Elment a látnok, Steve Jobs. // Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

"Mindig a remény hal meg utoljára." A Harciszerzi (Horváth Ádám, Kisordas) egy olyan ember, aki egész életében keres, tanul gyakorol, próbál fejlődni, egyre tudatosabb lenni. Életéről csupán ennyit mond: Ninjutsu - edzés minden pillanatban... Szívesen megosztja tudását Veled, mert így ő is fejlődik. Sokat látott világjáró, aki 30 éves korára megvalósította az összes gyerekkori álmát. 18 éves kora ÓTA foglalkozik Harcművészetekkel. Jelenleg a Bhima Klán vezére. http://ninjutsubudapest.com/

Ezt a bejegyzést különösen ajánlom harcművészettel is foglalkozó embertársaim figyelmébe, főleg azokéba akik most kezdték el a Bhima Dojoban a Ninjutsuval való foglalkozást. Mert sokat beszélünk a halálról, ami az életünk legnagyobb ajándéka. Mert ha megtanulunk nem félni tőle, akkor mindent egészen más szemlélet módon, ragaszkodások nélkül sokkal tökéletesebben tudunk végrehajtani, gyakorolni. Legyen szó az élet bármely területéről

Steve Jobs

"A tudat, hogy hamarosan halott leszek a legfontosabb eszköz, amellyel csak találkoztam, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden - minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem - ezek a dolgok szertefoszlanak a halál színe előtt csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni az egyik általam ismert legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy az gondoljuk: van vesztenivalónk. Mert már meztelen vagy. És nincs rá ok, hogy ne szívedet kövesd" - Steve Jobs

Ma halt meg az "öreg". Aki ismeri a munkásságát, a cégeket és tanításokat amiket közzé tett, megosztott, az tudja, hogy igazából veszteség érte a világot. Bár azt gondolhatjuk, hogy a technológiát és gondolkodás módot amit átadott rosszra is használhatja az emberiség, azt gondolom, hogy nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a dolgok úgy legyen most a világban ahogy vannak. Bár sosem használtam egyetlen Apple terméket sem, tudom, hogy az ötleteik és megvalósításaik nagyban inspirációt nyújtanak azokhoz a dolgokhoz amikkel én is dolgozom. (Hála az ipari kémkedésnek és másolásnak)

Ami miatt mindenképpen érdekesnek tartom tartom megemlíteni a blogon Steve Jobs halálát, az az élete, melyről szemrebbenés nélkül mer őszintén beszélni, mesélni. És a legfontosabb az a pont, hogy ő maga is jelentősnek tartja megemlíteni, hogy fiatal korában járt a Hare Krisnások közé egy termplomba, és az ő ételüket ette.

Csak a saját életemből kiindúlva mesélhetem el, hogy a tiszta, jó alapanyagokból elkészített szeretettel és tudatossággal elkészített hús mentes, Istennek felajánlott étel, olyan nagy hatással volt az én életemre is, mint talán az övére. Például, hogy 2005-ben egy Egyetemi beszédében mikor az életéről mesél, megemlíti ezt az apró momentumot.

Ebben a videóban még sok másról is beszél, mely a Bhagavad-Gita filozófiája, vagy csak amúgy a józan észé is. De azt hiszem mindenképpen szegényebb lett a világ nélküle... Isten nyugosztalja, és azt kívánom, hogy következő életében érjen el ugyan akkora sikert a lelki életben és az Isten iránti odaadó szolgálatban, mint itt a földön napjainkban a technológiai és üzleti újítások terén.

Az index cikke Steve Jobs haláláról

A Hvg-n a videó fordítása leírva

Mit szólsz ehhez?

 

Még nincsenek kommentek. RSS

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.

Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

  


Ez a Blog és gazdája nem tartozik semmiféle egyházhoz, vagy vallási közösséghez. Bár egy ideig próbálta ezt az utat járni, igazából mindig is saját és független véleménnyel rendelkezett.

sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0

Nem baj ha viszel valamit, csak linkeld, meg jelöld meg a forrást harciszerzi.hu 2005