Menü

A pengeélén táncoló


csónak, magány, utazás

Fergeteges az érzés mikor azok akiket követsz, vagy követni próbálsz megvetnek, kiközösítenek, kitiltanak, mindenféle dolgokat magyaráznak be maguknak, hogy miért is tettek így, te meg csak figyelsz, ahogy az idő és a mindenféle állhíresztelések elfordítják tőled azokat akik talán soha nem is álltak igazán közel hozzád.

A Világ másik fele pedig lenéz, nem ért, vagy kiközösít, mert olyan szokásaid vannak ami rájuk nem jellemző, vagy azt ő értékrendjükkel nem egyezik. Így velük sem nagyon tudsz mit kezdeni meg a kis életükkel…

Aztán reggel felébredsz a pokol közepén a föld alatt és nem tudod, hogy süt-e már a nap, mert igazából azt szeretted volna ha esik az eső, de végül mikor átevickélsz a törmeléken, hogy kinézz egy távoli ablakon, legbelül azért mégis csak örülsz, hogy talán sütni fog és talán egész nap. És ha te nem is látsz majd belőle sokat, mert a föld mélyén fogsz dolgozni építeni valamit ami a jövőben és talán már most is sokat fog jelenteni neked, de ami nem a tiéd és amit talán ugyan úgy fogsz elveszíteni egyik pillanatról a másikra, mint eddig mindent amit szerettél volna megtartani.

Aztán eszedbe jut, hogy igazából mindened meg van és igazából csak egy döntés kérdése az egész, hogy sajnálni fogod-e magad, hogy így van, vagy örülni fogsz-e neki.

Aztán rágyújtasz egy nótára és örülsz, hogy egyenlőre ne vagy nyomorék, süket, néma, vak, béna, hogy van hol aludnod, van mit felvenned és van mit enned, és hirtelen minden más jelentőségét veszíti, hiszen mondjon, vagy gondoljon bárki bármit, Sri Krisna az Istenség legfelsőbb személyisége mindig, minden pillanatban, mindenhol jelen van, és mindig minden pillanatban mindenhol a Legjobb Barátod…

Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare

mert ez bizony mindig mindenhol működik, és senki sem veheti el… :)

S bár tudod,hogy örökké nem táncolhatsz a pengeélén, örökké a határon nem tartozva egyik oldalhoz sem, azért csak bízol benne, hogy egy nap majd nem vágja a talpad az él, és a vékony mezsgyéből is széles sztráda válik, hogy a két népcsoport között ne egy pengén át vezessen az út egymáshoz. S talán egy nap, ha belé is döglesz majd a táncba a hullád fent reked a kerítés tetején és mások át tudnak majd mászni rajta anélkül, hogy össze kéne kaszabolniuk magukat úgy mint most neked. És akkor már nem penge élen táncoló, hanem csak egyszerűen híd leszel, mi népeket, elképzeléseket köt össze.

Talán majd egyszer…