Menü

A rettegésről…


– 
"Ne félj, csak higgy!"
Ezt egy jó barátomtól kaptam abban a pillanatban, mikor egy rég nem érzett érzés kerített hatalmában a minap, melyet az emberek csak rettegésként ismernek. Már nem is olyan igazi rettegés volt ez, mint mikor rémálmodol és a saját levedben fürödve felriadsz, hanem az a fajta, ami a gyomrodban remeg mondjuk azért, mert nem tudod mekkora halefot fog előrántani az a csávó amelyik félrészegen dülöngélve kinézett magának és mögötte meg vagy tíz haverja röhög azon, hogy most véged van, de ha nem is, akkor majd ők tépnek szét. Nem is a haláltól félsz, hanem csak az ismeretlentől.
Mert mikor tudatosan éled az életedet, akkor az azt is jelenti, hogy felkészülsz minden eshetőségre.
Lelki tanítómesterem úgy mondta egy leckében egyszer, hogy "készülj fel a legrosszabbra, de reméld a legjobbat." Viszont az élet néha úgy alakul, hogy nem tudtál rá felkészülni, vagyis csak azt hitted, hogy felkészültél, de mikor meg ott vagy akkor csak érzed azt a jéghideg remegést a gyomrodban, ami minden erődet kiveszi és legszívesebben csak elmenekülnél, minél messzebb, hogy ne kelljen ott lenned.
De ott kell, és az érzés meg csak nem megy el, mert a szituáció oly sokféleképpen végződhet, hogy  képtelen vagy akkor abban a pillanatban felkészülni minden eshetőségre.
A dolog, pedig attól remeg folyamatosan, hogy olyan emberekkel kell olyat tenned, amit általában nem tennél, főleg olyanokkal, akiket szeretsz, vagy valaha szerettél…
Bár nem tudom helyén való-e így gondolni, de úgy érzem, ahhoz az ésrzéshez kerültem közel, amit Arjuna érezhetett a csata téren, mikor Krisnával bevágtattak a legelején a két sereg közé Kuruksetrán, hogy szemügyre vegyék kik jöttek el a csatába. Mikor pedig Arjuna látta, hogy rokonai, tanítói, mesterei, szerettei állnak az ellenséges seregben, elment a kedve a harctől és csak összeroskadt a kocsin…  Na Krisna ekkor mondta el neki a Bhagavad-Gitát…
Nekem ez jutott eszembe, mikor a rettegés jeges lehelletétől béna tagokkal tántorogtam át a konyhába, ahol ezt láttam hatalmas betűkkel felírva az üzenő táblára:
 
"Ne félj, csak higgy!"

Ha elveszítjük a hitünket, vagy legalább csak néhány pillanatra megfeledkezünk Istenről mikor jól megy sorunk, akkor hamarosan megízlelhetjük a másik oldalt is, mikor meg baj jön ránk és bármennyire is szeretnénk, képtelenek vagyunk fohászkodni… 
Mivel az illető nem szándéxik szerepelni név szerint is a blogban, így csak ennyit írok ide a végére, hogy köszönöm… Mert ez az egy mondat, akkor ott, kisüttette nekem a napot…
 
anatómia
Rég nem éreztem már ilyet, de elég alaposan igyekeztem analizálni akkor és ott, hogy vajon mitől is lehet és miként is működik és akkor gondoltam írok erről…
"Recseg a hajótest, korhadt eresztékein
feltartóztathatatlanul szivárog be a múlandóság felhígult üledéke.
Inak, izmok, csontok, izületek – mind megannyi erőszakos ellensége a
tudattalan gondolkodásnak. A test figyelmet követel: balra fáj, jobbra
sajog, a tüdő levegőért sikít; a rettegés a test melegének poklából
figyeli önnön erejét.
Jaj, mennyire nehéz már elviselnem magam!"
(Vagyis amit magamnak gondolok)
Gouranga!