Menü

Másnap


    Végre sikerült normális időben kiérnem  a centrumba, az egri sétálóra a „meki" elé. Gőzerővel álltam neki az osztásnak és gőzerővel verték el a szám eleinte. Mikor azonban már ott tartottam végtelen kétségbe esésemben, hogy… pityergés helyett inkább csak annyit mondtam: Ok Krisna, akkor most elkezdem oda adni ajándékba a könyveidet az embereknek… Már vittem is a Bhagavad-gitát és nyújtottam a kedves idős hölgynek, mire megolvadt az abszolút igazság  Ő kegyelme és kiderült, hogy a hölgy már mindenütt keresett valami hasonló könyvet… :)

  Aztán jött egy lány a barátjával, és nagyon megtetszett nekik a szakácskönyv. Mesélték, hogy ő már egy éve vegetariánus, mert nem akarja, hogy megöljék szegény állatokat. Viszont nem tud semmit erről a táplálkozásról, ezért elég sokat betegeskedik. Megörültek hát a szakácskönyvnek, hogy végre lesz megoldás a problémájukra.

  Mert az emberek nagy része azt gondolja, hogy mi vegák, csak répát rágcsálunk egy kis sali levéllel… Persze ez igaz is :) , csak még kiegészítjük, mondjuk azzal a több ezer éves konyhakultúrával, ami Indiában már végtelen számú generációt tölt el elégedettséggel…  Meg, hogy szükségünk van az állati fehérjére, ami igaz is és mi se hanyagoljuk el, ezért rengeteg féle tejtermék szerepel mind a receptekben, mind az étrendben, csak úgy al'anatur. Ugye a tehén nem véletlenül szent állat Indiában…

   Ez a negyedik év, hogy nem nyomtam dögöket magamba, különféle módon fűszerezve, hogy ne legyen vér, meg ürülék ízük és őszintén mondhatom, hogy sokkal jobb nélkülük. Azóta például semmi problémám nem volt a fogaimmal és az állóképességem is megkétszereződött…

   Ezen kívül, ami azt hiszem a legfontosabb, érzek egyfajta elégedettséget, amiért betartom Istennek egy nagyon fontos törvényét: Ne Ölj!

  Most pedig átmegyek a kicsit arréb lévő prabhu asharamába, mert Gopi-Krisna pr. fergeteges al'a pasta vacsorát készített (Legalábbis úgy tudom, meg nagyon remélem is. :) 😉  )

Rádhe-Rádhe!