Menü

A fiatal Yogi története


yogi és a lányÉlt egyszer egy fiatal jógi egy nagy folyó partján. Az élete egyszerű és gondtalan volt; majdnem egész nap a jógát gyakorolta. Mivel nem volt semmi felelőssége, rengeteg ideje volt arra, hogy csak békésen üldögéljen lehunyt szemekkel, és a gondolatait a szívben lakozó Úrra összpontosítsa. Ez tette ki a napi meditációját és ettől volt boldog.
Egy napon miután megfürdött a folyóban, kimosta az egyetlen darab ruháját, és kiterítette a sziklás parton. Miközben arra várt hogy megszáradjon, egy gondolat ütött szöget a fejében: „Arra vesztegetem az időmet, hogy erre várok. Szerzek egy másik darab ruhát, és akkor azonnal felöltözhetek.”
Pont akkor arra ment egy sadhu (bölcs ember). Ez a sadhu tudott mások gondolataiban olvasni. Megállt és a következő szavakkal szólt a fiatal jógihoz: „Drága fiam, tudom mi van a fejedben. Időt akarsz spórolni. De ahelyett, hogy egyre több és több tulajdont halmoznál fel, jobb elégedettnek lenni azzal, amid van.” Aztán megáldotta a jógit, és folytatta az útját.
A fiatal jógi elgondolkozott a sadhu tanácsát, de mégis úgy határozott, hogy egy plusz öltözet nem túl nagy vágy. Elment a piacra és vett egyet.
Másnap szokás szerint a folyóban fürdött, kimosta a ruháját, és kitette a sziklára száradni. Aztán felvette az újat és meditációba kezdett. Kis idő elteltével észrevette, hogy éhes egerek lyukat rágtak a régi ruhájába. Először elcsüggedt, de aztán jó ötlete támadt: „Tudom már! Szerzek egy macskát, hogy elkergesse az egereket.” Megint elment a piacra, és vett egy macskát.
A következő napja boldogan és békésen meditációval töltötte. De ahogy beköszöntött az este, a macska elkezdett nyávogni, ami megzavarta a jógit. „Ó, tejet akar.” – morogta. Vonakodva elment újra a piacra és ezúttal egy tehénnel tért vissza.
A másnap békésen telt, amíg az este a tehén elkezdett bőgni. „Nem fogom minden nap megfejni” – gondolta a jógi „Túl sok időt vesz igénybe.” Elment hát a faluba, és megkérte egy fiatal lány kezét. A lány megfejte a tehenet, és a macskának adta, a macska meg távol tartotta az egereket a jógi ruhájától. Aztán jógi egy ideig boldog volt.       
Egyik este azonban a felesége panaszkodni kezdett: „Elegem van abból, hogy egész nap csak meditálsz. Otthont akarok." Így hát a jógi épített egy házat. De ekkor a felesége  meg egyedül érezte magát és gyerekeket akart…
Ahogy telt múlt az idő a jógi egyre kevesebbet meditált és egyre többet aggodalmaskodott. Állandóan lefoglalták a ház, a gyarapodó család és az állatok. Néha, amikor volt egy szabad perce, azokra a gondtalan időkre emlékezett vissza, amikor összes vagyona egy szál ruha volt.
Egy napon éppen ezen elmélkedett, amikor a sadhu ismét arra járt. A sadhu elmosolyodott és megjegyezte: „Látom, eltöprengtél, ezért újra csak azt mondom neked, hogy jobb, ha az ember elégedett azzal, amije van. Mert ahogy valaki elkezd vágyni dolgokra, úgy nincs annak vége.”

Az iwiw üzenőfaláról. Thx  Vasmaminak…

képforrás