Menü

A tanulás és fejlődni tudás művészete


Ninjutsunak van egy nagy tanítása, amit már jó pár éve sikerült felfedeznem, hogy igazából az élet minden más területén is működik. Ez pedig az, hogy ha valaki valóban akar fejlődni, akkor folyton el kell engednie a tudását. Vagyis nem úgy épül fel a dolog, hogy megtanulok egy ütést, és akkor onnan azt már tudom, akkor utána már tudok ütni. Mert az egyfajta ütés, csak bizonyos körülmények között működik, bizonyos szituációkban érdemes alkalmazni. És vannak bizony olyan szituációk és körülmények amikor nem működik. Ne és akkor itt jön az amikor csak les az ember, hogy akkor most mi van.

Az út a változás

Az én ezt már „tudom” és az “ezen már túl vagyok” szindróma

Sokszor cseppenünk az életben is olyan helyzetbe, hogy úgy érezzük valamit már tudunk, valamit már megtanultunk és csukott szemmel is menne nekünk, aztán meg amikor jön egy új körülmény, képtelenek vagyunk alkalmazni a tudást.

Leginkább az emberi kapcsolatainkban figyelhetjük ezt meg. Mégpedig úgy, hogy vannak olyan emberek akiket kedvelünk, meg vannak olyanok akiket nem. És akkor vica-verza, vannak olyanok akik kedvelnek minket, meg olyanok is akik nem kedvelnek bennünket. Persze mondhatjuk azt, hogy hát ez az élet rendje és soha nem fog minket mindenki kedvelni. De azt gondolom, hogy ha valóban így is van, nekünk törekedni kell rá, hogy olyanokká váljunk akiket aminél többen kedvelnek.

Ehhez pedig nyitottságra van szükségünk. Vagyis ahhoz, hogy el tudjuk engedni azt a gondolatot, hogy én már „tudom”. Hányszor van olyan, hogy valaki mond valamit és mi meg csak unjuk, mert azt gondoljuk, hogy ezt már tudom, ezt már hallottam, mondj valami ujjat. De igazából nem lehet ujjat mondani, hiszen ha azt kell megtanulnunk, hogy a fű zöld, akkor a fű az zöld.

Nincsenek konzerv megoldások
És akkor elérkeztünk oda, hogy na de akkor mi a megoldás. A megoldás nagyon egyszerű. El kell engednünk azt a gondolatot, hogy konzerv megoldásokat alkalmazzunk szituációkra, illetve meg kell tanulnunk kreatívnak lenni és hely idő körülmény szerint a megfelelő mértékben módosítani a konzerveket.

Ninjutsuban 16 féle ütés van, melyek a kilenc iskola szerint mind 9 féle képpen kivitelezhetőek. És nem azért van ez a nagy szám, hogy akkor mind megtanuljuk és tudjunk 9X16 féle ütést, vagyis 144 féle ütést, hanem azért, hogy ráébredjünk az ütések fajtái pont végtelen mennyiségűek. (és körülbelül minden másból is ennyi van. :)

Mindez arra jó, hogy ráébredjünk arra, hogy nem érdemes azon gondolkodni, hogy mikor milyen megoldást alkalmazzunk, hanem egészen egyszerűen el kell engedni az önzésünket, hogy akarunk tenni valamit és engedni, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek az érzéseink alapján. Nagyon fontos, hogy nem az érzelmeink alapján kifejezést használtam, hanem az érzést.

Mi a különbség az érzés és az érzelem között.
Az érzelem az igazából lelki állapotokat fejez ki, melyeket a legjobb az életben és így a harcban is figyelmen kívül hagyni döntéseink során. Érzelem a boldogság-boldogtalanság, félelem-bátorság, nyugalom-düh, szeretet-gyűlölet stb.

Míg az érzések azok belső intuíciók, melyeket „valaki” súg. Ezt a legnehezebb észrevenni, mert sokszor csak kósza gondolatnak gondoljuk és ezért csak néha van lehetőségünk arra, hogy azt mondjam, hallottam a belső hangot, de nem hallgattam rá. A legjobb az, ha gondolkodás nélkül néha engedünk a súgásnak és nem aggódunk azon, hogy ez most jó lesz-e vagy nem, hanem csak mozdulunk és cselekszünk. Persze ez egy művészet, hogy a belső intuíciónkat teljes bizalommal tudjuk használni, s főleg ne keverjük össze az elménk kusza agyszüleményeivel…

A Tanulás művészete
Mikor még szerzetesi életemet éltem, sok városban voltam és mindig más dojokban edzhettem. Ahány dojo, vagy ahány ház, annyi szokás azt kell mondanom. És ahány szokás, annyi küzdelem volt az életemben. Legalábbis addig míg rá nem jöttem, hogy igazából a problémám abból a gondolatból ered, hogy én már ezt tudom, és tudom, hogy ha ezt fejlesztem akkor jó lesz, és még jobb leszek.

Csupán azt az apróságot hagytam ki a számításból, hogy ez nem biztos, hogy egy hely idő és körülmény szerint alkalmas mentalítás, ezért sok helyen nem szívesen edzettek velem, vagy nem kedveltek, mert mindig szóltam, hogy mi nincs rendben, és ugye ez a legrosszabb amit az ember tehet, ha új helyre megy bármit csinálni. Vagyis mindegy, hogy eddig hol edzettél, vagy hol voltál felszolgáló, vagy minek voltál a vezetője, igazgatója, vagy máshol hogyan csináltál és mit, mindig alkalmazkodnod kell az új emberekhez.

Főleg azért, mert ők vannak otthon, és te csöppentél az ő világukba, nem pedig ők a tiédbe. És akkor itt jön a művészet.

Ha szeretnéd az új szituációt, munkát, lehetőséget tanulásodra és fejlődésedre fordítani, akkor el kell engedned minden elképzelést, tudást azzal kapcsolatban amit addig tanultál, hogy jó és fejlesztésre méltó, és meg kell ismerned a ház szokásait. Teljes mértékben alá kell vetned magad a vezető, vagy közösség akaratának, világának, hogy először beilleszkedjél és megtudd a titkaikat, azokat a dolgokat amiknek az elsajátítására oda vezérelt a sorsod.

Mert a sors általában nem azért vezérel oda bennünket valahová, hogy megváltoztassuk, hanem azért, hogy minket megváltoztasson. Ez a tanulás és fejlődés művészete. Aztán mikor elengedted azt amiről azt gondolod, hogy olyan tudás ami szent és sérthetetlen, akkor be tudod engedni az új dolgokat, amik lehet, hogy szöges ellentétben állnak azzal amit eddig tudtál és jónak gondoltál. Aztán el kell töltened egy kis időt azzal, hogy tanulmányozd ennek az új helynek és közösségnek a módszereit. Főleg azért, hogy meg tudd állapítani, mik azok a dolgok amikre szükséged van a további utad során, vagy esetleg nem az ő útjuk-e az ami sokkal magasabb rendű és messzebbre menő a tiednél.

Mikor pedig megtudtad, hogy mi az amit itt meg kellett tanulnod és tudatosult benned, akkor szépen lassan elkezdheted belecsempészni azokat a dolgokat amiket elengedtél, de továbbra is nagyon hatékonynak és gyakorlásra méltónak tartasz. Mikor ezt elkezded, akkor két eshetőség áll fent. Vagy teljesen kibuknak rád, hogy ugyan miért teszed bele ezeket a számukra szokatlan és ismeretlen dolgokat, vagy pedig mivel sikerült elfogadtatnod magad kíváncsisággal teli érdeklődéssel fogják fogadni a felfedezéseidet.

És a művészet az egészben az, hogy igazából nem ők döntik el, hogy kibuknak-e, vagy tetszik nekik amit összehoztál abból amit eddig tudtál, és amit elengedtél, majd megtanultad az övükét, hanem az, hogy te olyan ügyesen, olyan kombóban kombináld és adagold a dolgokat, hogy az számukra is emészthető és elfogadható legyen…

Ez pedig a világ talán legnehezebb dolga. De ha tanulni akarsz és fejlődni, akkor meg kell tanulnod tanítani. Vagyis azt, hogy lásd mikor kinek és mit mondhatsz és mutathatsz meg mindabból aki vagy és mindabból amid van. Mert ha túl sokat, akkor általában te jársz rosszabbul…

Melyik utat válaszd?
Aztán meg persze fontos, hogy érezd melyik úton kell járnod. Mert ha nem az övükén, akkor kár erőltetned. Vagy ha tudod, hogy amin ők járnak az nem a tied, akkor tovább kell lépned és megköszönnöd mindazt amit ott tanulhattál. Mert lehet, hogy nem azt fogod a jövőben gyakorolni, mert tudsz jobbat, de akkor is több lettél, hogy képes voltál bele olvadni az ő világukba és magadévá tenni azt amit ők adnak. És ha eléggé figyeltél, meg alázatos voltál, akkor tudod azt is, hogy olyan apróságokat mutattak neked amiket ha beépítesz a te világodba, sokkal-sokkal jobb leszel. És igazából ezekért az apróságokért kell akkor és ott lenned.

Gandhi bácsi amúgy sokkal egyszerűbben elmondta ezt:

„Légy az a változás amit látni szeretnél”

Ezt a bejegyzést ajánlom mindazoknak akikkel valaha együtt edzettem, dolgoztam, léteztem, vagy bármi mást csináltam, vagy a jövőben csinálni fogok