Menü

„Addig sírtam, hogy nincs cipőm míg láttam egyszer valakit, akinek nem volt lába.”



Tegnap jó kis edzés volt.

Ilyenkor mindig teremben vagyunk (Kedden meg hajógyári-sziget), hogy rossz idő esetén legyen azért heti 1 biztos.

 

Minekutána kezdő vagyok, fél6-kor kezdjük az alapokkal, majd meg szoktam kérni a Sensit, hogy ott maradhassak a haladók tréningjén is, amit ő némi édesség fejében :) engedélyezni is szokott.

 

Aztán tegnap még extra kegyet kaptam tőle, mert vele gyakorolhattam (4Dan.) ami azt jelenti, hogy volt lehetőségem kicsit mélyebb dolgokat is meglátni. (Mert volt aki megmutassa őket.) Aztán a maha kegy a végén jött a keményítés. Ez egy olyan kis ütés vágás az egyik fél részéről, amit a másik felemelt kézzel (És összeszorított fogakkal :) ) tűr el.

 

Régen mindig leesett a cukrom, mikor sérülés ért, de a sok edzésnek köszönhetően ez már kiment. Régen mindig féltem attól, hogy sérül a test, de idővel ez is elmúlt, sőt egy kicsit talán már meg is kedveltem az efféle „küszöb tologatást”. Kifejlesztettem akkor egy ragaszkodást ebbe az irányba.

 

Csakhogy a Sensei ölig kemény én meg ugye kicsit komolyabb testtudatban vagyok, így némileg megviselt a „gyepa”, aminek az lett a következménye, hogy kissé remegő tagokkal érkezem meg Srimati Rádharáni konyhájára, ahol némi Prasádam megtisztelése (evés.) meg egy állítólag 30perces forró zuhany (Ami nekem csak 5percnek tűnt.) után némileg magamhoz tértem.

 

Ilyenkor az ember (Már ha nevezhetem magam annak.) hajlamosabb kicsit az önsajnálatra, amiből az egyik szakács megérkezése zökkentett ki.

 

Szóval ott álltam a zuhany alatt, meggyőződve arról, hogy milyen rossz is a helyzetem, mikor is belépett az öltözőbe

Kedden mondták meg neki, hogy egy halálos, gyógyíthatatlan betegsége van, aminek a tünetei közé tartozik, hogy nem tud aludni napi 1-2óránál többet, viszont nagyon fáradt. Amúgy meg elég ramatyul van általában, csak ő úgy döntött, hogy nem szeretné elhagyni magát és bejön segíteni, aminek mind nagyon örülünk, mert elég hiányos lett az utóbbi időben a létszám, mert hétfőn KrisnaPista is bejelentette távozását.

 

Megpróbáltam állapotom ellenére kedvesen érdeklődni hogy léte felől, amire egy kb5perces helyzetelemzésben válaszolt.

 

Na itt jöttem rá, hogy igazából az az állapot, ami éppen engem gyötör, az igazából nem is olyan rossz, fő képen mert ezt magam választottam, míg ő csak kapta „ajándékba”

 

Ő egy olyan Bhakta, aki abba a csapdába esett, amibe általában elég sokan belecsúsznak, (köztük én is.) Túl sokat látott és hallott, aminek a következtében elvesztette a lelkesedését a lelki élet gyakorlására, de valami (Na vajon mi lehet az? :) ) mégis arra készteti, hogy mégis próbáljon bhakták társaságágban maradni.

 

Még hétfőn beszéltünk telefonon, mikor is már 2hete rosszul volt, akkor javasoltam neki, a saját példámból tapasztaltakból merítve intuíciót (szívinfarktus.), hogy neki állhatna jappázni (Meditáció, imádság, ahogy tetszik.), mert különben Krisna kinyírja, mint engem. Erre másnap mondja, hogy mit mondtak neki az orvosok. Szép lassan talán megérti, hogy a Hare Krisna maha-mantrán kívül nincs más menedékünk és újra neki áll ő is jappázni.

 

Rádhe-Syamasundar murtiknak, csak Brámanák főzhetnek.

De ez azok alapján amit látok, nem azt jelenti, hogy olyan személyek, akiket lelki tanítómesterük különleges kegyben részesített és második avatást adott nekik, aminek következtében Brahmin zsinór ékíti lótusz-testüket, hanem azt, hogy olyan személyek, akik a Brahminikus tulajdonságokat igyekszenek magukban kifejleszteni, vagy már kifejlesztették.

 

Ezt onnét tudom, hogy nekem egyáltalán nincs semmi hasonló tulajdonságom  (Azt se tudom, hogy mik azok), csak próbálok minden este imádkozni Srimati- Rádharáni kegyéért, hogy ha már egy ilyen helyzetbe kerültem, akkor legyen szíves segíteni, hogy jól tudjam végezni ezt a szolgálatot, mert nekem biza semmi közöm hozzá.

 

Kérlek adjátok ti is a kegyeteket, hogy méltó lehessek egy nap arra, hogy Istent szolgáljam.

 

 

Ma felhívott az egyik Brijhbashi Vrajadhámaból.

(Ez elég érdekesen hangzik, de hát így történt. Kali-yugában úgy mondják, amúgy is bármi megtörténhet.)

Kérdezte, hogy jövök-e a kétnapos ünnepre és örömmel újságolhattam neki, hogy igen.

 

Bár szállásra nem futotta a keretből, bízom benne, hogy ha Vrindavan valamelyik ligetében térek nyugovóra, akkor a csodálatosan ragyogó csillagok fogják vigyázni álmom egy jó kis vihar helyett. (Ami amúgy sokkal valószínűbbnek tűnik. :) Főleg Krisna humorérzékét ismerve. :)).

 

Délután pedig egy nagyon nektár Harinámban lehettem

Kamsari Prabhu kegyéből, amin csak kevesen voltunk, de annál lelkesebben. (Majdhogy nem a hihetetlen kategóriába tartozik.) Már-már vetekedett az Egri tehénpásztorok Páda-Yatra nevű zarándoklatával. (Bár az teljes mértékben egyedülálló az univerzumban, annyi szent.)

 

  Énekeljétek ti is a maha mantrát:

 

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

 

Ui: Nehogy meg nézesse veletek is Krisna, a „Ha te nem tudsz dönteni köztem és az anyagi energia között, akkor segítek neked” című filmet. Mert Ő aztán úgy szeret minket, hogy komolyabban tud segíteni. :)

 

Sri Nrisimha deva Bhagaván ki Jaya!