Menü

A városi szamuráj -részlet-


“A következő történet csupán a képzelet szüleménye, a most készülő új regényemből egy részlet. Ha a valósággal bármiféle párhuzam vonható, akkor az csupán a véletlen műve lehet…

samurai

Hé hóhér! Te mi a francot jössz utánam? Mindenhol találkozok veletek. Hóhér, minek jössz utánam? Sutyorogta a megszállott neki oda a villamos megállóban, hogy senki más nem hallhatta csak az akinek szól. A megszállott koszos volt és büdös, meg csapzott és öreg is hozzá.

Először nem is akarta meghallani. Hiszen az ilyesmit jobb elengedni a füle mellett az embernek, úgy, mint ahogy a többi ember tette a villamos megállóban. Tudomást sem vettek a létezéséről a csövinek. Átnéztek rajta. Hiszen úgy le volt csúszva, hogy nem tudhat ő semmit az életről. Aztán jött a villamos és mindenki felszállt. Ő is fellépett. De a megszállott elkezdett kiabálni, mindenféle ótvar trógerságokat, hogy miket fog vele csinálni, ha még egyszer találkoznak.

Az ajtóból még lopva kikukkantott, hogy biztos neki kiabál-e és mikor látta, hogy a záródó villamosajtó fogjul ejti hirtelen talált ellenfelét és pár pillanat múlva messze viszi, még hangosabban el kezdett rikácsolni.

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem megy el az eset mellett. A lábát tette be az összezáródó villamos ajtók közé, amiktől azok újra kinyíltak és így a szerelvény nem indult el.

Aztán lelépett a járdára és egyenesen a megszállottra nézett, akibe belefagyott a szó. Valahogy érezte azt az érzést, amit a hóhérnak kikiáltott alak belül döntött el. Hogy megkéri az embert, hogy most azonnal kushadjon el, és ha csak egy szava is lesz válaszként mindegy, hogy pozitív vagy negatív, ahelyett, hogy befogná, ki veri az össze fogát és megrugdossa egy kicsit a földön.

Épp mind a két oldalon volt villamos, és mind a kettőre épp felszállt mindenki és épp mind a kettő elindult. Így csak ketten maradtak a megállóban. A megszállott, valamit mondott, még kissé elvarázsolva, mire egyenesen oda ment hozzá, a mutató ujját a szája elé tette, és egy halk pszt-el, hogy csak kők ketten hallják, átadta az információt amit akart. Gondolta, ha van esze az utcalakónak, akkor beérzi mi van és nem szól többet.

Aztán mikor az csak nézett, hideg semmitmondó hanglejtéssel hozzátette, hogy ha még egyszer hozzám szólsz, vagy beszélsz a magamfajtáról, megöllek… És úgy érezte, hogy a csöves akkor és ott az ő prédája, hiszen épp nem volt ott senki, épp nem nézett oda senki, és egy gyors mozdulattal, meg egy laza továbbsétálással el intézhette volna a dolgot.

Aztán csak ott álltak csendben, egymás szemébe bámulva, míg újra életre kelt az utca és meg jött a következő járat, alig pár másodpercre elmaradva az előzőtől.
Felszállt rá, és érezte, ahogy a megszállott csak néz utána…

Míg utazott két megállót, azon gondolkodott, hogy most akkor ez rendjén volt-e így, vagy nem volt-e rendjén. Aztán a szívébe nézett, ahol elégedettséget érzett, hogy talán sikerült úgy megváltoztatnia az embert, hogyha többet nem is fog imádkozni, legalább a szütyővel imádkozó alakokat békén hagyja ez után.

Aztán vissza csukta a kést a zsebében, és azon tűnődött, hogy ha valami oknál fogva mégis visszaszólt volna a csöves és elrakta volna, akkor az helyén való lett-e volna. Mert ugye hozzáérni pusztakézzel nem volt kedve, mert az efféle hullarészeg saját ürülékében élő emberek megérintése után minimum kezet kell mosni, de általában az összes ruháját ki kell mosnia, mert mind átveszi a szagát. A kabátját meg épp előző héten mosta ki, és mivel vigyázni szeretett volna rá, így nem akarta, hogy ez az alak hozzá érjen.

De a villamos megállt, neki meg le kellett szállnia és hirtelen egy újabb jelenetben találta magát. A Jelenetben amikor kedvenc éttermébe sétál, ahol zárás után annyit ehet amennyit csak akart.

folyt köv…