Menü

A hernyó halála, egy pillangó születése.


pillangó-robot butterfly

Életünk minden pillanatában döntéseket kell hoznunk. Ezek a döntések – bár nem gondoljuk, hogy nagy jelentőséggel bírnak – mindannyiunk számára olyan terhet, vagy felüdülést jelentenek, melyek a jövőnkre meghatározóan hatnak.

Gondolhatjuk persze, hogy egy jelentéktelen tettünk, amiről senki nem tudja meg az igazságot, tulajdonképpen jelentéktelen a jövőnk boldogsága szempontjából. De sajnos ez nem így van. Abban a pillanatban mihelyst titkolnánk valamely tettünket, mások, vagy magunk előtt, netalántán Isten előtt, abban a pillanatban olyan szürke füstöt szívunk a tüdőnkbe, mintha csak dohányoznánk. Hiszen az igazság olyan, mint a tiszta levegő létezésünk pillanataiban. Ha nem ismerjük az igazságot, az olyan mintha nem friss levegőt szívnánk. Persze bele fér néha egy-egy cigi, de mikor rászokunk a dohányzásra, akkor már ez folyamatos lesz. Ugyan úgy, mint mondjuk a kis hazugságokkal teli életünk.

Így mérgezzük magunkat születésünk pillanatától és nagyon ritkán merjük vállalni a teljes igazságot magunkról, magunkkal kapcsolatban. Mert egy hernyónak születtünk. A hernyó, lent kúszik mászik a bozótban, szeret elbújni a fény elől és imád zabálni, na meg másféleképpen élvezni a létet. Csakhogy a hernyó fogja, hogy ő többre született és legbelül érzi, hogy létezése sokkal fantasztikusabb is lehetne, mint araszolgatni egyik ágról, a másik fűszálra, hogy megzabálgassa a friss hamvas hajtásokat.

De persze nem tud lejönni róla, és csak mászik-mászik és zabál-zabál. Aztán, ha nem csippenti fel egy kismadár, nem kapják el a hangyák, nem pottyan bele egy friss harmat pocsolyába, nem lép rá senki, vagy másféle “Game Over” témájú sztori nem történik vele, akkor addig zabál, míg egy nap hányingere lesz a saját létezésétől, és sugárban el kezd hányni, öklendezni kifele mindent, amit addig magába épített, fogadott. Mert már nem bírja elviselni, hogy csak a zabálás, meg a menekülés érdekli. Olyan csömört kap, hogy el kezd hányni, és ezt a hányást saját maga köré tolja, hogy belefulladjon, mert jobb nem jut eszébe, hogy véget vessen létének, annak a formának ahogy eddig létezett…

Aztán, mikor körbehányta magát, csak ott kuksol a sötétben és imádkozik, hogy valami történjen, mert ő nem is akar tudni se a világról többet, se a pompás levelekről, se a többiről, amik eddig csábították mindenfelé, hogy hernyóként mászkeráljon és a fák legzsengébb hajtásait csipegesse.

Aztán addig gubbaszt ott és vár, meg imádkozik, míg úgy nem kezdi érezni, hogy a menekülés és elbújás, öngyilkosság nem megoldás az életére, és hajthatatlan vágyat nem kezd el érezni arra, hogy kitörjön a sötétségből, amiben eddig élt. Nem tudja mi történt, mi fog történni, de elkezd mocorogni és ütni, rúgni, törni, kifelé a megkeményedett hányadékának, múltjának börtönéből.

Addig kepesztet, addig küzd, míg felhasad börtöne körülötte, és nagy nehezen kirángatja magát a burokból, amibe saját magát zárta előző tetteinek hatására.

De az elcsendesedésnek, átgondolásnak, imának, és befelé fordulásnak meg lesz az eredménye is és csodálkozva tapasztalja, hogy  megállásának eredményeképpen micsoda külső, belső változáson ment keresztül. Hiszen úgy érzi, soha többet nem kell megalázottan rettegve keresnie a boldogságot jelentő friss hajtásokat, hanem eddigi két dimenziós létezéséből hirtelen három lesz, hiszen gyönyörű pillangóvá változott és szárnyaival neki tud szaladni az égnek, hogy bárhová eljuthasson. Hogy ezentúl ne csak zabálni akarjon minél többet, amit talál, hanem rájöjjön, hogy csak a legkülönlegesebb, értékesebb dolgokat fogadja magába, és innentől csak virágporon fog élni, amit magasból fog észre venni, mert ezentúl ő is tud repülni.

Nekünk is így kell átváltoznunk, mint ahogy a hernyó teszi. Fel kell ismernünk életünk, gondolataink, tetteink irányítórugóját, és ha bizony annak középpontjaiban csak saját magunkat találjuk, akkor tudhatjuk, hogy önző hernyók vagyunk és szükségünk lenne egy kis magunkba szállásra. Mikor ezt megtesszük, kapunk esélyt az így növesztett szárnyakkal, hogy pillangók lehessünk, és csak a jót kezdjük el látni és magunkévá tenni, úgy mint a pillangó, aki csak a nektárt, az édeset teszi magáévá…

Ha félsz attól, hogy a jót és a szeretetet válaszd és lásd az életedben, ha félsz megértéssel fordulni mások felé, még ha téged nem is ismernek el, akkor tudhatod, hogy még úgy élsz mint egy hernyó. És most már azt is tudod, hogy a hernyókból előbb vagy utóbb, ha el nem pusztulnak még mielőtt el jön az ideje, pillangók lesznek. Bármikor úgy dönthetsz, hogy te márpedig eleget éltél hernyóként, és most azonnal pillangóvá szeretnél válni.

De állj készen a változásra mikor elkezded. Mert ha neki állsz, akkor már nem lehet visszacsinálni a szárnyaidat.

Mert ezt jelenti embernek lenni…

, , , , ,