Menü

A lánynak aki zokogott…


levelek

Énekelt… Úgy ahogy mindig… Behunyt szemmel, semmi másra nem figyelve, csak a mantrák egymást követő szótagjaira koncentrálva, hogy megelevenedjen körülötte az a világ ami igazából nem is az mint amilyennek látszik. Már jó ideje hatással volt a környezetére. Főleg mikor énekelt. Olyankor minden megállt, minden oda fordult és mindenki érezte, vagy csak felfigyelt arra ami kijött belőle az ősi dallamokba csomagolva.

Igazából senki sem tudta mi is ez, senki sem értette honnan van, mit kell kezdeni vele. Csak annyit tudott mindenki, hogy szép. Az emberek nagy többségének legalábbis tetszett. De  közülük egy bizonyos résznek több volt mint csupán szép. Sőt igazából mindenkinek sokkal több volt mint  szép, csak sokan még nem tudták ezt. Egy érzés volt ez, melyet oly mohón kutat minden egyes élőlény aki megrekedt valamiért  ebben a világban. Egy érzés, mely a lélek legtermészetesebb érzése. Ősi, csodálatos és oly elérhetetlennek tűnő.

Igazából neki is csak hiányzott ez az érzés. Még sosem érezte, csak mohón vágyott rá. főleg mikor énekelt. Erről szóltak a dalok is amire aztán mások annyiféle képpen reagáltak. A lány például aki összekuporodva épp hozzábújt, zokogott. Nem látta, csak érezte ahogy meg-megrázkódik a teste, és érezte a sós könnyek illatát… Ismerte régről… A sors furcsa elrendezéséből most két sarokra laktak egymástól. Együtt néhány másik régi barátnővel. Aztán egyszer csak össze futottak és kiderült, hogy milyen sokat jelentett egy másiknak mikor 2-3 évente véletlenül találkoztak és mesélt neki Istenről. Azóta ő is kelet felé fordult és nyitogatja a szemét India felé. De első lépésként vegetáriánus lett. És nagyon jól főzött. Meg is szokták hívni, hetente egyszer vacsorára és olyankor jókat ettek, meg beszélgettek a Lélek dolgairól.

Egyszer elvitte a hangszerét és megmutatta nekik a mantrát. Ugyan úgy mint most. Elmondta, hogy ez a mantra minden problémát meg tud oldani és minden bajt orvosol. Ezért énekelt most is. Mert a lánynak szerette volna ha megismeri azt ami miatt oly szomorú és ami miatt folyton olyan dolgok felé menekül amik nem engedik neki látni, hogy valójában milyen szerencsés is. Amúgy nem keveredett volna ilyen helyzetbe, de ez más volt. Ez a lány a kis húga volt, akinek még ő is adott régen olyan dolgokat amik talán odáig sodorták azon az úton amin járt, hogy végül ő is úgy döntött muszáj neki segítenie, mert nem lesz jó vége.

Most pedig ott zokogott a lány. Különféle hullámokban törtek elő belőle a könnyek, szakadtak fel azok a gátak amik az oly sok elfojtás és hamis büszkeség csapdájába rekesztették…

Csak néhány hét múlva hallott róla legközelebb… Meg halt…Épp felugrott volna hozzájuk, mikor hívta a másik régi cimboráját, aki a lány barátja volt és aki úgy szerette, ahogy férfi ritkán szeret nőt. Gyereket terveztek, meg boldog családot… Most csak annyit mondott, hogy nincs otthon. Messze van, otthon a családjánál, mert nem bírt a nagyvárosban maradni. Nem bírt ott maradni, mert nem tudja hallotta-e, hogy ő meghalt…

A beton szépre volt simítva a templom előtti udvaron. Szépre nyírt zöld gyep húzódott mögötte egészen a templom faláig. Az Istenke bent állt az oltáron, ő meg kint ült a templom előtt a kis hangszerével, mert nem volt bebocsájtása a szent helyre. Bemehetett volna ugyan, hiszen erőnek erejével senki sem tudná távol tartani, csak ha ő is meghalna, de most nem volt kedve küzdeni. Ezért csak itt kint ült le a napsütéses utcán. Ugyan azokat a dallamokat játszotta amiket szokott az Istenkének, amiket mikor meghallanak az emberek, nem tudnak hová tenni.

A szembe lévő másik templomban is épp valami mise kezdődött, és a mantra ritmusa összefonódott a harang játékával, mely fennhangon hirdette itt az idő emberek emlékezni, ezen a gyönyörű verő fényes délelőttön az Istenkére.

Aztán valami madárraj húzott el fölötte és ekkor, ebben a tökéletesnek tűnő pillanatban nagyon kérte  Őt, hogy ha bármi jót tett ebben az életben, ha bármivel szolgálta is Őt, ha valamilyen tettével is fejlődött volna a lelki életben, vagy semlegessé tenne valamilyen bűnös visszahatását valami gonosz tettének, akkor annak az eredményét kapja meg a lány, akit húgaként szeretett, és aki úgy ment el, ahogy jött és akinek nem tudott ott lenni a halálos ágyánál, pedig csak két sarokra laktak egymástól…

Ajánlom ezt a bejegyzést Ivett emlékének, és kérlek téged, s minden idelátogatót, hogy adja a kegyét, hogy következő életében nagyobb sikerrel járjon és a lelki önmegvalósítás útjára léphessen….

(mondjuk egy Like-al -tetszikkel a bejegyzés alatt.)