Menü

A szívben táncoló démonokról…


Odafelé kelet, visszafelé nyugat.
A szokásos szörcsögéssel válaszolt a templomi szökőkút mikor megnyomtam a leállító gombját. Govinda lábainál még néhány percig ilyen kor csörgedezni szokott a rendszerben megmaradt víz, de az egyre erősödő szörcsögés jelezte, hogy mára ennyi és hamarosan alább hagy a csobogás. Persze a lelki világban sosem apadnak el a kutak és a sziklák közt fel-felbukkanó csermelyek is örökkön örökké ontják magukból hűsítő nektár zuhatagjaikat, hogy így vegyen részt Sri Krisna, az Istenség legfelsőbb személyisége végtelen kedvteléseiben.
Muniraja dasa, Vijaya Gauranga dasa,  Ninjutsu

Már pont kiürült a templom és ez volt az utolsó kapcsoló amit meg kellett nyomnom a teljes elcsendesedéséhez, vagyis az éjszakai üzemmódra való átálláshoz. Aztán egy hintába huppanva kezdtek el szemeim előtt megelevenedni az elmúlt két nap képei.


Emlékképek
Most hétvégén volt a III.Buyukai, vagyis Magyarországi Ninjákok találkozója, ahol úgy általában a Bujinkanhoz tartozó dojok képviseltették magukat. Persze minden évben vannak olyanok akik nem jönnek el ezért, vagy azért. De a lényeg nem is ez, hanem azokról szól akik ott voltak.

Főnökkel, meg Munival vágtunk neki a távnak, és bár a szeminárium csak délben kezdődött, nekünk jó korán fel kellett kerekednünk, mert Egerben volt egy kis dolgunk előtte 7-kor. Igazából pont jól oda is értünk. Talán túl jól is. Az úton végig a felkelő nap felé haladtunk, szóval elég érdekes hangulat vett rajtam erőt. Végül is full Keletnek vettük az irányt és ez jó előjelnek mutatkozott…

Odafelé végig peregtek előttem a vegyes érzelmekkel teli emlékképek az Egri kalandokról, meg ismerősökről. Az utóbbi időben történt ott egy két változás és bár az utolsó infó az volt, hogy ne menjek arra amíg nem hívnak, így mivel aki ezt kitalálta már nincs ott, gondoltam semmisnek is tekintem. Nem tudtam mire számítsak az ottani bhaktáktól, hiszen a legutolsó konkrét találkozásunk elég érdekes volt.

A halott templom
Tudtam, hogy mostanában kicsit már másképp mennek arrafelé a dolgok, de arra aztán végképp nem számítottam amilyen kép fogadott. Szombat reggel 7-kor mikor még itt éltem, általában ilyenkor voltak a legnagyobb kirtanok. Bejöttek a reggeli meditációs programra akik hét közben dolgoztak, vagy csak bekukkantott mindig valaki aki már rég nem járt arra, hogy őt is és mindenkit aki az épületben van magával ragadjon a Szent név, a Kirtan éneklésének vízesésként alázúduló lendülete.

De most csak két kedves bhakta volt bent és rajtuk is úgy látszott, mintha nem rég érkeztek volna. A máskor élő és zsibongó templom most hidegen és üresen tátongott. Valami hiányzott belőle, ami amúgy meg ott volt mindig is. Mikor a templom szobába léptem és megpillantottam RÁdhe-Syamasundart az oltáron, eszembe ötlöttek a bhajanozással eltöltött idők. Még egy szintetizátor is volt, amin zongorázgatni szoktam.  -Igazából ez hiányzik a legjobban a mostani életemből. (Szóval ha van egy fölös szintid, vagy zongorád, jöhet. :)-   Ők még mindig ugyan úgy ugyan akkora szeretettel és vágyakozással várnak mindenkit mint mielőtt odamentem, amíg ott voltam és miután eljöttem is. Csak nem biztos, hogy mások tudják ezt, így gondoltam leírom a jövő nemzedékeinek…

Buyukai III
Aztán tovább vágtattunk Debrecenbe a III Buyukai-ra, ahová az elmúlt két alkalom után már csak megszokásból mentem volna amolyan egynapos pofavizitre. Persze úgy rendeztem mindent itthon, hogy ha mégis meggondolnám magam, akkor tudjak maradni 2 napot, de alapból nem szerettem volna.

Aztán rég nem látott ismerősökként üdvözöltük egymást a régi Ninjákkal, meg megismerkedtünk néhány új családtaggal, és végül is mégis csak 2 napot maradtam. Az alábbiakban szeretném leírni az élményeimet, gondolataimat  az egyes oktatókkal kapcsolatban, amiből valószínűleg jobban át jön, hogy miért is döntöttem mégis így.

Oktatók
dsensiAz első oktató Dsensi volt, drága jó barátom, és a Seijin dojo vezetője, aki ugyan csak 1 danos (Nemfogadta el a 4-et), de amit mutatott, azt csak kevesen tudták megközelítve is végrehajtani, pedig teljesen alap taihenjutsu gyakorlatokat villantott. Persze előtte mondta, hogy megmutatná amit még Svédből hoztam, a Seizából könyéken oten Seizába kombinációt (térdelésből könyéken cigánykerék térdre) aminek nagyon örültem és ami alaposan próbára tette az egybegyűlt Buyukat, de végül azért csak villantott még egy két trükköt, ahol sok apró hiányosság(om) elő került, ahogy ilyenkor már csak lenni szokott. Amúgy Dsensi a tavalyi történet után, idén végig egy oktatóhoz méltó úriemberként viselkedett és még a részegeskedést is kihagyta a műsorból, így nem kellett álmában befogkrémeznem, mint tavaly. :)

Ja és még a lelkemre kötötte Dsensi, hogy ha írok a Buyukairól, akkor mindenféle képpen tolmácsoljam háláját Gyima sensei felé, aki péntekről szombatra virradó éjszaka oly mély tudásról tett tanúbizonyságot és nagy szakértelemmel teljes kimerítéssel vezette be az akkor és ott lévőket a különféle teák világába…

Aztán innen elveszett a sorrend, hogy ki jött ki után, csak benyomások és érzések maradtak.

hzoli ninjutsuPéldául akkor döntöttem úgy, hogy maradok második napot is mikor Hajagos Zoltán senseire került a sor. Igazából még asszem sosem láttam őt, vagy lehet inkább, hogy sosem törődtem vele. És mindazon dolgok ellenére, hogy például végig csak lányokat hívott ki, hogy rajtuk mutassa meg a technikáit, mégis ő volt az akiből komolyan érezni lehetett, hogy talán nem is olyan régen valami változáson ment át a Taijutsuja és az egész Ninjutsuhoz való hozzá állása, amit nem átallott magában tartani és nagyon jó és építő jellegű dolgokat mondott, mindezt mindenféle túlzott nagyképűség, vagy büszkeség nélkül.

Igaz, mikor jöttem hozzá egyszer-egyszer kérni, hogy  csinálja meg rajtam is a technikát kicsit úgy éreztem, mintha tartana tőlem valamiért, de az órája végén megkaptam tőle a választ arra is, hogy miért volt ez. Elmondta, hogy ő nagyon szkeptikusan állt  a magasabb szintű technikákhoz és sokat hitetlenkedett, meg ráncolta a szemöldökét, de aztán mindig elgondolkodott és megpróbálta megérteni a dolgokat, és végül valami átment, szóval nem hiába. Ez a mentalítása pedig arra engedett következtetni, hogy saját magábol indul ki és azt gondolta mondjuk pont rólam is, hogy azért kérem meg őt arra, hogy megmutassa a technikáit, mert nem hiszek bennük. Pedig ez nem így van.  Zoli és szeretlek téged, ugyan úgy mint mindenki mást is!

Aztán Kosztolányi Péter nagy rutinnal a megfelelő időpontban, kiváló időzítéssel ültette le a népet egy kis filozófiához, amiből szokás szerint idén sem értettem egy szót sem, csak megjegyeztem azt, hogy Mushin, vagyis üresség, és akkor kétféle létezik belőle, de azt már nem sikerült helyre tennem idén sem, hogy ha valami üres, akkor hogyan lehetséges, hogy van valami más ami meg szintén üres és akkor ez a két üres dolog különbözik egymástól. Hiszen ha valami üres, akkor abban nincs semmi, a semmi pedig bárhogy nézzük, csak semmi lesz, és ilyen módon nem létezik…  Na mindegy még van mit tanulnom…

eva ninmamiÉva sensei az én Ninmamim a szokásos meglepetéseket okozta a női hajhúzkodós, meg tűsarkú cipős elgondolásaival, meg adott megint egy körtét a szülei kertjéből, amit idén sikerült végre fel is ajánlanom Krisnának és utána beporszívóznom.

rpisti ninjutsuRácz István sensei és Kocsis Csaba sensei pedig kedvemre való kardos témákat mutatott, amikben meg legalább volt egy kis sikerélményem.

llaci ninjutsuAz igazi gondolkodni valót pedig ismét csak Livo Laci senseitől kaptam, aki a szokásos varázslataival kápráztatott el, de idén már sokkal magabiztosabban és közérthetőbben mint eddig. Talán az is jó jel volt erre, hogy nála szakadt szét a fejem teljesen, mert a térrel variált amire ugye nagyon oda kell figyelni a magamfajta kezdőnek, hiszen ezek még új területek nekem, mivel eddig főleg a daken taijutsu (ütés-vágás) világában éltem és gyakoroltam. 

Aztán voltak még élmények sokféle sok minden, de a fő benyomások ezek és ilyesmik voltak. Voltak olyan oktatók akik nem tudtak eljönni, olyanok akik nem akartak eljönni, meg voltak olyanok is akik ott voltak eljöttek, de nem voltak azok, szóval a teljesség teljes mértékben jelen volt a szemináriumon, ami már-már szinte gyönyörködtetett…

Karma?
A legérdekesebb viszont számomra az volt, hogy valahogy ezeknek a Buyukaioknak mindig lesz egy –egy olyan résztvevője aki úgy gondolja magáról, hogy ő jobban tudja másoknál, vagy meg kell mondania másoknak, hogy mi a ninjutsu és mi nem az. Kik igazi Ninják és kik nem azok. Persze ezek az emberek csak néhány kivételes esetben mondják meg nem tetszésüket jelenlévő embereknek és főleg azokat szapulják a hátuk mögött akik nincsenek ott és nem tudnak szólni.

A képzelt ellenségkép és a finom fizikai szintű manipuláció természetesen része a Ninjutsunak és természetesen nem szabad meglepődni, azon, hogy valaki alkalmazza, vagy használja. Hiszen ha megvan hozzá a rangja, meg bátorsága miért is ne tenné. Hiszen csak anyagi dolgok mozgatják a legtöbb embert. És itt most teljesen mindegy, hogy valaki pénz, nők, tanítványok, hírnév, vagy elismerésre vágyik, a lényeg az, hogy nagyon alacsony szintű dolognak tartom egy ember nincs tisztában dolgokkal de mégis tantít embereket.

Mázli?
Nagyon szerencsés vagyok, hogy Csics György (sensi) –től tanulhattam egy ideig, hiszen olyan kiváló oktató és ember ő, hogy még mindig nem nagyon van a Magyarországi Bujinkan hozzá képest azon a szinten. Ezt persze gondolhatjátok úgy, hogy elfogultságból mondom, ami természetesen igaz is, hiszen nagyon sok tudást és megvalósítást kaptam tőle, de egy másik szempontból ha csak a tanulás folyamatát nézem ő volt az az ember, akiben olyan mértékig meg mertem bízni mint oktatóban, hogy csak némi-nemüleg kellett a tőle érkező tudást átfordítanom, mert ő komolyan jár az úton.

Vagyis a Budo, a Ninjutsu nem csak edzés és harcművészet szintjén van jelen az életében, hanem Non-Stop 0-24-ben, ami ennek köszönhetően  ez egy nagyon alázatos mentalítással párosul. Ő volt az akitől azt tanultam, hogy hogyan kell megfelelően hozzá állni azokhoz a dolgokhoz és azokhoz az emberekhez, akikhez legszívesebben sehogy sem állnék hozzá.  És mikor az ember már ismeri ezt a stílust és elkezdené gyakorolni is, akkor nagyon szembe tűnő, ha jön egy oktató akinek ez még nincs meg, vagy nem fektetett olyan nagy hangsúlyt a gyakorlására.

Démonok odabent
Kéj düh mohóság irigység mind mind azoknak az embereknek az ellenségei akik gyakorolnak valamiféle önmegvalósítási folyamatot. Azoknak is az ellenségei ezek a démonok, akik a Ninjutsut gyakorolják, sokan mégis úgy gondolják, hogy nem kell erőfeszítést tenniük ezeknek a legyőzésére, hiszen ha fejlődnek és gyakorolják a harcművészetet és minél nagyobb jártasságra tesznek szert az egyes technikák végrehajtásában, minél magasabb fokozatra tesznek szert, minél több szemináriumra elmennek, minél több mestertől tanulnak, minél régebb óta csinálják, annál fejlettebbek lesznek.

Pedig ez nem így van.
Az efféle tudás nem más mint az igazi ellensége hordozójának aki minél több technikát, módszert, vagy elvet ismer annál inkább hiszi saját magát az okok és okozatok okának, ily módon még mindig az én, enyém, nekem mentalítás marad a középpontban, ami nem más mint kéj.

Aztán ez a fajta kéj többféle képpen is megnyilvánulhat, de az biztos, hogy mindig düh lesz belőle, ami általában félelemként nyilvánul meg, vagy haragként, de igazából a kettő között nincs különbség, hiszen mind a kettő arról szól, hogy én, vagyis nekem nem lesz jó, vagy nem úgy lesz ahogy én akarom. Aztán ebből a dühből keletkezik a mohóság, vagyis egyre többet akar magának az élőlény, és itt most szintén mindegy, hogy miről van szó, pénzről, nőkről, elismerésről, követőkről, együtt érzésről, megértésről stb. Mert ebből  lesz az irigység, ami meg igazából a fő hibánk.

Az irigység úgy nyilvánul meg, hogy másokat (általában olyanokat akik nincsenek ott) lehúzunk, vagy magunkat sokkal jobb színben tűntetjük fel. De amíg valaki csak ezen a szinten létezik, vagy nyilvánul meg, addig tudhatjuk, hogy nem mentes az előző 3 démontól sem, akik szakadatlanul járják táncukat a szívében egyre inkább újabb és újabb tettekre ösztönözve őt, hogy még többet foglalkozzon magával, aminek a következménye újabb és újabb nézeteltérések lesznek. Aki nem vágyik gazdagságra, az vágyhat elismerésre, vagy követőkre, vagy bármi másra, ez nem mindig kell, hogy egy materiálisan megnyilvánult dolog legyen. És nem mindig kell a társadalom, vagy a szentírások  által elítélt dolognak lennie…

Szóval sok mindent tanultam a Buyukaion, és sok mindenre jöttem rá magamban, legfőképp abból, hogy figyeltem másokat…

Szerintem jövőre is ott leszek…

Amiket írtam persze senki se vegye szentírásnak, hiszen nem egy szent ember írta. Ezek itt és most a gondolataim, de lehet, hogy holnapra már másképp lesznek. Na mindegy, egy biztos: Krisna Isten, és Ő mindenható, vagyis bármi, de tényleg bármi lehetséges…
Aztán elcsendesedik a szökőkút és a kiürült  templomot is lassan csak egy mantra tölti meg, ami abból a szájból hangzik fel ami jelenleg hozzám tartozik:
 
Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare
Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare
Gauranga
 
(Akinek nem inge, ne vagye magára, aki meg megsértődik, vagy levegőért kapkod, vagy otbent a szívben felforrósodik valami, az tudhatja, hogy elkezdődött a tánc. Meg bocs, hogy kép nem lett mindenkiről, de hát…)