Menü

A Svéd (“teszt”) hegyek közül…


  Hétfőn reggel indultunk volna, de 10 lett mire tényleg neki vágtunk. 3Autó. Az egyik még a várost sem hagyta el, máris gond lett vele, mert eltűnt a forgalmia, és újat kellett csinálni neki, csak utána jött utánunk. Az első színfolt Laksmi Pati pr. ékkal esett, mikor az autópőlyán eléjük repült egy kettes létra és 120-al átvágtattak rajta a szekérrel.  Aztán Szlovákia, majd Cseh, onnan Németék Rostockig, ott föl egy nagyobb fajta kompra, nem olyan kis balcsisra. Ez különösen élveztem, mert viharka volt és a hatalmas hullámoktól komolyabban imbolygott a hatalmas hajó. Kicsit korzóztam hát a boltok és terek, meg a mindenbe kapaszkodó emberek között a fedélzeten fogózkodás nélkül, amolyan égből kapott egyensúly gyakorlatként. Aztán ahogyan átértünk Dániába, ott már ismét együtt volt a három autó, mert lekéstük az esti hajót és ott rostockoltunk :) a kikötőben hajnalig, míg újra indultak a járatok. Lajod meg Gyurika eltévedt a fedélzeten, így vissza küldtek értük. S bár én sem találtam semerre őket, nem sokkal kikötés után mind a ketten meglettek…

  Dánia olyan, mint nálunk az alföld, azt leszámítva, hogy általában esik az eső. Svédország, meg bár még nem sokat láttam ebből se, olyan mint a Nils Holgerson… :) Voltam itt New Rádha kunda körül egy kicsit az erdőben, meg a hegyeken és nem hittem el, hogy ilyen gyönyörű vidék nem csak a National Geografik műsorán van, meg a képes künyvekben. Meg kis túrám alatt nagy élvezettel tapasztaltam, hogy tényleg létezik olyan erdő, ahol hangtalanul lehet járni az avarban és az aljnövényzetben. (Szóval kicsit lopakodtam is. he-he.:) Egy gyönyörű, mohákkal és zuzmókkal borított amógy meg kopár sziklára osontam föl, aminek a másik oldalán hirtelen egy szakadék kezdődött. Persze ahogyan ilyenkor az már csak lenni szokott, ahogyan felértem, abban a pillanatban Krisna a a felhők közül kikukkantott Nap nevű szemével és simogató sugaraival megcirógatta a tájat és az arcomat, így engedvén egy röpke pillanatnyi bepillantást a vidék festői szépségébe. Lefotózni nem tudtam, leírni meg nem vagyok képes, úgyhogy lehet egyszer majd lefestem. (he-he) Addig ennyi…

  Amúgy annyira gyönyörű képek vannak itt, hogy megint meg kell említenem őket. Szóval itt nyomtatnak rengeteg könyvünket és sok képet itt tesznek bele, ezért a szentírásokban lévő illusztrációknak egy része, itt megtalálható eredeti festmény formályában is. Igazából renegeteg fotót készítettünk, de az Úr elrendezéséből most ide ezek közül nem tudok feltenni…

  Sőt valami különleges elrendezés folytán, minden amit elterveztünk dugába dőlt, így az új tervek és a tulajdonképpeni jövőre vonatkozó tervek most is éppen alakulóban vannak. Erős a gyanúm, hogy nem nagyon fogok mostanában blogolni, úgyhogy mindenkit, aki ezt olvassa, csak arra kérek, hogy imádkozzatok értünk, (Főleg persze értem. :)  ). És ezt nagyon komolyan és alázatosan kérem tőletek…  (Bocs a hibákért, nincs Word… he-he)

GOURANGA!