Menü

“Amelyik kutya ugat, az nem harap – avagy – sok beszédnek sok az alja”


  Akkor ma Gyöngyösben voltunk.

  Mocskosul kemény nap volt, főleg mert még test tudatban vagyok…..

  Szóval vagy háromszor szakadt rám az ég, hogy utána az Úr a nap ragyogásával örvendeztessen meg. És szárogassa ruhámat.

  Aztán Gyöngyös komolyabban ezocity és mindenki spiritben nyomja. A „vadkeresztényektől" a vikkákon át egészen Isten különféle földi megnyilvánulásáig mindenféle nípekkel össze lehet itt találkozni.

  A kedvencem egy magát igaz kereszténynek valló Jézus Krisztus követő szent ember volt, akiről először mondjuk inkább egy diszkós kuher jutna eszembe. Ő ma 3szor  jött vissza hozzám, hogy ordibáljon nekem messziről, hogy „a sátánt követem és méreg az mit adok". Mindig akkor tette ezt, mikor épp beszélgettem valakivel így…

  De nem baj, mert végül is adta a kegyét és mindig beszélhettem egy kicsit a gyűlöletről és az ellentétek szításáról, és végül mindig vett egy könyvet, aki pont látta a jelenetet…

  Aztán délelőtt végre sikerült megszereznem a Gyöngyösi ninják vezírínek számát, aki nagyon megörült hívásomnak és mondta, hogy sok szerettel várnak tréningre. Úgyhogy holnap akkor…

  Bocsánatot kérek mindenkitől, aki ezt olvassa, de eszembe jutott néhány kedves kifelyezés a régi életemből, mert sajnos elmében eljátszottam vele, hogy mi is történne itt éppen, ha mondjuk az 5 évvel ezelőtti mc kapta volna azt a sok kegyet ami nekem jutott ma

"Megfejellek:

 ,mint vak bálna a tankhajót

,mint vasorrú bába a mágnes asztalt

,mint Pistike a mászókát"

  Sokat röhögtem azon, hogy a szerencsétlen emberek akiknek Isten adott egy kis erőt, meg önbizalmat, mennyi mindent zúdítanak azokra végtelen fölfuvalkodottságukban, akik mondjuk alázatosak mint a bhakták, vagy csak próbálnak alázatosnak látszani mint én és nem szólnak vissza semmit …

  Mert amelyik kutya ugat, az nem harap. De néha azért kedvem volna móresre tanítani pár arcot…

  Viszont másik végről pediglen meg kellene értenem, hogy engem tanít e-képpen alázatra a Jó Isten. Amit nekem nyomnak abból mindent szó nélkül el kell tűrnöm, sőt el kell fogadnom, hogy ezt érdemlem. Tulajdon képpen el kell jutnom egy olyan szintre, hogy a düh legkisebb lángja se csapjon föl, mikor össze fúj sorsom szele egy kis ilyesmivel…

  Tenni csak akkor tehetek, ha valaki mást ócsárolnak a jelenlétemben…  (Persze akkor is csak okosan.)

  Az a helyzet, hogy már régen voltam tréningen, amolyan komolyabbon és így rengeteg düh gyűlt össze bennem, amit valószínűleg holnap egy amolyan mindent beleadok, ájulós edzésen szabadon fogok ereszteni. (No-no, csak semmi erőszak!)

  Csak egy dologra kell odafigyelnem, hogy ez a düh ne mint gyűlölet, hanem mint szeretet szaladjon ki a mozdulataimon keresztül, és akkor bizony minden rendben lesz…

" Nem vagyok szent, és nem is akarom ezt a látszatot kelteni…

 De igyekszem azzá válni. "

 -Ez az én utam –

 

Gouranga!