Menü

A “Titok”, hogy mi leszel következő életedben:


A titok, The Secret

A lélekvándorlás törvénye szerint mindig újjá meg újjá kell születnünk, amíg csak anyagi vágyaink vannak. Az anyagi vágyak pedig általában nem olyan könnyen beazonosíthatóak egyesek szerint. Sőt a lelki élmények sem. Legalábbis azok szeretnék ezt mondani, akik nem szeretik beismerni saját tudatlanságukat és gyengeségeiket, hibáikat szeretnék a zavaros tudatlanság füstjében tartani.

Új ablak

Az anyagi vágyak hálójában.

A valóság azonban sokkal egyszerűbb, mint azt sokan szeretnék beismerni. A minap volt alkalmam beszélgetni néhány vallásos emberrel és mikor szóba jöttek a lelki élmények és lelki vágyak, akkor nagyon heves ellenállást váltott ki belőlük az a megjegyzésem, hogy minden egy lelki vágy, és lelki tett, ami Isten törvényeivel összhangban, Isten örömére történik. És minden ami nem, az anyagi. A legfőbb érv az volt, hogy senki sem tudja, tudhatja, hogy mi a lelki élmény, és mi a szentimentalizmus. Vagyis talán majd a halál után Isten színe előtt megtudjuk, hogy jó úton jártunk-e és addig maximum törekedhetünk rá.

De igazából ott legbelül, mivel Isten mindannyiunk szívében ott lakik, tudhatjuk, érezhetjük, hogy mi az, ami őt elégedetté teszi és mi az ami nem. A karma törvénye szerint, amit a keresztény írásokban csak Mózesi törvényként emlegetnek, a szemet szemért, fogat fogért elv működik. Vagyis, amit teszel, azt fogod visszakapni. És ez minden élvezettel így van. Hiába végezzük a legszentebb helyeken a legszentebb szertartásokat és vezekléseket, ha csak azért csináljuk, hogy utána azt mondhassuk az embereknek, hogy ott voltam és megcsináltam. Mert ez semmi más, csak az elismerés utáni vágy hajszolása, pontosabban a vallásos ember szerepében való elismertség vágyának hajszolása.

Ha azonban ezeket a tetteket ezeken a szent helyeken képesek vagyunk Istennek felajánlani, vagy legalább képesek vagyunk azért végezni őket, abban a tudatban, hogy őszinte szívvel és törekvéssel megpróbáljunk közelebb kerülni a Legfelsőbb Személyhez, akkor lesz ezeknek a tetteknek az a teljes eredménye, amit eredetileg elvárhatunk tőlük. Például, ha táncolunk és énekelünk a templomban, de csak azért, hogy mások láthassák ezen tettünket, akkor egészen más eredménye lesz, mint ha valóban Istennek táncolunk és énekelünk.

Persze, ha már itt tartunk, akkor meg igazából mindegy is, hogy szent helyen vagyunk-e és szent szertartásokat vezekléseket végzünk-e, mert ha ez meg van, akkor a templom nem csak négy falból fog állni, Isten pedig nem egy nagy végtelen valami, valaki lesz ez a négy fal között, amit templomnak nevezünk, hanem megérthetjük, hogy minden fűben és fában ott lakik, mindenkin keresztül Ő szól hozzánk. Valakin keresztül próbára tesz, valakin keresztül pedig tanít minket. Nekünk csupán intelligenciára, és a lélekről szóló tudásra van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni, hogy ki melyik kategóriába tartozik.

Mi leszek következő életemben?

A minap volt lehetőségem elgondolkodni azon, hogy olyan sok ember gondolja azt, hogy a szigorú szabályok azok csak a vallásos fanatikusoknak valók, és igazából senki sem képes betartani azokat. És valóban így is van. Senki sem képes betartani ezeket a szabályokat, aki nem törekszik őszintén arra, hogy valóban megláthassa Istent. Mert a különféle vallások és lelki utak minimum szabályai igazából csak az első lépcső, amit ha meg tudunk lépni, akkor feltárulkoznak az út következő fokozatai, ahol is rájöhetünk, hogy mennyi mindent kell még megtennünk azon felül, hogy betartunk pár szabályt.

Például vegyük a dohányzást, ami manapság már egy teljesen elfogadott, hétköznapi dolog, hiszen a világ egyetlen országában sem tiltják. Persze minden államnak monopol joga van dohánytermékek előállítására, vagyis ha valamelyik állampolgár döntene úgy, hogy ő bizony otthon dohányt fog termeszteni, akkor az törvénybe ütközne. Mert a dohánytermékeken az állam hasít nagyot. Ezért nem lehet zárjegy nélküli cigarettát, vagy alkoholt sem kapni. (Na jó, ma már kicsiny hazánkban legálissá tették a pálinka főzést.)

Szóval a bejegyzés elején megemlítettem, hogy addig kell megszületnünk újra meg újra, amíg anyagi vágyaink vannak. És amíg anyagi vágyaink vannak, addig nagy valószínűség szerint az emberi létformánál lejjebb kell megszületnünk. Mert a különféle vallások minimum, úgynevezett beugró szabályozó elvei igazából, csak az emberi létforma, és egy esetleges jobb születést eredményezhetnek, mondjuk valamelyik mennyei bolygón.

Tehát ha valaki még az ember számára előírt minimumot sem tudja betartani, akkor igazából egy alacsonyabb létformába kell megszületnie. Mert ugye ezek az alaptörvények csak annyit jelentenek, hogy normális esetben az egy embertől elvárható minimum. Ha ez nem megy, akkor megyünk a pokolba, a pokoli bolygók valamelyikére. De nem azért, mert Isten rossz, vagy haragszik ránk, hanem egészen egyszerűen azért, mert mondjuk mi nem tudtuk kontrollálni a nyelvünket és mindent megzabáltunk, vagy a nemi szervünket és mindennel nemi életet éltünk, akkor az azt jelenti, hogy mi nem akarunk emberek lenni, pláne nem akarunk Isten országába menni, hanem inkább szeretnénk disznók lenni, akik bármit felzabálhatnak, vagy mondjuk pihe puha üregi nyulak, akik rendkívül szapora állatok és rengeteget szexelhetnek.

A Titok filozófiája.

De sokkal keményebb, mikor például arra vágyunk, hogy ne kelljen semmit tennünk a saját fenntartásunk érdekében. Nem akarunk megdolgozni a vágyainkért, és csak gondolataink erejével próbálunk úgymond bevonzani dolgokat magunknak. A manapság népszerű “teremtem magamnak a jövőmet” elv természetesen érvényes, de csak azok számára, akik megértik, hogy szebb jövőt nem elég elképzelni, meg ábrándozni róla, hanem éppen ellenkezőleg, a tudatosság folyamatos fejlesztésével juthatunk el oda, hogy a jövőnk, szebb és jobb legyen, mint amiben éppen most részünk van.

Csupán úgy tud ez működni, hogy

 

  1. Megvizsgáljuk, hogy mi az, amin most szeretnénk változtatni,
  2. Megnézzük, hogy miért vagyunk vele elégedetlenek,
  3. Megvizsgáljuk, hogy minek a következménye az, hogy az a dolog úgy van,
  4. Tudatosan megváltoztatom a jelenemben azokat a tetteket és gondolatokat, amiknek ez az eredménye, olyanra, amikről feltételezem, hogy az lesz az eredménye amit szeretnék.

 

Például, ha szegény vagyok, és szeretnék gazdag lenni, vagy jobb életszínvonalon élni, akkor meg kell néznem, hogy miért van mindez az életemben, és hogyan tudnám a bevételeimet javítani és a kiadásaimat a minimálisra csökkenteni. És akkor itt jönnek elő azok a dolgok, hogy lehet, le kéne szoknom a dohányzásról, nem kéne diszkóba járnom, hanem meg kéne tanulnom ilyen drága mulatságok nélkül is boldognak lennem. Vagy lehet, nem kéne annyit aludnom, hanem minden nap korán fel kéne kellnem, hogy átgondoljam hogyan tudnám még jobban alakítani a pénzügyeimet (csak mert a korai órák nagyon serkentőek tudnak lenni az ilyen, vagy másféle fejlődés gondolatai számára.) Ez csak pár ötlet volt, amiknek a meglépése nélkül sosem fog egyről a kettőre jutni valaki, mert el fog a pénze menni cigarettára, ami tulajdonképpen egy drog, mert függővé tesz, meg kábává, és nem fog tudni kevesebbet aludni sem nagyon, amíg dohányzik, így eleve ki van zárva az életéből, hogy a hajnali órákat fejlesztésre fordítsa.

És mikor ilyen alap változtatások meglépésének a fontosságáig sem jut el az ember, akkor maradnak a népszerű, vakítós, csak “gondolj rá és be fogod vonzani” filozófiák. Amikben persze lehet hinni, meg tényleg jók is lesznek, csak nem ebben az életben. Mert aki arra vágyik, hogy ne kelljen semmilyen dolgot csinálnia, csak állnia, ülnie, gondolkodnia ahhoz, hogy minden rendben legyen, és a sült galamb a szájába repüljön, akkor nekik természetesen fog teljesülni ez a vágyuk, és következő életükben megszületnek egy olyan létformában, ahol így élhetnek. Vagyis valamilyen bokor, virág, fa, vagy növény lesz belőlük. Mert nekik aztán semmi dolguk, csak egész nap meditálnak, meg bevonzanak. Ha éhesek, akkor esőt, a jót akarnak akkor napfényt, ha meg szexet akarnak, akkor sok-sok méhecskét, akik egyszerre bizsergetik a kis virágaik bibéjét…

Személy szerint azt tudom javasolni minden kedves titok rajongónak, hogy nagyon gyorsan tegyen valódi változtatásokat az életében, különben soha nem fog eljutni ahhoz a részhez, amire valóban vágyik. Ha pedig nem megy egyedül, akkor sok szeretettel ajánlom figyelmedbe a hamarosan induló tréningünket, ahol efféle dolgokról és lépésekről lesz szó. Vagy ha nincs türelmed kivárni, akkor ezt a verziót.