Menü

A kapu nyitva


a kapu nyitva

képforrás

És akkor újra találkozom mc vel akit egyszer már itt hagytam vagy 6 éve. Aztán utánam jött. Egy pár hónapja úgy nézett ki, hogy sikerült tőle végleg megszabadulnom. De ő még mindig itt lakik Bozzaiban. Vagy a szívem legmélyén. (Néha már magam sem tudom.)

Annak idején mikor már mindent kipróbáltunk együtt, elegem lett belőle ezért megpattantam tőle. De mikor erre járok újra és újra csak előjön. Szívós egy fenye az már biztos. Talán előző életemben nő voltam és mikor jött a halál, egy ilyen nyomorultba voltam szerelmes, hogy így kellett megszületnem. A saját vágyaim rabjaként.

Bár már sok csatát győztem ellene, újra és újra fölébem kerekedik és újra annak érzem magam ami elől úgy látszik el nem menekülhetek, hiszen jön velem örökkön-örökké, egészen addig míg le nem teszem, el nem engedem. És ez talán a legnehezebb, mert itt van legbelül a szív legmélyén, mint egy szunnyadó retesz, melyet igazán kinyitni még talán sosem mertem. Mindig csak lestem át a kapu résein, ahonnan az kis boldogság szűrődik át. Ki még nem nyitottam, mert vonz az ezen az oldalon dívó sötétség. S bár a kapu most már meg van, itt állok előtte. Átlépnem rajta még csak egy pár percre sikerült igazándiból.

De egyből vissza is szaladtam, hiszen még mindig ragaszkodom ahhoz amiről azt gondolom, hogy én vagyok. A hamis azonosságomhoz, mc-hez, aki nem fél senkitől és semmitől, aki megy ájulásig vagy halálig, aki sosem kér bocsánatot, sosem fut el, sosem hajt fejet és nem hull térdre senki előtt, csak harcol mindennel és mindenkivel aki másképp látja a világot mint ő.

Ez az ostoba lennék, akinek csupán ennyi esze volna? A büszkeség, a kéj, düh, mohóság, irigység, így elvette volna az eszem? Nem látom a fától az erdőt, és mert igyekeznék kitalálni a sűrű rengetegből, de mikor oda érek a dzsungel szélére egyből hátrahőkölök az ijedtségtől, hogy nincs több fa?

De hát te akartál kimenni az erdőből –mondja ilyenkor mindig kárörömmel nevetve rajtam Most meg mikor sikerülne visszaszaladsz ide a fák közé?
És végül is igaza van teljesen. Csak hát pont ezt szeretem benne. Mindig segített, mindig segíteni akart. Elhozott a kapuig, és most itt állok még egyenlőre vele. Nem tudom hogyan búcsúzkodjak, vagy mit is mondjak neki? És mit mondjak azoknak akik őt ismerik rajtam keresztül és így újra csak előhozzák.

S míg én el nem engedem, addig nem tudok átlépni a kapun. Azon amit még igazából kinyitni nem mertem, csak itt állok és látom, hogy a réseken hogy áramlik át az a kis boldogság ami után úgy sóvárogtunk egész életemben.

Pedig odaát is Valaki vár. Minden tulajdonság forrása. Az aki mc-t is teremtette és felruházta mindenféle bolondsággal. Aki minden tulajdonosa, teremtője és fenntartója. Sri Krisna Az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Már csak el kéne hinnem ezt ott legbelül is, és lerakni 3 apró dolgot, melyek parányi szilánkjai újra meg újra születéseim során végig szenvedéseim forrásai voltak: ÉN, ENYÉM, NEKEM, ENGEM.

És akkor talán egyszer végre lendületet veszek és úgy beszaladok azon a kapun ami most már nyitva vár és megértem, hogy  semmi sincs ezen az oldalon, ami ne lenne meg csak tökéletesben oda át…

Gauranga