Menü

A történelem ismétli önmagát? II.


 

  A tegnapi gondolataim kiváltottak némi zavart némelyek meggyőződésében. Több visszajelzést is kaptam. Volt ami e-mailban és volt ami oldalra csúszott, had lássa mindenki.

  Tehát a Történelem ismétli önmagát című bejegyzésről van szó.

  Elenyésző idejűnek számít mióta elindulhattam bhakták kegyéből haza, vissza Istenhez, de ennyi idő alatt is igyekeztem mindig nyitott szemekkel látni. Amit láttam az elég sok minden. (Legalábbis ahhoz képest amire készen álltam, ahhoz képest mindenféleképpen.) Szóval két csoportra osztanám először is a bhaktákat, méghozzá azon elképzelések alapján, hogy mit is jelent a jóslat, melynek beteljesedésében mindannyian hiszünk.

Nem szándékom itt kritizálni senkit, csak a jelenlegi megértésem alapján igyekszem meg válaszolni a felmerült kételyeket illetve félreértéseket. Vannak, aki a szavakat, miszerint egy nap minden faluban és városban, minden folyó partján stb… énekelni fogják a szent nevet, azt jelenti, hogy a föld egy lelkivilág szerű állapotba fog kerülni, azaz mindenki Krisnás, bhakta lesz, senki sem fog húst enni, nem lesz erőszak, drogozás sőt semmiféle háború. Mindenhol gyönyörű templomokat emelnek az Úrnak stb…  . Vannak pedig akik (És ők a többség, ahová én is inkább igyekszem tartozni.) azt mondják, hogy igen el fog terjedni a szent név éneklése a világon, hiszen ez van szó szerint írva, de nem képzelnek hozzá semmiféle szentimentális utópiát. (Le kell, hogy szögezzem persze, hogy az Úr szent nevének erejének parányi töredék része képes lenne az első csoport álmát valóra váltani.) Sőt nagyon is látják, hogy mi a helyzet. I

gazából azt kell, hogy mondjam, nem a jövőért cselekszenek, egy dédelgetett álomért, hanem a jóság minőségének megfelelően igyekszenek a jelenben megtalálni Krisnát. Hiszen Isten itt van mindannyiunkal.

Nincs szükség egy olyan motívációra, hogy de jó lesz ha ez meg az lesz. Nem más ez, mint az anyagi ragaszkodásnak egy nagyon alattomos kis fajtálya, miszerint, ha én most ezt meg azt teszem, akkor majd milyen jó lesz azoknak, akik megérik az aranykor virágát. Amolyan kiterjesztett önzés, mintha valaki azért dolgozik, hogy az unokáinak jó legyen. Ez egy olyan illúzió, hogy az anyagi világot is lehet élvezni.

  Az a meglátásom, most vagyunk a Kali-yugában, az utolsó és a legförtelmesebb korszakban. A hazugság, az álszentség, a félreértések és a veszekedések korában. Számtalan szentírás szól arról, hogy az előző korszakokban, hogyan védelmezték valódi Ksatriák (A védikus kultúra harcosai.) a szentéletű Brámanákat (A védikus kultúra papjait.)

A Sattya-yugában (Asszem így írják?) is meg kellett védelmezni őket, amikor is aranykor volt. Isten így teremtette a világot, hogy mindenki beleférjen. Akkor most a Kali-yugában miért lenne másként?

Ha Srila Prabhupáda ezt akarta volna át adni, akkor nem igyekezett volna megalapozni a Varna-Áshrama-rendszerét. Ahol is a társadalom feje a Brámanák (Nem azok, akik annak képzelik magukat.) a karjai a Ksatriák (Nem azok akik annak képzelik magukat) a törzse a Vaisják (A védikus kultúra kereskedői, és nem azok, akik annak képzelik magukat.) A lábai pedig a Sudrák (A védikus kultúra kézművesei, földművesek, stb…, főleg azok, akik valami másoknak képzelik magukat) S igaz, hogy azt mondta, hogy jelenleg nincsenek a földön Ksatriák, de nem azt mondta, hogy soha nem is lesznek. Hiszen Kalki is nagy harcos lesz ennek a sztorinak a Kali-yugának a végén, aki majd mint inkarnáció megszületik, és elpusztítja a föld teljesen bűnbe sűljedt népességét.

  Azért, mert most már vagy 60éve nem volt világ háború nem kell elvarázsolódni és azt gondolni, hogy majd ezentúl minden csudaszép lesz. (Ez a vihar előtti csend…)

  Az üzenetre reagálva pedig annyit mondanék, hogy Srila Prabhupáda az Úr tiszta bhaktája volt, egy megvalósított lélek. A lélek örök, boldogsággal és tudással teli. Ha meg is mérgezték, akkor ő volt az aki biztos, hogy tudta mi fog vele történni, és azt is tudta mit kell elvégeznie. Jézus Krisztus is tudta, hogy mire vállalkozott és a tegnapi bejegyzésnek pont valami ilyesmi mondani valója lett volna, hogy nem ér semmit ha valaki azokat szidja akik megfeszítették őt ahelyett, hogy azokat dicsőítené és követné, akik igyekeztek a lábai nyomában járni. Ettől igazán nagy személyek ők. Viszont míg az ő tanítványait egytől egyig lemészárolták, addig ez Srila Prabhupáda tanítványaival és könyveivel nem történhet meg, mert vannak akiknek az az életük célja, hogy ez így is legyen. Már most annyi könyv van kiosztva a világon, hogy a démonok képtelenek lennének olyan mértékű összefogásra, hogy ezeket elpusztítsák. Ami pedig a tanítványai épségét jelenti, nos Krisna azt mondja (Asszem a Bhagavad-Gitában. Ha valaki tudja jelezhetné, hogy merre, mert ezt elég sokszor említem, úgyhogy illenék most már tudnom.), „Akit én meg akarok védelmezni, azt senki sem tudja elpusztítani, és akit én el akarok pusztítani, azt senki sem tudja megvédeni.” Hát ilyen hatalmas is Ö az én Uram.

 

Gouranga!