Menü

A szürke hétköznapok


Tisztulás

  Szóval jó volt
Indiában, de azért itt mégis csak más…

  Hoztam
magammal egy kis ajándékot odakintről egy heveny hasmenés, láz és hányás formájában,
ami még nem is lett volna gáz, csak az ahogyan elő jött az kicsit
elgondolkodtatott…

  Szóval megy a
hasam, mondom nem számít visszatartom és elugrom tréningre még Pesten, de azért
előtte beugrom a gyógyszertárba hasfogóért. Aztán visszaváltottam a valutát,
amit amúgy Indiába vittem volna, de itt felejtettem és beálltam a sorba a
patikába. Mire sorra kerültem, már olyan rosszul voltam, hogy alig bírtam
beszélni. Aztán kirontottam az épület elé, kezemben a gyógyszerrel, leültem a
patkára még mielőtt elájultam volna, majd el kezdtem hányni amolyan félhangosan.
Senkit nem zavart, hogy a halálomon vagyok, csak egy kedves hölgyet, aki valami
nagyon durván undorodó grimasszal az arcán kérdezte, hogy jól vagyok-e és, hogy
hívjon- e dokit. Nagyon mondogatta, de válaszolni nem bírtam neki, mert sugárba
tört elő belőlem valami, a szünetekben meg levegőért kapkodtam. Aztán pár perc
után lett egy kis szünet és egy nagy levegővel mutattam  a gyógyszert a kezemben, meg mondtam, hogy
mindjárt beveszem a bogyót és jobb lesz minden, menjen csak nyugodtan…

  Az elkövetkező
napokat fekve töltöttem jó nagy Mayában…

  Aztán
felkerekedtem mikor kicsit jobban lettem és a másnap induló egri
templomjárathoz való csatlakozásomat kellett leszervezni, miközben akartam bkv
jegyet venni, de az árus csak azt mondta, hogy enyém a jegy, ne fizessek érte
semmit, csak adjak neki egy Gourangás matricát…

Sankirtana

  Aztán vissza
jöttem Egerbe és bár rosszul voltam neki álltam végre sankirtanozni. Első nap
jól szétáztam meg szét fagytam, de tegnap és ma már szép idő volt.

  Találkoztam
egy Svédben élő magyar hölgyel, aki több könyvet is vásárolt és aki meghagyta a
teloszámát, hogyha odakint járunk, nyugodtan keressük fel őt. Jót beszélgettünk
vele arról, hogy miként tudna valódi segítséget nyújtani szenvedély beteg
környezetének…

  Aztán jött két
lány akik megkértek, hogy beszéljek nekik arról, mi van a halál után. Az
egyikük végig sírt, én meg nem átallottam durván nyomni az igazságot,
szentimentalizmus nélkül… Aztán megkérdeztem, mi újság miért pityereg, hiszen
annyira azért nem volt megható amit mondtam… Erre elmesélte, hogy 2napja
aranyhernyót nyomott be magának a barátja (kábítószer túladagolás)… Mondtam
neki, hogy minden bizonnyal a pokolba ment. Erre megköszönte, hogy nem
vakítottam neki mindenféle mennyországos hazugsággal és vett egy könyvet, hogy
kicsit többet is megtudhasson ezekről a dolgokról…

  Ma meg már
érezhető volt a húsvét szele. Vakbuzgó keresztényekbe botlottam lépten nyomon.
Némelyikük még a Bibliáját is rámnyitotta. Nem voltam rest hát a kezemben lévő
Bhagavad-Gitáról is feltépni a fóliát és hozzájuk vágni néhány mantrát, amin
kicsit elgondolkodtak és megígérték, hogy utána néznek ezeknek valahol…

 

" Isten hatalmas
és mi oly parányiak vagyunk. Akkor mégis mi végre a büszkeség?"

 

Rádhe-Rádhe!