Menü

4 x ÉN


4arc
Hát az utóbbi pár napban belészaladtam pár hülyeségbe, meg
pár jóságba itt a neten, ahogyan az már csak lenni szokott. Láttam mindent,
neonácikat, rasszista kissebséget, vallásos szentimentalizmust, boszorkányokat
és sima hétköznapi hülyéket. Némelyikükkel felvettem a kapcsolatot, mert
egészen egyszerűen nem is akarom elhinni, hogy komolyan gondolják azokat a
dolgokat, amiket megjelentettek a világhálón. Illetve nem is az a kérdés, hogy
komolyan gondolják-e, hanem, hogy mennyire gondolják komolyan

Az emberek meg
kajázzák a sok hülyeséget, mi több két marékra tömik magukba… Azt szeretem,
hogy az évek folyamán megtanultam úgy kérdezni, hogy nem bukkannak ki az
emberek, de mégiscsak ráéreznek arra, hogy na várj csak ez a kérdés nem azért
tevődött most fel, mert valakinek eszébe jutott, hanem egy folyamatnak az első
lépése.

Szkennelek, figyelek. Mindig ilyen voltam, és asszem míg meg
nem döglök, ilyen is leszek. Így könnyebb megtudni, hogy ki hány méter és a lúzerok
nagyszájú ostobák gyorsan kipontozódnak a környezetemből. Persze az emberek
nagy része nagyon kibukik mikor végigmérem és érzi, hogy átlátok rajta. Pedig
nincs semmi rossz ebben, szerintem. Én szeretem, ha valaki ugyan így tesz
velem, mert úgy élek, ahogy mondom és írom, azt gondolom amit mutatok. Viszont
mikor valaki álarcot vesz és próbálja magát feltüntetni egy más szerepben,
akkor bizony fáj a szkennelés.

Van 4 dolog, amivel kapcsolatban ha nem vagyunk őszinték,
vagy amivel ha nem vagyunk tisztában, vagy nem vagyunk vele kibékülve, akkor
elég sok gyötrelem származhat belőle.

Az első az, hogy mások milyennek látnak bennünket.

A második az, hogy mi mit gondolunk arról, hogy mások
milyennek látnak bennünket

A harmadik az, hogy mit szeretnénk, hogy mások milyennek
lássanak minket

A negyedik pedig az, hogy milyenek is vagyunk valójában…

Jó gondolkodást neked, ha már végig olvastad. :)