Menü

Eger belvárosi nektár.


  Ma nem volt olyan hideg, úgyhogy jobban rá tudtam hangolódni a népekre. Kialakult néhány beszélgetés is.  Köztük egy-egy hosszabb is.

Veterán, sBátorReformátor…

  Van egy férfi, aki nagyon komoly református és ezen kívül nagyon komoly státuszai vannak a városban és rengetegen ismerik. Pár napja egyik este épp prédikációra ment és akkor csaptam le rá. Jót beszélgettünk akkor az Úr dolgairól… Ma is jött, de most kora délután és kicsit nyugodtabban, így hite heve most nem volt akkora lendületű és most többet hallgatott. Nagyon bírom, mert nekem őszintének tűnik és egy olyan embernek, aki tényleg keresi Istent és próbálja megérteni az Ő dolgait. 62 éves, de egy laza 40-esnek látszik csak. Jó karmája van. Míg beszélgettünk, nagyon sokan odaköszöntek neki, ő meg mindig vissza-viszza köszönt, kinek szóban, kinek kalapemeléssel és úgy mellékesen mindig megjegyezte, hogy ki is a bizonyos személy. Mert mondtam neki, hogy nem ismerek itt senkit és nem régóta vagyok a városban sem. Így most már tudom ki is Eger egyetlen református lelkésze és még egy pár arc… (he-he)

Pár gondolat, nem csak a harcművészetről…

  Ninjutsuban sensimtől azt tanultam, hogy nagyon fontos minden gyakorlatnál, hogy próbáljuk a szándékot érzékelni. Ezért fontos a jó támadó, aki valóban üt, rúg, vagy harap. Magyarán ténylegesen jól illusztrál egy esetleges küzdelmet, ahol is ugye nincsenek szabályok és tényleg le akarnak nyomni. Mindig mikor új dojoba megyek, vagy új emberrel gyakorolhatok, akkor az első néhány támadása elől nem szoktam kitérni, de még csak védekezni sem ellene. Így nézem meg, mennyire gondolja komolyan azt, amit csinál. Csak nagyon kevésszer vertek tényleg állba… Először mindig meg kell kérnem a kedves partnert, hogy ugyan üssön már meg ténylegesen, különben köszi de nem akarok vele gyakorolni.

  Mert mindenkinek mást jelent a harcművészet. Van aki két Bruce Lee film után dönt úgy, hogy ő is kemény akar lenni, valaki egy alapos verés után. Vannak akik csak egyszerűen tiszteletet akarnak maguknak, vagy valami más hasznot húzni belőle. Sőt ha kicsit ide akarom spekulálni a Bhagavad Gitát, akkor csak azt tudom mondani, amit Krisna mond Arjunának arról, hogy kik kezdik el a Krisna-tudatot gyakorolni: a szenvedő, a kíváncsi, a gazdagságra vágyó, és a tudásra vágyó. Mert igazából nem csak Krisna-tudatot kezdik el ezért a feltételekhez kötött élőlények, hanem éppenséggel minden másnak is ez a négy indok a kezdete. Így a harcművészetnek is.

  Aztán később egy kis gyakorlás után, meg néhány sérülés után vagy megváltoznak ezek a motivációk és helyüket más veszi át, vagy nem… A gazdagságra vágyók gyorsan rá jönnek, hogy abból ha reális harcművészetet gyakorolnak, abból nem nagyon lehet meggazdagodni. A kíváncsiak gyorsan rájönnek, hogy vagy ezt keresték, vagy nem. A szenvedőknek a kitartása tevődik próbára, mert bizony ha valaki eredményt akar, akkor lemondást is kell vállalnia. A tudásra vágyók pedig eldönthetik, hogy ezt a tudást keresték-e igazán, melynek az elsajátításához talán egy élet is kevés, vagy valami olcsóbbat, gyorsabbat.

  Aztán az évek során kiderül, hogy ki mit is gyakorolt, milyen mentalítással. Elhitte-e, hogy ő már régi motoros, vagy megmaradt legbelül ugyan olyan kezdőnek, mint első edzésen. Elhitte-e, hogy ő már tud bunyózni és büszke-e rá, vagy megértette, hogy az erőszak csak a legeslegvégső és mindenképpen kerülendő eszköz.

  „Mert sok a fekete öves, de kevés a mester."

Ezóka

Ezt azért írtam le, mert ma már bárki kaphat bármilyen képzést, akár itt a neten keresztül is. Lehetsz: Sámán, boszi, nekromanta, JediLovag, Titkosügynök, Varázsló, Lény, Próféta, Látnok, Jövendő mondó, Angyal, pap és papnő, liturgikus, javasasszony, stb…

De olyan kevesen akarnak azok lenni, amik valójában. Lelkek, Krisna örök társai. Pedig az emberi élet arra van, hogy ezt elérjük. Mert a születés, öregség, betegség, halál örök körforgásából illetve börtönéből egyedül így tudunk kiszabadulni…

Gouranga!