Menü

Akkor ez a következménye, ha az ember megfeledkezik az ekadasiról:


 

  Hétfőn DayalNitay és VijayaGouranga átköltözik az új templomszobába. Háromnapos ünnep keretében. Már ahogyan hallottam. Elég nehéz volt ehhez a néhány infóhoz is hozzá jutni. Simán elmegyek a templom átadásra, bár nem hívott senki. És egyáltalán nem szívesen megyek. De dolgoztam ott még tavaly ilyenkor és akkor megígértem nekik, hogy ott leszek, amikor ők felállnak az oltárra.

  Nagyon sok Bhaktának a szolgálata révén nyilvánult meg az új templom. Az erősek bennmaradtak, az olyan szarok meg mint én kipontozódtak. A mai napig nem értem mi volt ezzel Isten szándéka és ha rá gondolok, akkor bizony még mindig fölfortyan odabent valami. Bár nem egyszer megbeszéltem ezt már kedves elmémmel, hogy nem számít Isten rúg-e vagy simogat, mert Ő csinálja és csak azért, hogy átvezessen bennünket a poklok tüzén kiégetve szívünkből így a salakot. Aztán néha megérti, néha meg beletörődik. Vagy csak egészen egyszerűen megvédte a bhaktákat tőlem a démontól Krisna. De akkor meg minek megyek? Mert lesz ott állítólag rengeteg tiszta Bhakta, akikkel ha az ember csak egy pillanatra társulhat, már fejlődést érhet el a lelki életben.

  Sajnos még mindig előjön a skorpió mentalitásom, amit igaz rövidtávon éppen aktuális szituációkban már sikerül kontrollálnom egy általában elégséges szinten, de a hosszútávú dolgok bizony komolyabb erőfeszítést igényelnek/nének. Mert a vélt sérelmek bizony felvésődnek és habár igyekszek felejteni, de azért csak ott vannak legbelül és fortyognak, hogy a megfelelő pillanatban halálos méreg formájában bosszúként előtörjenek és pusztítsanak. Ez a halálos méreg, míg bennem van, engem mérgez.

  Mielőtt Krisnás lettem, akkor könnyű volt, mert bárki bármit mondott csak ürességnek láttam, ha nem tetszett és lepergett rólam. (Vagy rászabadítottam az összegyűjtött gyűlöletet, de azt inkább nem fejtem ki.) Mióta „újra” nincsenek véletlenek az életemben, azóta hajlamos lettem ismét jelentéktelen dolgoknak jelentőséget tulajdonítani. Meg mióta az ember ugye nem issza vagy szívja hülyére magát, azóta még érzékenyebb a környezetének megnyilvánulásaira.

  A boldogság és a boldogtalanság folyton egymást váltják, mint két egyforma erejű harcos, kik az idők kezdetétől küzdenek egymással és hol egyik, hol a másik kerekedik felül a másikon, de végső csapást nem tudnak mérni egymásra, hiszen egyenlőek. Éppen ezért, aki ezzel a küzdelemmel foglalkozik, az hajlamos az önsajnálatra. (Mint én most. :))

  Ezért a bölcs fölé tud emelkedni az anyagi világ csalóka kettősségeinek illúzióján, vagyis nem szomorkodik ha boldogtalan és nem ujjong mikor boldog.

  Én sajnos nagyon ostoba vagyok. Ezért is beszélek ennyit.

 

Szóval gyertek el ti is a templom átadására, ami egyben az Úr Gouranga megjelenési napjának ünneppe is. És ott együtt énekelhetjük a maha-mantrát: Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare

 

Gouranga!