nagyon lehetett felfűteni, vagy inkább húzódzkodtam egy kiálló vasdarabon, ha fáztam.

Sosem gondoltam volna, hogy dolgok történnek velem minden pillanatban. Én meg sosem gondoltam volna a környezetemről és magamról sem azt, ami történik. De hát ilyen a világ. Ilyen a létezés. Egy örök változás. Aki képes elfogadni, hogy ő is és minden más is örökké változik körülötte, annak van esélye együtt mozdulni az idővel és meglelnie önmagát. Aki nem, az csak éli a sodródó halandók hétköznapi aggodalmakkal teli életét, ami egyik hazugságból a másik bajba sodorja őket.

Majd mélyet szippantottam a tél illatából, ami talán egy olyan pont az életemben, aminek mindig mindenhol ugyan olyan szaga van és ezért könnyű hozzá dolgokat kapcsolni, majd szaporábbra vettem a lépteimet, hogy időben hazaérjek. Oda ahol leírhatom ezt a pillanatot Neked.

Sok szeretettel.

MOND EL A VÉLEMÉNYED TE IS!