Menü

Micimackó jógakönyve…


   Végre a régi nagy lelkesedéssel vághattam neki a Sankirtannak. Illetve majdnem…

  Már napok óta azon meditáltam, hogy hétfőn, történjék bármi, eshet-eső, hó, fújhat a szél, tombolhat az orkán, semmi sem állíthat meg abban, hogy osszam Srila Prabhupáda könyveit. Egész reggeli program alatt csak ez járt a fejemben és mihelyst reggeliztünk, már libbentem volna is az utcákra, de az ajtóban elkaptak, hogy szerkeszteni kéne egy Ételt az Életért-es A4-es köszöntő lapot, mert más nam nagyon vágja most ezt a részt rajtam kívül itt a tempiben. Gondoltam, nem egy nagy ördöngősség, gyorsan kenek valamit, de akkor a mama (mataji) elmondta az igényeit, én meg csak pislogtam. Szóval délig ott gubbasztottam a gép előtt, ami szokás szerint jól lefárasztott. Aztán végül befejeztem a művemet és indulni készültem, mikor is megfogant a fejemben a gondolat, hogy ekkorákat ásítva inkább nem kéne elindulni, dőljünk már meg egy félórára előtte, ha már úgy is dél van, az a kis idő, meg nem oszt nem szoroz…  Aztán hanyatt vágtam magam Laksmipati pr bhajan kutirjában, de csak két percig tartott, mert mennem kellett osztani.

  Aztán amolyan lájtossan megtömtem a húzó kocsit figyelve a derekam terhelhetőségére és elviharzottam.Útközben a McDo. Előtt beleszaladtam Gyurikába, aki alig jött haza, már ki is ment osztani, úgy hogy nem is találkoztam vele odabent. Kicsit beszélgettünk, meg elnyomtunk egy csésze teát, aztán tovább álltam. Mire felértem a dombra, persze a kimerültség egy tompa tarkótájéki migrénné változott és sérülésem is komolyabban érzékenykedni kezdett, hála a napi 3eke ásanának, s mindezek fejébe tegnap az „utolsó" Damodar-astakát (kis bhajan) is elhúzhattam, ahol az Úr elvette a hangom és ma reggelre egy laza köpős-nyelős torok fájás lett belőle. Aztán mondtam Krisnának, hogy ok Krisna itt vagyok, innét már minden rajtad áll. Mert ha rajtam múlik, akkor én inkább csak összecsuklanék itt és most. Szóval alig tudva magamról egy Bhagavat.Gitával a kezemben becsöngettem az első házba és az ajtót nyitó hölgynek pár szóban bemutattam a könyvet… Kérte…  Sőt innét egy nektárrá vált a nap. Nagyon jó fejekkel találkoztam és a rövid időhöz képest nagyon jót osztottam. Ami főleg odavágott, az a 2 Bhagavat-Gita, amiből már vagy 3hete nem adhattam senkinek sem egy darabot se.

  Aztán hazafelé belébotlottam egy Baptista sátorba és nem bírtam ki, hogy ne elegyedjek szóba velük, mármint megkérdeztem őket, hogy ők ugyan már hogyan vannak, mert mostanában sok helyen bukkanok rájuk. Beszélgettünk… Jóarcnak látszottak…

  Majd elmentem az usziba és próbálván hallgatni a konyhai bhaktákra, hogy ilyen állapotba inkább ne úszkáljak már, egy amolyan pihenős napot tartottam és csak 500m-t tempóztam. Nem esett nehezemre, mert negyon kényelmetlen volt az úszás, mivel a 8sávból csak 1volt a közönségnek, amiben mi 7-8-an fröcsköltük egymást folyamatosan. Szokás szerint a végén beültem a forró vizes pezsgőfürdőbe, aminek az egyik fúvókája pont a derekamat nyomatja és ez nagyon jó neki, majd jött az én cimborám Máté. Ő egy „hátrányos helyzetű" kövér fiú, akinek a kedvenc dala a „Mindannyian mások vagyunk" Szóval ő minden nap ott van az usziba és mindig beszélünk egy pár szót, mert bírja a Krisnásokat. Igazából a múltkorában még Govardhana-pujakor, hoztunk Krisna völgyből egy nagy vájling maha sveet-riceot. És valahogyan ő is hozzá jutott egy adaghoz és azóta újra meg újra csak ennek az ízére vágyik. Mindig mondja, hogy vigyek neki még olyan „Krisnás-trutyit"… Aztán beszélgetésünk közepe tájékán belibbent egy leány az usziba. Máté megpillantotta, és kövérségét jóócskán meghazudtoló sebességgel ugrott ki a medencéből és vágtatott oda hozzá egy puszikáért, faképnél hagyva a „majdnem legjobb barátját.".  Aztán mivel mindig kérdez, mindig válaszolok is neki, így kiderült, hogy már csak a héten megyek usziba, maert GO SVÉD. Mikor meghallotta, kérte, hogy vigyem magammal. Aztán kérdeztem, hogy mi szerzetesek vagyunk és tulajdonképpen könyvet osztani megyünk ki, és vajon ő mit csinálna ott. Erre csak annyit mondott, hogy megnézné a Svéd csajokat. Persze amúgy mindig beszélhetünk bármiről, azért nap-napután csak a Krisnás csajoknál lyukadunk ki… Általában ennél a részél szoktam elköszönni tőle és utam az öltöző felé venni.

  Aztán mikor vissza értem a tempibe, folytattuk Gyurikával a beszélgetést és megmutattam neki a gyertyát, meg az ekét (Yoga ) + a végére egy kobra. Erre nevetve újságolta, hogy ezt már ő is ismeri, mert volt neki egy Micimackó yoga könyve, amiből ő is tanult yógát. (he-he.)

GOURANGA!