Ahogyan meg találtam Istent // Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

"Mindig a remény hal meg utoljára." A Harciszerzi (Horváth Ádám, Kisordas) egy olyan ember, aki egész életében keres, tanul gyakorol, próbál fejlődni, egyre tudatosabb lenni. Életéről csupán ennyit mond: Ninjutsu - edzés minden pillanatban... Szívesen megosztja tudását Veled, mert így ő is fejlődik. Sokat látott világjáró, aki 30 éves korára megvalósította az összes gyerekkori álmát. 18 éves kora ÓTA foglalkozik Harcművészetekkel. Jelenleg a Bhima Klán vezére. http://ninjutsubudapest.com/

(Az életem ez előttig.)

 

Szóval még járni se tudtam, de már vertem a fejem a kiságy rácsába. Anyám nagyon kibukot rám. Elkezdett pszichiáterhez hurcolni. Jót beszélgettem az agy-turkásszal, mire kiküldött legózni és onnan muter beszélt vele mindig.  (Szerettem legózni.)

Aztán meg jött a kishúgom is. Akkor már nem foglalkozott anyám velem annyit, és Fater vette át a kiképzést. Mikor részegen veszekedett Muterral, vagy valakivel aki éppen az útjába akadt én mindig betámadtam, mire elkezdett kergetni körbe-körbe a lakásba (Négy szobás pecó volt, középen a vizes blokkal, és az egészet szépen körbe lehetett futni, az épp aktuális menekülési iránynak megfelelően, és még a konyha fele lehetett rövidíteni is. Nagyon izgis volt és rengeteget fejlődtek a reflekszeim, mert a sarkokon megállva figyelni kellett, nem fordult-e meg, nehogy épp beleszaladjak.) Mikor meg már kidőlt, akkor ráugrottam és elkezdtünk "játékosan" birkózni, ami az ő részéről leszorításokat jelentett, az én részemről, meg kibújásokat. Aztán mikor megunta, bevágott a sarokba amolyan kedvesen, én meg bőgtem egy sort.

Aztán meg elkezdett úszni hurcolni...  Míg én hal lettem, addig ő jókat sörözött. Majd pár évre rá bekaszlizták sikításért. Akkor elgondolkodtam, vajon miért pont az én apukámat? Ez még a kommunizmus alatt volt, mikor is nem számított túl népszerű dolognak, ha valakinek egy családtagja priuszkás. Így kaptam a kegyet mindenfelől.

Aztán Mutti látta, igen kis csenevész meg szerencsétlenke vagyok, úgyhogy elhatározta faragtat belőlem valamit ott náluk a suliba és be protezsált tesi-tagozatra. Külön felvételiztettek a többiektől, annyira béna voltam. (Persze ez akkor még nem tűnt föl nekem.) Utáltam az egészet. Az első két évben minden torna óra előtt sírtam. Én voltam a leggyengébb.  Viszont jó kemény volt az ottani mesterem, Shaban...

Muti tanított a suliban, meg kézzel kötött pulóvereket készített, hogy így tartson el bennünket, míg apa pihent a hűvösön. Meg kiadta a szobámat albérletbe egy fősulis lánynak, aki mikor főzött, mindig megpörkölte a bakelitot is és rohadt büdös volt, és akinek Sri-lankai szeretője volt, Vimala. (Ez szanszkrittül azt jelenti, hogy tiszta, vagyis az anyagi szennyeződés leghalványabb árnyéka sem fedi be…) Az első néger volt a környéken. Közben és meg a többi utcakölyökkel csatáztam a játszóterekért, illetve a játszóterek bokraiért, ahol is ritka kincseket lehetett találni, elhajigált, üres, piás üvegek formájában, amiknek az árából lehetett fagyizni. Ha meg nem volt üveg, akkor csokit loptunk a boltból, vagy bungit építettünk.

Aztán a fősulis mata lelépett, valami nagyon durva teloszámlát hagyva maga után, amit is anyám hajtott be a szülein. Majd Fatti hazajött és focizni kezdett hurcolni. (Mert ő nagyon tehetséges volt annak idején, a magyar ifi válogatottban is játszott, csak szét ment a térde és derékba tört a karierje, az önbecsülése, meg minden... Ezért lett alkoholista...)

„90”-Ben meg rendszert váltottunk. Bevezették az angolt a suliban és mindenkinek angol nevet kellett használnia órán. Így lett a Laciból Laslie, az Istvánból meg Steve. Na meg részemről Ádámból Adams. Aztán pár év leforgása alatt Adamsból Demszi demsziből meg emszi, azaz Mc. Így ragadt rám. (Már csak mert sokan kérdezik.)

10 évesen egy gyönyörű naplementéjű nap a kis sárga biciklimmel menekültem éppen a rivális banda néhány tagja elől a menedéket jelentő 10emeletesünk árnyai felé, mikor is fatti szénrészegen (Addigra alkesz volt már komolyabban.) leordított nekem, amitől üldözőim megrettentek én meg megkönnyebbültem. Azt akarta, menjek haza. Persze nem nagyon szoktam törődni az utasításaival, de most két jóvágású öltönyös úriember integetett mellőle az erkélyről, és furcsa akcentussal kiabálták: Szia Ádám! Na mondom ennek fele se tréfa, fater megint lehúzkodott valakit és biztos megint valami adóbehajtók jöttek, hogy fenyegetőzzenek, vagy elvigyenek valamit. Szerváltam egy jókora husángot, hogy no majd én móresre tanítom őket, és fölcaflattam.

Aztán a lakásba érve gyorsan tisztázódott a helyzet és kiderült, hogy ők mormon misszionáriusok, akiket a fél-hullarészeg fater engedett be, mert ilyenkor mindig nagyon nyitott volt mindenre...

Eddigre már nagyon sokat gondolkodtam arról, hogy vajon miért nincs nekem is olyan normális életem, meg családom, mint a többi gyereknek?

Szóval elmondták amit akartak, én meg kapcsoltam, hogy na ezek amerikaiak, akkor jóba kell lenni velük. (Gondoltam a rendszer váltás szele befújt hozzánk is, hát fogjuk vitorlába..)

Mit érdekelt engem Jézus Krisztus, meg az evangélium? Menekülni akartam valamerre a pokolból. Aztán adtak egy könyvet. A Mormon könyvet, amit elolvastam. Kedvességük, törődésük, kifinomult modoruk, figyelmességük és segíteni akarásuk, no meg persze igazi úriemberségük gyorsan példaképpé tette őket a szememben. Így elkezdett érdekelni az, amiről és akiről beszéltek. Isten és Jézus Krisztus. Meghívtuk hát őket legközelebbre is, majd szép lassan megértettük miről beszélnek, felfogtuk fontosságát és megkeresztelkedtünk.

Persze a többiek szerint ez nem volt annyira biztosan jó döntés, de folyamatos nyomásomra, fater kivételével mindannyiunk hivatalosan is Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja lett.

Teltek múltak az évek én meg elhívást kaptam 12 évesen mint diakónus, majd (14)tanító, aztán (16)ároni pap, majd 18 évesen Felkentek Melkisédeki papnak.

De ne szaladjunk így előre, mert míg ide elértünk, addig még történt pár dolog.

Például harmadikban feltűnt az idézet, ami az öltözővel szembe a tesi-tanári falára volt felírva és amit minden óra előtt elolvastam, de valóban gondolkodni csak ekkor kezdtem el rajta:

„A sport arra tanít, hogy becsületesen győzzünk, vagy emelt fővel veszítsünk.”

El kezdtem meditálni ezen a mondaton, és akkor valami fordult bennem. Megügyesedtem, és versenyekre is elkezdtek vinni...

Meg lett egy kisöcsém. Diego a kissárkány... :)

Mutter meg, hogy valami legyen belőlem beíratott Jazz-balettra. :) (Komoly mi? :)) Két évig jártam 30lánnyal egy csoportba, meg versenyekre... (no comment)

Aztán megint foci, majd kézi labda, + súlyemelés 2évig,  aztán kosárlabda egy kis tornával.

Közben az egyházban szemináriumot végeztem a szentírásokból, megtanultam a helyes viselkedést, és mindenkit legyőztem vallási vitákban. Erős hitem lett és ezt igyekeztem átadni másoknak is. Bárkivel szívesen beszélgettem, vitatkoztam. Beszédeket és leckéket tartottam Jézusról és az ő tanításairól, az evangéliumról. Sokat tanultam abban az időben az emberekről.

„Mert legyetek misszionáriusok minden időben, bármerre is jártok és tegyetek mindég tanúbizonyságot az Atyáról.”

Aztán Fati abbahagyta a piálást és megkeresztelkedet. Lett jól fizető állása és pár év múlva ő lett Szombathelyen a gyülekezet vezetője. Falura költöztünk új házba+ kocsi meg minden lett… Úgy éltünk mint a gazdagok. Még Jesoloba is elmentünk nyaralni.

Rengeteget imádkoztam előtte Istenhez, hogy haljon meg, vagy változzon meg, de úgy ahogy addig volt ne maradjon semmiképpen. Mikor mindez megtörtént az Úr kegyéből, még erősebb hitem lett Jézusban.

Tiltott volt a kábító mámorítószerek használata, a szerencsejáték, nőre meg rá se néztem, mert minek, ha úgyis csak az esküvő után lehet valami...

Egy sziklának éreztem magam. Az Úr, a Seregek Urának sziklájának.

Mivel nem sok közöm volt soha az iskolában tanított fölösleges dolgokhoz (Matek Fizika stb) így elképzelésem se volt a tovább tanulást illetően. Így jött megint a protekció és már földmérést is tanultam annak ellenére, hogy azt sem tudtam az meg mi a szösz. Persze az oldalnyi képletek, vad materialista és durván konzervatív világában csak bukdácsoltam, meg folytonos elégedetlenség volt az osztályrészem. Elkezdtem hát szerepjátékozni, meg lövészetre járni. (Korosztályomban országos 3. kis él légpuskával.)

Közben Fati a gyülekezeten belüli hatalmi harcok és furkálások áldozata lett  és 3év szolgálat után ismét inni kezdett… Mert nem hitte el, hogy ilyenek még ezek az emberek is…

Aztán szakközép harmadikba felébredtem és rájöttem, hogy mindig mások mondták meg, hogy mit csináljak. Elküldtem hát mindenkit egy szépnapon a (cenzúra…)-szülője felé és „kezembe vettem az életem”

Eddigre oda jutottam, hogy Isten szolgája vagyok és Isten neve a Seregek Ura. Tehát akkor Istennek van serege, ahová harcosok kellenek. Amúgy is sok csata van a Mormon könyvben, meg a kedvenc részem, az a kétezer ifjú katonáról szóló harc. (Lásd korábbi bejegyzés.2005nov.)

Elkezdtem hát Ninjutsuzni. (Azóta sem sikerült abbahagynom)

Aztán elmentem egy kábelgyárba dolgozni (Hét hónap.)

Volt ott egy ember, aki mellé kerültem, mert már a nagyfateromat is ismerte (Megint a protekció J ), aki innét ment nyugdíjba. 35-volt, de hatvannak látszott, a kezei remegtek és a kábel éles pöckei durván szétvagdosták az ujjait. Volt egy lerobbant kérója egy felesége, aki szintén itt dolgozott, de ellentétes műszakban vele, hogy valamelyikük tudjon vigyázni az akkor 3éves kislányukra. Meg volt egy kispolákja, ami állandóan a szerelőnél volt és örökké azon aggódott, hogy nehogy kirúgják a kora miatt, mert a fiatalabbakat előnyben részesítették...

Láttam, hogy ez itt a modern rabszolga tartás és köszönöm nem kértem belőle...

Eddigre megfogalmazódtak bennem olyan kérdések, amire a Mormonok csak azt tudják válaszolni, hogy neked itt most ezeket nem kell tudnod... Meg találtam jó pár részt, ahol Isten azt mondja a keresztény írásokról, hogy ez itt nem a teljes igazság, mert azt még nem volnátok képesek befogadni, de az idők folyamán majd ki lesz nyilatkoztatva minden. Sőt az egyház vezetői, csak úgy beszéltek, hogy ez az 1%-a a teljes igazságnak, de még ezt sem vagyunk képesek tökéletesen követni. (Kezdett remegni a kőszikla.)

Körülbelül itt megkaptam a szent nevet egy játékból. GTA2. (Kikellett nyírni egy egész harinám csapatot New-Yorban úgy, hogy egy autóval halálra gázolom az összes bhaktát. Tudod, mész a kocsival és akkor a kis narancssárgákon végigmész, akikről akkor még azt hittem, hogy kukások és utat takarítanak egyszerre és akkor kiírta a képernyőre, hogy GOURANGA!!!. Még kiabálták is.) Persze nem tudtam, mi is az a Gouranga, csak érdekes volt...

17 évesen kértem a bevonultatásomat és katona lettem, ahol hamar kiemeltek kiképző rajparancsnoknak, majd átmentem szerződéses katonának és külföldi béke-fentartásra áhítoztam. De mikor mehettem volna azt mondták, 1hét híján nincs meg a kötelező szolgálati idő és inkább azokat vitték, akik már ott voltak pár éve a 25.Klapka György gépesített lövészdandárjánál. Az nem számított, hogy 100métert nem tudtak futni, meg az egész Cooper tesztjüket nagy részének úgy irogatták be.  Szóval aki rég ott volt mindegy, hogy mekkora hikomatt, vitték én meg maradtam. Levontam a következtetést: A Magyar honvédség kajakra gagyi! És leszereltem...

Ki akartam menni a Francia Idegen légióba, de találkoztam egy új baráttal, aki már volt kint, csak verekedésért kirúgták és meggyőzött, hogy…

Szóval minden Energia, és igazából akkor tök mindegy, hogy mit csinálunk. Isten is csak most Isten, de lehet, hogy egyszer majd nem így lesz. Meg Ő teremtett mindent, akkor mindent fel kell használni, és ki kell próbálni...

Ezért azt mondtam Istennek, akkor most nem úgy leszek veled, mint eddig. Mert ha Te nem adod nekem, a Teljes igazságot, csak az 1%-ot, akkor én is csak 1%-ban tartom meg a törvényeidet. Majd szólj, ha megkaphatom az egészet, akkor vissza jövök Hozzád, esküszöm...

Itt kaptam egy kazit egy barátnőmtől, amin (most már tudom) Gourangi mataji énekel és az lett a hobbim, hogy jól beszívtam, hallgattam ahogyan énekel, és jókat sírdogáltam rá.

...Aztán többet nem mentem a gyülekezetbe és irányt váltottam. Gondoltam, ha az az 1% amit a Mormonságom jelent a maga sok tiltásával, akkor biztos elég bátornak kell lenni, hogy a bűnös életet is kipróbálja az ember és akkor láthatja a 100%-ot.

Chipen-dale táncos lettem (Prostituált), meg elkezdtem drogot árulni, így drogfüggő is. Persze a szintetikusakkal nem foglalkoztam, mert „Azokat nem Isten teremtette”.

Nem a hitemet veszítettem el Istenben, csak a hitemet az útban és az emberekben, akiket követtem. Minden este Night-klubb, diszkó, ilyen party, meg olyan stb. Aztán elkezdtem egy bármikszer tanfolyamot, aminek következtében alkoholista is lettem még mindezek mellé. Közben hobbiból Akt-modelkedtem a főiskolán, meg modelkedtem egy ügynökségnek. És nagyon durván nyomtam, és megállás nélkül...

Aztán jött egy lány, akibe iszonyatosan szerelmes lettem és azt mondtam, ha megszerzem, akkor nincs lehetetlen. Gazdag volt, fősuli szépe, mindenki belé volt szerelmes akkoriban…stb. (Csak a hamis egómnak kellett, hogy mások irigyek legyenek rám.) 1évet hajtottam rá durván. De végül meglett. Le jött hozzám 1 napra a P-szigetre és mikor másnap elment, kajakra hazavágtam magam a dealer haverommal meg a (most már) feleségével és belebotlottam egy matajiba, aki rávett a mantra-ösvényre egy ilyen dumával: „Ez jobb mint egy szobányi LSD”. Na mondom szép kis vallás.... De a végén kaptam egy oklevelet, meg egy meghívót Krisna-völgybe...

Aztán 2hónap múlva kidobott a lány. (életemben először így esett és nem fordítva.)

Innentől ha az eddigi életvitelem durvának számít, akkor ami ezután következett, azt már le se írom mert még mindig büntetnének érte. Akkoriban nem számítottak a rendőrök, mert a gonoszság is shaktis(Erős) dolog. Egy nekikeseredett, nagyon nagy állat lettem. Amiket akkoriban elkövettem, amiatt nagyon sok ezer év jár a pokolban.

De végül mikor már 3éve így nyomtam, hányingerem volt magamtól, meg az egésztől. Mindenki mondta, hogy király vagy Mc +még sok mindent, de én nem éreztem magam annak

Elkezdtem újra imádkozni, mert nem találtam értelmét a létezésnek és a Biblia azt mondja, hogy „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, akkor kérje Istentől, mert Ő mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül ad.”

Visszavettem az „életvitelből” és jelentkeztem megint egy gyárba dolgozni.

Na de közben nekem a Krisnásokkal való szigetes találkozás óta szikám (Kopasz+kis tincs a fejtetőn) volt, mert a frizkójuk nagyon megtetszett a lepedős csávóknak, és ebből kifolyólag  egy nap az utcán sétálva megállított 2 fiú, akik megkérdezték, hogy: -Bhakta vagy? Én meg nem értettem. -Krisnás? –Ja mondom nem, csak bejön a sérójuk. –Voltál már Krisna-völgyben?-kérdezték. –Még nem. Mondtam és hozzátettem, hogy de van egy meghívóm. Kedvesen mosolyogtak és azt mondták, hogy: Menj el oda!

Ekkorra már tudtam, hogy véletlenek nincsenek és Isten mindent lát és hall, meg szervez. Mondtam is neki, hogy figyelj, ha Te minden ható vagy, akkor fogadj már el engem ilyen bűnösként, meg had legyek a barátod és had beszéljek veled úgy mint bárki mással. A hallgatást pedig beleegyezésnek vettem és azóta nagyon jóban vagyunk...

Főleg, hogy rá pár napra kirúgtak a gyárból, én meg még aznap felkerekedtem egy jó cimborával, hogy lemennyünk ezekhez a Krisnásokhoz, és megnézzük mi a bajuk...

2Napig stoppoltunk mire oda értünk.

Aztán Találkoztam ott LilaSuka Prabhuval, akinek mondtam, hogy én most 3napig úgy akarok élni mint ti. Lehet?  -Lehet; mondta.  Rengeteget beszégettünk. Elültette a magot a szívemben. Aztán meg Antardi Prabhuval, aki tehenészként szolgál ott. Én meg hirtelen a diszkók és ezotérikus őrültek forgatagából egy erdőn találtam magam, ahol egy tehénpásztorral farakodás közben beszélgetek az univerzum „legmélyebb” titkairól...

Mind a ketten mondták, hogy hiába beszélünk erről, ezt csak akkor lehet megérteni, ha kipróbálja az ember.

Így hát pár hét múlva lementem két hétre, hogy akkor most kipróbálom…

Sokat sírtam...

Hirtelen helyére kerültek a kirakós elemei, hogy megmutassák, van egy sokkal nagyobb dolog is minden mögött. Meg találkoztam az én brátommal. Bemutatkozott, hogy én vagyok Syamasundara, megmutatta transzcendentális formályát, meg még annyi minden más is történt...

Mivel van egy bizonyos tudásom a keresztény szentírásokból, elég kemény viták voltak Lila Suka prabhuval, amikben is (Hála Istennek) alul maradtam. Az egészben az volt a legszebb, hogy Krisna-tudat filozófiája teljesen összhangban van a keresztény írásokkal. Sok mindent értettem meg ott, abban a két hétben.

Megértettem, hogy semmi másnak nincs értelme, mint szolgálni Istent...

Aztán hazamentem és Caitanya Prabhu pont itt volt Szombathelyen a Páda-Yátrával és kegyesen meghívott, hogy tartsak velük. Itt volt Sivaráma Swami is. Nekem meg a kezembe adtak egy zászlót, amit hátul a menet mögött elkezdtem pörgetni (Sokat táncoltam itthon a homokbányában egyedül, kajak készen, fegyverekkel, zenére...). Aztán egyszer megfordult Maharája és elkezdett nevetni és mutatta a többieknek is...

Na ezért az egy pillanat miatt lettem Krisnás...

Kaptam egy Bhagavad Gitát, amit kétszer gyorsan elolvastam.

Persze nem tudtam meghozni a lépést, hogy beköltözzek, mert még mindig kábítószer függő voltam stb…

Így Krisna segített.

Egyszer bemaszlagoztam és kb 5x-ösre sikerült a főzet (Halál közeli élmény), minek következtében találkoztam egy „szellemmel”, akivel egy játszótéren küzdöttem, mert meg akart szállni. Legyőzött. Egy bokorban találtak rám a mentők novemberben, atléta trikóban. Pont egy haverom volt a mentős, aki amúgy Goa dj... Láttam, hogy ő az, de nem ismertem meg. Bevittek a kórházba és ott meg a főnővérrel is ugyan ez volt a helyzet (Csak ő nem volt Goa dj, hanem szintén egy ismerős.) Persze átvitettek a Pszichiátriára, ahol még mindig virágokat szedtem a levegőből, meg kimókáztam a rendőröket akik paráztatni akartak. Aztán telenyomtak Atropinnal, meg kikötöztek egy ágyhoz a legdurvább kórteremben.

Szóval egyszercsak fölnézek és az ágyam körül 5 őrült állt egy sötét szobában, motyognak, sikogatnak én meg ki voltam kötözve egy vaságyhoz. (Na mondom ez ám az élet...) Aztán az egyikük el kezdett órdíttani, hogy segítség-segítség. 1órán át csinálta. Aztán bejött egy nővér és megkérdezte, hogy : -Lajoska miért kiabál? Az meg: -Segítség, itt vagyunk a bolondok házában és nem szabad kiabálni.

Aztán itt „kitisztultam”. Eloldoztam magam a fogaimmal, hasra fordultam és jól kialudtam magam...

Ez egy hétvége volt.

Mikor kiengedtek, egyből oda mentem, ahol hazavágtam magam és azzal a jelszóval, hogy a tornászt is egyből visszaküldik a szerre, ha leesik, egyből bemaszlagoztam megint. (Szóval akkor nem sokat értettem meg a jelekből...)

De rá pár hétre rá jött a karácsony. Akkoriban úgy „ünnepeltem”, hogy durván és csatak-készre szívtam magam, majd azon flesselgettem, hogy most karácsony van és béke, meg szeretet az egész bolygón, stb...

De túl „jól” sikerült és szívinfarktust kaptam.

Csak feküdtem az ágyban, görcsölt a szívem és lebénult a bal oldalam. Minden lélegzet egy kín volt. Ez a 3.halálközeli élmény volt az életemben. Na mondom most itt a vége, meg fogok dögleni... Beugrott a tanítás, hogy ha ez a halál pillanata, akkor most kell Krisnára gondolni és akkor vége ennek az egész őrületnek, ami az eddigi életem volt és vissza mehetek hozzá a lelki világba. Eszembe se jutott, hogy segítséget hívjak, vagy valahogyan megmeneküljek a halál karmaiból. A jappám (imalánc), amit még Krisna-völgyben kaptam, pont ott volt az ágyam mellett. (Persze soha nem használtam.) De most megfogtam és másnap reggelig mantráztam.

Akkor értettem meg tényleg, hogy semmi másnak nincs értelme, mint szolgálni Krisnát.

Másnap elbúcsúztam mindenkitől, meg összecsomagoltam és az: "Új év Új élet!" Címmel szakítottam az addigi életemmel és 2003 szilveszterét nem egy barlangban töltöttem szétcsúszva drága sors és kortársaim társaságában, hanem vissza álltam az Úr oldalára...

Krisna, mivel kértem őt, nekem adta a teljes és Abszolút igazságot, Önmagát.

Egy harcosnak pedig ha nincs becsülete, akkor nincs semmije.

Egyszer megígértem Istennek, hogy ha megmutatja nekem az Abszolút igazságot, akkor újra az övé leszek... Teljes szívvel és lélekkel...

Mert az Úr bhaktái minden kérdésre ismerik a választ...

Mióta megkaptam minden kérdésemre a választ, azóta próbálom valóra váltani az ígéretem...

 

Mert a harcos semmi becsület nélkül...

Megtanultam, hogy hogyan kell becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni...

Meg még sok minden mást...

És minél többet tanulok, annál kevesebb a tudás, amit magaménak mondhatok...

Mert Isten végtelen...

Hát ennyi lenne röviden. :)

Ha volt türelmed végig olvasni, akkor gratulálok, te egy igazán türelmes ember vagy, én meg egy igazán ostoba, amiért ennyit beszélek.

De remélem hamarosan veled is együtt énekelhetem Isten szent neveit, melyek megváltoztatják a világot:

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

Az én életem megváltozott...

Most már nem az enyém.

A Blog, erről igyexik szólni. Immárom 4.éve

Gouranga!

 

Mik a tervei kicsimcnek ebben az életében?
Mi szerepel a Ninjutsubudapest.com-on bemutatkozásként?

Mit szólsz ehhez?

 

Eddig 103 komment érkezett RSS

  •   4.  Hernádi Györgyi  2007. 06. 28. 21:55

    Hari bol, kedves MC prabhu,

    nem tudom, mi szorongatja a torkomat, de már sírok is, gondolj, amit akarsz. Caitanya prabhu már mondaná is, milyen szentimentális vagyok...
    Egerben látlak néha a tempiben, te nyilván nem tudod, én ki vagyok, majd bemutatkozom neked alkalom adtán.

    Az út, ami téged Krisnához vitt, több, mint amit kalandregényekben-akciófilmekben megtalálhatunk, nem is találok szavakat. Helyenként egyszerűen döbbenetes.

    Az a különös, h. gyakran ilyen mélyre kell jutni ahhoz, h. meglássuk, merre is tartunk. De én úgy hiszem, te épp ettől lehetsz hiteles a bhakták között. Tudod, honnan indultál.
    Kedves MC, vmi miatt MOST kellett a bemuatakozásodat elolvasnom, bár a blogodat már egy ideje olvasgatom, szeretem, ahogy írsz, a nyelvtani hibák ellenére...:-))
    Tényleg megindító a történeted és újra azt bizonyítja, Krisna kegyes és megadja, amire vágyunk.
    Gouranga!
    H.Györgyi

  •   5.  kislany  2007. 08. 08. 8:37

    Száz juhocska mind együtt legelt.
    Egy közülük vajon hova lett?
    Valahol az orv-vadonban bent
    A jó útról, jaj, de messze ment.

    "Megyek, megyek, megkeresem őt,
    Felkutatok hegyet és erdőt.
    Legyen az út bármilyen kemény,
    Juhocskámat visszahozom én.

    Hozom-hozom a két vállamon,
    Összetörve, sebei nagyok.
    Sebeire balzsamot teszek,
    Nincs több ilyen igaz szeretet."

  •   6.  kislany  2007. 08. 08. 10:00

    Ha valaha hittél Jézus Krisztusban, akkor tudod, hogy ezt a verset miért írtam neked.

  •   7.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 08. 08. 12:24

    Gouranga Kedves Kislány!
    Köszönöm ezt a vertset, már régen hallottam... :)
    Én még mindig hiszek Jézus Krisztusban és még mindig követem őt és a tanításait.
    Miből gondolod, hogy már nem így van?
    Sajnos rengeteg Juhocska van mostanság az anyagi világ dzsungelében tévelyegve, ezért folyton csak az erdőt járom... :)
    Hare Krisna ;)

  •   8.  Mara  2007. 08. 09. 22:52

    Hari kedves prabhu!
    Ezt a bejegyzésedet már nem először olvasom, de most sem álltam meg, hogy ne könnyezzem meg.(Akik ismernek, főleg a matajik, nem csodálkoznak rajta.)Különösen az a mondatod ragadott meg, amikor azt kérdezted, hogy neked miért nincs normális életed és családod, mint a többi gyereknek?
    Amikor beszámoltál a Páda Yatrás otthoni látogatásodról, akkor is nagyon elszomorodtam.
    Én úgy gondolom, hogy most az egri bhakták között otthonra találtál és csak rajtad múlik, hogy ez így is maradjon.
    Ne szégyeld a tőled idősebb bhakták segítségét kérni.
    Caitanya prabhu vigyázó szeme téged is lát és terelget, hogy a jó úton járj,foghadj szót,és énekeld szívből a HARE KRISNÁT egy életen át.
    Szolgád:bhn Mara

  •   9.  kislany  2007. 08. 12. 17:58

    Kedves Ádám!

    Valóban, rosszul fogalmaztam, ezért elnézést. Nem Jézusra, mint Krisna egyik inkarnációjára gondoltam, és nem is Jézus tanításaira vagy jótéteményeire. Hanem a Megváltó Jézusra, Isten fiára, aki meghalt a világ bűneiért. Érted is.
    Imádkozok érted.:)
    -1 kislány-

  •   10.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 09. 09. 10:52

    Gouranga kedves Kislány!
    Én Jézus életére, tanításaira és példamutatására igyekszem emlékezni és azt próbálom követni. Azt pedig, hogy meghalt értem is nagyon köszönöm neki.
    De az, hogy meghalt értem az nem azt jelenti nekem, hogy mától ingyen van a menyország, ahogyan azt rengeteg "fanatic" keresztény állítja nekem nap mint nap az utcán ahol Isten ígéjét hírdetem. És nem azt jelenti, hogy nekem ezért az áldozatáért nagyon hálásnak kell lennem Jézusnak, mert ezt jelenti "Szeresd Jézust".
    Hanem ez nekem azt jelenti, hogy itt járt Isten fia, aki saját példájával kiszabta az általunk is követendő utat, hogy miképp kell élnünk, miféle törvények, erkölcsi normák szerint, miképp kell bánnunk felebarátainkal stb. és, hogy ezekért a magasabb rendű célokért, akár a halált is vállalnunk kell!
    Na ettől Ő a Megváltó, na ezt jelenti nekem, hogy Jézus a Krisztus!
    Mert valakit szeretni az azt jelenti, hogy azt akarom, hogy ő boldog legyen, nem pedig én. Őt pedig úgy tudom boldoggá tenni, ha azt teszem, amit Ő akar
    Ezt írtam nemrég és azt hiszem ide illik. Olvasd el:
    kezdokrisnas.freeblog.hu/archives/2007/05/10/Miert_rangatod_Isten_hajat/
    Hare Krisna!

  •   11.  Matyi  2007. 09. 14. 15:32

    Kedves Mc prabhu,

    Oldalad olvastàn szégyellem magam, hogy milyen olcsòn jutottam a kegyhez. Utad arra tanit, becsuljem meg, amihez bhaktàk indokolatlan kegyébol, érdemtelenul jutottam.

    HARE KRISNA HARE KRISNA KRISNA KRISNA HARE HARE
    HARE RAMA HARE RAMA RAMA RAMA HARE HARE

  •   12.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 09. 14. 16:05

    Gouranga kedves Matyi prabhu!
    Szerintem én is nagyon olcsón jutottam hozzá, ;) kaphattam volna többet is (már van egy két dolog, amit le sem mertem írni) ...
    Amúgy meg lehet, hogy előző életeid során már megfizettél mindezért.
    Mindenesetre a kegy az tényleg a bhaktáké, és indokolatlan.

    Hare Krisna!

  •   13.  hold  2007. 09. 16. 0:46

    Ecsém, le a kalappal! Nemcsak átélted az életed élményeit, de fel is tudod dolgozni. Bennem ugyan felmerült, hogy ahogy mormon se maradtál, talán krisnás se maradsz örökké, de ha nem csúszol le megint a pinyóba, és egyenes marad a gerinced, nagy tanító lehet belőled a tapasztalataid miatt. Más az ilyenektől csak megbambul. Bárhogyan is, ha nem magaddal fogsz törődni, hanem másokkal, akkor nem lesz gáz.

  •   14.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 09. 16. 7:27

    Gouranga kedves hold!
    Köszi kedves szavaid...
    Add a kegyed, hogy ne magammal törődjek. ;)
    HARE KRISNA HARE KRISNA KRISNA KRISNA HARE HARE
    HARE RAMA HARE RAMA RAMA RAMA HARE HARE

  •   15.  gábor  2007. 09. 19. 20:47

    Haribol Kedves Barátom!

    Gratulálok, nem semmi...
    Meglepődnél ha tudnád mennyi közös van bennünk és az életünkben.

    Köszönöm, hogy elolvashattam!

    Gouranga

  •   16.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 09. 21. 20:27

    Haribolo kedves gábor!
    Tényleg rengeteg közös van bennünk, hiszen te is és én is lekek vagyunk, Isten örök szolgái. Te is és én is rabjai vagyunk az anyagi testnek és így az anyagi világnak. Mind a ketten érzünk, lélegzünk, eszünk, iszunk, alszunk, ráadásul mind a ketten olvastuk ezt a bejegyzést. Sőt mind a ketten írtunk hozzá kommentet. ;D
    Tényleg nagyon sok mindenben hasonlítunk. :D
    Köszönöm, hogy elolvastad és köszönöm a gratulációdat, bár én ahhoz, hogy valaki ennyire ostoba mint én, ahhoz nem gratulálnék...
    Kérlek, énekeld a szent nevet!

    Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráam Hare Hare!

  •   17.  acsd  2007. 10. 07. 21:49

    Kedves MCPrabhu,
    elolvastalak... tiszteletem komoly elszántságodnak... így ismeretlenül is minden jót kívánok neked lelki gyakorlataidban.
    Üdvözlettel: acsd

    ps.
    a vimala jelentése makulátlan (mala = folt, hiba, mocsok)

  •   18.  Fourcats  2007. 11. 01. 22:45

    Én is szeretnék közétek tartozni, de fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjek hozzá.

  •   19.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 11. 02. 8:43

    Gouranga kedves Fourcats! :)
    Az első kérdés az, hogy mennyire is szeretnél közénk tartozni? Ha nagyon, akkor:
    Csak keress a közeledben egy Krisna templomot, menj be és már köztünk is vagy. :)
    Én például ide szoktam haza jönni: Eger Szécheny u.64. Non-Stop 0-24.
    Gyere bátran bármikor!
    Ha csak kicsit, akkor meg ajánlom a blog jobb oldalán lévő linkek elovasgatását, hogy legyen némi fogalmad arról, hogy mit is jelent közénk tartozni, milyen szabályok szerint élünk, és milyen ritmusban. Aztán ezek közül eldöntheted, hogy melyik lenne az ami belefér az életedbe most és melyik az amelyiken még dolgoznod kell.
    Amúgy merről írtál, melyik városból?
    Gouranga!

    Gouranga!

  •   20.  Fourcats  2007. 11. 02. 9:05

    Kedves McDas!
    Nagyon aranyos vagy, hogy válaszoltál!
    Miskolcról írok, ahol sajnos nincsen templom, de már elhatároztam, hogy hamarosan elmegyek Egerbe. Csak nem tudom, hogy melyik nap jobb (szombat vagy vasárnap).
    Olyankor szeretnék menni, amikor van valamilyen rendezvény nálatok, hogy minél több dolgot megtudjak rólatok! Sajnos havonta csak egyszer tudok majd menni (anyagi okokból kifolyólag), de már nagyon vágyom rá!
    Gouranga!

  •   21.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 11. 02. 19:18

    Gouranga kedves Fourcats!
    Vasárnap gyere, mert délután 2-től kezdődik itt a program. Szóval ezen a napon érdemes. És ha elfogadsz még egy jó tanácsot, akkor 15.-éig mindenképpen gyere el, mert utána valószínüleg már csak januárban lesz ilyen, mert majd mind megyünk Svédbe Maratonozni.
    Viszont küldök neked egy email címet, aki itthon marad és vele kontaktolhatsz... :)
    Várunk sok szeretettel...

    Hare Krisna

  •   22.  rádi nóra  2007. 12. 19. 9:21

    Hari!

    Te igazi harcos vagy.
    Nagyon szerencsés vagy,te már bhakták közt élsz,voltál sankirtanozni,voltál Indiában és én nekem sosem juthat
    ilyen kegy.
    Nagyon elszánt vagy,velem ellentétben.
    Gyáva vagyok,két éve nézem folyamtosan a blogodat,
    gyáva módomra csak most szólítlak meg először.
    Megjelöltelek IWIWen,de nem kaptam viszajelzést,pedig
    vagy három levelet írtam.

    Bhn Nóri

  •   23.  Zsuzsa  2007. 12. 19. 11:26

    Kedves Ádám!

    Ezer éve nem hallottam Rólad, igy fordultam az oldaladhoz. Remélem jól érzed magad, és nem fagysz meg!
    Amikor errefelé mászkálsz dobj egy sms-t, jó lenne találkozni!
    Akkor legalább a kazettámat is visszakaphatnám, ha eleget hallgattad:)
    Vigyázz magadra!
    Gouranga....

    Zsuzsa

  •   24.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 12. 19. 17:12

    Gouranga kedves Nora!

    Szoval most epp a Sved Internacionälis karäcsonyi öruletben ällok a pokol kellös közepen egy pår könyvel a kezemben Srila Prabhupäda kegyeböl, mert pont maraton van, es annak is az utolso hete. Szoval ne haragudj, hogy nem irtam vissza, de most ez van... :)
    Mindenki nagyon szerencses. Te is az vagy... Ha akarod tudni, hogy miert, akkor holnap menj be a legközelebbi templomba, vagy csak simän szerezz egy pär könyvet valahonnet, ällj ki veluk az utcära es add oda az embereknek, hogy olvassäk el es tegyek tokeletesse az eletuket... :) Ez most egy ilyen gyors baräti jotanäcs. ;D

    Hare Krisna!

  •   25.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2007. 12. 19. 17:18

    Gouranga kedves Zsuzsa!

    Mindenkeppen megkereslek, ha arra järok, de az mär csak Istenen mulik, hogy mikor vezerel arra a videkre. A kazit, meg kepzeld, valoszinuleg meg tudom szerezni, meg egy peldanyban, söt, lehet, hogy digitalis formaban is... :)

    Szoval Hare Krisna!!!
    Udv a pokolbol!

  •   26.  ex kollegina  2008. 01. 08. 14:30

    Hát MC, ez a jazz-balett dolog most melbevágott! :)
    Mindent kinéztem volna belőled de ezt?...:)

  •   27.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 08. 20:32

    Pedig azt mondják nem is az a legdurvább rész... :)

  •   28.  ex kollegina  2008. 01. 08. 22:11

    hát melyik?

  •   29.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 09. 11:29

    Ha volt türelmed végig olvasni, akkor gratulálok, te egy igazán türelmes ember vagy, én meg egy igazán ostoba, amiért ennyit beszélek.
    De remélem hamarosan veled is együtt énekelhetem Isten szent neveit, melyek megváltoztatják a világot:

    Hare Krisna Hare Krisna
    Krisna Krisna Hare Hare
    Hare Ráma Hare Ráma
    Ráma Ráma Hare Hare

    :) Gouranga ;D

  •   30.  ex kollegina  2008. 01. 09. 16:45

    Hát figyelj rajtam nem múlik:)
    Ha jössz Pestre akkor szólj vagy írj!Én nem dolgozom most csak a Viktor,de kész lett az oltárunk(nagyjából) ugyhogy ha érdekel megnézheted..
    Mostanság India.?
    Mi megyünk idén csak még nem tudjuk mikor, valószinű összel..csak macerás mert közben nem akarunk már többet halasztani a fősulin..
    Szóval ijenek vannak...
    Hari ,Haribolo!

  •   31.  ex kollegina  2008. 01. 09. 16:45

    Hát figyelj rajtam nem múlik:)
    Ha jössz Pestre akkor szólj vagy írj!Én nem dolgozom most csak a Viktor,de kész lett az oltárunk(nagyjából) ugyhogy ha érdekel megnézheted..
    Mostanság India.?
    Mi megyünk idén csak még nem tudjuk mikor, valószinű összel..csak macerás mert közben nem akarunk már többet halasztani a fősulin..
    Szóval ijenek vannak...
    Hari ,Haribolo!

  •   32.  ex kollegina  2008. 01. 09. 16:45

    Hát figyelj rajtam nem múlik:)
    Ha jössz Pestre akkor szólj vagy írj!Én nem dolgozom most csak a Viktor,de kész lett az oltárunk(nagyjából) ugyhogy ha érdekel megnézheted..
    Mostanság India.?
    Mi megyünk idén csak még nem tudjuk mikor, valószinű összel..csak macerás mert közben nem akarunk már többet halasztani a fősulin..
    Szóval ijenek vannak...
    Hari ,Haribolo!

  •   33.  ex kollegina  2008. 01. 09. 16:46

    Bocsi nem akartam ennyiszer csak szar ez az egér mert a jót elrágta a nyulam =:)

  •   34.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 09. 20:00

    Gouranga!

    Köszönöm a kedves meghívást, minden képen meglátogatlak akkor benneteket, ha megyek Pestre... (Fogalmam sincs még mikor szakítok rá időt, de minden képpen 3-4hónapon bellül. ;) ) Majd jelzek :)
    India meg asszem most egy pár évig nem lesz, de inkább azt mondom, hogy majd inkább ahogyan Krisna újra elenged, csak akkor...

    Hare Hare

  •   35.  MJ  2008. 01. 10. 13:34

    Hari!

    Most sikerült elolvasnom eddigi életed történetét. Háát... nem egy egyszerű és könnyű életút. Ahogyan Györgyi és Mara én is elérzékenyültem kicsit (úgy tűnik az egri matajik ilyen szentimentális félék;-)) A "miért nincs nekem normális családom..." kérdésedre egyből előtört belőlem a gyógyító énem.;-) Amúgy hasonló kérdést gyerekkoromban én is tettem fel, miután anyukám 5 éves koromban szívbeteg lett és gyakorlatilag többet volt kórházban mint otthon. A vele kapcsolatos emlékeim arra korlátozódnak amikor állok a szobaablaknál és nézem ahogyan elviszi a rohammentő... Sajnos nekem nem sikerült (legalábbis eddig még) Isten felé fordítanom őt, a betegsége miatt harag van a szívében.:-( Egyszer beszélgettünk erről és azt mondta hogy sosem bocsátja meg Istennek hogy beteggé tette, elvette a fiatalságát(36 évesen lett beteg) és nem élhetett teljes értékű életet. Nem tudom. Én sosem haragudtam Rá ezért, inkább hálás vagyok azért hogy "csak" beteggé tette és nem elvette tőlem/tőlünk. Na, de be is fejezem az én életem részletezését, hiszen ez a Te blogod.:-)
    Gouranga!

    J.

    U.i. Hogy tetszet a pps amit küldtem? Jó a sztori, ugye?

  •   36.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 10. 19:06

    Gouranga kedves MJ!

    Köszi, hogy megosztottad ezt a kis történetet itt.
    A pps meg nagyon jó kis cucc, igazándiból valamikor a közeljövőben "megkrisnásítom" és tovább fogom küldözgetni, szóval köszi mindent... :)

    Hare Hare

  •   37.  szetyi, a még mindig harcos materialista  2008. 01. 14. 17:08

    na, most mit mondjak?
    nem mondok semmit. szeretnék utazni az időben, mondjuk úgy 30-35 évet előre, és megnézni, hogy mit változtat rajtad a Krisna-tudat.
    gondolom, nem érdekel a véleményem, de...
    hát az enyém egy kicsit változott rólad most. jó, hogy ezt leírtad.
    de mindegy.

  •   38.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 14. 20:37

    Remélem kedves Szetyi, nem kell 30-35 évet utaznom előre az időben, hogy bizonyítsam neked, Isten létezik és Ő Sri Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden ok-oka... ;D
    Amúgy 27 visszafelé az időben az nem jó?

    Goura-Goura!

  •   39.  mater szetyi  2008. 01. 15. 0:17

    Gouranga, kedves MC!

    nem, nem kell utaznunk. eljön az az idő magától is, persze. de remélem, még fogjuk látni egymást 30-35 év múlva. ha akkor még az egri templomban leszel, tán megnézem, hogy mire jutottál.
    s azt is meglátjuk, hogy én mire jutok a materializmusommal. bár nem egy helyről érkeztünk, és nem egyforma ingerek értek minket az életben. s ezért volt "jó" olvasni a blogodat. (persze nem jó, mert jobb lett volna olvasni, hogy egy rózsakertben születtél, s az életed csodálatos attól kezdve, de hát...)

    s szívből remélem (még ha talán nem is hihető), hogy 30-35 év múlva mosolyogni fogunk egymásra, mert mind a ketten boldogok leszünk.

    isten legyen veled

  •   40.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 15. 9:04

    Rózsakert? Csodálatos élet? Szerintem csodálatos életem volt ez idáig, mert elvezetett Krisnához és a bhaktákhoz.
    Az anyagi világban semmi sem tud csodálatos lenni, mert a léte nem örök. A lélek, aki viszont ott legbelül létezik és aki én is és te is vagyunk valójában, örök. Az örök lélek a csodálatos. A természetünk is az, hogy az örök, soha véget nem érő boldogságot tapasztaljunk, de míg illúzióban vagyunk, addig nem tudunk kapcsolódni a lelki energiához. Először túl kell jutnunk a testi felfogáson, azon, hogy én vagyok ez a test...

    Egy materialista ember is érezhet boldogságot ideig-óráig, de utána mindig szenvedés következik a számára. Mert míg azt gondolja, hogy ő a múlandó test, és az a boldogság, amit a test szintén múlandó érzékszerveivel tapasztal, addig örökké csalódnia kell...

    A szenvedés pedig ugyan olyan mértékű lesz, mint az öröm, amit érzett, hiszen a jó és a rossz, a hideg és a meleg, a boldogság és a boldogtalanság stb... kettősségei folyton-folyvást váltják egymást. Mert ez az anyagi világ...

    Imádkozom érted! Bár már akaratodon kívül is elindultál azon az úton, amin nincs megállás, vagy visszafordulás...

    Ezen:
    Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare RÁma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare

    Ilyen egyszerű is ez... ;D

    Rádhe-Rádhe

  •   41.  szetyi-metyi  2008. 01. 15. 20:30

    hari!

    az imát köszönöm. azt szereti még a magamfajta mater-ember is.

    hát, tudod, ha igazatok van (ezt sose zártam ki), a következő életemben (amiben persze szintén nem hiszek, de ezt most hagyjuk) vmi közöm úgyis lesz a krisna tudathoz. legyen, nem nagyon bánnám, nem rossz dolog, amit csináltok.
    ámbár jelenleg matematika és fizika tudatú vagyok, materialista, engedtessék meg nekem, hogy ezt tapasztaljam meg. igazából ráérek, nincs miért sietnem.
    szeretem, és tisztelem a toleráns embereket. a toleráns vallásosokat meg annál inkább.

    na, amúgy meg ki mondta, hogy akaratomon kívül? (ha azt mondtad volna, hitemen kívül, hát legyen)

    Béke!

  •   42.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 15. 21:41

    Gouranga kedves szetyi-metyi!

    Minek várni legközelebbig? Ha harcosnak nevezted magad, akkor harcosnak kell lenned. "A harcos pedig mit sem ér hit és becsület nélkül". Ha nem, hiszel Istenben, akkor miért harcolsz, csak úgy? Annak meg miértelme van?
    Légy egy igazi harcos és győzd le először magadat, vagy azt, amit magadnak vélsz. :) Győzd le a vágyaidat, amikkel ott legbelül küzdesz és ne légy gyáva, merj hinni Istenben! Ne légy a vágyaid rabszolgája!
    Akkor kezdődik az igazi Út mikor megérted, hogy már ki van szabva számodra és mikor el kezd érdekelni, hogy ki vár a végén!
    Mígy ez hiányzik, addig csak a halált várod és míg el jön érted, addig meg valahogy elütöd az időt...
    Amúgy meg nem tudom hallottál-e a védikus matematikáról? Mert az igencsak oda vág ennek az agyon bonyolított mai szám és jelspekuláció halmaznak...

    Hare-Hare

  •   43.  szetyi-metyi  2008. 01. 15. 22:55

    Hogy minek várni? jó kérdés. azt hiszem, csak azért, mert jelenleg még képtelen vagyok a hitre. Tényleg szimpatikus ez az Istenhit, de...
    Szóval ami számodra tűnik illúziónak, az számomra valóság, és viszont. Ami számodra valóság, az számomra egy csillogó reménykedés csupán. És bocs, nem akarlak megbántani ezzel. Fenntartom a lehetőségét, hogy tévedek, s az én szemem lát rosszul. Legyen úgy. Jobb lenne mindenkinek. De azt hiszem, hogy az Isten hitet (tudatot) nem lehet erőltetni. Csinálhatok úgy, mint egy hívő, és beszélhetek olyanokat, de ha mindez nem belülről jön, akkor olyan leszek csak, mint annyi más érdek-hívő a világon. (akinek nem inge, ne vegye magára) Nem szeretnék csupán azért hinni, hogy a Jó(?)Isten segítsen rajtam. Márpedig értelmileg még csak ezt tudnám felfogni.
    Amúgy az elméleted stimmel, mert valóban csak úgy agyonütöm az időt, túlélek. De számomra ez tűnik igaznak, s nem akarok habostortát enni, bármily finom is, ha levegő a közepe.
    De győzz meg! Állok elébe!:)

    Ja, védikus matekról hallottam, bár ennyinél maradtam csak. Persze, ha küldesz linket... akkor már tudni is fogom, mivel foglalkozik.

    Béke

  •   44.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 16. 10:34

    Gouranga kedves szetyi-metyi!

    Köszönöm szépen, hogy nem sértődtél meg szavaimon és még mindig válaszra méltatsz. Örülök, hogy egy ennyire nyitott ember is ide talált, akivel úgy igazából lehet beszélgetni így, és nem csúszik szét azoktól, amiket írok neki (talán pont itt kezdődik a harcos)... :)

    Szóval nem célom, hogy bárkit is meggyőzzek, hiszen nem vagyok egy hittérítő. Mindazon álltal, amit csinálok annak a tulajdonképpeni eredménye mégiscsak hittérítés, hiszen abból a szögből, ahol most épp te is vagy ez az, mert felkeltem az emberek érdeklődését a témával kapcsolatban, aztán megpróbálom bemutatni a jó és a rossz oldalait is, de alapvetően a világ legegyszerűbb vallási gyakorlatát próbálom meg átadni...
    De én csak végzem a kötelességem, próbálok minél több helyen Istenről, meg az Ő dolgairól beszélni...

    A hitre való idő, mindig itt van, hiszen te is hiszel mindig valamiben. Tulajdon képpen az egész létezésünk a hitre épül. Például szerintem egy materialistának sokkal több hitre van szüksége, mint egy vallásos embernek, mert ez az "egyszer volt két atom, ami felrobbant, eltelt pár millió év és már itt is vagyunk te meg én és efféle dolgokról beszélgetünk", szóval szerintem, hogy elfogadd, hogy ez az egész, csak egy nagy "véletlen" ahhoz sokkal több hitre van szükség, mint elfogadni Isten létezését...
    Ezen kívül elfogadod, amit az iskolában tanítanak, holott te nem látod a molekulákat, atomokat, csak elhiszed, hogy így van, mert aki mondja, azt elfogadod egy hiteles forrásnak. Magyarul el hiszed neki, hogy úgy van ahogy mondja... Az már nem is zavar, hogy a tudósok, 10-20 évente újabb és újabb elmélettel állnak elő, és cáfolják szét egymás törvényeit, elméleteit...stb
    A kérdés inkább az, hogy miért nem egy több ezer éve változatlan, minden kérdésre teljes mértékben választ adó hiteles lelki folymatban hiszel, a minden évben meg-meg újuló relatív igazságok helyett?

    Az érdek hit, pedig a kezdet. Mindenki így kezdi. Én is egy érdek hívő vagyok, sőt még ezt a naplót is érdekből írom...
    Mert először minden csak olyan, mintha. Pl. ha kardforgatást tanulsz, akkor azt évekig kell gyakorolnod, míg végül már teljesen természetes lesz számodra, hogy tudsz a kardal bánni, sőt egy idő után másokkal is el tudod hitetni mindezt, míg legvvégül tényleg egy jó kardforgató leszel stb...
    Ugyan így, ha elkezdesz gyakorolni egy vallást, először, csak azért csinálod, mert a többiek is így csinálják, meg mert számítasz rá, hogy jobb lesz tőle az életed, mint eddig volt, csak egy jó pár év múlva, és ha komolyan veszed, akkor vállnak a kötelességből végzett lelkigyakorlatok oda-adó szolgálattá.
    Ha nem vagy jó bunyós, csak járj el edzésre és egy idő után jó leszel, ha elég kitartó vagy. Persze eleinte mindenki csak nevetni fog a próbálkozásaidon, de ha kitató vagy, végül sikeres lehetsz...
    Krisna-tudat és az összes többi más vallás is ugyan ilyen.

    Ne felejtsd el, hogy ahonnét te nézel most a vallásra, onnan már én is néztem rá. Én is láttam úgy a világot, ahogyan most te látod. Viszont nekem az nem volt elég, ugyan úgy, ahogy most neked sem az. Viszont, ahonnét én látom most, te azt az oldalt még nem ismered, mert nem próbáltad még ki...
    Hiába mesélem el neked, milyen érzés kiugrani egy repülő gépből ejtőernyővel, (vagy anélkül :) ), csak elképzeléseid lesznek, amiknek semmi köze a valósághoz...
    Ahhoz, hogy megtudd milyen is ejtőernyőzni, ki kell ugranod a gépből... Meg kell tapasztalnod!...

    Szerintem ugorj! ;D No fear!

    Ezen kívül van egy kedves ismerősöm, aki magyarországon a legeslegjobban otthon van a védikus matematikában, ez az ő emilje,

    premamoya.srs@pamho.net

    ha tényleg érdekel a téma, írj neki bátran, hogy küldjön neked pár anyagot. Nyugodtan hivatkozz rám, meg a blogra!
    (Mert asszem erről még külon oldal nincs...)

    Goura-Goura

  •   45.  szetyi metyi  2008. 01. 16. 21:05

    na, nem mondom, kicsit úgy érzem, mintha lefikáztad volna az álláspontomat. de mindegy. (nehogy azt hidd már, hogy érdekel a véleményed :D)
    azért nem mennék itt bele most részletesen ebbe (bár ha szeretnéd, szívesen), mert ez itt most egy blog, ráadásul a Te blogod, és Rólad kéne, hogy szóljon, meg persze az Istenedről, (megelőzve téged mondom ezt), és nem az én hitemről, vallásomról.
    Adódik még alkalom szerintem, amikor tudunk erről beszélgetni, mondjuk két-három hét múlva, amikor megyek az egri tempibe enni egy vájling rizst. :)
    na, ezzel a kipróbálós dologgal meg... buk, na, meg lettem fogva. ja, talán jogos. bár, még a heroint se próbáltam, arra is mondják, hogy király, mégse teszem. jó, persze, ez egészen más. szóval erre nem tudok mit mondani. ha akarod, egy menetet győztél. (bár ez még nem jelenti azt, hogy holnap bemegyek az első templomba, és szerzetes leszek. bocs)

    az ímélcímet meg köszönöm, élni fogok vele.

  •   46.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 16. 21:22

    Igen a heroint 99% felhasználó nem tudja abbahagyni és heroinista a halála napjáig.
    A Krisna tudatot, meg 99% követője nem tudja gyakorolni a halála napjáig...
    Kb ennyi a különbség, ha nagyon le akarom egyszerüsíteni.;D

    Üzenj mikor jössz és akkor tudunk majd talán egy kicsit személyesen is beszélgetni...

    Goura-Goura

  •   47.  szetyi metyi  2008. 01. 16. 22:51

    jujj, jól meg fogsz lepődni, ha rájösz majd, kivel csacsogsz itt ilyen idillikusan :)

    februárban készüljetek.
    áh, amilyen pechem lesz, tuti befutok ekadaszira, és nem lesz se rizs, se puri :(

  •   48.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 01. 17. 11:29

    Ok, csak február második felébe gyere, mert most én is elmegyek erre meg arra és addigra érek vissza...

  •   49.  rádi nóra  2008. 03. 08. 7:18

    Goranga

    Nagyon sokáig nem voltam,csunyán megbetegedtem.
    Valahogy elkaptam ezt a nyavaját.Most már nem fáj semmim.
    Fekvőbeteg voltam,megkérdezhetem,hogy jo ötlet volt részemről jappázni az ágyban?
    Bhaktaprogramon mást mondtak.
    Remélem nem követtem el sértést.
    Mondták hogy vissza fog térni néhányszor ez nyavala,de majd megszünik

    Nóri

    Kérlek add kegyed,hogy meggyógyuljak

  •   50.  vegafood  2008. 03. 08. 10:28

    Hare Krisna!

    Gyógyulj meg és japázz mindig. Az sosem sértés.
    Az Úr Caitanya egyszer úgy ment wc-re, hogy lefogta a nyelvét. Volt ott egy kisfiú, aki megkérdezte tőle, hogy miért csinál így. Erre azt monta neki, csak így bírja kontrollálni a nyelvét, hogy egy ilyen szennyes helyen ne kövessen el sértést a szent név ellen.
    Erre a kisfiú azt mondta neki, hogy a Hare Krisna mahamantra az maga Krisna és Őt semmi nem szennyezheti be. Az Úr Caitnya megörült a hallottaknak, és extázisban énekelt tovább az illemhelyen is, így tanítva mindannyiunkat, hogy bárkitől lehet hallani...
    A kisfiú pedig később Jiva Gosvámivá cseperedett...

    Gouranga!

  •   51.  Dóri  2008. 05. 03. 17:50

    Hát le a kalappal elötted..becs szavamra..
    Az én életem,sem akadálytalan,de a Tied?? Hmmm..
    De legalább utat találtál..én még keresem.. :(

  •   52.  Dóri  2008. 05. 03. 17:51

    Hát le a kalappal elötted..becs szavamra..
    Az én életem,sem akadálytalan,de a Tied?? Hmmm..
    De legalább utat találtál..én még keresem.. :(

  •   53.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 05. 04. 9:48

    Szia kedves Dóri!
    Szóval igazából isten előtt le a kalappal, mert ezt az egészet ő rakta össze... Meg le a kalappal azok a bhakták előtt, akiknek ennél ezerszer durvább sztorijuk van és amihez képest ez a fönti itt csak egy tündér mese...
    Pl. tegnap hallgattam meg Niranjana Swami beszámolóját a Sós kenyér című könyvről. Ami ott történt, amit az orosz bhakták kiálltak, na az nem mindennapi...
    Itt meghallgathatod:

    href.hu/x/5jym

    Gouranga! :)

  •   54.  Diego  2008. 05. 07. 13:19

    Hát ez kemény!

  •   55.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 05. 07. 14:01

    És közben végig volt nekem egy pici öcsém, a szívem csücske, a kis Diego, aki majdnem nagy focista lett.
    Gouranga Tesókám. :)

  •   56.  csabb  2008. 05. 13. 15:13

    Akkor én most iszonytatóan bunkó leszek, de nem azért hogy megbántsalak, soraimban semmi negatívum nincs, csupán kíváncsiság...Szóval, soha nem hallottam, hogy Felsőbbrendű Erők/Lények, vagy maga az Úr szólított/szólítottak volna meg, pedig egy időben komolyan vártam. Rendre azt tapasztalom - legyen bármilyen vallásról szó, de sokkal inkább az "új" irányzatokra gondolok - olyan emberek térnek meg, akik minimum alkoholisták, vagy drogosok voltak. Személy szerint örülök, ha egy ember kikeveredik ezekből a dolgokból, de nem lehet, hogy mindez - a vallás, vallási túlbuzgóság - csak egyfajta pótcselekvés számukra?

  •   57.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 05. 13. 17:00

    Kedves Csabb!
    Ha olvastad az egész történetet, akkor gondolom az elejéhez is volt szerencséd, hogy nem alkoholistaként, meg drogdealerként kezdtem... Előbb kezdtem el foglalkozni Istennel, mint a másik oldallal. Csak mivel az út nehéz, ezért gondoltam megnézem miújság a könnyebbik felén... Ami meg csak könnyebbnek tűnt, de sokkal rosszabb lett... Miután már Ismertem, hogy Isten mennyire jó fej, meg miután már volt kapcsolatom vele, és ráadásul kipróbáltam az Ő akaratával szembehaladó feelinget is, csak utána láttam be, hogy Az odaadó szolgálaton kívül nincs másnak értelme...

    Sőt, hogy tovább mennyek minden élőlény Istent, Krisnát keresi egyfolytában, csak rossz helyen, rossz formában.
    A lélek örök és örök szeretetteli kapcsolata van Istennel, amit itt ebben az anyagi világban elfelejthet. De mivel hiányzik neki mégis az örök boldogság forrása, maga Sri Krisna, ezért annyi más pótcselekvést eszel ki, hogy ne kellejn meghódolnia Neki... Tv, internet, számítógép, szex, drog, alkohol, stb.-stb.

    Azok az emberek, akik megszabadultak valami szertől és most már inkább Istent választják, ők olyanok, akik őszintén kerestek...

    Ezenkívül mit értesz vallási túlbuzgóságnak? Nem értem ezt a szót?

    Gouranga

  •   58.  csabb  2008. 05. 13. 18:32

    Igen, olvastam az előzményeket. S miben más Krisnát szeretni, mint Istent? Ugyanaz. Nos, a nehéz út...úgy érzem, hogy ebből homoszexuális (és nem b*zi) férfiként (33 éves vagyok) elég sokat tapasztaltam, és nincs kedvem toleránsnak lenni senkivel, abba már belefáradtam - de ez megint más kérdés...Ha így nézem, vallásilag sehová "nem férek be", alapvetően kitaszított szituban vagyok. Pedig Uram, nem ilyen bicajt akartam :). Nem panaszkodom, vagy mégis? De a negatívumok ellenére tudok a kudarcaimon sírvafakadni - maximum a röhögéstől - s nem keresek megváltást, feloldozást. Egy életem van, nincs eredendő Gonosz és Jó. A kettő keveréke van. Menny vagy Pokol? Mindkettő itt van. Isten vagy Sátán? Kettő az egyben.

    Nos, Boy George nyilatkozta, hogy Krisna hívőként -túl az akkori drogos időszakán - túl "sok" volt, állandóan maximálisan meg akart feleni ezen a téren is - túlbuzgó volt mindenben (ha van ilyen).

  •   59.  Dóri  2008. 05. 13. 19:19

    Kedves Csabb..

    Olvassd a Védát/kat.. Megérted..
    Hidd el vannak még olyan emberek akik tudnak toleránsak lenni..mindenkivel..

    Dóri

  •   60.  csabb  2008. 05. 13. 19:45

    Kedves Dóri, megfogadom tanácsod, köszönöm. S hidd el Szerzi-harci, nem azért olvasgatom az írásaid, hogy én legyek az az egy, aki ellentmond mindenben. Egyszerűen érdekel, de még az elején járok. Sokáig tart, míg eljutok a "jelendhez", de időm van :).

  •   61.  gábor  2008. 05. 13. 21:22

    Csak az intelligens emberben merülnek fel kérdések és ő kutatja az igazságot. Az ostoba elfogad mindent vakon, gondolkodás nélkül, amit mondanak neki, vagy épp totál semmit sem.

    Én csak támogatom Csabbot, hogy olvasgasson és kérdezzen itt sokat, assszem nem fog érte haragudni Mc mester... tud válaszolni mindenre ;)

    Kellemes időtöltést!

  •   62.  Dóri  2008. 05. 13. 22:10

    Kedves Csabb..
    Bocsi,hogy hozzászólok,és tőled is mc mester :),de kerestem hova szólhatnék magán,csak sajna nem találtam,tehát teszem itt..
    Mindenkinek meg van a maga keresztje..Mindenkinek cipelni kell egy életen keresztül,de az egyáltalán nem mindegy,hogy hogyan miképp tesszük..
    Aki sértődötten viseltetik a sorsa iránt,és nem tud valamely kitárulkozni,oder segítséget kéni,az örök önmarcangolásban marad..
    Bátornak kell lenni,hogy nyitni tudj,magad felvállalni,ami nehéz,de ha reggel ébredés után már nem köpöd le magad a tükörben,akkor jó úton haladsz,hogy jobb ember legyél..
    Persze nem mindegy kit hajt eléd a szél,és hogy viszonyul a keresztedhez,hogy a mennybe visz avagy sárba tipor..

    De..meg lehet találni a segítőkész toleráns nagybetűs EMBEREKET,még ha nagyon nehéz is..
    Nekem is sikerült,pedíg a poklot jártam..-ha érdekel elolvashatod-... :)
    Itt jó helyen jársz..De tényleg..

    Nézd..igen sokan elítélik a homoszexualitást..Történetesen én nem..Hiszed vagy nem a szomszédomé is ez a cipő,és iszonyat jókat szoktunk dumálni a pasikról a főzésről,és fodrászt is én szereztem neki..Sokan lenézik..De miért is kéne lenézni??Olyan amilyen..és??Ember nem??

    Hozzáteszem amikor a párom,már haldoklott,nem tudtam másra bízni a gyerekeim csak rá alkalmasint,és bizony van két fiam is-egy lányom is-örömmel vállalta,és nekem eszembe sem jutott a mássága,pedíg Dani 13 éves..
    Eszembe sem jutott,mert az Embert néztem..Miért kellett volna mást??Ugyan..Aki inteligens,ilyen nüanszokkal nem foglalkozik..
    Per a sötétekkel meg nam szabad törödni,osztom Gábor szavait..

    Dóri

  •   63.  csabb  2008. 05. 14. 11:43

    Nos, köszönöm a hozzászólásokat. Dóri, a nem létező e-mail cím "kedves" emberek hatására jött...Tanulnom kell. Újra, önmagam, az egész világot.

  •   64.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 05. 14. 13:43

    Dear Csaba!
    Azt mondja a szentírás, hogy a bűnt vesd meg ne a bűnöst. Ily módon nem számít, hogy kinek mi baja van, mert mindenki egy lélek, vagyis Krisna örök szolgája. Ha beismeri, ha nem... :)
    Az, hogy meleg vagy, az semmivel sem jobb, vagy roszabb, mint az, ha valaki heteroszexuális... A kérdés inkább az, hogy mihez kezdesz vele... A vallás elvei szerint nem kedvező a házasságon kívüli, nem gyermeknemzés céljából létesített szexuális kapcsolat. Nem kedvező húst enni, szerencsejátékot játszani, vagy bármilyen kábító-mámorító szert fogyasztani... De ezek csak az első lépések. Utána jön az alázatosság, a szolgálatkészség stb.-stb... A testbőlfakadó örömöket akarod élvezni, akkor szenvedni fogsz ettől. De ha a lelki dolgok iránt kezdesz el érdeklődni, akkor lemondasz a fent említett dolgokról, mivel azok igazából csak az érzékszerveknek okoznak örömet, nem a léleknek...
    Az időre, meg mindenki azt hiszi, hogy még sok van hátra... De egy bölcs embere inkább úgy próbál meg élni, mintha ez lenne az utolsó pillanatom... Mert a halál bármikor és bárkiért eljöhet... :)
    Gouranga!

  •   65.  78juli  2008. 06. 08. 2:31

    Túl álmos vagyok épp, hogy valami jót tudjak írni.... de muszáj volt végig olvasnom és marhára tetszik...

    Ilyenkor mindig örülök hogy ilyen emberek is vannak ... =)

  •   67.  bazsigovinda  2008. 07. 04. 21:09

    ez a legjobb bejegyzés.jay sri rádhé!!!

  •   68.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 07. 05. 0:10

    Rádhe, Rádhe, Bazsa Govinda! ;D

  •   69.  györgyi  2008. 07. 15. 15:40

    nahát.
    az egy dolog, h nagyon régóta olvaslak téged, de most megmutattam egy barátnőmnek a blogod, aki azt mondta, h igen, olvasta és ismer téged :)
    jaj de jó :)

  •   70.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 07. 15. 16:50

    :) Gouranga :)
    Kicsi a világ... ;D

  •   71.  györgyi  2008. 07. 18. 15:31

    és az úgy volt, h előbb olvastam a te blogod és őt csak utána ismertem meg, amikor szombathelyről feljött bpre lakni a férjéhez és egy vasárnap Istentiszteleten találkoztunk mormonéknál :) de milyen nagyon örülök :)

  •   72.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 07. 20. 19:16

    Akkor te is mormon vagy? Oda jársz itt Pesten?

  •   73.  györgyi  2008. 07. 21. 15:02

    hát hm.
    nem járok már sehova, csak tartom a kapcsolatot velük, egy éve kb. voltak gondok, amelyekre nem kaptam megfelelő orvosságot ott és méregre nem volt szükségem.
    most csak igy magamban jól elvagyok. aztán majd még bármi is lehet :)

  •   74.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 07. 21. 16:30

    Sosem vagy egyedül... Isten mindig ott van veled... Ez a lényeg. :)
    Krisna-tudatban meg minden kérdésre van válasz, én ezért választottam ezt...
    Gouranga

  •   75.  györgyi  2008. 07. 22. 10:19

    nagyon kedves vagy :)
    az Isten tudatomat sosem vesztettem el, nincs azzal semmi gond :)
    csak majd valahol máshol fogom keresni a helyem, az utam .
    és egyébként voltunk hegyalja fesztiválon, ahol ételt osztottatok, és közben páran zenéltek és énekeltek, annyira nagyon jó volt, olyan boldog voltam akkor és ott, annyira éreztem az igazi boldogságot, ami csak úgy áradt belőlük :) és volt egy szőke lány, aki osztotta az ételt, olyan szép volt és olyan kedvesen mosolygott, komolyan azt éreztem, hogy ott a Krisna sátrak körül csak boldogság és öröm van :) köszönöm szépen !

  •   76.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 07. 22. 11:26

    Igen a Krisna Sátrak körül (általában) csak öröm és boldogság van, hiszen ez a lélek természete, hogy örök, tudással és boldogsággal teli. Krisna Ő minden Boldogság forrása. Ráma ez is az Ő neve és ez ezt jelenti.
    Én sajnos nem bírtam elmenni idén a fesztiválra, de majd talán jövőre. Viszont most lesz hét végén a Krisna-völgyi búcsú és az meg még komolyabb szokott lenni. Gyere le, ha van kedved...
    Gouranga!

  •   77.  györgyi  2008. 07. 24. 9:31

    most hétvégén lesz ? jaj el is felejtettem, pedig még ki is irtam magamnak...lehet menni meghivó nélkül is , meg minden ? na lehet, h rábeszélem a férjem, menjünk el. upsz és tényleg itt van....krisnavolgy.hu/

  •   78.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 07. 28. 19:55

    Igen most volt, ott voltál? Mert én igen...

  •   79.  györgyi  2008. 08. 05. 12:50

    sajnos mi nem voltunk, se ott se sehol.
    majd igyekszünk értelmes kikapcsolódási lehetőséget is keresni, addig meg csak lopjuk a napot, meg dolgozunk.

  •   80.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 08. 05. 13:36

    Na semmi gáz, majd legközelebb. Ebben az a szép, hogy Krisna mindig Krisna. Szóval nem megy szabadságra, meg nem váltják le, mert Ő Isten és Ő az aki mindenkit cserélget. :)
    Gouranga!

  •   81.  Times  2008. 08. 23. 9:24

    Mintha a saját önéletrajzomat olvastam volna-alkoholista szülő,kábítószer minden mennyiségben és formában,ja és az út végén 2 öngyilkossági kísérletem is volt:( !!!De hála Istennek mára már született egy gyönyörű kisfiam (Kevinke),van egy szerető élettársam,és büszkén mondthatom ki:4 éve tiszta vagyok!!!!!!!

  •   82.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 08. 25. 20:09

    További sok szerencsét kedves Times!
    Nekem mondjuk az öngyilkossági kísérlet kimaradt, de ha arra gondolsz, hogy halálközeli élmény szintjén van a hasonlóság, akkor igen tényleg hasonlít. Még az is lehet, hogy ikertestvérek vagyunk ;D csak més soha nem találkoztunk. :)
    Én azért örülök, hogy bár mindig is volt, mégis megtaláltam Krisnát, mert Ő örökké létezik, akárcsak a kapcsolatom Vele, míg minden más földi kapcsolatom, a barátaim, a rokonaim a testvéreim meg fognak halni és el fognak múlni, mint minden mási ebben a világban...

    Gouranga

  •   83.  sose lecek krisnyás  2008. 10. 21. 11:24

    Szevasz.

    Én 1 győri csaj vok.Van egy barátnőm,és én szemét voltam vele:) ő Krisnyás.szoval A nóri nevében csináltam azt a csete dolgot.Mer beléd vagyok ZÚgva,féltékeny voltam rá.ő teljesen ártatlan az egészben.Sajna segfej voltam.bocsesz.

    Zsófica

  •   84.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2008. 10. 21. 11:48

    A Zsófikkal eddig mindig megjártam. :)
    A zúgás a fejedben meg majd elmúlik ne aggódj...

    Gouranga

  •   85.  megmindig_Times  2009. 11. 04. 11:28

    Gouranga,kedves ikertestvérem! :)

  •   86.  Johanna  2010. 04. 16. 20:55

    Kedves Kisordas!

    Véletlen folytán találtam a blogodra, de hálás vagyok érte a Teremtőnek! Nagyon megfogott a bemutatkozód a "Rólam" írásodnál. Főképp ahogyan az Istennel való viszonyodról írtál. Jó magam 19 éve keresem a Teremtőt (19 éves vagyokmost :)), de eddig nem találtam meg. A kishítűségem és alázat hiányom akadályoz engem ebben. Nagyon örülnék neki ha tanítanál engem, mert szerintem nagyon tudsz báni az emberekkel.:) Érzed mikor, mit kell mondanod. Lehetne szó emailezgetésről? Emailcímem: tigerbaby19@freemail.hu

  •   87.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2010. 04. 16. 22:22

    Az enyémet pedig a kontaktnál találod. Ha van kérdésed, írd meg bátran.
    Gauranga

  •   88.  Seregi Attila  2010. 06. 11. 17:41

    Kedves Harciszerzi!
    Elolvastam a blogodat az elejétől a végéig és teljesen lenyűgözött.Minden.A küzdelmeid és az ahogyan a bhakta-ságig eljutottál.Különösen annak fényében, hogy vannak közös vonások az életünkben.nem túl sok csak néhány.Én is tagja vagyok a Mormon Egyháznak az egész családommal egyetemben.És mindenki ninjutsu-t tanul a családunkban.Bár én nem a Bujinkan hanem a Genbukan tagja vagyok.
    Szeretnék tőled tanácsot kérni így ismeretlenül.Ha nincs kedved válaszolni nem baj de nekem nagyon fontos lenne.
    Tavalyi év folyamán Mesterem Norwichba költözött ( az Egyesült Királyságban élek Corby-ban ) és az edzések megszűntek .Csak a szomszédos városban volt edzés vasárnap délelőtt de akkor sajnos dolgozom.Decemberben 8 hónap kihagyás után megváltoztatták az edzések időpontját és áttették szombat délelőttre. Boldog voltam mert közel egyéves otthoni egyedül gyakorlás után ismét edzhettem a társaimmal és feljődhettem.Sajnos ugyanebben a hónapban szívrohamom volt és az orvos Angina Pectorist állapított meg.Tulképpen nem a diagnózisommal akarlak szórakoztatni hanem azt szeretném megkérdezni, hogy Te hogyan folytattad az edzéseidet a szívinfarktusod után.Ne haragudj, hogy ezzel a kérdéssel macerállak de Te vagy az egyetlen ember akivel találkoztam (mégha virtuálisan is) aki ninja és hasonló szívproblémája volt mint nekem.Nagyon sokat jelentene ha válaszolnál és előre is nagyon köszönöm ha szánsz néhány percet a válaszra.
    az e-mail címem attilaseregi@gmail.com
    Mégegyszer nagyon köszönöm.
    Domo Arigato Gozaimashita
    Attila

  •   89.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2010. 06. 13. 20:27

    Kedves Attila!

    Mivel itt kérdezel, itt válaszolok.
    Szóval megtisztelő, hogy tőlem kérdezel, de azt hiszem a válasz egy kicsit benne van ebben a bejegyzésben.

    Szóval életem története igazából azzal a szívinfarktussal véget ért. Bár orvos nem diagnosztizálta, de én így hívom, hiszen mocskosul fájt, és lebénult az egész bal oldalam, hogy csak az imaláncomért tudtam nyúlni.

    Szóval én akkor és ott meghaltam és életem minden perce egy ajándék azóta Istentől, amit próbálok úgy élni, ahogyan Ő szeretné. Vagyis én utána, mivel megfogadtam, hogy ha nekem adja a 100%-tudást magáról és a dolgairól, akkor újra az Ő katonája leszek. És akkor nekem azért volt ez az eset, mert így figyelmeztetett Isten, hogy a Neki megígért szavam meg kell tartanom. Tulajdon képen behajtotta rajtam. (És azóta is folyamatosan hajtja. :)

    Az edzést pedig, mivel én ehhez értek, azóta Neki ajánlom, az Ő dolgaiért harcolok, és sokkal-sokkal keményebben kezdtem el onnantól edzeni. Úgy gondoltam, hogy ha meg kell halnom, akkor már akkor ott este meg kellett volna, így nem lesz gond az edzéssel.

    Akit Krisna meg akar védeni, azt senki sem tudja bántani. Akit pedig el akar pusztítani, azt senki sem tudja megvédeni.

    De én akkor 23 éves voltam, és nem volt se kutyám se macskám. Ha egészségügyi szempontból nézem, akkor ugye alapból vegetáriánus lettem, és csináltam egy 5 napos léböjt kúrát ami alatt szintén rengeteg méreg és nem kívánatos dologtól szabadultam meg...

    Egy biztos soha semmi sem történik véletlenül, hiszen az Istenség legfelsőbb Személyisége irányít mindent. Ezért érdemes esetleg elgondolkodnod, hogy miért kaptad a hátralévő életedet ajándékba Tőle.

    Sok szerencsét, és jó tréningezést.

    Gauranga

  •   90.  Botond  2010. 08. 04. 23:49

    Szia!

    Hát, végig olvastam életed történetét, és a kommenteket.Eléggé elcse-szett életed volt(Már megbocsáss , hogy így fejezem ki magam,azonban így gondolom).Viszont ez kellett, hogy rátalálj önmagadra.Aki nem tapasztalja meg a roszat(Azért volt ott jó is :)), nem értékeli a jót...A harcművészet is egy jó dolog.Bennem egy harcos veszett el, tudom én...Csak minden nap az elmémmel küzd...:D Sajnos a Krisnát, mint, vallást? Nem igazán ismerem.Viszont a Zen tanítások megfognak, a maguk terjedelmes egyszerűségükben...Na de elég , mert lehet sok hülyeséget írok.Viszont a szemléleteddel egyet értek.

    Üdv

  •   91.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2010. 08. 05. 9:54

    Kedves Botond!
    Mindenkinek olyan élete van amilyet érdemel. Ez alól én sem vagyok kivétel. Szerintem lehetett volna sokkal rosszabb is. Végül is sosem éheztem, vagy sosem volt olyan, hogy nem volt hol laknom, vagy nem volt mit felvennem. Amíg ezek a dolgok adottak, addig azt gondolom, hogy a többi csak kaland... :)

  •   92.  Bahurupa das  2010. 10. 15. 21:49

    Hari bol!
    Csak röviden írok. Azt hiszem Neked kijutott a "jóból" erre az életedre! Ennyi tapasztalat egy élet alatt, kemény! Elismerésem, hogy a legaljáról is volt erőd felkelni, azt hiszem sokunk rég lenn maradt volna végleg. Köszönjük az őszinteséged ( és hogy azért nem mindent írtál le :) ).
    Sz: Bahurúpa d.

  •   93.  Macaji  2010. 11. 12. 16:23

    Gouranga!

    Kösznöm! Jókor olvastam! Sokat adott! És reményt gyújott, hogy egyszer még belőlem is lehet Mataji a macaji helyett!

  •   94.  Seregi Attila  2010. 12. 03. 9:47

    Kedves Ádám!
    Először is bocsánatot szeretnék kérni a hosszú hallgatásért de a számítógépem tönkre ment és minden adatom megsemmisült a kedvencekkel együtt ahol a weblapod címét tároltam.Új számítógépet építettem de nem találtam meg a honlapod egészen ma reggelig.
    Nagyon köszönöm a válaszodat és egészen más szemszögből látom a problémámat.Köszönöm, hogy szántál rám időt és hálás vagyok, hogy válaszoltál.Azt hiszem, hogy ma reggel találtam meg az oldalad az Isten akarata vagy egy jel Tőle.Nyáron megyek haza és ha Neked nem probléma szívesen találkoznék veled egy beszélgetés vagy csak egy tea erejéig.
    Mégegyszer köszi a választ és bocsi a hosszú hallgatásért.
    Attila

  •   95.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2010. 12. 03. 10:13

    Kedves Attila!
    Gyere bátran. :)

  •   96.  eSJé  2011. 01. 23. 6:19

    Na akkor ide írok. Előre bocsátom, hogy nem kötözködni akarok a kérdéseimmel meg a véleményemmel, csak kíváncsi vagyok a mélyebb mozgatórugókra, meg talán valamiféle megoldásra?, hát nem tudom, vallási kérdésekben nem hiszek a megoldásokban:) Na majd meglátjuk.

    Szívet melengető sikertörténet a tied, ez egyértelmű, de valami megütötte a szemem olvasás közben:

    " Mert az Úr bhaktái minden kérdésre ismerik a választ...

    Mióta megkaptam minden kérdésemre a választ,..."

    Valóban le van ott írva, hogy mi az élet értelme? Mármint mi az a dolog, amiért ennek a vallásnak a hite jobban igaznak tűnik számodra, mint más vallásoké?

  •   97.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2011. 01. 23. 12:57

    Mert nem mondja, hogy más vallások hite nem igaz. :)
    Sőt konkrétan, egyszerűen elmagyarázza, hogy melyik filozófia hová vezet, kik gyakorolják és miért. De nem ítéli, vagy veti meg őket...
    Sőt a különféle vallások, gyakorlataik, filozófiájuk, mint állomások szerepelnek is benne...
    stb...

  •   98.  eSJé  2011. 01. 25. 9:54

    Azt hiszem, most olvasnom kell. Sokat:)

  •   99.  Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató  2011. 01. 25. 10:47

    Ajánlom figyelmedbe a Bhagavad-Gitát.
    Meg még egy pár nagyszerű könyvet, mint például a Váédikus Pszichológia címűt, melyeket ajándékba szeretnék adni neked. Csak meg kell adnod a neved és emilcímed a Tudatosság titkos elvei tanfolyamnál, és már száguldanak is hozzád ezek az ősi tudást hordozó védikus remekművek.
    KATT:
    harciszerzi.hu/archives/2010/10/14/Harciszerzi_Tudatos_tanfolyam/

  •   100.  eSJé  2011. 01. 25. 16:05

    Köszönöm:)

  •   101.  Bedzsim  2011. 03. 30. 12:55

    Írod: "Mert a harcos semmi becsület nélkül..."
    Számodra mi a BECSÜLET ?

  •   102.  Naran Josh  2011. 05. 02. 16:06

    Szia!

    Nekem is színes életem volt de nem ilyen mélységben.
    Szeretnék veled kontaktolni mert nagyon magávalragadó volt a bemutatkozásod!

    2 napja írtam ide és eltünt a listából. Valami roszzat írtam? :)

  •   103.  Kreativ Hobbi  2011. 11. 21. 22:04

    Kedves Ádám! Nagyon élvezetes beszámoló volt. :) Én is mélységeket jártam, mielőtt megtaláltam Istent. Minden jót kívánok! Edina

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.

Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

  


Ez a Blog és gazdája nem tartozik semmiféle egyházhoz, vagy vallási közösséghez. Bár egy ideig próbálta ezt az utat járni, igazából mindig is saját és független véleménnyel rendelkezett.

sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0

Nem baj ha viszel valamit, csak linkeld, meg jelöld meg a forrást harciszerzi.hu 2005