Menü

A kötelesség végzéséről…



Szóval élt egyszer két ember, az egyik mint egy taxisofőr, a másik pedig mint egy pap végezte a dolgát szépen kötelességtudón. Egészen addig így ment ez, míg egy szép napon el nem jött értük a halál… Elhagyták hát földi porhüvejüket és mind a ketten egyszerre értek Szent Peti elé, aki a taxisofőrt az Úr színe elé vezettette, a papot pedig leültette odakint, hogy neki addig várnia kell egy kicsit… Kicsit megzavarta a papot az eset és mikor Isten őt is hívatta, akkor utat engedett csalódottságának, melyek efféle szavak formályában törtek elő szíve legmélyéről:


-Drága Uram! Egész életemet neked adtam, minden törvényed megtartottam. Rólad beszéltam, bármerre csak jártam, soha el nem tévelyedtem, mégis egy taxisofőrt előbb a színed elé járulhat, mint én. Vajon miért történt mindez, kérlek áruld el nekem?


-Kedves gyermekem!-szólt az Úr. Igazad volna, tényleg nagyon hithű és erényes életet éltél, szépen megtartottad a törvényeket, ezért is állhatsz itt most Én előttem. A kérdésedre pedig a válasz a következő. A helyzet az, hogy míg te a templomban prédikáltál, addig mindenki aludt, de amíg ez az ember vezetett, addig mindenki imádkozott…

GOURANGA!