Menü

A Woodstock Titkai


Az úgy volt, mint ahogy mostanában minden már csak lenni szokott, és az utolsó pillanatban össze állt a csapat a Lengyelországi kiránduláshoz.

A Krisna-völgyi  búcsúról jöttünk meg éppen ahol színpadi szaladgálós rohangálós, hol esküvőhöz fát-vágós, hol más nincs, úgyhogy bhajanozós ember voltam. Mivel eljöttek Srila Indradyumna maharája és néhány mutatványos, meg táncos tanítványa, akikkel sikeresen össze cimbiztem, így némi pozitív hangulatba indultam, hogy na akkor azért talán mégsem a teljes ismeretlenbe vágok bele…

Emil mikor hétfőn hajnalban megérkeztünk vissza a tempibe, egy nagydarab ír fiút talált a priccsén szunyókálni, aki nem olyan sokkal ezután csatlakozott kicsiny csapatunkhoz és így még a Lalival megspékelve, 4-en nekivágtunk a prérinek.

Rengeteget hallottam már erről a Woodstock nevű fesztiválról, ahol rengeteg ember, és 4-500 bhakta vesz részt. Hallottam, hogy nagyon komoly kirtanok, meg mulatságok vannak, szóval kíváncsi lettem rá és így gondoltam akkor megnézem a magam szemével, mi újság odaát.

Az út
Odafelé én voltam a mitfahrer és mivel akkor és ott láttam először még csak térképet is az útról, (Úgy volt, hogy egy másik fiú-é lesz ez a szerep, aki már tavaly egyszer patentül felkészült és elnavigált egy csapatot odáig) így miután megkerestem hová is kell mennünk, gyorsan kitaláltam merre  induljunk. Természetesen a térkép 5-6 évvel ezelőtti volt, így jelentős mértékben átalakultak már azok az utak amiken menni szerettünk volna, de szerencsére a városok nem tűntek csak úgy el nyomtalan. (Csak néha az azokat összekötő utak)

Odafelé nagyon laza zenékkel hangolódtunk rá a turnéra és mivel spontán megérzések alapján navigálódtunk, ha úgy tetszik a „légvonalban” elvét követve, így mindenféle kis kanyargós hegyi utakon, meg falvakon át vezetett utunk. Egy részen még egy stoppost is felvettünk, Artúrt, akivel Emil Lengyelül beszélgetett, mert közben meg kiderült, hogy neki ez az anyanyelve…

Végül 20 óra kocsikázás után, megérkeztünk Ksescsinbe. Mivel mindenféle kalandos zegzugos utakon mentünk hegyeken és mezőkön át, így sikerült némi betekintést nyernünk a Lengyel táj festői szépségében. (Képes sajna nincsenek, mertelveszett a fényképezős telefonom…)

Rockfort
Hajnalban mikor megérkeztünk kissé táskás szemekkel, meg némileg kimerülve, gyorsan megtaláltuk az iskolát ami a bhaktáknak adott szállást. Az épület egy vörös téglából szimmetrikusra épített Harry Potter hangulatú ódon, de belülről szépen felújított cucc volt, egy a kommunista időkben hozzácsapott málladozó tornateremmel, meg egy zsír új műfüves focipályával.

Itt aztán kiderült, hogy kinek mi lesz a szolgálata, meg miért. De erről majd később… Igazándiból a városnak volt 4 iskolája, ahol az egyikben rendszeresen meg szoktak szállni, de azt most épp felújították, így két másikat béreltek ki. Nekünk is egy másikba kellett átmenni, egy újabb építésű zöld színűbe, a hozzá járó természetesen elengedhetetlen műfüves focipályával.

Persze nem bánkódtunk mert ebben az iskolában voltak elszállásolva a Maharájok, meg Srila Prabhupáda tanítványai, meg még más vendégek is, akik jöttek a turnéra, ráadásul itt főzték a bhakta prasadamot, így minden mindig együtt volt. Jó társulás és finom étel…

Srila Prabhupáda tanítványai.
A leginkább ami mély nyomott hagyott bennem, az a Prabhupáda tanítványok természetes közvetlensége, amit sehol máshol nem tapasztaltam a világon. Bár egy külön teremben aludtak, néhányan közülük mégsem használták a külön számukra fenntartoitt vizesblokkot, hanem mindent együtt akartak csinálni a többi bhaktával.

Bhakti Narasimha swamiPankajanghri prabhu
Így történt, hogy egyik reggel azon vettem észre magam, hogy ott állok sorba a zuhanyzónál, a gamsába öltözött (Krisnás törölköző) Bhakti Narasimha Swami és Pankajaghri prabhu között, akit sehogy sem sikerült magam elé engedni. Sőt miután végeztem a tisztálkodással, még utánam is szaladt, hogy nem én felejtettem-e ott a tusfürdőmet a zuhanyzóban.
Prabhupáda tanítványok

De nem volt túl nagy a távolság Govinda Maharája és Indradyumna maharájával sem, sőt főleg mikor feltűnt a színen jóbarátjuk Chaturátma prabhu. Végig a fesztivál alatt nagyon közvetlenek és természetesek voltak. Bármikor oda lehetett menni hozzájuk és mindig kedvesen és segítőkészen álltak mindenkihez. Ezen kívül fergeteges kirtanokat tartottak együtt, főleg esténként.


Meghódolás.
Az osztályteremben ahol aludtunk, mellettem volt a szállása egy 40-50-közötti furcsán ragyogó szemű bráhmanának is. Nagyon furcsa volt nekem, mert csak ritkán beszélgettünk, és akkor is nagyon kedves és komoly volt mindig egyszerre. Állandóan Krisnáról, meg Srila Prabhupádáról beszélt és sok slókát (szentírás idézet) használt a kommunikációjában. Már az elején megkért, hogy csak hívjuk őt Mishrának, mert túl hosszú neve van és akkor mindig végig kimondani, az … Sőt mondta, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy engem csak Kisora-nak hívnak, hiszen az egy nagyon egyszerű és rövid név.

Szemét szedés volt a szolgálata, és az első pár napban nem tudtam őt hová tenni.

Aztán kiderült, hogy ő Indradyumna maharája egy vendége, aki külön kérte, hogy csak akkor jön el, ha semmilyen megkülönböztetett figyelmet, vagy tiszteletet nem fog kapni. Így befeküdt, közénk, az egyik osztályba (Ott is persze pont mellettem) és megkérte, hogy had legyen a szemétszedés a szolgálata a fesztiválon.

Persze mikor mindezt megtudtam, akkor már tudtam, hogy mi az a furcsa és szokatlan ragyogás a tekintetében és sokkal óvatosabb voltam vele.  Meg is kérdezte, hogy miért hirtelen ez a nagy távolság, mire mondtam neki, hogy megismertem a helyzetét és akkor mondta, hogy ő barátkozni szeretne a bhaktákkal és nem a mesterük lenni, szóval ha már olyan szerencsés vagyok, hogy ha a bhajan és a szent név éneklése lett a szolgálatom a fesztivál alatt, akkor …

Meg még mondott egy csomó minden olyan alázatos dolgot, aminek szerencsére a felét sem értettem, mert csak kicsit beszélek angolul, és amikkel még majdnem zavarba is sikerült hoznia.

A Vezetők
Mert az egész fesztiválon az a természetes lazaság volt a legkülönlegesebb élmény. Senki nem akart többnek látszani mint ami valójában, és senkit nem néztek le azért, mert annyi amennyi. Mindenkihez nagyon személyes volt mindenki és figyelembe vették a feltételekhez kötött természetét az összes bhaktának.

A nagy leckét Jajatam prabhutól kaptam, a fesztivál főszervezőjétől, aki nagyon higgadtan és lazán irányította és szervezte kedves nejével  az összes szolgálatot és mind a 400 bhaktát, úgy, hogy ott volt velük a pár hetes és Indradjumna maharája naplójából már jól ismert kis, Nagy Sándor. Jajatam prabhuhoz bármikor oda lehetett menni a legapróbb problémától a legnagyobbig bármivel, az biztos volt, hogy ha másnapra is hagyta az elintézését, nem ment ki a fejéből és nagyon figyelmesen és együttérzően segített minden bhaktának.

A titok
A titkára akkor sikerült rájönnöm más bhakták kegyéből, sőt az egész Woodstock fesztivál titkára akkor sikerült rájönnöm, mikor megtudtam a szolgálatomat és azt is, hogy miként kerültem abba…
Szóval Jajatam prabhu nem úgy szervez, hogy akkor van egy 400 névből álló listája és akkor az első 50 nevet elküldi konyára zöldséget pucolni, a második 50-et meg szemetet szedni, a harmadik ötvenet meg mondjuk szemetet szedni, hanem az évek során sikerült már megismernie a legtöbb bhaktát, és amikor valaki új érkezik, mint most például én, akkor megkérdezi az ottani barátaimat, hogy mit szeretek csinálni, milyen a természetem és szerintük milyen szolgálat lenne nekem a legmegfelelőbb. Így kerültem a Ráthayátra (Mert volt egy hatalmas Jagganátha szekér, amivel minden nap 3-4 órát föl-le mentünk kirtannal a fesztivál területén, fedélzetén az Úr Jagganáthával, Baladevával és Subadhrával.), meg Mantra jóga csapatba, vagyis egész nap Bhajan és kirtan volt a szolgálatom.

Ami pedig az efféle hozzá állásnak a következménye, az az, hogy minden megy természetesen a maga útján, mert 400 ember mind azt csinálja amit szeret és tud  csinálni. Mindenki nagyon igyekezett, hogy még jobban és még tökéletesebben végezze a szolgálatát, a takarító, főző meg mindenféle szolgálatokban. Sőt nem kellett keresni az embereket, nem kellett utánuk koslatni, ellenőrizgetni a munkájukat, mert mindenki szeretettel és örömmel csinálta azt amit amúgy is szeretettel és oda adással csinálna. Senki nem volt meghódolás címén, fogcsikorgatva valami olyan dologban amit amúgy ki nem állhat, és így minden ment a maga útján és a vezetőknek nem kellett azzal idegeskedniük, hogy hol vannak az embereik és meg legyen csinálva a dolog, hanem mindenki alig várta, hogy szolgálhassa a bhaktákat.

A nyugati világban a céges, illetve üzleti mentalítás az pont ennek az ellentéte, ahol igyekeznek mindenkiből rabszolgát csinálni, hogy a végén már éhbérért bármilyen munkát bevállaljon, csakhogy ki tudja fizetni a számláit, meg el tudja tartani a családját. Ettől pedig a társadalom tagjai frusztráltak lesznek és csak zavart okoznak a társadalomban.

Sri PrahladaAlázat és a kegy osztása
Indradyumna maharája, idősebb tanítványaival, és Sri Prahlád prabhuval,  aki amúgy minden este 2-szer is elnyomta a Village-of Peace reaggie számait, sokszor beálltak prasadamot osztani, több órára is. Sőt egyik nap mikor ekadasi volt, személyesen ők osztottak ételt az összes ott lévő bhaktának.

Nagyon inspiráló volt látni, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítanak ennek a szép szolgálatnak és nem variálnak, hanem maguk is beállnak és osztják a kegyet ennivaló formájában.

Egyébként a videón, amit pár napja felraktam, pont megint bent vannak a nagy sátorban és osztanak. Ha elég figyelmesen nézed meg,. akkor egy pillanatra elő is tűnik Ids Maharája.

Wow

Egy másik nagyon különleges élmény volt látni azt, hogy milyen jól meg férnek egymás mellett a különféle megvalósítási szinteken lévő bhakták. Például ugyan csak a miszobánkban volt egy fiatal fiú, aki a Wow-al (online játék) játszott egész este, és másnap, táskás szemekkel jött mindig végezni a szolgálatát. De senki nem szidta, vagy próbálta megtiltani neki, hanem nagyon kedvesen próbálták őt buzdítani a bhakták, hogy jöjjön és énekelje velünk a szent nevet…
Miegymás…
 
Persze a teljes igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy Lengyelországban nincsenek templomok, nincsenek Krisnás közösségek, hanem csak a nyári időszakra gyűlnek össze a hívek így eképpen…
Gauranga