Menü

“Amikor ifjú kapitány fejest ugrott a változás hullámaiba”


Ábrándos tekintettel nézte az egyre arrébb szaladó felhőket a kitárt ablakon át, miközben a frissen kitakarított szoba padlóján heverészett. A tavaszi nap sugarai frissen hullottak be a szél által hajtott felhők bodrain keresztül, egyenesen a padlóra, ahol ő is elhelyezkedett. Mélyeket szippantott a néhány napos tavasz illatából és a portalan tiszta levegő olyan érzéssel töltötte meg tüdejét, mint mikor a szomjazó forrásra lel a hegyen és mohón nyeldekelni kezdi a forrás tiszta víz ízét, melyből semennyi nem elég egy városi csapvízhez szokott halandónak.

felhők és a nap

Valami madarak röpködtek odafent játékosan egymással incselkedve, mintha csak tengeri sirályok volnának. Neki meg eszébe jutott az a nap amikor hajóskapitány volt egy röpke néhány percre egy családi nyaralás során, ahol meglátogatták a hajóskapitány kitudja milyen rokonságban álló bácsikáját, és ő meg átengedte neki a kormányt. Aztán egyszer csak mindenki kiment a hídról és ő meg csak egyedül állt ott a hatalmas kormánykerékkel és egyedül célozta a hajó orrában lévő vascsővel a messzi parton lévő falucska templom tornyát, hogy nehogy irányt tévesszen a hajó.

Persze ez nem volt túl nehéz, hiszen a tükör sima vízen haladtak, maximálisan szélcsendes időben, ahol csak a felhők kergették egymást, és ahol a nap sugarai valami ehhez hasonlóan hullottak be hozzá a bodrokon keresztül. Ott is ugyan így kergették egymást a sirályok, a hajó mögött, mikor hátra nézett, oda, ahol az utazó turisták dobálták a kenyeret a szárnyas jószágoknak. Aztán gyorsan tekerni kezdte a kormányt, mert mire visszafordult, addigra a hajó valami furmányos módon kezdett elkanyarodni a nyílt vizen a kis falu templomának tornyától. Akkor érezte magát hasonlóan, ott a napfényben a nagy vízen egy hatalmas hajókormányával a kezében.

Aztán vissza jött a család, meg a kapitány aki megdicsérte, hogy milyen kiválóan kormányoz, pedig még csak tizennégy éves, és el is múlt az a pár pillanat ami oly élesen az emlékeiben él a mai napig, hogy így fel tudja idézni ehhez hasonló napokon. Most nem kellett attól tartania, hogy megtörik a varázs, hiszen  a kilencedik emeleten volt, egy üres lakás üres szobájában és úgy nézett ki, hogy jó darabig nem is fog erre járni senki, pláne, hogy senki nem is tudja, hogy épp akkor ott van. Elkényelmesedve nyújtózott egyet egy újabb nagy szippantás kíséretében a harapnivaló levegőből aztán…

…megcsörrent a telefon, és újra rárontott az akinek mostanában gondolja magát. Mielőtt ránézett, hogy ki az, eljátszott a gondolattal, hogy megvárja amíg abbahagyja a hívást, míg újra elcsendesedik a kütyü és onnan fojtatja a hajóskapitányos játékot ahol épp abbahagyta volna. De aztán kíváncsisága erősebb volt, hogy ki az aki egy ilyen pillanatban vele akar lenni és megnézte a kijelzőt, ahol harcostársa neve szerepelt, majd felvette…

…egy pillanat alatt újra azt a szerepet amit most éppen játszik mikor nem kisfiú egy varázslatos erdő ligeteiben, vagy erőd romjainál, hanem egy majdnem harminc éves kopaszra borotvált fejű, furcsa ruhákban járó idegen, akit régi világa nem fogad vissza több ezeréves új hobbija miatt, az új meg nem tud mihez kezdeni őszinte, nyílt és haladó szellemiségű lelkesedésével…

…Csak néhány embernek törte volna meg szívesen a folytatást és most egy akart vele lenni ezek közül. Így hát megnyomta a gombot és jókedvvel ugrott fejest a változás efféle hullámaiba…