Menü

A “napba öltözött asszony”… Avagy a “Csíksomlyói Rádharáni” története


A napba öltözött Mária

"Isten Igájában" részlet

Reggel hét órakor félreverték a
harangokat. Majd kidobolták, hogy ki merre lát, meneküljön, mert Románia
hadat üzent a központi hatalmaknak és a hadsereg mindenütt átlépte a Kárpátok
szorosait, közeledik…




A népet nem kellett megnyugtatni.
A népnek ólomarca volt és dermedten hallgatott. Az ajtó elé húzták a szekereket
és mentették, amit lehetett. Ráraktak mindent, amire szükség lesz: szalonnát,
kenyeret, lisztet, ágyneműt, értékesebb holmit, mindent, ami fért. Halottöltöztetés
volt ez a pakolás és minden szekér egy-egy élet koporsója. Sokan voltak
szegények, akiknek se szekere, se barma nem volt. Ezek csak megcsókolták
a rozoga, s mégis oly drága viskók küszöbét, mintha szigorú pecsétet ütnének
rá, hogy rossz szándékú ember be ne menjen. Az ifjú lányok sírva a földhöz
verték, összemarcangolták az ablaki virágot, mintha a szerelmet irtanák
ki ezen a megátkozott földön, mely a kiontandó embervérnek, holttestek
ezreinek készíti elő fekete ölét…




Alcsík már megmozdult. A havasi
falvak, Ménaság, Szentgyörgy, Bánkfalva, Mindszent, Kotormán, Szentmárton
hosszú szekérsorokban megkezdették a népvándorlást. Minden pillanatban
új szekér gördült ki a faluból. A megszakadt szívű emberek útra keltek.
Megvártam, míg kiürül a falu és rászakad a pusztulással eljegyzettek halálos
csendje.




Behunyt szemeim látják iramodásukat,
szétdúlt életüket, ijedt asszonyaikat, gyenge kicsinyeiket, a világ elé
hurcolt minden nyomorukat…


Egy utolsó feloldozást küldök utánuk,
hiszen nincsen nép a világon, amely nagyobb elégtételt adott volna bűneiért.


És most már lelkükbe szállhatsz,
édes Jézusom… kezdheted a megváltásukat…


"A mi Urunk Jézus Krisztus… őrizzen,
vezessen, szeressen, ne hagyjon el, irgalmazzon, áldjon, lásson, keresztjével
irányítson, erősítsen, hazát adjon, védjen… én nemzetem, székely népem!…"


A széles, poros országúton ömlött
a nép. Százkilométeres hosszú vonalban közel félmillió ember menekül. A
szekerek alig tudnak egymástól mozdulni. Vad zaj, átkok, káromkodás, állatbőgés
veri fel a hatalmas erdőt. Egymáson átgázolva futnak vértelen arccal, soványan,
elcsigázva, éhesen. A pusztulás ostora űzi őket. (…) A szekerek megroppannak,
kerekek összetörnek, a menekülők megtorpannak, rekedten bőgnek és indulatosan
hányják a szekereket az árokba emberestől, gyermekestől, vagy áthajtanak
a sikoltó életeken. Itt is, ott is holttest fekszik az útszélen. (…)
A híreket szájról szájra adják:


Egy asszony szült a szekéren…


Gyermeket gázoltak el…


Égy szekér emberestől a mélységbe
zuhant…


Két falu népe összeverekedett,
s három embert megöltek… 




Ezer esztendő óta most mozdultak
meg először, hogy saját magukat kísérjék a sírba… Nem látott a világ
soha ekkora temetési menetet…


– Helyet, helyet! – ordítják.


– Mi az már megint? – néznek hátra
a kínlódó emberek e vad morajban. – Mi történt újra?


A lovak villogó szemekkel ágaskodnak,
izgatottan nyerítenek, az ökrök szarvukkal hányják félre az elöl menő
szekeret és forró leheletüket fújják a rajta ülők nyakába.


– Helyet! Helyet a somojói Boldogságos
Szűz Máriának – hallszik. 


A rémülettől egy pillanatig megáll
a menet.


– Hát már a csodatevő somlyói Szentszűz
is menekül?… Akkor végünk van! – zokogják az asszonyok.


A szekérsort nehezen félreszorítják,
utat csinálnak Máriának. A szenvedő, drága nép lerántja fövegét, amíg
lassan elmegy mellette a Mária szekere… A hatalmas alakú szobor mosolyogva
emelkedik fölibük, egy termetes barát átkarolva tartja, meztelen fővel.
Valakiből kicsordul az ének:


"Boldogasszony anyánk,


Régi nagy Patrónánk… "


A következő pillanatban ezren és
ezren harsogják:


"Nagy ínségben lévén


Így szólít meg hazánk…"


Nagy, meleg bánat önti el a szíveket.
A dal rázza az erdő fáit, elrettenti vadjait…


"Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"


Mária pedig mosolyog, a két kemény,
fekete ló tüzesen viszi előre az embertömeg feje fölött, s mire a kanyarulatnál
eltűnik, már új legenda támad a nyomában. A nép szent borzalommal beszéli:


"A Tolvajos-tetőn a Mária lovai
hirtelen megállottak. Hiába ostorozták, egy lépést sem mentek előre. Ekkor
a Szűzanya lassan megfordult, hiába tartotta az a kemény barát… Megfordult,
s még egyszer visszanézett Csíkra, s a két szeme megtelt könnyel… A barát
is látta, sokan látták, és ha kell, megesküsznek rá…"

(Nyírő József: Isten igájában
– részlet)

A Csíksomlyói SzűzMária eredete…

Csíksomlyói BúcsúMegtörténhet, hogy a kegyszobor
faragója egy csíksomlyói ferences tanító, vagy növendék. T.i. Csíksomlyón
a barátoknak volt faragó és festő műhelye abban az időben. Később is
fennállott ez az intézmény, amelyet akkori kifejezéssel képíró iskolának
neveztek. Ezen elméletnek tartói arra hivatkoznak, hogy a Madonnának
székely leány arca van. Fiatal lány-arc. Köztudott dolog, hogy a németországi
templomok Mária-szobrai középkorú nőt ábrázolnak.
Azt is sejtetik a kutatók, hogy semmi féle név, vagy megjegyzés nincs
a kegyszobron. Egy ferences testvértől kitellett, hogy alázatosságból
nevét elhallgatta. Dr. Balogh Jolán műértő párhuzamot von abban a korban
keletkezett, a csíki templomokban található Madonna szobrok és festmények
stílusa között. Hasonlóság alapján állítja, hogy Csíkban kellett léteznie
egy faragó-festő iskolának. A legvalószínűbb, Csíksomlyón.
A moldvai csángó-magyarok között is fennmaradt egy hagyomány amely szerint
a Kegyszobor Bizáncból került volna Bákóba, onnan menekítették a török
invázió elől Csíksomlyóra. Ez a legvalószínűtlenebb hagyomány. Ebben
az esetben bizánci stílus jellemezné a szobrot.
Arra hivatkoznak: azért járnak a moldvai csángók a pünkösdi búcsúra,
mert tőlük került Somlyóra a kegyszobor. Valójában a somlyói ferencesek
missziós tevékenységének a következménye a szorosabb kapcsolat a barátokkal.
Hiszen a Moldva és a Szeret összefolyásánál, majd később Bákó városában
kolostoruk volt a somlyói ferenceseknek, hosszú időn át. A XVII – XVIII-ik
században, sőt azután is, rendszeresen átjártak a ferencesek a Kárpátokon,
a csángó falvakba, lelkiekben való ellátásra, a hitben való megtartásra…

 

Az élő Mária történetei (A teljesség igénye nélkül)

Valamikor, a XVI – XVII. században a Szűzanya fején lévő koronát két
felől két angyal tartotta kezében, a fejtől k.b. 20-25 cm. magasan.
Amikor az angyalok ráengedték a kegyszobor fejére a koronát, valami
katasztrófa fenyegette a kolostor lakóit, vagy a népet. Ez be is következett.
– Amikor a hívek úgy látták, hogy szomorú a Madonna arca, ugyancsak
valami vészt, vagy háborút jelzett.

– Az 1626-os években egy jezsuita
missziónárius Somlyóra jött és itt beszélték a népek, mi történt a közelmultban:
Szentmise közben fehér ködgomolyag jött ki a sekrestyéből, körözött
a kegyszobor fölött és néhány kör után a templomban lévő hívek fölé
szállt és ott eloszlott. Természetesen, a hívek nagyon megrémültek.
Az nincs följegyezve, hogy mit jelentett ez a látvány.

– 1746 december
26-án és 1747 január 8-án, – mindkét esetben ugyanaz a jelenet történt.
– A szentmise alatt a Szűzanya karján lévő kis Jézus kezében fellálgolt
a toll-díszvirág. Sokáig lángolt és azután kialudt. A hívek azt hitték,
hogy a gyertyától meggyúlt a kegyszobor. A jelenet után megvizsgálták,
de a kis Jézus kezében lévő toll-díszvirágon, vagy a kezén a perzselésnek
még nyomait sem találták. Ezt az eseményt hivatalos kivizsgálás követte
az egyház részéről, a plébános, a gondnok és több szemtanú bizonyításával.
(Losteiner: Chronologia 556.p.)

– Az 1661-es tatár-török pusztítás alkalmával
a kegyszobrot nem sikerült elrejteni, amit bizonyít a következő legendás
történet: A tatár pusztítók behatolva a kolostor falai mögé, felgyújtották
a templomot és a vele egy födél alatt lévő kolostort. A kolostor udvarába
menekült népet halomra gyilkolták. Csak az erőseket kimélték meg, akiket
rabságba hurcoltak. A templomban elrejtőzött nép a kegyszoborhoz menekült
és könyörgött a szent Szűzhöz, hogy védje meg őket. A tatár vezér látta,
hogyan bújnak a kegyszoborhoz az emberek, gondolta, hogy ez a szobor
valami nagy kincs lehet. Elhatározta elszállítását. De amikor szekérre
tetette, négy, hat, de nyolc ökör sem tudta megmozdítani a szekeret.
Akkor ledobatta a szobrot és kardjával hozzá vágott. (A kegyszobor nyakán
és homlokán most is látható a vágás és karcolás helye). A tatár vezérnek
karja megbénult és erre megrémülve, elmenekült. – Tehát a kegyszobor
a felgyújtott templomban volt. Tűznek, vagy füstnek nyoma sincs rajta. 

1749 júniusában Szentiványi Mihály felesége Boros Zsuzsanna Lövéte mellett,
a kirulyi fürdőben tartózkodott unokáival. Néhány nap múlva a harmadik
unoka, Tamás, aki kb. 7 éves lehetett, mindenki megrökönyödésére hirtelen
meghalt. A szerencsétlen nagyanya tanács és remény nélkül állott a rengeteg
erdő közepén. Környezetét megkérte, menjenek Lövétére és a halott gyermek
részére hozzanak koporsót. Ő pedig bement a halott gyermekhez és imakönyvéből
kivette a boldogságos Szűz csíksomlyói képét, rátette a halott gyermek
testére és trédre borulva kérte a Szűz közbenjárását. Három óra múlva
a körülállók nagy rémületére a halott gyermek felébredt. A nagyanya
hírvivő útján értesítette a Szebenben tartózkodó édesanyát és kérte,
hogy hálából, készíttessen akkora emléktárgyat ezüstből, mint amekkora
az az imakönyv volt, amelyből kivette a képet. El is készíttette és
átadta egy ferences atyának, aki elhozta Somlyóra.(Losteiner: Chronologia
559 p.)

De a legjobb rész az most jön…

A "kegyszobor" öltöztetése

Pujjári. ;DA "kegyszobrot" századokon
át öltöztették. Mit jelent ez? Díszes ruhát készítettek a számára. A liturgiai időszaknak
megfelelően, adventben és nagyböjtben lilla színű, karácsony és húsvét
időszakában fehér, nagypénteken fekete, pünkösdkor piros, évközben zöld
színű öltözéket adtak rája. A XX. században csak a kis Jézust öltöztették.
Az 1960-as évektől nem öltöztetik a "kegyszobrot", sem a Gyermekjézust.
Sokszínű kis ruhácskái most a sekrestye raktárjában vannak eltéve…

(Amúgy nagyon remélem, hogy hamarosan sikerül újra rávenni az ottani híveket, hogy ne engedjék így degradálódni a vallást és álljanak neki újra az imádatnak és öltöztessék ismét a Murtit… Már kitaláltam, hogy írok nekik ezzel kapcsolatban, csak még azt nem, hogy mit… ;D )

Ezen kívül visznek magukkal különféle kegytárgyakat a búcsúból az emberek, képeket, láncokat, imafűzéreket stb, amiket a Mária lábához érintenek, melyek így "különös felhatalmazással telítődnek el…" Ha ezt Krisnásul akarnám mondani, akkor úgy mondanám, hogy még mindig szeretik az ottaniak a Maha-Prasádamot…

 

Búcsúzás a kegyhelytől

Különleges a keresztaljai csoportok búcsúzása a kegyhelytől, különösképpen
a kegyszobortól. Valóságos drámai jelenet alakul ki, ahogyan megköszönik
a Szűzanyának a nála kegyelemben töltött órákat, perceket.


Beleimádkozzák, beleéneklik búcsúzásukba, mennyire fáj, hogy el kell
válniok Édesanyjuktól, a boldogságos Szűz Máriától. Csak az vigasztalja,
csak abban tudnak megnyugodni, hogy ezután sem hagyja el őket, szeme
rajtuk lesz további életküzdelmükben. Megigérik, hogy újra eljönnek
Őhozzá, amikor ismét elkövetkezik a búcsújárás ideje.
Aztán elindul a keresztalja haza felé. Boldogan mennek, mert sok vigasztalásban
volt részük a búcsúban.
Otthon a község határánál várja az otthonmaradottak csapata, a lelkipásztorral
az élen, kereszttel és lobogókkal. Úgy fogadják a hazatérő búcsúsokat,
mint akik győztes csatából térnek vissza. Ők pedig átadják a Szűzanya
üdvözletét és áldását. Majd közös körmenetben vonulnak a templomba,
hálát adni Istennek a segítségért és elnyert kegyelmekért.

Akárcsak az ősi védikus
hagyományok szerint élő a Krisna hívőknél a Keresztény kultúrában is
megtalálhatóak a Murti imádat hagyományai. Sajnos azonban ahogyan a
Kali Yuga egyre inkább erősödni látszik úgy hanyatlanak ezek a vallásos
szokások és nem egyre komolyabb lelki gyakorlatokat és lemondásokat
vállalnak az emberek,  hanem épp ellenkezőleg, hagyják pusztulni a kapcsolatukat a Murtikkal, vagyis Isten e világban megnyilvánult formáival…
A Keresztény vallásban tisztelt Szűz Mária pediglen nem más, mint Srimati Rádharáni. egy kiterjedése (Nem én találtam ki, hanem BhaktiVidya Purna Swami egy lackéjében hallottam :)) .  A Katolikusok még most is hozzá imádkoznak és az Ő áldását kérik, hogy elnyerjék Isten társaságát. Úgy mint mi Krisnások imádkozunk Krisna örök társához, Srimati Rádharánihoz, hogy elnyerjük a kegyét és "beajánljon" bennünket Nála…
Bárcsak egy nap úgy tudnék én is imádkozni Rádhe-Syamasundarhoz, mint ennek  a szent  zarándoklatnak a résztvevői imádkoznak a napba öltözött asszonyhoz, a Csíksomlyói Srimati Rádharánihoz… :)
Gouranga