Menü

Az légy aki vagy. Mert más nem lehetsz.


Suhan megy az élet, száguldanak az évek, és mivel egyre többet éltem már, így minden megélt perc csak egyre rövidebb lesz. Persze vannak dolgok amik nem változnak. A Cólás, meg a Békás gumicukor például 10 év távlatából is ugyan olyan ízű mint volt, vagy az esőnek is ugyan az marad az illata, mint ahogy a tengeré is. A sónak só íze marad, a cukornak meg édes, mert hát ugye ezeknek a dolgoknak ez a sorsuk, ez a dharmájuk, hogy ilyenek legyenek.

harmony

Gyerekkoromban  azt láttam, hogy mindenki mindenhol próbál könyökölni, jobb pozícióba jutni és nem tetszett az a világ, mert a tudás hiányából fakadt. Illetve inkább egy rossz tapasztalatból származik az egész, mégpedig a csalódásból. Abból az élményből, amikor valaki bánt minket, és nekünk rossz lesz, és ez a rossz érzés miatt, azt gondoljuk, hogy neki meg jobb lett attól, hogy le, vagy épp elnyomott minket. Ezt már gyermekkorban van szerencsénk megtapasztalni, amikor mondjuk a másiknak több süti jut. Nagy csalódottan látjuk, hogy neki egyel több jut, nekünk meg egyel kevesebb, és ezért az rögzül belénk, hogy akinek több van, annak jó. Aztán később mindent megteszünk, hogy mi legyünk azok akik egyel több sütit tudnak elvenni a tálról…

Eldöntöttem ezen élmények hatására, hogy nem leszek rosszindulatú és nem teszek keresztbe szándékosan senkinek. Legjobb tudásom szerint így is éltem az életem. Ha nekem jutott volna több süti, akkor inkább elosztottam a többiekkel, vagy nem is nyúltam érte, mert nem akartam, hogy rosszul érezzék magukat azok akik esetleg látják, ahogy bemajszolom az utolsót. Csakhogy ez a mentalitás ugye nem kompatibilis azokéval akik nem hozták meg életükben ezt a döntést. Mert ha nem akarok keresztbe tenni senkinek, akko annak az lesz az eredménye, hogy egy idő után azt sem akarom, hogy mások keresztbe tegyenek másoknak. Vagyis rászólok arra, aki kivenné a sütit, hogy hékás, nekem az a véleményem, hogy inkább add oda valamelyik nyeszlettebb cimboránknak, hiszen minden csoport olyan erős, amilyen erős a leggyengébb tagja.

De ez Magyarországon sajnos nem működik. Mert egy szemét tolvaj banda vagyunk. Igazi frankó ősmagyarok. Neki indultunk a hegyről, végig raboltuk fosztogattuk utunkat a Kárpát Medencéig, aztán itt letelepedtünk. De fosztogató, meg lopós gondolkodás mód nem tudott megváltozni, az legbensőbb zsigereinkig bennünk van. Az, hogy könnyen jussunk hozzá olyan eredményekhez, amikért nem dolgoztunk meg, vagy amiket nem érdemeltünk ki. Hiába mentek végig népünkön a Tatárok, Törökök, Németek, ezt a benső irigykedős gondolkodást nem tudták megváltoztatni.

Ez egy olyan ősi benső ellenségünk ami olyan helyzetbe rakta az országot, amilyenben most is jár. Mert ez egy csoportos probléma. Ha egyszerűen szeretném megfogalmazni, így mondanám: „Vannak emberek akik valamiért, és vannak emberek akik valami ellen dolgoznak, küzdenek”

Szerencsésnek gondolom magam, mert olyan nevelést és gondolkodás módot kaptam már gyerek koromtól, hogy az utóbbi kategóriába tudjak tartozni. De ezért persze nagy árat kell fizetni, mint ahogyan mindenkinek nagy árat kell fizetnie mindenért. Ha szebbé és jobbá akarjuk tenni a világot, akkor bizony meg kell küzdenünk azokkal akik szeretnék a saját világukat szebbé és jobbá tenni. Azok akik a világot akarják szebbé és jobbá tenni, ők azok akik adni akarnak, akik pedig a saját világukat akarják szebbé és jobbá tenni, ők azok akik azt gondolják, hogy el kell venniük másoktól.

Nem mindegy, hogy adok, vagy kapok, vagy elveszek. Nincs olyan gyár, ahol ne kellene mindenféle biztonsági őröket alkalmazni, hogy ne lopjanak el mindent, de most már biztonsági őrök kellenek a boltokba, rendelőkbe, mindenhova. Mert az emberek lopnak, megkárosítják egymást.

Természetesen én is így kezdtem, én is ezt csináltam. Hosszú idő volt, mire rá jöttem, hogy azzal ha ezt teszem, elveszem másoktól azt ami nekik jár. Jó pár év volt, mire megismertem azokat az embereket akik megtanítottak arra, hogy mindenki egyenlő, és nincs senkinek sem joga bántani a másikat, akár anyagi, akár fizikai síkon. Azóta próbálok kedves lenni és adni. De az igazság érzetemmel nem tudok mit csinálni. Nem tudom elnézni, ha valaki más valaki mással akar kivaszni. Ezt pedig mindig szóvá is teszem, ami miatt sokan megorrolnak rám…

Mivel Ninjutsut, harcművészetet tanulok, azt gondolom, hogy kötelességem szólni azoknak akik szintén ezzel foglalkoznak, hogy vegyék már egy kicsit komolyabban a dolgokat. Mert persze tök jó, hogy valaki edzéseket tart, és inkább oda járjanak az emberek mint kocsmába. De ha nincs kellő komolyság, kellő tudás és tapasztalat az oktatóban, akkor a tanítványait vezeti félre, akik azt hiszik, hogy ha lejárnak az edzéseikre, akkor meg fogják tudni védeni magukat egy éles szituációban, mert ugye harcművészet néven futtatják a dolgot.

Persze rengeteg harcművészet, és rengeteg önvédelmi rendszer létezik, melyek igazából mind egy tőről fakadnak. Hiszen minden és mindenki eredeti forrása egy és ugyan az. Lehet választani annyiféle mást, és az annyiféle másban is meg lehet találni azokat az embereket akik reálisban gyakorolnak, és nem csak bűvészkedni akarnak, hanem nem veszítik el szem elől a harcművészet eredeti mibenlétét, hogy bizony itt minden arról szól, hogy élet-halál lesz-e a sorsod egy szituáció után. Szerencsére találkoztam olyan Karatéssal, Kung-fu-ssal, és még Aikidóssal is, aki ezen elvek szerint és valóban átgondolva gyakorolja és tanítja azt amit csinál, nem pedig csak így meg úgy.

Meglátásom szerint sokan mikor magas fokozatot kapnak mesterüktől, bele esnek abba a hibába, hogy akkor „nekik már magas szintjük” van. Megpróbálnak megfelelni a társadalom által elvárt szerepnek, amit egy sok danos mestertől elvárnának ők, vagy amit elképzeltek róla gyermek korukban. De ez egy hatalmas nagy illúzió, hiszen az utcán senkit sem fog megvédeni a rangja, és csak azért úgy mozognia, mint valaki más akinek magas fokozata van nem érdemes, mert elveszik belőle a valódi eszencia, az ami a tudást élővé tenné, maga az ember. És ez az élet minden más területén is így van, csak én mivel ebben vagyok, szeretek ezzel példálózni.

Eddigi harcművészeti pályafutásom során sok olyat láttam amikor valaki megpróbált megfelelni, vagy hasonlítani valakire. Úgy kezdett el járni, öltözni, beszélni, mozogni. És mivel a védikus írások is azt mondják, hogy az utánzás a hízelgés legmagasabb rendű szintje, ez így teljesen rendben is van. De csak mondjuk egy tánckarban, ahol nem probléma ugyan olyan kecsesnek lenni, mint a tanár, sőt.

Sajnos egy harcművészeti edzésen ezt gyakorolni, ezt gyakoroltatni valakivel tulajdon képpen az oktató tudatlanságát mutatja be. Hiszen éles küzdelemben nincsenek begyakorolt mozdulatok és klasszikus konzerv megoldások. Hiszen nagy valószínűség szerint aki az ellenfelünk lesz, vele még soha nem harcoltunk. Ez egy éles szituációban, könnyen az életünkbe kerülhet, míg ha az origami területén mozgunk, akkor nem ennyire fekete-fehér a pálya.

„Nem az ellenféllel harcolsz, hanem magával az ismeretlennel”  Hatsumi sensei

Így ha azt gyakoroljuk amit a mesterünk, és azt is tanítjuk tovább ami ő, akkor soha nem fogunk eljutni az ő szintjére. Mert egy oktatónak az a kötelessége, hogy tudja ő hol tart, és az is aki el jön hozzá tanulni, hogy ne valamit tanítson neki, amihez kedve van, hanem azt a tudást adja át neki, ami az ő életében a következő lépcsőfokhoz szükséges. Különben ő nem egy tanár, tanító, hanem csak egy ember aki villogni szeret a tudásával.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem a tanítónk, tanítóink tudását gyakoroljuk tanuljuk, hiszen ők tudják látják, hogy mi az ami a következő szinthez nekünk kell. De nagyon fontos, hogy elveket tanuljunk, és ne csupán mozdulatokat. Különben elveszünk a külsőségekben. Az elvek viszont egymásra épülnek, és amíg nem tesszük legbensőbb énünk sajátjává őket, addig nem fogunk tovább tudni lépni a következő elv gyakorlására, mert nem hiányozhat az előző a következőből. Úgy ahogy nem lehet a ház építést sem a tetővel kezdeni, vagy folytatni, ha mondjuk kiástuk a gödröt az alapnak, meg öntöttünk bele egy kis betont.

“A harcművészetek esszenciája az önvédelem. Azonban, az önvédelem esszenciája a ninjutsuban rejlik, mivel a ninjutsu az ember szellemét is megvédi. A megfelelő szellemiség nélkül, a harcművészet gyakorlása által az ember könnyen romlásba eshet.” – Masaaki Hatsumi – Ninpo: Bölcsesség az élethez

„A taijutsu /a ninjutsu pusztakezes technikái/ nem szabad, hogy a győzelemről vagy vesztésről szóljon, az életet és a létünket kell, hogy szolgálja. Máskülönben könnyen a forma rabjává válhatunk.„ Soke Masaaki Hatsumi

“Az emberek képesek megkülönböztetni a jót a gonosztól. Fontos, hogy olyan döntéseket hozzunk, melyek megfelelőek, kiigazítják a hibákat, s megváltoztatják, aminek meg kell változnia. Az egyén különleges természete miatt, ami az ő különleges karaktere vagy egyedisége, nehéz lehet olyan változásokat létrehoznunk, mellyel megváltoztatjuk önmagunkat. Azzal, hogy valamit gyakorlunk vagy szokássá emelünk, azonban, bizonyosan lehetséges a változás. Ennek a művelése viszontagságokhoz, vagy lent-és-fentekhez vezet…

Azt választva, hogy kiegyenesítjük útjainkat s igazzá válunk, s együtt dolgozunk a természetes környezet rendbe hozásán, a természet újjá éled, s boldoggá válik. Ebbe a krízisbe mindannyian ugyanúgy ébredünk bele, mint ahogy családok ébrednek fel és állnak helyre, akik elérik a hányattatások csúcsát, s a szikla szélére szorultatnak. A dolgok rosszként való megítélése, s ezek visszaszorítása az igazságosság, amire szükségünk van a túléléshez.” – Masaaki Hatsumi, A budou esszenciája

Nekem könnyű dolgom volt addig amíg csak egy két oktatót ismertem és egy két embertől tanultam. A dolog akkor kezdett izgalmassá válni, amikor sikerült másokat is megismerni és másoktól is tanulni. És itt nem csak a Ninjutsuról beszélek, hiszen annyi minden  mással találkozhat az ember Budapesten. Mondhatni az egész világ elérhető. A legizgalmasabb amikor találkozik az ember olyanokkal akik szintén edzéseket, foglalkozásokat tartanak és velük gyakorolhat. Persze meg vannak az alapok, és azokat az alapokat részesítem előnyben amiket a saját szemlélet módom értékesnek tart, és ami mögött a fő elv, a „túlélni bármi áron”, hiszen a Ninjutsu a Túlélés művészete, és első szinten ezt jelenti maga a szó.

Vannak akik ezt is úgy gondolják, hogy vannak mélyebb jelentései és sokkal-sokkal mélyebb filozófia húzódik meg, ez a több ezer éves harcművészet mögött, mint az, hogy ez maga a „túlélés művészete”. De az a véleményem, hogy mivel ez az első szintű jelentése a dolognak, így ha az ember ha egy következő mélyebb jelentést is felfedez, akkor az nem felül írja ezt, hanem épphogy ennek a fényében lehet tovább mélyülni benne.

Mivel elsősorban olyan emberek látogatnak el egy kezdő tanfolyamra, akik szeretnék megtanulni megvédeni magukat, vagy szeretteiket, családjukat, így természetesen ez egy kezdő tanfolyam anyaga. Ebben benne van a megfelelő gondolkodásmód, tudatosság elsajátítása, valamint benne vannak azok a klasszikus helyzetek, amik előfordulhatnak egy erőszakos szituációban. Meg természetesen benne vannak azok az alap állások, technikák, amik a harcművészeti rész tradicionális oldalát képviselik, és az első övfokozat megszerzéséhez szükségesek. Ezek a tradicionális alap mozdulatok azonban az első lépései a „túlélés bármi áron” elv művészetének elsajátításához.

De visszatérve az eredeti gondolathoz, hogy vannak emberek akik valamiért, és vannak akik valami ellen képesek csak együtt működni másokkal, az egy elsajátítandó nagyon jó tulajdonság, hogy képesek legyünk a jót látni másokban. Erről szól egyébként a Harciszerzi Tudatos tanfolyam első része is, amit még évekkel ezelőtt készítettem, és amit bárki ingyen és bérmentve egy csomó ajándékkal együtt megkaphat ha szeretné.

Olyan ember vagyok, aki az az ember lett, aki gyerekkorában szeretett volna lenni. Illetve mondjuk úgy, hogy azon az úton járok, hogy azzá váljak akinek lennem kell. Ez persze egy olyan út amin azok akik valaki másnak akarnak tetszeni, vagy látszani akadályoknak számítanak, hiszen ők azt szeretnék, ha bele tudnának préselni a saját kis világukba, és ha lehet akkor maguk alá. Ez pedig komoly visszahúzó és tartó erő tud lenni, mert néha elég sok konfliktus származik belőle, amik elől ha nem akarnék fejlődni, inkább elmenekülnék. De szerencsére a fejlődni akarás és az, hogy valamiért, és ne valami ellen küzdjek sokkal erősebb bennem, hiszen tudom, hogy jó célok vezérelnek és látom, hogy azok az emberek is jó irányba haladnak akik mellém, mögém állnak.

Erről természetesen nem árt néha meg is győződni, de legbelül az ember úgy is érzi, hogy jó úton jár-e vagy nem…

December 2-án Vasárnap este 17:00-tól fogunk GauraNáráyannal, Baktai Ádámmal tartani egy előadást a Dhramáról, ami többé kevésbé erről fog szólni. arról, hogyan legyél az akinek lenned kell, még ha ennek az is az ára, hogy néhányan az ellenségeiknek fognak tekinteni téged.

Szóval ha most találkoznál a gyermekkori éneddel, és leülnétek őszintén beszélgetni, és elmondaná neked azt, hogy mi és ki szeretne lenni, milyen életet képzel el magának, mik a legbensőbb vágyai, de te nem az az ember vagy akiről ő beszél, akkor sok szeretettel várlak a Dharma című előadáson, ahol ilyen féle dolgokról lesz szó:

Részletek és jelentkezési lehetőség itt