Menü

Alakulgatás


képforrás

Szerzet/szerzetes

Egyszer szerzet,
egyszer szerzetes, csak a harcos marad a címben stabilan. Azt nem lehet tőlem
elvenni. :) Bár az élet úgy alakulgat, ahogy éppen alakul, és az egyházban
betöltött státuszom és szolgálatom szinte már megszámlálhatatlan féle
megnevezésen és minőségen ment keresztül, most ismét csak harcos-szerzet a blog
címe. Mert asszem igazából nem a világi hírnév az a mi számít, hanem az, hogy miként élek, miféle szabályok és elvek szerint, hogyan gondolkodok, vagyis mi van legbelül…

Harcos?

Pedig aztán a szó szoros értelmében, életre-halálra
hála érte Istennek nem mostanában kellett küzdenem…

De hát ilyen a Ninjutsu. Az első számú elv,
hogy ne állj a támadás irányában, hanem mindig mozdulj el onnan. Aztán ha már
érzed ezt, akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy működik finom fizikai
szinten is a hétköznapokban és többet nem köt rád senki, mert nem bír fogást
találni. Persze lehetne olyat játszani, hogy na de mellényúltál kispajtás, de én
majd most megmutatom neked kit is kóstolgatsz, de akkor meg már megint csak ott
vagyunk, amit épp el akartunk volna kerülni és harcolunk, szóval elrontottuk az
első számú alapelv, alkalmazásának szisztémáját.

Ezeken akkor
gondolkodtam el, mikor tegnap tréningen a kihon happo-t (alap technika)
gyakoroltuk fegyverekkel. Puszta kézzel még nem is jelentkeznek annyira a
dilemmák, mert ott el tudod dönteni, hogy mennyire kell összetörnöd az ellent, hogy
alább hagyjon a harci kedve, de mikor már pl.egy tantóval (kés) gyakorolsz,
akkor ugye ott egész más a helyzet, mert pikk-pakk meg lehet nyiffantani bárkit
egy-egy óvatlan szúrással vágással…

Azt tanultam tegnap Darányi Senseitől, hogy az igazi
harcművészet az ott kezdődik, mikor egy halálos fegyverrel, vagy egy halálos
fegyver ellen is úgy tudsz győzedelmeskedni, hogy a legminimálisabb sérülést
okozd az ellenfélnek, mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül… (Persze ő ezt
nem így mondta szó szerint, de most egy ideig biztos, hogy erre is fogok
figyelni…)

De ez csak
napjainkra igaz, hiszen ha egy pár száz évvel ezelőtt lennénk, meg pár ezer
km-el keletebbnek, akkor ugye annyira nem számítana, hogy leböktél valakit. De
mivel a harcművészet alapelveit, ugyan úgy mint a vallás alap elveit, mindig
hely, idő és körülmény szerint kell alkalmazni, vagyis itt és most, így manapság
nem ildomos csak úgy végleg leszedegetni az emberkéket, mert könnyen ráfázhat
az ember…

Meg amúgy is minek,
ha lehet másképp is…

képforrás

A ninja vissza támad :)

Változnak az idők

Régebben fiatalos
lendületemmel ugrottam neki edzésen, vagy csak úgy itt ott mestereimnek,
edzőtársaimnak, de manapság már azt veszem észre, hogy én vagyok az, akinek
ugyan olyan fiatalos lendülettel neki ugranak…

Úgy gondolkodtam, hogy na, ha ez az ember
tényleg olyan jó, akkor nem lesz se nekem, se neki semmi baja, ha bele is adok
apait-anyait, mert tud vigyázni rám is és magára is, tehát tud a tetteivel
tanítani…

Aztán azt nem tudom mit gondolnak, éreznek
azok, akik nekem jönnek, de ritka az olyan tehetség, akiből valóban érezni a
pusztító szándékot, ami a reális gyakorlás alapvető feltétele…

Nityananda

Kedden meg az Úr
Nityananda megjelenési/szülinapja volt.

Ő Isten egy olyan
formája, aki mindig a saját, örök társa. :)

Mikor Krisna
Ráma-ként jelenik meg, akkor Laksmanként jön vele. Mikor Krisnaként, akkor
Balarám, Mikor pedig Caitanya-ként, vagyis Gouranga-ként, akkor Nityananda.

Böjt volt napnyugtáig, (majd bele döglöttem)
de megérte, mert nagyon finom Lakoma volt utána este a templomban. Ráadásul az
esti darshan alatt Vrajadháma prabhuval beültünk bhajanozni (muzsikálni
Istennek), eleinte csak ketten, aztán egyre többen lettünk és jó kis hangulat
kerekedett belőle. Nagyon régen húzhattam már Dayal Nitay Vijaya Gourangának…

Ma mindenképpen felmegyek megint, mert ma meg
pont Gouranga prabhu húzza Neki, és ő aztán meg nagyon érzi…

Gyere te is… 😉

Nityananda