Menü

A könnyű utak hiányosságairól


ninja. fehértölgy fa kard

A 3lány

Aztán szerdán néztem nagyot, mikor épp 6-ra oda értem tréningre. Csak Főnök volt ott, meg egy alak, akit még nem láttam. Először azt hittem, hogy az a fiatal fiú, aki egy hónapja jár körülbelül és a múltkor akkor kapott egy kis ízt abból, hogy milyen is az mikor megütnek, de aztán eszembe jutott, hogy ő mondta, hogy nem lesz, így a szememet hegyezve érzékeltem, hogy egy lány az. Főnök épp beszélgetett vele, majd ahogy egyre közelebb értem úgy felém fordult és köszöntött, mire a bokrok mögül a bokorból előkerült még két másik lány.

Edzésre jöttek. Kicsit csalódtak mikor megtudták, hogy az edzés bizony itt van a réten, és bizony a falak azok itt középen vannak, mert ez a világ legnagyobb dojoja. De főleg az volt nehéz, hogy nem volt öltöző, ahol ugye átöltözhettek volna. Persze mondtam nekik, hogy ott van egy üreges bokor, ahol át tudnak, ahol Éva sensei is átöltözött a múltkor (Persze lehet, hogy 5 dannal ez már nem olyan nagy feladat, mint első edzésen mindjárt efféle kényelmetlenséggel találkozni.)

Na mindegy is. leültek a kőre, hogy akkor megnézik az edzést, mi meg Főnivel ketten edzettünk. Könnyed tréning volt, főleg az alapokkal, de a végén azt mondták, hogy nagyon nehéznek tűnt. Mondtam neki, ha csinálták volna láthatták volna, hogy egyáltalán nem nehéz, bárki képes rá egy kis gyakorlással.

Aztán edzés végén elhívtam őket a templomba, hogy megmutassam nekik, vagy őket Dayál Nitay Vijaya Gaurangának. Kaptak mahaprasadamot, leborultak a murtik előtt, kicsit beszéltem nekik a filozófiáról, hallgatták a bhajant, aztán elmentek.

Az volt az érzésem, hogy soha többet nem jönnek majd edzésre, így úgy beszéltem velük mint ahogy azokkal szoktam akiknél csak egy lehetőséged van arra, hogy elmond a legfőbb üzenetet amit át szeretnél adni. Persze óvatosan, nehogy fényt kapjanak. Amúgy tetszett nekik szemmel láthatólag a tempi, az egyikük már olvasta is Srila Prabhupáda könyvét, sőt mikor bementünk a templomszobába, felismerően kiáltott fel, hogy ő (ejtsd ahogy írom) Shrilaprabhupada.

A 2fiú
Aztán szerdára kissé lebetegedtem, de azért elmentem Gunagrahi prabhuval harinámozni, akinek a lelkesedéséből élek mostanában én is, és akinek olyan nagy íze van énekelni Isten szent neveit. Szóval a harináma után megcsörrent a telefonom és egy magabiztos fiú hangja szólt bele, hogy az edzés érdekelné őt a meg a cimboráját. Mondtam nekik ezt azt, de aztán persze meg kellett kérdeznie, hogy bár olvasta az oldalon, hogy nem beszélek telefonon és nem válaszolok emilben sem arra a kérdésre, hogy mennyi havonta, de azért megkérdezné.

Azt mondtam neki, amit írtam. Szerintem ha az ember szeretne tanulni vagy megszerezni valamit akkor az ár az amivel a legkevésbé kell törődnie. Mondtam, hogy jöjjenek el egy tréningre és próbálják ki, hogy milyen, aztán utána majd megbeszéljük, hogy mi mennyi és miért. Mondta, hogy nem akart megsérteni, csak hát ők 17 évesek és nincs túl sok pénzük. Megnyugtattam, hogy ne aggódjanak, mert nem a pénz miatt csinálom, szóval jöjjenek csak el bátran.

Erre tegnap, csütörtökön már hívtak is a locsogó eső kellős közepén, hogy akkor eljönnének ma. Én meg mondtam, hogy bár alapjában véve kint lennénk a réten, most szombaton mégis csak el kell utaznom egy Ninjutsu szemináriumra és mivel kicsit meg vagyok fázva, nehogy ráfázzak még jobban, bent lennénk a tempi konditermében… (Igen van konditerem a templomba jó mi? :)

És tényleg eljöttek. A gyilokjárón haladtam át éppen, mikor  megpillantottam a két tanácskozó fiút a kapuban. Két határozott koppantást mértem az ablakra, mire mind a ketten felkapták a fejüket, és integettem nekik, hogy jöjjenek be bátran.

Aztán lementünk a kondiba, mindent átrendeztünk, hogy legyen helyünk és edzettünk egyet. Ügyesek voltak. Szinte már túl ügyesek és megfogalmazódott bennünk Munival, hogy esetleg mégsem igaz, hogy nem csináltak eddig semmit. Na mindegy is, mert aztán lehet hogy csak ők is előző életekből hozzák. Mint ahogyan vagyunk ezzel egy páran.

Nem mind arany ami fénylik.

Aztán Muni nagy örömmel újságolta, hogy vett egy bokent (fakardot) és már gyakorolt is vele. Mondta, hogy fehértölgy meg 4000-ért, meg minden. Kicsit csodálkoztam, hogy ilyen olcsón hozzá jutott (normál esetben a fehértölgy kétszer ennyibe kerül) , de hát mondom miért is ne, végül is válság van.). Megkértem, had nézzem meg, mert remek anyagból készült remek műveket jó érzés az ember kezében tartani.

Na ez nem volt az. Bár ahogy kihúzta a fegyver tokból elég szépnek látszott, már szinte túl szépnek, valahogy mégsem volt vele az az érzés ami van mikor valami frankó dolog van a közeledbe és így érződik belőle, hogy ezt bizony kispajtás bárki csinálta nagyon összerakta. Illetve pont ez az érzés meg volt, mert csudálatosan ragyogott, és szép volt mint egy mese, de ahogy a kezembe vettem feltűnően könnyűnek éreztem és nem volt benne az a shakti (erő) hogy ezzel bizony oda lehetne csócsálni egy jó komolyat.

Az orromhoz húztam egyből és a szokásos semmilyen lakk és enyhe fa illat helyett festékkel kevert lakk szaga volt. Ejj mondom Muni gyanús nekem ez a cucc, kipróbáltad már? Erre mondja, hogy délután suhogtatott vele, de úgy össze még nem csapta semmivel. Van kedved kipróbálni ? -kérdeztem. Mire  azt felelte, hogy persze.

Szóval kitartotta a bokent, én meg rá küldtem egyet az enyémmel.

A boken egy színtelen szagtalan reccsenéssel hasadt ketté, mint egy száradt és korhadt faág. Ahogy megvizsgáltuk, szépen látszódott a belül lévő silányminőségű hulladék fa és a fél milliméter vastagon rá vitt fehéres, de fa mintázatot imitáló fehér festék. Muni mondta, hogy még jó, hogy ennyi idő alatt nem nőtt a szívéhez, mert most biztosan szomorú lenne…

Hamis világ hamis embereknek
Hát így nyomják már a harcművész iparban
is. Akit lehet, azt lehúznak átvernek. Minden bizonnyal eladtak már párat ebből a cuccból olyanoknak akiknek erre van szükségük. Eszembe jutottak azok a dojok és irányzatok, ahol gyönyörűre vasalt fekete hakamákban hófehér gí felsőben biztos szépen és gyorsan surrog a „mesterek” kezében az efféle flancos eszköz, de mi értelme van úgy gyakorolni, hogy az ember még egy kicsit sem törekszik a realitásra.

Egy biztos. Aki át verve akar lenni, annak ez a mai világ a mai tanítóival minden lehetőséget meg ad arra, hogy át legyen verve. Ugyan úgy ahogyan lelki önmegvalósítás címén is oly sok hazugságot tanítanak, ugyan úgy ahogyan harcművészet címén is annyi hamis mestert követnek, ugyan úgy lehet megtéveszteni azokat akik még nem ismerik az igazságot, vagy az eredetit, és ezért a látvány és a gyors fejlődés kecsegtető eredménye megtéveszt.

Ezért nagyon fontos, hogy az ember ne ruha, vagyis divat, akarom mondani kinézet alapján válassza meg a mesterét… Különben mikor oda kerül, hogy tényleg használnia kell a tudományát, akkor könnyen eltörik a kardja ami csak úgy nézett ki mint ha az lett volna, de ő meg azt hitte…

Na megyek, mert Muni most hívott, hogy kicseréltette a kettétört cuccot és most hozott helyette egy vörös tölgyet.  De hát mindjárt ki derül. Szerencsére a harcművészettel kapcsolatos dolgokat, állításokat, teóriákat elég könnyű le ellenőrizni.

A puding próbája az evés…
Vagyis ne csak dumálj, hanem tedd, és keresd…
Gauranga
 
Várunk sok szeretettel: