Menü

A tűz heve… Avagy lángész nem szereti, ha lepisilik…






 

ZöldVadművelet

Hát pénteken résztvehettem a Zöldvadművelet nevű akcióban. Morri VezénylőDandártábornok Nagyasszony
szervezésében történt az akció, amiről bővebb leírást kis zöldvaduló   rohamosztag speciális
blogján
találhatsz. Itt van néhány kép, hogy mi is történt és miképpen.

Aztán az érdekes elrendezés az volt, hogy pont az a ház
előtt egy kicsivel ültettük a fákat meg a virágokat, ahová hétvégén Zen Sihatsu-ra
(Japán csontkovácsolós, gyógyítós cucc) mentem. Így minden reggel
megtapasztalhattam milyen jó érzés, mikor az ember tesz valamit a köz-ért és
utána elmegy mellette és látja, hogy mennyire jól néz ki amit csinált és így
tudja, hogy örömet okoz ember társainak, s így talán még Istennek is. Egyébként
egy az egyben ilyen érzés nekem elmenni a Budapesti Hare Krisna központba, mivel annak az építkezésén is dolgoztam,
méghozzá nem keveset.

No meg persze megtapasztalhattam, hogy milyen érzés, mikor a
trutymó népek semmibe veszik az efféle kezdeményezéseket és mondjuk épp engedik
a szerencsétlen, szobába kényszerített kutyájukat, hogy a frissen ültetett zsenge, épp magukhoz térni készülő
virágpalántákat összevissza tördeljék, meg huggyozzák (igen, két z-vel). Persze
először kedvesen szóltam a csávónak, hogy tesó, ugyan miért engeded a
kutyusodat, hogy rámenjen azokra a frissen ültetett növényekre, hát nem látod,
hogy eltöri őket? Na persze egyből ugatott vissza, hogy nem lesz annak semmi
baja, meg vigyáz rá a kutya, de ekkor már az egyik virág el is volt törve, így
közelebb léptem és magamból kissé kikelve sziszegtem az arcába a véleményemet
az olyan emberekről, mint amilyen most épp ő is, amitől még a kutya is
beparázott, hogy iszkoltak amerre láttak. Pedig nem is kaptak sokat a dühből,
ami belül fortyog és csak épp pár cseppet spricceltem az arcukba, amolyan
előjáték képpen, hogy jelezzem itt és most akár el is pusztítom mind a kettőt,
ha nem hagyják abba a tevékenységet…

 

Előttenekiálltam

közben meg így nyomultunk...utána, hát ilyen lett. Szerintem dönölű... :)

 

ZENSihatsu

A Sihatsu tanfolyam, meg a múltkorihoz hasonlóan fergeteges
volt. Egyre másra ismertem fel a Ninjutsu alaptechnikáit, melyek amúgy a
harcművészet részei és olyan felismerések történtek bennem, hogy igazából a
gyógyítás és a pusztítás között egész apró különbségek vannak csupán. Egy fogást
így fogva eltöröm a könyökét, de egy kis finomsággal, meg hozzáértéssel ugyan
ez a fogás arra is jó, hogy helyre ugrassza a könyök izületet…és ugyan ez az
összes többi résznél…

Ezen kívül megértettem sokat magamból a mentalításomból, a
viselkedésemből és a hozzá állásomból is.

A Zen Sihatsu, akárcsak az Ayurvéda, akárcsak a Ninjutsu,
vagy akár csak a Védikus szentírások szerint az egész univerzum az 5elemből
épül fel. Föld, tűz, víz, levegő, éter. A különféle testtípusokat pedig 3részre
osztja, vagyis a föld és a tűz egybe tartozik és ezt hívják tűznek, a víz
egyedül van és ez a víz :), és a végén a levegő együtt van az éterrel és ez a
levegő féle test. Ez a háromféle testalkat a tűz, víz, levegő egy az egyben
leír minden embert, viselkedésmódot, mentalítást, érzelmi állapotokra való
hajlamot, arckifejezést, betegségeket stb…

Amúgy magam sem hinnék nagyon benne, de mikor a mester
elmondta nekem, hogy én tűz típus vagyok és mik a jellemzői ennek a testnek,
hol és mim fáj, meg mikor, aztán, hogy hogyan viselkedek különféle
szituációkban, élethelyzetekben, akkor megértettem, hogy bizony ezek az ősi
gyógymódok bármilyen egyszerűen is viccesnek tűnnek, úgy vannak, ahogy vannak.

 

Hadvezérekről

A tegnapi bejegyzés pedig ennek a megértésnek lett a
szüleménye. Igazából megértettem, hogy fölösleges olyan emberek közé mennem,
akik nem rendelkeznek ezzel az egyszerű megértéssel, hogy bizony mindenki olyan
amilyen és van egy bizonyos szint amin nem lehet változtatni. De nem is kell,
hanem inkább meg kell érteni, el kell fogadni és így kell lefoglalni.

De ilyet csak egy jó és bölcs hadvezér tud csinálni, aki nem
kitalál egy stratégiát és akkor megpróbálja megcsináltatni az embereivel, hanem
megnézi milyen emberei és fegyverei vannak és akkor arra dolgoz ki egy
hadműveletet…

Az a hadvezér akinek elképzelései vannak arról, hogy miként
fogja megnyerni a háborút, de nem is állnak rendelkezésére azok az eszközök
amiket fel szeretne használni, az veszíteni fog, mert egóból csatázik, hogy ő
mekkora nagy stratéga, harcos és hadvezér. De az a vezér, aki pedig a
rendelkezésére álló hadianyagra építi a hadműveleteit és folyamatosan kész
változtatni az egyes egységek bevetésének irányán és idején, ő győzni fog…

A különbség az ostoba és a bölcs között, hogy az ostoba egy
bunkerből, vagy a háttérből irányítja a seregét, mert önmagát túl értékesnek
tartja, vagyis félti a nokedli kis életét, a bölcs meg ki áll a sereg élére és
úgy vezeti a haderőt és folyton látja miként alakul a helyzet…

(Volt egy nagyon jó film erről a modern korban játszódik
Vietnámban, Mell Gibson főszereplésével, egy katonai rang a cime, talán „A
Tábornok” most nem ugrik be. Ha valaki tudja vésse már be a kommentbe.)

 

Szóval igazából nem terveztem és nem is tervezek semmi
rosszat írni senkiről, legkevésbé azokról, akiknek a kegyéből mindezt a tudást
elsajátíthattam, és próbálhatom gyakorolni továbbra is a Krisna-tudatot, de általában
véve szerintem soha nem is írtam rosszat senkiről… Ez inkább csupán annyi, hogy
nekem van egy értékrendem, meg elképzelésem, amire a tűz a jellemző, meg van
aki vízként, vagy levegőként látja és gondolja a dolgokat…

Egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, de a probléma
akkor kezdődik, mikor az egyik nem bírja elfogadni a másikat, sőt kijelenti
róla, hogy az rossz, azért mert más mint az övé…

 

„Nem a kritikus számít! Nem az, aki rámutat az erősre, ha az
botladozik, vagy arra, hol lehetett volna jobb az, aki tett valamit.

Azé az érdem, aki a kűzdőtéren harcol; akinek arcát por,
izzadság és vér mocskolja; aki vitézül küzd, hibázik, és újra és újra elbotlik,
hiszen nincs erőfeszítés hiba és botlás nélkül; aki ismeri a hatalmas
lelkesedést, a végsőkig való elkötelezettséget; aki átadja magát egy nemes
célnak; aki jó esetben megismeri a hatalmas teljesítménnyel járó dicsőséget; és
aki rossz esetben, ha elbukik is, úgy bukik el, hogy közben bátran harcolt, így
helyet nem a közömbös lelkek között talál, kik sem győzelmet, sem vereséget nem
ismernek.”

Roosevelt

 

Gouranga