Menü

“Átölel a fény” négy


Kedves Csanád!

  Remélem nem haragszol meg, hogy ismét itt a bejegyzésben válaszolok neked, de úgy gondoltam, hogy mindenki épülésére szolgálhat az, amit neked írok. (Meg nincs időm 2 bejegyzésre, mert ma reggel is csak egy órával keltem később az esti elhúzódó netelés miatt,  és reggel már egy részeg bejött balhézni a tempibe, a többiek meg csak nagy nehézségek árán tudták elzavarni, mire meg ideértem, már csak hűlt helyét, meg hírét találtam. De ha mondjuk holnap is jön, akkor már szeretnék itt lenni… ;D  ) 

Szóval: 

  Ha elkezdi valaki énekelni a mahamantrát, az azt jelenti, hogy valamilyen szinten elege van már az anyagi világból és annak minden gyötrelméből. Születés, betegség, öregség, halál stb…

  Mikor elkezdjük énekelni a maha-mantrát, az azt jelenti, hogy Imádkozunk Krisnához, hogy elég volt már az illúzióból, had szolgáljuk inkább Őt. Ő meg azt mondja, ok, akkor gyere és csináld. Aztán az elején ad ízt, hogy lássuk tényleg működik a folyamat és akkor nagyon lelkesek leszünk a lelki élet gyakorlására. Emlékszel biztos, milyen volt, mikor kaptad a Gitát, elolvastad, meg jappáztál, meg eljöttél hozzánk a tempibe, meg programra stb. Nagyon lelkes voltál, hogy vegetariánus légy és nagyon érdekelt minden tudás, amit csak megszerezhettél Krisnáról. Szerzetes akartál lenni, emlékszel? Be akartál költözni a templomba, és nagyon vissza akartál menni Krisnához. 

  Aztán ahogy szépen eljutottál oda, ahol előző életedben is tarthattál, sőt már kezdtél volna is tovább fejlődni, előjöttek azok a dolgok, amik miatt mégsem váltottad valóra ezeket a terveidet és amik miatt úgy döntöttél, hogy inkább arra fonod életed fonalát, amerre most vagy. :)

  Mert mikor elkezdjük énekelni a mahamantrát, akkor az tisztítja a szívünket. Mert a szív olyan, mint egy gyönyörű kristálytiszta vizű tó. Először, mikor elkezdjük gyakorolni a lelki életet, akkor van egy kis íz és nagyon szépen leülepszik a tó és az nagyon jó érzés, mert ilyenkor általában megnyugszunk (A mindennapokhoz képest.) és elhatározzuk, hogy még többet akarunk belőle, így még komolyabban nekiveselkedünk és egyre többet jappázunk, egyre többet énekeljük a szent nevet, elkezdjük tartani a szabályozó elveket, stb…

  Ennek a hatására, 2dolog történik. Az egyik, hogy némi kis transzcendentális tudás birtokába jutunk, a bhakták kegyéből, akik felvilágosítottak bennünket minderről és ennek a tudásnak a fényében kezdjük el látni a dolgokat. A második pedig, hogy megkezdődik a tisztulás. Magyarul mondva az épp kicsit leülepedett tavunkban elkezd felkavarodni a millió és millió születéseken keresztül lerakódott sok szenny és ragaszkodás. Mert ahhoz, hogy tavunk tiszta legyen, ezeket bizony ki kell mind dobálni a meder aljából. Viszont ez azt jelenti, hogy a mantrázás hatására egyre több ilyen dolog kavarodik fel, mitől is végül méregnek fog tűnni az egész lelki élet, megijedünk, hogy elveszítjük azt a sok szemetet, amit mi kincsnek vélünk, de nem más valójában, mint anyagi ragaszkodás és vissza tántorodunk az illúzió felé. Büszkeség, kéj, düh, mohóság, irigység stb ilyenkor mind egyszerre támadnak, és ha valaki nincs bhakták menedékében, akik átsegítik ezeken a kezdeti akadályokon, akkor elbukik és valami felkavarodott rég elfeledett uszadékba fog csak kapaszkodni egészen addig, míg rá nem jön, hogy az bizony nem az a kincs, aminek látszik, hanem csak egy kő, ami igazából nem is marad fent a víz felszínén. ;D

  Ekkor újra felébred benne a vágy, hogy újra megtapasztalhassa azt az ízt, mikor a transzcendentális tudás fényében látja a világot és újra megkísérli felvenni a kapcsolatot Krisnával.

  Mert a mag, már ott van a szívedben és egyszer már tudtad, hogy mit akarsz.    

  De válaszolva a kérdésedre, igen a mahamantra megvéd mindenféle lényektől, de csak akkor, ha akarjuk, hogy megvédjen bennünket. Mert a Mahamantra, az maga Krisna. Ha szépen, figyelmesen jappázunk, semmi másra sem figyelve, akkor tisztít, viszont ha a közben felmerülő mindenféle kísértéseken meditálunk, akkor csak a ragaszkodásaink kötelékeit erősítjük. Szóval Krisna minden vágyunkat teljesíti, de mielőtt vissza megyünk hozzá, előtte megnézi, hogy tényleg Őt akarjuk-e. Ezért kapjuk a rengeteg próbát és tesztet. Aztán persze minél több ilyen teszten megy át az ember, annál könnyebb és könnyebb lesz átmenni a következőkön. De ez csak úgy megy, ha bhakták menedékében vagyunk. Mert egyedül elbukunk, semmi esélyünk. Mert egyedül, az nem más mint büszkeség. Magyarul a bhakták kegye az, amit igazából el kell nyernünk, mert ők a kívánság teljesítő fák, akik vezetnek minket a lelki életben. 

  A mahamantra éneklése pedig ebben a korban az egyetlen út, amin keresztül el lehet érni Istent. Igaz nem ez az egyetlen út ami létezik, mint ahogyan arról már korábban beszéltünk. De ebben a bűnös korban ez az egyetlen járható út. A többi járhatatlan…  Régebben még jók voltak, pár ezer éve, de most már járhatatlanokká váltak, mert azok ,akik jártak rajtuk, illetve inkább azok, akik utánuk mentek, nem követték pontosan elődeik útmutatásait és nem szépen haladtak lépésről lépésre, hanem lerövidítették a kanyarokat, tisztásokat csináltak, ahol meg lehet pihenni. S mindez egészen addig elfajult, míg az út megmaradt, csak a végcél veszett el, így senki sem az út vége felé közeledik, hanem  csak jár rajta (mondjuk csak szépen körbe-körbe.). De végül mégsem ér célba, mert nem a valódi végcél, Isten maga lebeg egyedül előtte, hanem oly sok minden más is…

  Szóval nem az számít, hogy ki hányszor bukik el ezeken az akadályokon, mert gyarló emberek vagyunk, ahogyan azt te is tapasztalhatod. Hanem inkább az a fontos, hogy a nagy esések után, felbírjunk állni és csak menjünk egyszerűen tovább.  (Ezért fontos a jó ukemi 😀  )

  Úgy mint egy igazi harcos (lelki harcos), akit nem zavarnak a sebei, sérülései, hanem csak harcol akár a haláláig is mert tudja, hogy harcolnia kell, mert senki más nem küzd helyette…

  A démonaink odabent vannak, legbelül. Ők az igazi ellenségeink. Úgy hívják őket, hogy kéj, düh, mohóság, irigység, büszkeség stb. Le kell győznünk őket, különben ők nyomnak le minket és újra meg újra csak meg kell születnünk ebben az anyagi világban a 8 400 000 faj valamelyikében, mígnem újra emberek lehetünk és ismét megpróbálhatjuk az önmegvalósítást. 

  Ez egy nagyon különleges lehetőség, amit az Úr Caitanyától, Gourangától kaptunk és amit Srila Prabhupáda hozott el nekünk ide ebbe a szennyes nyugati világba. Élnünk kell vele…

  Éppen ezért azt javaslom neked, drága barátom, hogy menj el ismét oda a pécsi templomba és keresd meg Dévi Deva prabhut. Ő egy nagyon bölcs személy, akinek én is sokat köszönhetek főleg azt, hogy  még itt bírtam maradni a bhakták között.

  Meg persze, hogy izzítsd be a jappa láncot és folytasd onnét ahol abbahagytad…

  „Lehetetlen nincs, csak tehetetlen”

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

Gouranga!