Menü

A feltétel nélküli szeretetről


Isten és ember
Mostanában beleszaladok beszélgetésekbe, véleményekbe a szeretetről. És akkor itt most nem az Isten és ember közötti szeretetről beszélek, mert az egyértelműen csak feltételek nélküli lehet. Hiszen Mi annyira kevesek vagyunk Istenkéhez képest, oly gyarlók és esendők, hogy ha nem szeretne minket feltétel nélkül, akkor egyfolytában a czakkos villámkáival csapkodná a seggünket. De azt hiszem mindannyiunk számára nyilván való, hogy Istenke nem ilyen. Nem egy felhőn ülő szakállas öregember aki alig várja, hogy lesújtson a bűnösökre. Sőt. Talán épp Ő az mindannyiunk közül, aki képes elnézni és megbocsájtani nekünk bármit.

szeretet

Mi viszont nem vagyunk Isten. Soha nem is voltunk, és nem is leszünk. Igaz, hogy minőségileg, mint lelkek, jivák Istenke parányi szerves részei vagyunk, vagyis ugyan abból vagyunk amiből Ő is, ily módon egy szempontból magunk is rendelkezünk a végtelenség és mindenhatóság töredékével, de ettől még mennyiségileg nem leszünk azonosak Istennel. Úgy mondják, hogy mi magunk örökkévaló lelkek olyanok vagyunk Istenhez képest, mint egy csepp az óceánból, az óceánhoz képest, vagy mint egy aranyrög az aranybányához képest.

Ebben a pillanatban létezésünknek azt az aspektusát tapasztalhatjuk meg, hogy azt gondolhatjuk, külön állunk az óceántól, vagy az aranybányától. Ebben a világban ezt tapasztalhatjuk meg, mert ezt akartuk megtapasztalni, hogy milyen is az óceáncseppnek szépen lassan felszáradni az óceán nélkül. Milyen az mikor azt gondolhatjuk, hogy mi vagyunk az irányítók, mi vagyunk a sorsunk alakulásának a befolyásolói, hogy saját munkánk verítékével keressük meg a kenyerünket. És ebben a világban megfeledkezhetünk arról, ha szeretnénk, hogy kitől, honnan kapjuk az energiánkat amit felhasználunk éppen aktuális felfogásunknak értékrendünknek megfelelően.

Emberi kapcsolatok.
Szóval ha egy nap sikerül eljutnunk valóban oda, hogy a végtelen büszkeségünket, dacunkat, egónkat sikerül lecsillapítanunk, és a már ősi időkben kinyilatkoztatott tudás és utak felé merünk fordulni egy szép napon, felismerve, hogy bár járható út a mindenből ki veszünk egy kicsit magunknak ami tetszik, mégis érzékeljük, hogy a valódi tudás nincsen feltöltve az internetre, nincs leírva könyvekbe, nincs lerajzolva, lefestve, hanem azt csak a szereteten keresztül kaphatjuk meg. A szereteten keresztül, egy másik élőlénytől, aki akkor és ott abban a pillanatban mikor ezt megérezzük tanít bennünket.

szeretet kutya-ember

Manapság azonban tanulni, fejlődni, tanítást, tanítót elfogadni nem divat. Manapság nem divat elszegődni egy mester szolgálatába, keresni a kegyét, hogy valahogy hozzájuthassunk tudásának egyetlen kortyához is, mely oly hűsítő ebben a sötét tudatlanságban tapogatózó világ számára, hogy kik kóstolják gyakran megrészegednek egy rövid időre tőle. Aztán mikor kijózanodnak saját tudatlanságuk végett, akkor választás elé kerülnek, hogy akkor megpróbálnak szerezni még belőle, vagy csak egy jó emlék lesz az életükben, hogy egyszer találkoztak egy nagyszerű emberrel, akinek ihatták szavait.

Általában csak nagyon kis százalék az a különleges ember, akik úgy döntenek, hogy folytatják útjukat és megpróbálnak még szerezni a lelki tudás és megvalósítás bódító italából. A legtöbben csak felpillantnak a pia, kávé, tea, cigi, kábszerek, a féktelenül hajszolt élvezetek  mámorító világából, és fel sem fogják, hogy miféle csoda szerencsés résztvevői voltak. Hogy kaphattak egy nagyszerű tanító nektári tudásából, mely olyan hatással volt a tudatukra, hogy hátralévő életükben képesek rá emlékezni.

Mert innen aztán kezdetét veszi a játék. Az ember vagy azon ostobák nagyobb százalékába fog tartozni, akik azt gondolják, hogy hát ezt akkor így megkaptam, mert meg kellett kapnom, mert ez volt nekem elrendelve, ez volt a sorsom, és majd ha megint úgy lesz, akkor majd megint megkapom. Ez főleg azért van, mert ezek az emberek rendkívül lusták és ragaszkodóak, valamint túl önzőek és kényelmesek ahhoz, hogy változtassanak a kis életükön.
De van egy másik csoport, ők a kisebb százalék, akik úgy döntenek, hogy felismerik azt amit láttak, és akarnak még belőle. Megérdeklődik, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy hozzá jussanak ismét, vagy még többhez, és elindulnak az önmegvalósítás rögös útján, hogy újra megtapasztalhassák azt amit egyszer már kóstoltak.

Ők azok akik talán egy napon felismerik mesterüket, tanítójukat, aztán a következőt, és következőt, egészen addig, míg képesek lesznek minden élőlénnyel e-képpen bánni, és mindegyiktől tanulni. Persze ide nagyon ritkán jutnak el emberek, pláne rövid idő alatt. Ezt elérni gyakran egy élet munkája. Éppen ezért mernek kevesen belevágni valójában, és nekik is csak egy bizonyos töredéke az aki az első lépcsők, pofonok megtétele után feláll és folytatja.

Mert nem tanultuk meg, hogy miként kell a saját vágyainkat, érzéseinket alárendelni az akaratunknak. Mert nem elég erős az akaratunk, hogy a lelki fejlődés útjára jobban vágyjunk mint azokra a dolgokra amiket manapság a csontig degradálódott társadalom oly természetesnek vesz.

Manapság nem vagyunk képesek elfogadni senkit magunk fölé, nemhogy egy párkapcsolatban, vagy család szintjén, de még csak úgy simán a hétköznapokban is azzal küzdünk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, az legyen ahogyan ÉN akarom.
Ennek az önző hozzá állásnak pedig az a következménye, hogy a legtöbb ember ma már képtelen emberi kapcsolatokat kialakítani. Főleg azért mert, nem tudja a saját akaratát, vágyait alárendelni a másiknak. Ami persze érthető is, hiszen az a másik is ugyan olyan büszke és önző, mint ő.

„A kutyám legalább feltételek nélkül szeret”.
Gyakran van szerencsém hallani, hogy valaki inkább az állatokkal van, őket szereti, mert azok feltétel nélkül szeretik. Azokat az embereket akik ezt mondják, és ezt gondolják az én világomban önző embereknek hívják. Gyakran látni megkeseredett öregembereket, akik már csak a kutyáikkal tudnak kedvesek lenni. Mert hát a kutya hűséges társ, és főleg feltétel nélkül szeret. De ezek az emberek igazából a saját önzőségüket és önimádatukat próbálják csak meg beleburkolni az állatok szeretetébe.

Mert az állatoknak igazából 4 dolog jár a fejében. Evés-ivás, alvás, párzás, védekezés. Mikor valaki barátságot köt egy állattal, akkor igazából kielégíti az állatnak ezt a négy igényét, és onnantól az állat szeretni fogja. Amivel nincs is nagy baj, mert én is szeretem az állatokat, meg azokat is amikor valaki szereti az állatokat, vagy állatokkal foglalkozik. az viszont már elgondolkodtató, mikor valaki nem képes normális emberi kapcsolatokat kialakítani és igazából az emberektől is erre a szeretetre vágyik.

És amikor egy ember úgy él mint egy állat, vagyis egy cseppet sem érdeklik azok a dolgok, hogy Ki vagyok én? Mi ez a világ itt körülöttem? Ki csoda Isten? Mi a kapcsolatom Vele? Vagyis egy pillanatra sem érdekli az önmegvalósítás, nem akar magán dolgozni, nem szeretne változtatni a saját rossz tulajdonságain, hanem csak ugyan az a négyféle dolog tölti ki az életét, mint az álatoknak, evés-ivás, alvás, párzás, védekezés, akkor simán el van más olyan emberekkel akik nem használják ki az emberi test előnyeit és igyekeznek az örökkévaló, szeretetteljes, transzcendentális (lelki) kapcsolatukat helyre állítani Istennel.

Mivel manapság az emberek nagy százaléka elhiszi amit a tévé mond, amit a média és a jelenlegi démonikus oktatási rendszer mond, hogy mi magunk nem vagyunk lelkek és Isten örök, parányi szerves részei, hanem mi igazából a majmok leszármazottai vagyunk, akiknek a boldogságához csak 4 dologra van szükség (evés-ivás, alvás, párzás, védekezés), akkor ezek az emberek képesek feltétel nélkül szeretni, ugyan úgy mint az állatok. És amíg saját maguk nem gondolkodnak el a szeretet magasabb szintjein, addig ezt várják el viszonzásul is a körülöttük lévőtől.

Természetesen itt nem arról beszélek, hogy ne szeressük az állatokat, sőt. Vannak olyan emberek, akik olyan alacsonyan vannak ebben a dologban, hogy legalább akkor legyen egy kutyájuk, hogy akkor talán azzal majd képesek lesznek valamire. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez csak egy szint, amitől van több is, méghozzá jóval több…

Mire való az emberi test és mi történik, ha nem erre használjuk?
Ezzel természetesen megint nincs semmi probléma, hiszen ha valaki ezt gondolja jónak, akkor élje így az életét. A probléma mindig abból adódik, hogy így ebben a formában ezek az emberek elfecsérlik az emberi életüket, aminek rengeteg szenvedés lesz a része. Mert a pokolba nem azért megyünk a halál után, mert Isten gonosz és azt akarja, hogy szenvedjünk, hanem azért, mert az amúgy nagyon magas érzelmi szintek tapasztalására alkalmas emberi testet, melyhez kiemelkedő intelligenciát is kaptunk, mellyel a lelki önmegvalósítás kapujai megnyílhatnak előttünk, nem rendeltetés szerűen használtuk.

Ezzel a döntésünkkel pedig, mikor a pia, kávé, tea, cigi, kábszerek, a féktelenül hajszolt élvezetek  mámorító világát választjuk azt jelezzük Istennek, hogy mi bizony nem szeretnénk emberek, avagy még magasabb szinten Vele együtt lenni, hanem inkább szeretnénk ürülékevő disznók, kutyák, macskák, avagy különböző férgek formájában a négyféle élvezetet választjuk.

Ahhoz viszont, hogy halálunk után mikor ledobjuk ezt az emberi testet, el tudjunk viselni egy alacsonyabb rendű létformát önvalónknak, le kell degradálni, rombolni a kis tudatunkat, hogy képesek legyünk egy Pazar, gazdagon berendezett kacsalábon forgó palota baldachinos ágyából, az arany evőeszközökkel elfogyasztható pompás italok és ételek varázslatos hatása alól, a szilikonnal és különféle más szexuális életünket segítő eljárásokkal felturbózott playboy nyuszi, vagy playboy fiú testünk elhagyása után megszületni mondjuk egy kandisznó végbelében galandféregként, aki éppen a saját húgaival él nemi életet. (csak mert a disznóknál a bármi megzabálásán kívül belefér a vérfertőzés is, ha valaki meg azt szeretné.)

Mi a legkomolyabb félre értés a feltétel nélküli szeretetről?
A szeretetet legtöbben úgy definiálják, hogy ha valaki azt csinálja amit én akarok, vagy az én világnézetemmel összhangban cselekszik, vagy azt mondja amit hallani szeretnék, akkor ő szeret engem igazán. De ez nem szeretet, hanem igazából önzés. Ugyan úgy mint a maga a szerelem hétköznapi értelemben vett érzése is ugyan ezen az emberi gyengeségen, az önző egoizmuson alapszik, az önzésen. Mert igazából azt mondja, hogy te veled annyira jó, te olyan szépen ki tudod elégíteni az érzékeimet és a büszkeségeimet, hogy én igazából senki és semmi mást nem akarok ezen a világon, mint téged.

És egy állattól azt gondolom, hogy ez a gondolat menet rendjén is van, hogy még az sem zavarja, ha néha nem kap enni, vagy megveri a gazdája, mert még mindig több mindent kap tőle, mint bárki mástól, és erre az érzelmi bankszámlára egy jó vacsorával be lehet tenni annyit, hogy azt mondhasd, hogy feltétel nélkül szeret engem a kutyám.

Egy állat, még a saját fajának társaságáról is képes lemondani, csakhogy ki legyenek elégítve az érzékei. Az emberek meg az ágyukba viszik őket és együtt hálnak velük. Azzal egy percre sem foglalkoznak, hogy annak az állatnak ez teljesen természetellenes, mert a kutya, legyen bárhogyan gén manipulálva egy olyan élőlény aminek a természetben a helye nem a lakásban, a többi állattal együtt. Mert akár tetszik akár nem, az állatoknak is ugyan úgy kell család, barátok stb. és nem biztos, hogy az a legjobb neki, ha az ember olyan körülmények közé kényszeríti, amiről ő megmagyarázza saját magának, hogy jó.

És akkor utána ezek az emberek ugyan ezt várják el embertársaiktól is, hogy nekik nem lesz semmilyen más érzelmük, gondolatuk, vágyuk, céljuk, mint annak a szerencsétlen kutyának, aki alig várja, hogy kapjon egy tál ételt, és meg legyen vakargatva a hasa…

Mi valóban a feltétel nélküli szeretet?
Azt gondolom hogy emberi szinten a feltétel nélküli szeretet az, mikor nem érdekelnek a következmények, mikor tudod, hogy az akinek mondod ki fog bukni, talán meg is gyűlöl, vagy megpróbál megölni, de akkor is elmondod neki ezeket a dolgokat, bármennyire is nem örül neki.

A feltétel nélküli szeretethez bátorság kell. Bátorság kell hozzá, hogy el merj indulni saját magad felé és elengedd a nemkívánatos tulajdonságaidat, kéjt, dühöt, mohóságot, büszkeséget, irigységet stb. Hogy el merd ezeket a dolgokat engedni, hogy ne ezeknek a fényében lásd a világot és a szeretetet, hogy ne ezen érzéseid fényében ítéld meg a dolgokat és szeress másokat, hanem a lelki önmegvalósításban elmerülve. Bátorság kell ahhoz, hogy valakinek aki azt gondolja a szeretetről, hogy az az, mikor valaki olyanokat mond neki amiket hallani szeretne, akkor neki pedig te épp olyanokat mondasz, amiket nem akar hallani.

Néhány gondolat:

Te mit mondanál egy barátodnak akivel nagyon sok kalandon vagytok túl, de évek óta nem találkoztatok, ő meg közben megcsúszott és Heroinista lett? Azt, hogy persze tesó, gyere menjünk és veszek neked cuccot, vagy azt, hogy gyere beviszlek az elvonóra, sőt bármennyire ellenkezik, becibálod?

Te mit mondanál egy lánynak aki nagyon szeretne anya lenni, mert már elég sokat látott, hallott és már az ideje is eljött? Azt, hogy persze kicsim nem baj, hogy 15 éve dohányzol, meg tulajdonképpen kávén élsz és össze vagy szemlátomást aszalódva, majd ha úgy kell lennie, akkor úgy is teherbe esel és anya leszel, vagy azt, hogy hagyd abba a kávét cigit első lépésnek, meg kezdj el rendesen enni, hogy legyen erőd kihordani egy magzatot?

Te mit mondanál egy régi kedves ismerősödnek aki szintén családot szeretne, de már 20 éve az éjszakában dolgozik és látott már annyi mindent? Azt, hogy semmi baj, majd biztos találsz a diszkó kapujában állva egy rendes lányt, aki a nyakadba ugrik, hogy rád várt egész életében és ő  mindig ilyen kemény férfire vágyott, vagy azt, hogy lehet 40 évesen itt lenne az ideje valami tisztességes munkát nézni és mondjuk nem lokálokban a kurvákat hajkurászni, hogy hátha valamelyikből jó anya, jó házi asszony lesz, hanem eljárni templomba, meg könyvtárba, mert ott más a felhozatal.

Te mit mondanál egy utazónak aki szeretne eljutni a leggyorsabban egy szent helyre, mert haldoklik és ott szeretne meghalni? Azt, hogy de előtte még mindenképpen nézzen be ide, meg oda, meg menjen el LasVegasba, mert azt halál előtt látni kell, vagy megmutatnád neki a legrövidebb utat, talán még el is kísérnéd, hátha kapsz te is egy olyan ajándékot majd a te életed végén, hogy mikor haldokolsz egy váratlan idegen útba igazít és elkisér, hogy átsegítsen és ne kelljen egyedül meghalnod?

A halál úgy jön mint a tolvaj.
Mert mind haldoklunk, születésünk pillanatától. Judisthira Maharájától egyszer megkérdezték, hogy mi a legcsodálatosabb ebben a világban amiben élünk. Erre ő azt mondta, hogy az a legcsodálatosabb ebben az anyagi világban, hogy az élőlények itt élik a kis életüket, körülöttük folyamatosan halnak meg a barátok, ismerősök, naponta, percenként sok ezren, de ők azt gondolják, hogy ez velük soha nem fog megtörténni.

Pedig a halál úgy jön mint a tolvaj. Soha senki nem tudja, hogy mikor érkezik el az ideje. Mindenféle asztrológusok mondják, hogy eddig meg addig fogsz élni, de a bölcs ember tudja, hogy az élet minden pillanata ajándék, melyet nem az érzéki élvezetek és hamis ego kielégítésére kell használni, hanem a lelki önmegvalósításra, hogy helyre állítsuk a kapcsolatunkat Istennel.

A feltétel nélküli szeretet

Azt gondolom, hogy ezt a tudást átadni, képviselni, mindig minden körülmény között, minden élőlény felé, az volna az igaz és feltétel nélküli szeretet. Minden más csupán a kéj, düh, mohóság, irigység, büszkeség és illúzió tükrével eltorzított hazugság.

Az igaz szeretet az, mikor nem azt mondod valakinek amit hallani akar, hanem azt ami jó neki…

Az önmegvalósított bölcs lelkek, pedig képesek ezt a tudást átadni úgy, hogy ne fájjon, sőt inspirációt érezzenek az élőlények arra, hogy változtassanak hiábavaló kis életükön.

Kisora dasa a kegyedért imádkozik, hogy egy nap majd olyan eszköz lehessen Isten kezében, mely fájdalom nélkül, szeretettel képes elpusztítani a tudatlanság hálóját, hogy minél több élőlénynek segíthessen elindulni a Haza felé vezető úton. Mert bár nagy kaland a parányi óceán cseppnek, mikor kifröccsen a homokba, elpárolog, egy felhőben feleszmél és vissza hull a hatalmas óceánba, azért legbelül csak vissza vágyik mindig eredeti helyére, ahová a teremtő szánta…

Ezt a bejegyzést a vasárnapi beszélgetésünk emlékénen, sok szeretettel ajánlom a világ 2 legtündéribb lovászleányának A-nak és B-nek.