Menü

A Büszkeség csapdája, a Bálvány imádás, és a Hit gyilkosa.


Egy pár éve már járkálok egy csoportba, amire először azt hittem, hogy pszichiáterek, pszichológusok csinálják hívőknek azért, hogy kigyógyítsák őket a vallásukból. Vagyis inkább, ha már ez nem is megy, akkor legalább had tanulmányozzák őket. Mert amikor meghívtak a Nap-Kör-be, ami a Nap utcában lévő, hasonló névvel rendelkező Mentálhigiénés alapítvány központja is, kicsit ódzkodva léptem be a mindenhol rácsozott ablakú sarok épültbe.

Vallás Közi Párbeszéd

Aztán örömmel láttam, hogy a csoport terápián nem csak én leszek amolyan vallásos ember, hanem más vallások képviselői is tényleg jelen vannak, és a hely csak azért pont ez, mert a Napkör pszichológusai szívesen látnak vendégül egy vallásközi párbeszéddel foglalkozó csoportot.

Így aztán sikerült megismernem nagyszerű Zsidókat, Keresztényeket, Muszlimokat, Buddhistákat, vagy a szimpatizánsaikat. A Nap-kör még saját maga sem döntötte el, hogy mi szeretne lenni, hiszen csak mint egy baráti társaság beszélgetünk egymással, meg gyűlünk össze minden hónap utolsó csütörtökén, de közben meg voltunk már egyetemen előadni a vallásokról, meg nagy vallások közti misét is csináltunk volna, ahol egy templomban mindenki elmondta mi újság van.

vallaskozi párbeszéd Veszprémben az esti egyetemen

De ilyen apróságokon nem is érdemes fenn akadni, hiszen évek óta működik, és meglehetősen jól, hiszen ahányszor csak ott voltam mindig nagyon pozitív és kommunikatív emberek jöttek el minden egyházból, akiket leginkább az köt össze, hogy eljutottak arra aszintre, hogy a hasonlóságokat kezdjék el nézni egymásban, ne pedig a különbségeket.

Mikről beszélgettek a Napkörben?

Mostanában a beszélgetések fő témája az, hogy hogyan tudjuk egymás vallását megvédeni mások előtt, akik esetleg vallási hovatartozásukra büszkék lévén előszeretettel ócsárolnak másokat.

Itt szögezném le, hogy magam nem vagyok egyetlen egy vallás, egyház, vagy csoport tagja sem, így csak a magam nevében a magam tudására alapozva a saját gondolataimat mondhatom el, melyek nem egy egyház vagy vallás hivatalos álláspontját tartalmazzák, hanem csak az enyémet, a harciszerziét.

A Büszkeség csapdája

Az egyszeri „Kőhívő”

Az első kérdés ami igazából nem is merült fel, csak fontosnak tartottam elmondani, hogy miért történik meg egyáltalán az, hogy valaki méltónak érzi magát arra, hogy más vallásokat lehúzzon, kritizáljon.

Ebben a tekintetben természetesen a materializmus is egy vallás az én szemszögemből, hiszen azért csak el kell hinni az ősrobbanást is. (sőt…)

A Védikus írások 3 szintre osztják azokat az embereket, akik hisznek Istenben. (Vagy valamiben) Ez a 3 szint a Kanistha adikári, Madyama adikhári, és az Uttama Adikhári. Egyszerűen mondva a Kezdő, Haladó, és Profi, na de persze egy vallásos emberre mondva kicsit fura lehet a profi szó használata, hiszen elég idegenül hangzik ha valakit mondjuk Profi Muszlimnak, Profi Kereszténynek, vagy másnak mondanánk, így az utolsó kategóriát egyszerűen hívjuk csak „Szent”-nek.

1. Kezdő: (Kanistha adikári)

Szintén a védikus írások mondják, hogy 4 féle ember kezd a vallás gyakorlásának. A szenvedő, gazdagságra vágyó, tudásra vágyó, és a kíváncsi. Persze ma már kiegészíteném egy 5.-el, hogy azok akik élettársat keresnek maguknak, de ez a csoport ugye beletartozhat a kíváncsiba is.  A kezdők azok akik a vallási háborúkat és ellentéteket kirobbantják, hiszen azért kezdenek el gyakorolni egy vallást, harcművészetet, jóga irányzatot stb…, mert a fenti 4 ok valamelyike fenn áll az életükben.

De mivel ugye a csoportban kedvesen és szeretettel fogadják őket, így hirtelen minden más lesz mint eddig. A Legtöbb ember persze főleg az első kategóriába tartozik, vagyis inkább mindegyik kategória a szenvedéssel függ össze, mert szenvedhetünk csak magától az élettől, de szenvedhetünk a szegénységtől, vagy a tudásunk hiányosságától is. Így amikor belépünk egy csoportba és felvesszük annak szokásait, megismerjük az első lépéseket azon az úton, akkor általában megszűnik a szenvedésünk egy időre, hiszen egy jó közösségbe kezdünk el járni, ahol megkapjuk amire vágytunk.

Na meg persze az új szokásoknak köszönhetően, ami mondjuk leginkább egy vallásra igaz, más lesz az életünk. Hiszen ha csak a 10 parancsolatot vesszük a kereszténységből, vagy a 4 szabályt a Hinduizmusban vagy csak, hogy első lépésnek egy Muszlimnak meg kell tanulnia imádkozni, akkor láthatjuk, hogy már csak ezek a szokások olyan szinten megváltoztatják az életünket, ami a gyökeres ellentéte általában annak ahogy eddig éltünk.

Ez a tapasztalat általában egy eufórikus érzés, amit könnyen keverhetünk össze egy Isteni megtapasztalásnak, vagy más vélemények szerint ez is Istennek egy megtapasztalása, és okkal gondolhatjuk azt, hogy hát minden embernek ezt kéne csinálnia és semmi mást, mert ez egy olyan fantasztikus nagy dolog, hogy mindenki legyen ez ami én is, hiszen nem is normális az, aki nem ezt csinálja. Sőt ez gyakran át megy abba, hogy mindenkit minden áron meg akarunk győzni arról, hogy ez az egyetlen igaz egyház, aminek mi a tagjai vagyunk.

Itt említeném meg minden út első és legnagyobb csapdáját, amin minden egyes „szint lépéskor” át kell mennünk, mégpedig a büszkeségén. Vagyis mivel kiemelkedtünk azon hétköznapi átlagos emberek tömegéből akik közül mi magunk is egyek voltunk addig, az új szokásainknak köszönhető új képességekre könnyen leszünk büszkék, és általában különlegesebbnek gondoljuk magunkat mindenki másnál.

A Büszkeség csapdájának 3 szintje:

  1. a barátoktól és családtól való elhatárolódás talán a legalacsonyabb foka ennek a büszkeségnek,
  2. a középső szint ott lehet amikor azzal az emberrel veszek össze, aki megtanított engem azokra a dolgokra amik megváltoztatták az életem, mert azt gondolhatom, hogy én csináltam egyedül, úgyhogy ne mondja már meg nekem többet, ő meg aztán pláne…
  3. Majd a legmagasabb foka, amikor az adott közösség vezetőit, felsőbb vezetőit bírálom, vagy próbálom a saját szintemre lehúzni…

Természetesen ha túl tudunk ezen lépni, ezeken, akkor jó esélyünk van eljutni a második szintre. Sajnos ma a vallások gyakorlóinak nagy része itt mozog, amivel nincs is baj, hiszen mindenki nem lehet jó, de a vezetőknek semmi képpen nem szerencsés itt lenniük, vagy itt megragadniuk, esetleg ide vissza esniük.

2. Haladó:  (Madyama Adikhári)

Ha eljutunk ide, akkor már nem akarunk mindenkit megtéríteni, elfogadjuk, hogy más vallások is vannak a földön, hiszen Isten végtelen és nem biztos, hogy mindneki úgy akarja tudja szeretni, mint mi. Ezen a szinten már nem azt gondoljuk, hogy Isten csak a templomban van, hanem tisztában vagyunk vele, hogy mindenhol jelen van, így nem csak „vasárnap” hiszünk és vagyunk vallásosak, hanem minden nap. Szépen kezdünk el bánni másokkal, mert tudjuk, hogy mindenkin keresztül Isten nyilvánul meg számunkra. Valakin keresztül tanít, és valakin keresztül pedig próbára tesz.

Ennek a csoportnak van két szintje, a szilárd, és a nem olyan szilárd haladó, aki bár bepillantást tudott nyerni a középső régióba, rossz tulajdonságait nem tudta annyira legyőzni, hogy meg is maradjon, és könnyen esik vissza a kezdők szintjére.

De ahogy halad és komolyan dolgozik a Kéj, Düh, Mohóság, Irigység, Illúzió, Büszkeség leküzdésén, úgy tud megszilárdulni ezen a szinten, és léphet át a szilárd Madhyama szintre.

Ehhez persze meg kell ismernie a tanításokat, tudásra és valódi megvalósításokra kell szert tennie, hiszen ez az egyetlen dolog ami ebben segíthet. Rendszeresen kell végeznie a lelki gyakorlatait, hiszen innen tud eljutni a harmadik szintre, valamint szeret tanítani és valóban segíteni másokat tudásával és megszerzett ismereteivel. Ők a jó gyülekezet vezetők, és sikeres prédikátorok.

Vissza esni mindig lehet, hiszen a hatféle rossz tulajdonság is csak fokozatosan távolítható el a szívből, és a büszkeség, vagy a követők, tisztelet utáni vágy bármikor megkörnyékezhet bennünket egy-egy gyenge pillanatban.

3. Szent (Uttama Adikhári)

Ő az aki Istennel van együtt minden pillanatban. Ő az aki ragyog, akivel imádunk együtt lenni. Ő az aki mindig tud hasznos tanácsot adni, és ő az aki mi lenni szeretnénk. Ő az akinek mutatni próbálja magát a kezdő, és akit szeretne elérni a haladó. Természetesen itt is szintek vannak, de ezzel most nem untatnék senkit, mert aki az én blogomat olvassa, annak egyenlőre nincs szüksége erre a tudásra. :) (Na meg magam sem jártam még soha ezeken a szinteken, így többet nem nagyon tudok talán róla.)

Bálvány imádás.

Aztán szó esett még egy fontos kérdésről, a Bálvány imádásról. Ez főleg muszlim részről érkezett, hiszen a Keresztény irányzatok nagy része is használ szobrokat, képeket.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a Védikus írások is megkülönbözteti a bálvány imádást és a Murti imádatot. A Murti imádat, egy olyan formának az imádata, ami a fentebb említett szent emberek által megismert és elfogadott Isteni forma. Azok az emberek jegyezték le, akik maguk is látták Istent, mert eljutottak arra szintre.

A Haladó szinten létező hívőknek kínálják fel lehetőségként, hogy közelebb tudjanak kerülni Istenhez, hogy egy hiteles Isten ábrázoláson keresztül imádják Istent. Vagyis főzzenek neki, öltöztessék, fürdessék stb. Ezekkel a lelki gyakorlatokkal és Isten hiteles formáinak az imádatával valóban közelebb lehet kerülni Istenhez.

A Bálvány imádást viszont a Védák sem fogadják el jó útnak. Vagyis amikor valaki egy kitalált formát kezd el imádni, vagyis olyan dolgot ami nincs lejegyezve az írásokban. Tulajdon képpen a magam parasztos nyelvén azt mondanám, hogy ha valaki úgy tud jobb ember lenni, hogy „babázik”, akkor had csinálja, nincs azzal semmi probléma.

És csak csendben jegyzem meg halkan, hogy a Muszlim-Hindu vallási háborúk fő oka a bálvány imádás volt, de a valamire való muszlim királyok nem a hindukat üldözték és írtották, hanem főként a bálvány imádást. Persze a csata hevében nem mindig volt könnyű különbséget tenni a hívők különböző szintjei között, az azonban bizonyos, rengeteg muszlim király amikor elfoglalt egy várost, és bement az ottani templomokba, akkor megkérdezte Istent, hogy ott van-e. A Murtikat, vagyis Isten szobrokat pedig csak akkor pusztították el, ha nem történt semmi.

Azonban a mai napig vannak olyan Hindu templomok, ahol Murtit Imádnak, ráadásul úgy, hogy Muszlim családok pénzelik a templomot, mert amikor be ment a király, akkor Isten jelzett neki, vagyis kapott egy Isteni visszajelzést, hogy de itt,itt vagyok.

Mert a Murtik attól függően, hogy milyen szinten állnak az őket imádók, valamint milyen hittel mutatják be az imádatot, életre is kelhetnek…

A Hit gyilkosa

A Következő komolyabb kérdés, illetve észrevétel pedig számomra kicsit megdöbbentő volt ebben a társaságban, de meg kellett akkor és ott értenem, hogy ez bizony fontos. Sőt, nem hogy fontos, hanem talán az egyik legfontosabb kérdés.

Vajon mindent szó szerint el kell hinni ami le van írva a szentírásban?

A Védikus írásokban rengeteg történet van Istenről és az ő tetteiről. Ilyen szempontból a leg hihetetlenebb és leg fantasztikusabb dolgok azt hiszem a Védákban, a Jóga szentírásokban vannak leírva. Például, hogy amikor egyszer még Isten kisfiú volt, akkor felemelt egy hegyet és egy hétig tartotta a kisujján a faluja fölött, hogy ne essen be a rengeteg eső. Aztán nagyobb lett és lett 16108 felesége stb…

A kérdés keresztény oldalról érkezett, és olyan szempontból tette fel, hogy mi van ha valaki azt vallja, hogy nem kell mindent úgy elhinni a szentírásokból, ahogy ott le vannak írva, hiszen ő tudja, hogy a világ hogyan működik, és például a tudósok bebizonyították, hogy Mózes sem választotta soha ketté a tengert, és akkor minden bizonnyal az írásokban szereplő történetek többije sem igaz, hanem inkább ezek érdekes történetek, amiknek a mondani valója és a tanítása a fontos.

Az eredendő bűn.

Ez a kérdés egy napjainkban szintén fontos dolgot vet fel, mégpedig azt a jelenséget amikor kezdőkből nem tudunk haladókká válni, és Istent, az Ő tetteit, vagy az előttünk élő szenteket megpróbáljuk a saját szintünkre lehúzni.

Majdnem minden írás azt mondja, hogy az eredeti ok ami miatt itt vagyunk ebben a múlandó világban az az, hogy irigyek lettünk Istnere, és meg akartuk tudni, hogy milyen az amikor magunkat gondoljuk Istennek. Ezért Istenke létre hozta ezt az anyagi világot, hogy itt bátran gondolhassuk azt, hogy mi teremtjük elő a két kezünk munkájával a mindent ami körül vesz bennünket…

Ez igazából semmi más, mint a büszkeség csapdája, ami akár lehetne a kezdő első csapdájának a Büszkeségnek a negyedik szintje is, amikor már nem csak a Vallási vezetőinket, vagy a fő vezetőt útáljuk vagy gondoljuk szenvedésünk okozóinak, hanem magát Istent. És itt el is jutottunk a materializmushoz. Vagyis az az ember, aki egy vallásos ember képében tetszeleg, de azt gondolja, hogy Isten nem adhatott egy prófétájának akkor erőt, hogy az ketté válassza a tengert, vagy isten maga nem emelhet fel a kisújjával egy hegyet, az tulajdonképpen nem hisz Istenben.

Hiszen ha hinne, akkor az ott kezdődik, hogy elfogadom, hogy Isten teremtette a világot. Vagyis ezt a hatalmas bolygót a maga végtelen csodájával mind-mind Ő állította össze, találta ki, hogy miként működjön. Akkor ehhez képest ha felemel egy hegyet, ráadásul nem is a legnagyobbat ami a bolygón létezik, vagy az egyik tengert kettéválasztja egy prófétája szavára, akkor az igazán semmiségnek hathat. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy ez csak egy bolygó azok közül amit ismerünk. (Csak csendben jegyzem meg, hogy a védikus írások azt mondják, hogy minden bolygón van élet)

De én azt gondolom, hogy egy kicsit is tanult ember, aki megnézte a biológiát, fizikát, kémiát, nem gondolja azt az ott lévő bonyolultságukban egyszerűen tökéletes rendszerek egy „véletlen” robbanásnak a következményei. Hiszen ma sem látjuk azt soha, hogy rendet, életet, és élő rendszereket létre lehetne robbantani. Így azt gondolom, hogy a Materializmushoz sokkal nagyobb hitre van szükség, mint elfogadni, hogy Isten teremtette a világot.

Tű fokán egy elefántot?

Egyszer Nárada Muni (Isten egy szent kategóriába tartozó barátja, aki ki be járkálhat az anyagi és a lelki világ között. Találkozott egy Bráhmanával (Pappal) és egy cipésszel. Mind a kettő felismerte, és azt kérdezték tőle, hogy ha legközelebb találkozik Istennel, kérdezze már meg tőle legyen olyan kedves, hogy ők mikor mehetnek vissza Istenhez.
Nárada pedig fogta amgát fel is kereste mindenható barátját és megkérdezte tőle, hogy mikor mehetnek vissza hozzá ők is. Erre Isten azt mondta, hogy hát menj vissza hozzájuk, és ne mondj nekik semmit, csak ha megkérdezik tőled, hogy mit csináltam éppen, akkor mond nekik azt, hogy egy tű fokán fűztem át egy elefántot és nézd meg ki mit szól hozzá.

Nárada vissza ment a világba, és először a Bráhmanához ment, aki nagy lelkesedéssel kérdezte tőle, hogy na mi újság, mi történt? Mikor Nárada Muni elmondta neki, hogy amikor oda ért Istenhez, akkor Ő éppen egy elefántot fűzött át egy tű fokán, akkor a Pap, hitetlenkedve próbálta rábírni őt, hogy ne viccelődjön vele már, hanem mondja el a választ.

Aztán Nárada elment a cipészhez is, aki mikor megtudta, hogy Isten egy tű fokán fűzött át egy elefántot, akkor rettenetesen megörült neki, hogy mekkora nagy Király az Istenke, hogy akár ilyesmire is képes, ami neki soha eszébe se junta megpróbálni. :)

Nárada Muni ebből a két reakcióból megértette, hogy melyikük fog visszamenni Istenhez. Meg azt is, hogy nem feltétlenül a vallási beosztás dönti el, hogy ki milyen szinten áll az Istennel való kapcsolatának helyre állításán…

Azt gondolom a saját tapasztalatom és a szentírásokban olvasottaknak köszönhetően, valamint a saját és a körülöttem élő emberek életének és hitének megimserésén keresztül, hogy Isten olyan sokkal nagyobb és több nálunk, hogy nem érdemes lehúznunk a saját szintünkre. Valamint, ha őszintén és taljas oda adással el kezdjük végezni azokat a vallásos gyakorlatokat, amiket egy haladó tud, hogy csak beugrók az Isten felé vezető úton. (Pl 10 parancsoalt, 4 szabály stb…) Akkor mivel megtapasztalhatjuk, hogy ezek a kezdő szabályok beteljesítik az ígéretet ami hozzájuk fűződik, akkor elfogadhatjuk, hogy a további szabályok betartása további ígéreteket és lehetőségeket tesz lehetővé akár számunkra is. így nem fogunk kételkedni abban, hogy tőlünk sokk al magasabb szinten, akár ketté lehet választani a tengert, vagy éppen járni rajta.

Ne hagyjuk, hogy a tudomány és a kétségek meggyilkolják bimbózó hitünket, és lépjünk túl mindannyian a büszkeség csapdáján, és fogadjuk el, hogy bár minőségileg egyek vagyunk Istennel, hiszen mi magunk is Belőle vagyunk, mennyiségileg különbözünk tőle, hiszen olyan ki parányiak vagyunk már csak ehhez a bolygóhoz képest is, amiből Ő sok-sok milliót működtet és keringet egymás körül, energiáinak egy parányi részével. :)

A vallásközi párbeszéd facebook oldalát itt találod:

, , , ,