Menü

A birodalom vissza vág(na), avagy ezt a blogot az egyház legszívesebben betiltaná!


Ezen úton szeretném a Birodalmat, mely magát oly hatalmasnak gondolja, de mely csupán pár száz magát valakinek gondoló törekvőből, pár tíz valóban szentéletű hősből, és csupán maréknyi olyanból áll akik tényleg elértek valamit a lelki önmegvalósítás útján, megmutatni. Megmutatni azoknak akik csak messziről nézik, esetlegesen szimpatizálnak vele, vagy itt az én blogomon keresztül ismerkednének vele.

jeditanács

Első körben szeretném leszögezni, hogy a Krisna-tudat nem egy vallás, vagy egy egyház, hanem egy tudat állapot. A vallási, szervezett egyházi formába azért kellett hozni, szorítani, hogy itt a nyugati világban is gyakorolható, elfogadható, és értékesnek mondható legyen.

Prédikálsz, vagy büszke vagy a vallásodra?
Magyarországon talán ha van magát valóban Krisnásnak valló emberből 270db, akkor azt mondom, hogy sokat mondtam. Ez a hivatalos adat, ennyien gondolják úgy, hogy igen, ők szeretnének hivatalosan is ehhez az egyházhoz tartozni. Rajtuk kívül talán van még 2-3 másik magukat szintén Krisnásnak valló egyház, melynek tagjai összesen szintén kitesznek ennyi embert.

A lényeg valahol mégis az, hogy a legnagyobb, melybe magam is tanultam nem nagyon akarja elfogadni a kisebbeket, és akkor ugye ez fordítva is igaz. Valahogy úgy, mint mikor kimész a szigetre, ahol ott van x-ezer ember, és beleszaladsz egy Jehova tanújába, meg egy katolikus, vagy református, vagy bármilyen más ifjú prédikátorba, akik megállnak, és ahelyett, hogy annak az x-ezer embernek beszélnének Istenről, vagy arról, amiért ők ott vannak, fogják magukat és neki állnak egymással vitatkozni, meg egymást szapulni. Csak azt kérdezem, hogy nem ostobaság-e ez?

Tisztelet természetesen a bölcs kivételeknek…

Mert ha valaki Istent szeretné átadni az embereknek, akkor ő ugye Istenről és az Ő dolgairól fog beszélgetni az emberekkel, de ha csak szüksége van arra az érzésre, hogy ő bizony sokkal jobb, mint azok akiknek nincs hite, nem fogadták szívükbe Jézust, vagy Krisnát, vagy Buddhát, vagy Jehovát, hogy Allahról már ne is beszéljek, akkor ő nem fog tudni így Istenről beszélni, mert a lenézés fog áradni minden egyes szavából, tettéből. amit az emberek éreznek, mert az emberek nem hülyék…

Na de ne kalandozzunk ennyire el…

Barátok
Nekem nagyon sok barátom van a Krisnások között. Sőt azt kell mondanom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert nagyon sok nagyszerű és őszinte személyt volt szerencsém megismerni a Krisna-tudaton keresztül. Sőt sikerült megismernem lelki tanító mesteremet is, aki bár sokan úgy gondolják, hogy Ő tehet mindenről ami épp az egyház berkeiben zajlik, hiszen ő a vezető lelkész, azt kell mondanom ez nem így van. Gurumaharájom, most épp könyvet ír, és rengeteg olyan dolga van amit át szeretne adni valóban törekvő tanítványainak, nem nagyon foglalkozik a menedzsmenttel. Vagyis át engedte a vezetésnek a vezetést, és ő maga inkább a lelki értékek átadásával és fejlesztésével foglalkozik. Úgy mint egy jó vezető, engedi tanítványait, hogy had bontakozzanak ki, és had fejlesszenek maguk mindent úgy, ahogy jónak látják. És ez tényleg teljesen rendjén van így.

Az új világrend
Viszont az utóbbi időben egy olyan szerkezeti átalakuláson ment át az egész egyház, hogy többen is csak ámulunk-bámulunk, hogy na ez vajon hogyan válhat ottvalóra, és hogyan lehetséges? És itt akkor most nem szeretnék semmilyen történetet leírni, senki másnak az életével foglalkozni, és semmilyen olyan dolgot elmondani amin már évekkel ezelőtt estem át.(Például az első 2év-ről amit a Krisna-tudat gyakorlásával töltöttem még soha nem írtam és beszéltem, mert az egy komolyabb pszichotrillerbe illő történet volna.) Ezt a bejegyzést csupán azon dolgok inspirálták, amik a nem is olyan régen lejárt vissza számláló 7 napja alatt történtek.

Azzal sem szeretnék foglalkozni, hogy milyen politikai és hatalmi háttértevékenységnek köszönhetően kellett ismét megszakítani szerzetesi életemet idén áprilisban. Majd a munka lehetőség ígérete helyett egy másik munka megszerzéséről sem, amit az új világrend vezetősége ugyan olyan módszerekkel vágott el, mint ahogyan próbálkozott a 7 nap alatt  a dolgokkal…

droidok

Az új világrend, a Birodalom, vagy egyesek szerint “rezsim”  megnevezés természetesen nem a Krisnásokat, a krisna-hívőket takarja, akik maguk valójában őszinte és jó emberek. Hanem arra a bizonyos elitre vonatkozik akik jelenleg a hatalmat a pénzt és az irányítást megkaparintották (hosszú évek háttérből sunnyogós, benyalós munkájával) és akik úgy próbálnak meg egy lelkileg fejlett személy szerepében tetszelegni, hogy maguk a kötelező lelki gyakorlatokat sem gyakorolják, csak egy egyházi személyhez képest komolyabb fizetéseket és egyéb juttatásokat vesznek fel azokból a pénzekből, amiket azok az őszinte szerzetes társaim koldulnak össze, akik nap mint nap kiállnak az utcára, hogy Srila Prabhupáda könyveit osszák, és ételosztásra gyűjtsenek adományokat.

Persze sokáig én is ezt tettem és próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy minden jó, meg tényleg én megteszem a magamét és szolgálom azokat az embereket akiket Isten rendelt azért, hogy vezessenek a lelki életben. De mikor valaki lát, akkor elég nehéz elhitetnie magával, hogy nem lát. Mikor valaki azon dolgozik, hogy lásson, és őszinte tudjon lenni, akkor megbotlik a hazugságokban és bizony nem lép bele a hazugságok csapdájába. Főleg, ha azon is törekszik, hogy hogyan fejlessze az intelligenciáját, és egy önállóüan is bölcs döntéseket hozni tudó hasznos élőlény legyen, akkor ez nem megy túl sokáig. Pláne ha még büszke is és egyáltalán nem alázatos közben.


És hát hiába próbálsz meg úgy csinálni, hogy minden rendben van
és tényleg elfogadod a dolgot, mert Hálával tartozol a bhaktáknak (Krisnások gyűjtő neve) de nehogy már embereket feljogosítsunk bármire csak azért mert egyszer enni adtak, meg megtanítottak főzni, meg ennivalót szerezni utána akkor bármit megtehessenek.

Körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani a szitut, mint amikor egy apa felneveli a lányát, vagy épp fiát, és amikor az ivarérett lesz akkor meg nemi életet akar vele élni, hogy akkor a gyerek legyen neki hálás, meg annyi éven át etette itatta, tanította, miegymás, akkor most ezt viszonzásul simán meg kell tennie.

De azt gondolom, hogy nem kell megtennie. Mint ahogyan nekem sem kell, és ahogyan másoknak sem kell birkának lennie, és ki lehet mondani a dolgokat, sőt mi több lehet tenni a bekövetkezésük ellen is.

Mint ahogyan hiszem, hogy lehetett volna tenni a dolgok ellen Amerikában, mikor az egyik Krisnás közösségben a 80-as években azt hiszem, egy akkor mindenki által magasztalt vezetőt, mert ő volt Srila Prabhupáda első tanítványa mindenki istenített és a vége az lett, hogy prostitúcióra kényszerítettek embereket, meg fegyverekkel drogokkal kezdtek el foglalkozni, sőt még meg is öltek valakit stb.

Aztán ugyan ez a történet, más más személyekkel, hasonló szociális háttérrel megtörtént még rengetegszer az ISKCON-ban, a Krisna-tudat szervezetében amit Srila Prabhupáda hátra hagyott. Sőt mi több még itt Magyarországon is többször is megtörtént, a legutóbbinak magam is a tanúja voltam épp Egerben, ahol ugyan ez a szituáció történt meg mondjon vagy gondoljon bárki bármit is. Csak senki sem mert szólni, meg senki nem mert tenni, mert mindenki inkább el volt és megpróbálta magának megmagyarázni, hogy de ez bizony tényleg jár apának, ha már felnevelt, meg etetett, meg nevelt annyi éven át, és különben is ő Gurumaharája legbensőségesebb tanítványa és akkor bármit meg tehet…

És valóban Putanát, a hamis Gurut csak Krisna-győzheti le. Senki más. Nem is gondolom, hogy én harcolhatnék ez a pár ember ellen. És nem is akarok. Mert nem ellenfelek, hiszen valódi hatalma csak Krisnának van, és akit Ő meg akar védelmezni, azt senki sem bánthatja, és akit Ő akar elpusztítani azt senki sem fogja tudni megvédeni, és elpusztítani sem. De azt gondolom, hogy józan paraszti ésszel azért mi döntjük el, hogy a segítéségre leszünk az Ő kezében, avagy eszközök, vagy akadályok.

Mert hogy ugye nem elég, hogy ki lettem rúgva, meg a munkahelyemről is ki lettem rúgva, aztán még ki is lettem tiltva az egyházból, mindenféle indoklás, vagy bármilyen érv nélkül mind a hármat, csupán annyi hozzáfűzéssel, hogy ez bizony a JediTanács tagjainak közös döntése volt, hanem még durván megpróbálták a kis csápjaikat utánam nyomatni a láthatatlan arcok…

a birodalom visszavág...

 

A Birodalom visszavág(na)
Az a helyzet, hogy sokféle különböző legendát hallottam már hasonló gondolkodásmódú emberekről, régi barátaimró

l, akik úgy szintén nem akarták apának engedni, hogy azt tegyen velük amit csak akar csupán azért, mert ugye hálásnak kell lenni. Vannak olyan Krisnás ismerőseim, akik jelenleg is bújkálnak, meg titkolóznak hollétükről, életükről, mert a birodalomnak nem elég az, hogy ki vágja a gondolkodó “mételyt” magából, hanem utána igyekszik nyúlni, meg próbálja életét megkeseríteni ellehetetleníteni. És nem egy van ilyen, meg kettő, hanem több tucat olyan ember akik egykoron nagy lelkesedéssel csatlakoztak a Srila Prabhupáda által lefektetett elvekhez, aztán később rá jöttek, hogy ez itt valami egészen más dolog az ő nevében és mikor el kezdtek kérdezősködni, hogy akkor mit is, meg miért is, meg hogyan, akkor hirtelen a birodalmi inkvizícióval, apával találták szembe magukat, hogy de bizony kislányom neked itt most be kellene kushadnod, különben kitagadunk a családból…

És hát ugye velem sem történt (volna) másképp (ha). Mikor bekerült a számláló a blogba és kiírtam, hogy na akkor gyerekek vége mindennek és felfedem krisnások összes titkát, mindent amit láttam a hét és alatt, elkezdtek remegni a lábak, melyeknek félnivalójuk volt és van, mert ugye túl ostobák ahhoz, hogy tanuljanak a hibáikból. Sőt mázlinak gondolják, hogy megúszták a nagy leleplezést…

Szóval a számláló indulásakor az első dolguk az volt, hogy akkor megpróbáltak kirúgatni, ellehetetleníteni mind a két munkahelyemen, ahol ugye edzéseket tartok/tartottam. De Krisna kegyéből azok az emberek akik befogadtak, nem most jöttek le a falvédőről, sőt már átmentek néhány hasonló molesztáláson, sőt mi több olyan is van közöttük aki maga is benne volt a vezetésben annak idelyén, de nem értett egyet ezekkel a dolgokkal. Így nem vették komolyan a Jedi tanács próbálkozásait, hiszen annak igazából nem nagyon van hatalma, csak az a 270-felett, akiknek ők adnak enni.

A többi igyekszik minél nagyobb távolságban maradni az új világrend tagjainak csápjaitól…

Azt gondolom, hogy egy nagyon szemét és aljas húzás volt, részükről, főleg ha azokra a rémtörténetekre gondolok vissza amiket más valaha az egyház tagjaiként élt barátaim meséltek, és amiket nem nagyon akartam elhinni, hogy ekkora genyók lennének azok a szép fehérruhába öltözött mosolygós emberek, akik “vezetnek”engemet a lelki életben, akiknek ugrok minden szavára, mert hát szolgának kell lenni az Istennek országában.

És akkor ez úton mondanék így írásban is hálás köszönetet azoknak az embereknek akiket nem lehetett megfélemlíteni mindenféle hazugsággal és akik nem engedték, hogy “apa hozzányúljon a szoknyámhoz”.

És akkor pár napra rá sikerült kikapcsoltatniuk a telefonomat, ami igazából t-mobilnál volt egy egyházi szám, de ami ahogy megtudtam törvénybe ütköző volt, hiszen ha nem is lettem volna tovább jogosult az egyházi tarifákat használni, át kellett volna rakniuk egy másik díjkategóriába, de végül is ebbe nem mentem bele annyira a t-mobilnál sem.

Ezt a blogot az egyház legszívesebben betiltaná!
És természetesen végül de nem utolsó sorban a legeslegaljasabb dolog amit tettek, amiért úgy döntöttem, hogy ez a bejegyzés is meg fog születni, az az a levél, amit a freeblog szerkesztőségének küldettek az egyház ügyvédjével, és ami a birtokomban van, de mindenféle törvények miatt nem tehetem ki ide a blogra, és amiben azonnali hatállyal követelik, hogy a kezdokrisnas.freeblog.hu blogot töröljék, mert annak tartalma sértő az egyházra, valamint a kedvencem: társadalom ellenes…

Persze a freeblog nem véletlenül free, vagyis szabad, és nem véletlenül van rajta annyi sokféle más blog is, akik szabadon véleményt nyilváníthatnak dolgokról, így én is elmondhatom a véleményemet a megvalósításaimat, ötleteimet már 5 éve itt náluk.

És természetesen megtaláltuk közösen a módját, hogy miként ne kerüljön sor a cenzúrára, és amiért hálás köszönettel tartozom a stábnak, meg mindenkinek, hogy nem ilyednek be holmi egyházi ügyvédek, meg meghatalmazottak leveleitől, de legfőképpen nem hagyják cserben a megszorongatott bloggerüket, hanem segítséget nyújtanak. És ily módon azt kell mondanom, hogy akkor a freeblog is Krisna kegye, hiszen ha más szolgáltatónál lennék, akik mondjuk nem foglalkoznak személyes szinten is a náluk tevékenykedő bloggerekkel, akkor valszeg már rég nem olvashatnád ezeket a sorokat sem…

Minden esetre egy biztos a harciszerzi blog aktív, sőt egyre aktívabb, és igazából mindig is az őszinte emberek gyűjtőhelye volt, habár gazdája egy álszent, képmutató, hazug ember. de legalább próbálkozik.

ui:

Egy többek által is megerősített hír a bejegyzéshez:
Aztán a történtek után kiderült (megkerestek páran a Jedi tanács tagjai közül), hogy igazából nem is az egész Jedi tanács a sáros, sőt igazából ők nem is tudtak a dolgok nagy részéről, hanem van nekik egy picipaci-babujuk, aki nem tud a nagy orrán úrrá lenni és mindent be szeretne vele szippantani magának, és az ő egyedi fondorlatos, intézkedős, susmusolós, fúrkálós-szúrkálós tevékenységének az eredménye volt mind a szerezetesi életem vége, a munkából való eltávolításom, majd az utánam nyúlkálás is. És igazából a Jedi tanács és benne lévő bizonyos tagjai kifelyezték irányomba nagyrabecsülésüket, de kifelyezték, hogy jelenleg tehetetlenek, mert ez a nózis picipaci megszerezte az egész pénzügyi irányítást az egyházban és amúgy nagyon szeret kiabálni, meg rúgkapálni is. (Na meg azt is szereti terjeszteni, hogy én le akarom vágni egy karddal a fejét…)

Szóval bár tudom, hogy valójában ez a helyzet, míg a Jedi tanács nem zárja ki magából ezt a mételyt, nem határolódik el az efféle emberek döntéseitől, megnyilvánulásaitól, tevékenységeitől, addig döntéseikért mind felelniük kell., méghozzá együtt, mert a döntések úgy vannak feltüntetve, hogy ez bizony az ő közös döntésük. És felelniük nem előttem kell, mert nekem csak véleményem van, hanem Isten színe előtt, aki mindig minden lát és hall…

Szóval kedves picipaci babu, csak szaladj és prüszköld a hazugságaidat nyugodtan, nyomd a lócitromaidat is bátran a nyakunkba, mert egy nap hiába van négy lábad, úgy is megbotlasz. És akkor majd azoknak az embereknek kéne neked segítő kezet nyújtani akiket épp rugdosol a hatalomtól (amiért 10 évig küzdöttél hátulról mellbe) megmámorosodva…

Ez a bejegyzés sokáig lapult a piszkozatok között, de nem bírtam ki, hogy ne meséljem el ezt a történetet is. Srila Prabhupáda azt mondja, hogy egy tolvajról azt mondani, hogy tolvaj, az nem bűn, nem ítélkezés. Aki fél retteg az igazságtól, az meg ne lépjen az önmegvalósítás útjára. És lehet, hogy végigolvastad és kicsit izgatottá váltál, de mielőtt hozzászólsz, el szeretném mondani, hogy moderálom a kommenteket ennél a bejegyzésnél (mert nincs kedvem az arc és név nélküli  tapasztalt lelki önmagukat lelki vezetőnek gondoló hozzászólásokhoz. Sok a munka a pincében :),  így a hozzászólásod nem azonnal fog azonnal megjelenni, hanem előbb megnézem, hogy megjelenhet-e. Nem baj, ha más véleményed van és leírod, ha egy beazonosítható névvel, szépen kultúráltan mondod el, akkor meg fog jelenni és lehet beszélgetni róla.