Menü

A keselyűk fejedelme


Szóval a tegnapi durva elme-szintem elől menekülve fejest ugrottam a Srimad Bhagavatam II.kötetébe. Nagyon szép ez a szentírás.

Utána
pedig megtudtam, hogy az Úr Rámachandrának a gonosz emberevő ráksassza
fejedelem Rávana elrabolta hűséges feleségét Sita devit.(Persze
csellel, mert amúgy esélye sem lett volna.) Szegény Ráma nagyon-nagyon
szomorú volt. Ki gondolná igaz? Ő Isten, bármit megtehet, mert minden
ható, közben meg ott szomorkodik, tehetetlenségében.

Persze ez is egy amolyan Isteni történet, aminek a megértéséhez egy kicsit jobban meg kell ismernünk Istent és az ő kapcsolatát az élőlényekkel. Mindenki nagyon szomorú volt, az erdei tündérek meg látták az egész sztorit, de úgy megijedtek a tízfejű démontól, hogy nem nagyon tértek magukhoz.

Egy, számomra nagyon szimpatikus szereplője ennek a kedvtelésnek Djatáju, a keselyűk fejedelme. A hatalmas madár, aki életének már jócskán a végefelé járt, félelmet nem ismerve szállt szembe a nála jóval hatalmasabb démonnal. Agg kora ellenére méltó ellenfele volt Rávanának, hiszen a démonnak fel kellett neki állnia ellene. A keselyűk királya alaposan meggyepálta, azonban mégis alul maradt. Minden dicsőséget neki…

Még élete utolsó lehelletével is szolgálta az Urat, hiszen elmondta neki a történteket. Alpári stílusomban valószínüleg nem annyira élvezhető ez a nektári sztory, ezért olvasd el magát a RÁMAJÁNÁT Krisna Dharma tolmácsolásában.

 GOURANGA