Menü

Ahimsá Vs. harcművészet


Yuga-dharma

Ma kilenctől-kettőig Bhajanoztunk Debrecen főterén. Átadjuk a szent nevet, a mahá-mantrát az embereknek. Mert ez véget vet minden szenvedésnek. Csak el kell fogadniuk. ( Aztán megpróbáltam csinosítani a blogom. (Kevés sikerrel.) 😉 )

Ahimsá vs. harcművészet

Sokan megkérdezik, hogyan tudom össze egyeztetni a harcművészetet a Krisna-tudattal? Mármint (és itt elkezdenek magyarázkodni) az Ahimsa (erőszaknélküliség elve) és a harcművészet nem ellentétes dolog-e? Srila Prabhupáda Bhagavad-Gítá -hoz fűzött magyarázatait szoktam említeni ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban:

"Ahimsá "- erőszak mentesség – azt jelenti, hogy nem szabad semmi olyat tennünk, ami másoknak fájdalmat okoz, vagy amivel megzavarunk másokat. A politikusok, szociológusok, filantrópusok stb. által ígért anyagi tettek nem eredményeznek semmi jót, mert a politikusok és filantrópusok nem rendelkeznek transzcendentális szemlélettel, s nem tudják, mi az, ami valóban az emberi társadalom javát szolgálja. Az ahimsá azt jelenti, hogy az embereket úgy kell tanítanunk, hogy képesek legyenek teljes mértékben kihasználni az emberi test adta lehetőségeket. Az emberi test a lelki megvalósításra való, így minden ezt hátráltató tett vagy utasítás az emberi test ellen elkövetett erőszakként fogható fel. Erőszaknélküliségnek tehát azt nevezzük, ami az emberek eljövendő lelki boldogságát segíti elő."

(Bhagavad-Gitá 10:4-5(magyarázat))

"Erőszaknélküliség alatt az emberek általában a test elpusztítása vagy megölése elleni tilalmat értik, holott az igazi jelentése az, hogy ne okozzunk senkinek aggodalmat. Általában az emberek anyagi életfelfogásuk miatt a tudatlanság csapdájának rabjai, s állandóan anyagi szenvedésnek vannak kitéve. Ezért az ember mindaddig erőszakot követ el , amíg arra nem törekszik, hogy embertársait a lelki tudás síkjára emelje. Próbáljunk megtenni minden tőlünk telhetőt az igazi tudás terjesztésére, hogy az embereknek így lehetőségük nyíljon a megvilágosodásra, és képesek legyenek kiszabadulni az anyagi fogságból. Ezt jelenti az erőszaknélküliség."

(Bhagavad-Gitá 13:8-12(magyarázat))

Krisna bhaktáit szolgálva feltételekhez kötöttségemet ez eddig ide jutottam:

-Kerüld a küzdelmet minden eszközzel és szeress minden élőlényt.

-Ha harcolnod kell akkor harcolj a vallásos elvekért.

-Ha harcolnod kell a vallásos elvekért, akkor harcolj minden eszközzel.

-A cél a helytállás, ami sok esetben a túlélés, nem a győzelem. Mert a győzelem vagy vereség az Krisna akaratától függ, nem a tiédtől.

-Neked, ha harcra kaptál testet s képességet Krisnától, akkor nincs más dolgod, mint mindig minden pillanatban készen állni a harcra. Azaz készen állni a halálra. Felkészülni a halálra, a mi kötelességünk ebben az életben.

"A halál pillanatában a legfontosabb kötelességünk az elme öszpontosítása. Ha valaki képes az elméjét Krisna, Visnu, Sankarsana vagy bármelyik Visnu murti lótuszlábára irányítani, élete sikeres lesz." (Srimad-Bhagavatam, 6,11.21magyarázat.)

-Minden reggel úgy kelj, hogy estére már véged, s úgy térj nyugovóra minden este, nem ébredsz többé ebben a testben. Mert a halál minden pillanatban téged néz. Számolja lélegzésed.

-Ezért minden pillanatban tudatosnak kell lenned, s ha elérted a tudatosságot, utána lehetsz Krisna tudatos. Mindig meditálni Krisna, a Mindenkit-vonzó lótusz lábán. Ez a célja mindennek.

-Ez így elég hirtelen jött. Döntse el az idő mennyire igaz. Érvényes-e, vagy csak az elmém szüleménye? 100éven belül kiderül az biztos. :)

Mikor elfogy a kőolaj, az ivóvíz, a levegő, vagy az emberek türelme, vagy mind egyszerre, vagy valami más. Pl. jön egy természeti katasztrófa amit az emberek a bűnös cselekedeteik visszahatásaként kapnak meg, akkor beköszönt a káosz. Lásd: New orlins. A városokban és sok esetben a falvakban sem lesz mit enni (hiszen a betonon nem terem meg semmi) és akkor az emberek elkezdenek különböző módszereket kitalálni, hogy kielégítsék az alapvető létszükségleteiket:

-Legyen mit enni, inni

-legyen mibe öltözni

-legyen hol aludni.

Mivel nem lesznek bevásárló központok (mert veszély esetén gyorsan kiürülnek), és mivel az emberek elfelejtették, hogyan lássák el az alapvető létszükségleteiket (mezőgazdálkodás, kézművesség, vagy akár kézzel mosás elvesztése a kultúránkból) egymástól fogják elvenni ezeket a dolgokat. Akkor jönnek el azok az idők, amire most kell felkészülni. Mert el fognak jönni ez olyan biztos, mint a halál. Srila Prabhupáda beszél arról is, hogy mi a folyamat amiért mindezek majd bekövetkeznek:

"A királynak tehát kötelessége, hogy gondoskodjon a nép kényelméről, akár a saját kényelme árán is. A Kali-yugában azonban nem ez történik, hiszen ebben a korban a királyok és az állam vezetői a polgároktól behajtott adóból élvezik az életüket. Ezt a jogtalan adóztatás becstelenné teszi az embereket, akik mindent megtesznek, hogy letagadják jövedelmüket. Mindez oda vezet majd, hogy az állam nem tud majd adót szedni, ennek következtében pedig nem tudja majd fedezni hatalmas hadászati és adminisztratív kötelességeit. Minden össze omlik majd, s káosz és zavargás uralkodik el az egész országban."

(Srimad Bhagavatam, 4.16:7(magyarázat))

A Biblia is említést tesz ezekről a dolgokról. (Nézzen utána nyugodtan aki akar.)

Hát így élek én: Ufó, fanatikus, őrült vagy valami más mindenki döntse el maga. Ha meg nem tudod, majd az idő úgyis megmondja, hogy ki voltam és főleg, hogy miért. :)

GOURANGA