Menü

Anticenzúra…






Mostanában nem írtam. Nem azért, mert nem lett volna miről,
hanem csak mert nem volt inkább kedvem
időm.

Erős dilemmába keveredtem a blogolással kapcsolatban, hogy
akkor tartsam-e az eddigi irányt, mikor is olyan szépen leírtam mindent ami
eddig foglalkoztatott, politikától, faji, hatalmi, bőrszíni, egyházi stb…
témákban, a következményektől való félelem
aggodalom nélkül.

Írjam ez után is azokat a dolgokat amiket érzek és amiknek a
közzétételétől úgy érzem, hogy magam is és mindenki aki olvassa tud fejlődni,
vagy csapjak át abba a szerintem képmutatós
szar stílusba, mikor mindennek amivel foglalkozom és akikkel kapcsolatban
vagyok, csak a byutifullos rózsaszín oldalát mutatom meg egy amolyan szarevő
vigyorral az arcomon. Mint mikor 10-20-30 éves osztálytalálkozókon találkoznak
az emberek és ilyen baromságokat mondanak egymásnak, hogy „Te semmit sem
változtál” meg mindenki igyexik elhitetni a másikkal, hogy mennyire sikeres és
boldog is az ő búsbarangós, elcseszett pitiáner élete…

A világ internet cenzúrázói szinesben

Cenzúra a világ országaiban

Szóval legyek-e egy képmutató (sz)ürülék-evő, vagy szóljon arról
amiről eddig, vagyis mit láttam és mit tanultam belőle. Még ha ez azzal is jár,
hogy ez vagy az megharagszik rám, vagy innen meg onnan kitiltanak…

 

Szóval nem érdekel a cenzúra, azt hiszem…

 

Nem azért kezdtem el Ninjutsut tanulni kölyökkoromban, mikor
még satnya és jámbor, meg megalkuvó ember voltam, hogy most 28 évesen bárki azt
mondhassa nekem, hogy nem csinálhatok azt amit csak akarok… Ha meg azt mondja,
akkor próbáljon meg megállítani, szívesen megküzdök vele. Mert ez a létezésem,
a feltételekhez kötöttségem rugója, amit el nem nyomhatok, csak lefoglalhatok
Isten szolgálatában… Szóval ész érvek, kedves szó, komoly felnőtt emberek módjára való kommunikáció érdekel, de ha  az akarat érvényesítése hátterében az "Én vagyok valaki", vagy a "Meg van a hatalmam hozzá"motívációi bújnak meg, akkor bizony akár még ölre is megyek.

Ez alól a valódi szentek az egyetlen kivételek, de őket meg pont onnét ismerni meg, hogy sosem beszélnek így, hanem mindig tudják kivel miféle módon kommunikáljanak…

 No Cenzúra

no Cenzúra 

Ha valaki ezt felfogja, akkor könnyen barátok lehetünk, de
ha nem és játsza nekem továbbra is az eszét, hogy neki ekkora meg akkora
hatalma van, meg ilyen meg olyan nagy tudása, és ez lesz meg az lesz, ha ezt
meg azt csinálom, akkor bizony magára vessen, mert én már csak azért is ezt meg
azt fogom csinálni. (sorry)

Úgy gondolom, hogy ha valaki képes megküzdeni a szaváért,
akkor megengedhet magának egy bizonyos stílust, meg hangnemet, de ha nem, akkor
meg tanulja meg tisztességesen tisztelettel előadni vágyát, hogy mit is
szeretne, különben csak a parazsat szítja bennem.

„Ne beszéljen harcos módjára az aki nem harcos…”

(És ez rám is vonatkozik)

 

Nem azért mert magamnak követelnék bárminemű tiszteletet,
hanem azért mert mikor látom, hogy kedves és jámbor módon igyexem viszonyulni
valakihez, ő meg egyből akkor úgy érzi, hogy na itt egy ember akit megalázhat,
maga alá gyűrhet, végre valaki akin kiélheti a kissebségi komplexusát és
igyexik nekem és a körülötte lévőknek utasításokat adni úgy, hogy mögötte meg
nincs semmi más, csak a fene nagy ego és önbecsülés. Nos ekkor az ilyen ember
elvágta magát nálam, hogy emberszámba, vagy azok közé vegyem akikkel hosszabb
távon is érdemes tartani a kapcsolatot. Mert ezekben az emberekben az zavar,
hogy ahogy megpróbálnak belőlem zsákmány állatot csinálni, úgy megpróbálják
mindenkivel aki gyengébb náluk… 

Valami olyasmi ez, mikor a kis pitbull kölykök gyepálják
folyton a leggyengébbet, akit te meg a legjobban sajnálsz, meg szeretsz, mert a
gyámoltalansága miatt kedves a szívednek és még talán haragszol is arra amelyik
a legkeményebb az alomban, hogy ilyetén visszaél „hatalmával”.  Szóval míg az alom a te garázsodban van, addig
tudod felügyelni a keményebb kölyköket, meg kontrollálni őket, mert van rá
kapacításod. De mikor elkerülnek tőled a kölykök (csak a legkisebb marad viszont
ő meg egy jó fej kemény harcossá válik, akkor már) nem bánod egy cseppet sem. De
a kemény kis dögöket meg valami hülye vitte el edzetni, meg harcoltatni és
brutalításukat csak még jobban igyexik kihozni belőlük, majd mikor egy szép
napon elmennek egy játszótér mellett, a harci kutya széttép egy óvodást…

Mindez miért? Mert annak idején, mikor tehettél volna az
ellen, hogy a kis sátánfajzat így elkanászkodjon, mint mikor
megrendszabályoztad az alomban, akkor nem tetted és oda adtad egy hasonlóan
hülye állatnak, akinek a közreműködésével így elfajultak a dolgok…

 

Szóval volt egy parányi mérlegelős időszakom, meg hánytam
vetettem magamban a dolgokat és arra jutottam, hogy folytatom, ahogy és amiért
elkezdtem…Hogy arról írjak miként próbálok meg meghódolni Isten akaratának és
mindezt hogyan élem meg, miként bukdácsolok a lelki élet rögös ösvényén…

 

Ámen… 

akarommondani,

Gouranga ;D