Menü

Az erőszak csak pillanatnyi megoldás és általában megduplázza a problémát amit meg akartunk oldani


 

  Rendet raktam, kitakarítottam, átrendeztem a szobát, edzésre járok, dolgozok, zenélek. Ráadásul Krisnának csinálom mindezt. Minden amiről azt hittem, hogy ettől majd jó lesz az életem itt van. Mindent úgy csinálok, ahogyan valaha akartam. És még sem jó. Valami hiányzik. Kajakra hiányzik valami.

  Az első pár napban jónak tűnt minden. Simán múltak a percek, órák, napok stb. Minden ment mint a karika csapás. Aztán valahogy csak úgy egyik pillanatról a másikra szét csúszott minden. Ahogy szokott itt az anyagi világban általában. Nem, egyáltalán nem ért váratlanul a dolog. Sőt valahol legbelül alig vártam, hogy mindez megtörténjen (végre). Mikor az ember illúzióban van és tudja is ezt magáról, sőt azt is tudja mi a kedvező és mi nem kedvező a lelki élet szempontjából, de mégis rosszul dönt. Egyik hibát a másik után követi el, amiket persze újabb rossz döntések fejelnek meg. Aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy egyáltalán nem arra megy amerre szeretett volna menni. Miért? Hogyan történhetett mindez meg? Pont velem? +A még pár hasonló kérdés.

  A válasz a rossz társulásban rejlik. Bizony a Bhakták társasága nélkülözhetetlen a lelki élet szempontjából. Elmesélek pl. egy történetet ami a minap esett meg velem.

  Na szóval egy lelki gyakorlatokban bizony nem bővelkedő nap végén történt mindez, amit a családi fészek „melegében” töltöttem. Este megpróbáltam bűnös viselkedésemet némi megbánó hangulatú mantrázással jóvá tenni és elalvás előtt halkan énekelgetni kezdtem a maha-mantrát. (Persze egész nap igyekeztem énekelni, csak hát tudjátok hogy megy ez ha az ember feltételekhez kötözi magát.) Már épp elszenderednék, mikor berobban a szoba ajtó, fel vágódik a villany és édes húgom önmagából teljesen kifordulva durván hisztériás állapotban a haját tépve ordít hozzám, hogy Kussolj végre el te … Hát … Egész nap ezt csináklod te … stb., stb., stb.  Mikor már három perce visított, akkor felkeltem az ágyból és elindultam felé, hogy kedvesen megnyugtassam, de átrohant a szembe lévő szobájába bevágta az ajtót és onnét ordibált. Eddigre már bőgött is. Aztán mondom jó, akkor egy nyikkom nem lesz. Gondoltam Krisna rajta kersztül mondja el, mennyire tróger vagyok. Elindultam hát, hogy akkor lefekszek aludni, de amint megfordultam nyílt újra az ajtó és a következő pillanatban félhátűlról, egy nagy zsák tankönyv vágodott nekem. Mikor a húgom látta, hogy semmi reakció nincs részemről, tombolni kezdett. (Itt értettem meg miért adták nem is olyan rég a Katrina-hurikánnak ezt a nevet.)(Ja mert a hugomat is Katának hívják.) Rég találkoztam már a dühnek ekkora megnyilvánulásával és gondoltam elég a műsorból véget vetek neki, vagy egy kancsó hideg vízzel (Ami sajnos messze volt) vagy egy óvatos kis sallerral…

Most már szégyenlem de az utóbbit választottam. (Tényleg óvatos volt még a szemüvege sem mozdult el. Csak a feje.)  

  A pillanatnyi csend és nyugalom ami ettől bekövetkezett, eszembe idézett egy régi bölcsességet:  „Az erőszak mindig csak pillanatnyi megoldás és álltalában megduplázza a problémát amit meg akartunk oldani vele.”

  A következő minutumban be is igazolódott, hogy nagyon rosszul döntöttem. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy drága húgom őrületteljes kirobbanásait régen mindig bénító ütéssel kezeltem, ami annyiból sokkal hatásosabb, hogy egy-egy végtagon egy pontban előidézett kín mindenkit megállásra késztet, így ő is általában össze csuklott és "megnyugodott".)

  A régi mondás beigazolódására a lépcső feljáró aljából drága szüleim is bekapcsolódtak a gyűlölet szításába, ami egy amolyan dejavu-ként hatott rám. (Az ehhez hasonló események mindennaposak voltak ebben a házban.) Ahogy ott álltam és csak ömlött rám a kontrollálatlan düh éreztem, hogy bennem is fortyogni kezd valami, de hála Krisnának eléggé szégyelltem magam amiért megütöttem egy nőt ahhoz, hogy bármi továbbit is tegyek. Egy szó nélkül bementem a szobába, hogy ismét megkíséreljem a nyugovóra térést.

  De nem jött össze. Utánam jött az ides. Olyan szinteken tombolt, hogy azon kezdtem el gondolkodni minden bizonnyal megszállta valami. (Persze nem álltam neki a kiűzésének, mert elhagyta volna azonnal a testét ahhoz meg anyámék mit szóltak volna.) Felkeltem hát és kidobtam a szobából, majd ismét lefeküdtem.

  Akkor össze tört a szobájába egy csomó mindent, majd lement, neki ugrott az öcsémnek, majd a faternak, aztán föl s le rohangált, felhívta a paliját és közben végig visított. Ha nem láttam volna a saját szememmel el sem hiszem. Aztán lent is összetört még pár dolog, aztán amint félóra után még mindig nem csillapodott semmit sőt már kirobbant egy egész családi háború, ahol mindenki mindenkit gyűlöl és ezt ordítva ütlegekkel megspékelve adja a másik tudtára, akkor elhatároztam, hogy nem számít most már semmi, véget vetek ennek az egész diliháznak.

  Régen ez kb. úgy nézett ki, hogy leugrottam a lépcsőn, a kisebbeket a sarokba dobáltam a nagyobbakat meg ütöttem ahol értem.

Na most a bhakták kegyéből ez úgy történt, hogy csak lesétáltam és leültem a fotelba és nagyon kedvesen csak ennyit mondtam, hogy na itt vagyok mondjátok. …

  Aztán kicsit „beszélgettünk”…

 

A karma

 

  A helyzet ami ide vezetett az a következő: Édes anyám ikrek. Ami azt jelenti, hogy két énje van ami ahogy általában az ikrek nagy többségénél egy jó és egy rossz személyiségre oszlik. Na most ő tanár és ha az iskolában azt akarja, hogy szeressék a gyerekek, akkor ugye nekik csak a kedves és megértő énjét adhatja. Viszont mivel semmiféle önmegvalósítást nem gyakorol ezért a kötőerők hatására, hogy kiegyensúlyozottnak érezze magát a másik rosszabbik énjének is érvényesülnie kell valahol, amit otthon csattintott el nekünk a szeretett családnak. Ő egy nagyon meghatározó személyiség, legalábbis azzá vált az évek során és a személyiségéből fakadó domináns ellent mondás egy elég kemény jegy, amit mindannyiunk máshogyan igyekezett számára elviselhetővé tenni. Fater az alkoholba menekült, én drogokhoz és harcművészetekhez. A húgomnak már nehezebb volt, mert neki fater alkoholizmusa miatt nem jutott védelmező meg én is elég sokat gyepáltam, anyám meg állandóan azt nyomta mindegyikünknek, hogy szarok vagyunk, nem érdemeljük a hideg vizet sem és ehhez mindig hozzá jött a másik két testvér dicsőítése. És ezt eljátszotta mind a hármunkkal egyénileg. Szóval a húgom mindig egy védelmezőt keresett, mint a nők általában.

Aztán eleinte mindig vagdosta a kezét (igen, egy késsel, és utána kendőt hordott rajta, hogy ne lássák)  amikor otthagyta az épp aktuális palija. De most együtt van egy fiúval már 1-2éve. Sajnos van egy olyan megérzésem, hogy mikor véget ér neki ez a kapcsolat is akkor végleg végez magával, mert eddig is sejtettem, de a történtek hatására bebizonyosodott, hogy elég közel áll az idegösszeroppanáshoz. Az öcsém ő erős most 18. Sárkány rák. Bhakta lesz belőle méghozzá igazi. Nem egy olyan szar alak mint amilyen én vagyok. Bár mostanában kezd piálgatni meg cigizget stb. amit ennyi idősen mindenki kipróbál, bízok benne, hogy a helyes útra tér.  Fater meg skorpió velem együtt. Nekünk így is mindegy meg úgy is. Megyünk a pokolba.

  Ez mind csak karma. Valamelyikünknek ez volt a vágya, valamelyikünk meg ezt érdemelte. Mindenesetre nem maradhatok itt túl sokáig, ebben a környezetben az világos számomra is.

  Mivel úgy nőttem fel, hogy anyám a rosszabbik énjének szeretetével táplált ezért azt nevelte belém, hogy akik közel állnak hozzám azokat szapuljam. Ezt kaptam úgy 23 évig. Valahogyan közelebbi kapcsolatba kell kerülnöm  a bhaktákkal, hogy végleg kiírthassák belőlem ezt a nem kívánatos tulajdonságot.

  Bár már elindultam az úton, vagy mindig is az úton voltam, nem jutottam előbbre, mert a saját erőmből akartam rajt járni. Most már látom, hogy egyedül semmi esélyem…

  Kérlek adjátok a kegyeteket, hogy újra elnyerhessem a Bhakták társaságát, ami a legnagyobb kincs amire ebben a világban lelhetünk.

 

Ámen