Menü

“Az odaadó szolgálat növénye mellett néha nemkívánatos gyomok is nõnek”


Sri Caitanya Maháprabhu
156.
yadi vaisnava-aparádha uthe háti mátá
upáde vá chinde, tára sukhi' yáya pátá

yadi—ha; vaisnava-aparádha—sértés egy vaisnava lába ellen; uthe—támad; háti—egy elefánt; mátá—megvadult; upáde—gyökerestül kitépi; vá—vagy; chinde—eltöri; tára—a növénynek; sukhi'—elfonnyadva; yáya—megy; pátá—a levele.

„Ha a bhakta sértést követ el egy vaisnava lába ellen, miközben az odaadó szolgálat növényét gondozza az anyagi világban, sértését megvadult elefánthoz hasonlítják, amely gyökerestül kitépi és eltöri a növényt. A növény levelei ettõl mind elszáradnak.”

MAGYARÁZAT:   A vaisnavák társaságában egyre erõsebb odaadásra teszünk szert:

tándera carana sevi bhakta-sane vása
janame janame haya, ei abhilása

Narottama dása Thákura saját példájával hangsúlyozza, hogy a bhaktának mindig emlékeznie kell arra, hogy elégedetté tegye az õt megelõzõ ácáryát. A lelki tanítómesterünk képviseli a Gosvámikat. Nem lehet senki sem ácárya (lelki tanítómester), ha nem követi szigorúan az ácáryák tanítványi láncolatát. Aki igazán komolyan szeretne fejlõdni az odaadó szolgálatban, annak csak arra szabad vágynia, hogy kedvében járjon a korábbi ácáryáknak. Ei chaya gosáñi yára, mui tára dása. Mindig az ácáryák szolgája szolgájának kell gondolnunk magunkat, és ezt mindig észben tartva a vaisnavák közösségében kell élnünk. Aki azonban úgy véli, hogy már nagyon fejlett, és nyugodtan élhet a vaisnaváktól távol, s aki amiatt, hogy megsértett egy vaisnavát, felad minden szabályozó elvet, az nagy veszélyben forog. Az Ádi-lilá nyolcadik fejezetének 24. verse elmagyarázza a szent név ellen elkövetett sértéseket. Azt, amikor az ember nem követi többé a szabályozó elveket, hanem saját szeszélyeire hallgat, megvadult elefánthoz hasonlítják, amely erõnek erejével gyökerestül kitépi és darabokra töri a bhakti-latát, ami így elfonnyad. Ilyen sértést különösen akkor követ el valaki, amikor nem engedelmeskedik a lelki tanítómester utasításainak. Ezt guru-avajñ§nak nevezik. A bhaktának ezért nagyon elõvigyázatosnak kell lennie, hogy ne kövessen el sértéseket a lelki tanítómester ellen azzal, hogy nem engedelmeskedik a parancsainak. Ha valaki eltér a lelki tanítómester utasításaitól, ezzel pusztítani kezdi a bhakti-lat§t, amelynek így lassan az összes levele elszárad.

157.

táte máli yatna kari' kare ávarana
aparádha-hastira yaiche ná haya udgama


táte—ezért; máli—a kertész bhakta; yatna kari'—nagy gonddal; kare—tesz;ávarana—védõ kerítés; aparádha—a sértéseknek; hastira—az elefántnak; yaiche—hogy az; ná—nem; haya—van; udgama—születés.

„A kertésznek körül kell kerítenie a növényt, hogy megvédje, s a sértések hatalmas elefántja ne hatolhasson be.”

MAGYARÁZAT:   A bhaktának körbe kell vennie és óvnia kell a növekvõ bhakti-latá növényt. A kezdõ bhaktát tiszta bhaktákkal körülvéve kell oltalmazni, s így nem fordulhat elõ, hogy a megvadult elefánt gyökerestõl kitépje a bhakti-latá növényét. Amikor az ember abhaktákkal társul, akkor szabadjára engedi az õrült elefántot. Sri Caitanya Maháprabhu azt mondta: asat-sanga-tyága,—ei vaisnava-ácára. A vasn£ava elsõ kötelessége, hogy megváljon az abhakták társaságától. Az a magát fejlettnek tekintõ bhakta azonban, aki feladja a tiszta bhakták társaságát, nagy sértést követ el. Az ember társas lény, és ha valaki megválik a tiszta bhakták társaságától, akkor abhaktákkal kell társulnia (asat-sa¯ga). Abhaktákkal kapcsolatba kerülve és nem odaadó tettekkel foglalkozva a fejlettnek nevezett bhakta áldozatul esik a vad elefánt sértésnek. Az ilyen sértés gyorsan és gyökerestül elpusztít mindent, ami addig kifejlõdött. Éppen ezért a növényt nagyon elõvigyázatosan, kerítéssel körülvéve kell védelmeznünk, azaz követnünk kell a szabályozó elveket, és tiszta bhaktákkal kell társulnunk.

Még ha valaki azt gondolja, hogy a Krisna-tudat Közösségében sok a képmutató bhakta vagy az abhakta, akkor is ki kell tartania a Közösség mellett. Ha úgy véli, hogy a Közösség tagjai nem tiszta bhakták, társuljon közvetlenül a lelki tanítómesterrel, és bármi kétsége támad, forduljon hozzá. Ha azonban nem követi a lelki tanítómesternek azokat az utasításait, amelyek a szabályozó elvekre, valamint az Úr szent neve éneklésére és hallására vonatkoznak, akkor nem válhat tiszta bhaktává. Aki az elméje kitalációira hallgat, az leesik. Aki abhaktákkal társul, az megszegi a szabályozó elveket, s ezzel elveszett. Srila Rúpa Gosvámi Upadesámritájában (2) a következõt olvashatjuk:

atyáhárah prayásas ca      prajalpo niyamágrahah
jana-sangas ca laulyam ca      sadbhir bhaktir vinasyati

„Az ember odaadó szolgálatának vége, ha túlságosan belebonyolódik a következõ hat cselekedetbe:
(1) a szükségesnél többet eszik vagy a szükségesnél több anyagi dolgot halmoz fel,
(2) túlságosan törekszik olyan anyagi dolgok megszerzésére, melyekre rendkívül nehéz szert tenni,
(3) a szükségesnél többet beszél világi témákról,
(4) a szentírások szabályait és elõírásait csupán a puszta követésük kedvéért és nem a lelki fejlõdés érdekében tartja be, vagy elveti az írások szabályait és elõírásait, és függetlenül, önkényesen cselekszik,
(5) világi gondolkodású emberekkel társul, akiket nem érdekel a Krisna-tudat, és
(6) mohón vágyik az anyagi eredményekre.”

158.

kintu yadi latára sange uthe 'upasákhá'
bhukti-mukti-váñchá, yata asankhya tára lekhá

kintu—de; yadi—ha; latára—az odaadó szolgálat növénye; sange—vele; uthe—feljönnek; upasákhá—nemkívánatos növények; bhukti—anyagi élvezetre; mukti—az anyagi világból való felszabadulásra; váñchá—a vágyak; yata—amennyi van; asa¯khya—határtalan; tára—azoknak a nemkívánatos növényeknek; lekhá—az írás.

„Az odaadó szolgálat növénye mellett néha nemkívánatos gyomok is nõnek, például az anyagi élvezetre és az anyagi világból való kiszabadulásra irányuló vágyak növényei. Az ilyen káros gyomoknak számtalan fajtája van.”

159.

'nisiddhácára', 'kutináti', 'jiva-himsana'
'lábha', 'pújá', 'pratisthádi' yata upasákhá-gana

nisiddha-ácára—olyan viselkedés, ahogyan egy tökéletességre vágyó ember nem viselkedhet; kutináti—diplomatikus viselkedés; jiva-himsana—szükségtelen állatölés vagy a lélek szükségtelen elpusztítása; lábha—anyagi számítások szerinti haszon; púja—imádat, melyre világi embereket elégedetté téve tesz szert valaki; pratistha-ádi—anyagi számítások szerint fontos emberré válni stb.; yata—mindezek; upasákhá-gana—nemkívánatos növények.

„A bhakti növényével együtt fejlõdõ káros növények közé tartozik többek között a tökéletesség elérésére törekvõ ember számára elfogadhatatlan viselkedés, a diplomatikus viselkedés, az állatmészárlás, az anyagi nyerészkedés, a világi imádat és a világi tekintély növénye. Ezek egytõl egyig nemkívánatos gyomok.”

MAGYARÁZAT:   Van egy bizonyos viselkedésminta, amelyet azoknak kell követniük, akik valóban igyekeznek tökéletessé válni. Krisna-tudatos mozgalmunkban azt tanácsoljuk tanítványainknak, hogy ne egyenek húst, ne játsszanak szerencsejátékot, ne éljenek törvénytelen nemi életet, és ne használjanak mámorítószereket. Azok az emberek, akik ilyen tettek rabjai, sohasem válhatnak tökéletessé, éppen ezért ezek a szabályozó elvek azoknak szólnak, akik szeretnének tökéletessé válni és visszatérni Istenhez.


A kutináti, a diplomatikus viselkedés nem teheti elégedetté az átmát, a lelket, de még a testet vagy az elmét sem. A bûnös elme mindig gyanakszik, ezért viselkedjünk mindig egyenesen, úgy, ahogyan a védikus tekintélyek jóváhagyják. Ha diplomatikusan vagy kétszínûen bánunk az emberekkel, az akadályozza lelki fejlõdésünket.

A jiva-himsana az állatok megölésére vagy a más élõlények elleni rosszindulatra utal. A szerencsétlen állatok levágása kétségtelenül az állatok elleni gonoszságnak tudható be. Az emberi létforma arra való, hogy megértsük a Krisna-tudatot (atháto brahma-jijñásá), hogy a Legfelsõbb Brahmanról érdeklõdjünk. Az emberi létformában mindenkinek lehetõsége nyílik arra, hogy megértse a Legfelsõbb Brahmant.

Az emberi társadalom állítólagos vezetõi nem tudják, mi az emberi élet valódi célja, ezért az anyagi gyarapodással törõdnek, s ezzel félrevezetik az embereket. Minden állam és minden társadalom lázasan igyekszik javítani az evés, az alvás, a párzás és az önvédelem minõségén. Az emberi életforma célja azonban több ennél a négy állati elvnél. Az állatvilágban szintén megtaláljuk az evés, az alvás, a párzás és az önvédelem problémáját, az állatok azonban könnyedén megoldották gondjaikat. Miért kell az emberi társadalomnak oly sok erõfeszítést tennie, hogy megpróbálja megoldani ezeket a problémákat? Nehézséget az okoz, hogy az embereket senki sem tanította meg erre az egyszerû filozófiára. Azt gondolják, hogy a civilizáció fejlõdését az érzékkielégítés fokozása jelenti.

Szép számmal akadnak olyan valláshirdetõk, akik nem tudják, hogyan lehet megoldani az élet végsõ kérdéseit, s így õk is az érzékkielégítés bizonyos formájára igyekeznek megtanítani az embereket. Ez szintén jíva-himsana. Ezek a hitbuzgó emberek nem rendelkeznek valódi tudással, és csak tévútra vezetik a tömegeket. Ami pedig az anyagi hasznot illeti, tudnunk kell, hogy a halál pillanatában minden anyagi kincsünktõl meg kell válnunk. Sajnálatos módon az emberek nem tudják, hogy van élet a halál után, ezért a világi gondolkodású emberek azzal vesztegtik az idejüket, hogy olyan anyagi kincseket halmoznak fel, amit a halál idején maguk mögött kell hagyniuk. Az efféle nyereségnek nincs örök haszna. Éppen így annak sincs semmi értéke, amikor valakit világi emberek bálványoznak, hiszen a halál után egy másik testet kell elfogadnunk. Az anyagi tisztelet és az anyagi címek olyan díszek, melyeket nem vihetünk magunkkal a következõ testbe. Az eljövendõ életben minden feledésbe merül.


Ez a vers ezeket az akadályokat mind káros növényeknek nevezi. Csupán nehézséget jelentenek az igazi növény, a bhakti-lat§ számára. E nemkívánatos dolgokat nagyon gondosan el kell kerülnünk. Néha ezek a fölösleges növények külsõre éppen olyanok, mint a bhakti-latá növény. A bhakti-latá mellett nagyságra és fajra is azonosnak tûnnek, ám ennek ellenére upasákhának nevezik õket. A tiszta bhakta meg tudja különböztetni a bhakti-latá növényt az anyagi növénytõl, és éberen ügyel, hogy felismerje és elkülönítse õket.

160.

seka-jala páñá upasákhá bádi' yáya
stabdha hañá múla-sákhá bádite ná páya

seka-jala—vízzel öntözve; páñá—kapva; upasákhá—a nemkívánatos növények; bódi' yáya—buján nõnek; stabdha hañá—megállítva; mú¡la-sákhá—a fõ növény; bádite—növekedni; ná páya—nem képes.

„Ha az ember nem tesz különbséget a bhakti-latá és a többi növény között, akkor a locsolással rosszat tesz, mert csak a többi növényt táplálja, a bhakti-latát nem.”

MAGYARÁZAT:   Ha az ember úgy énekli a Hare Krisna mantrát, hogy közben sértéseket követ el, akkor ezek a nemkívánatos növények egyre csak nõnek. Nem szabad valamilyen anyagi érdekbõl kihasználni a Hare Krisna mantra éneklése nyújtotta áldást. Ahogy a 159. vers megemlíti:

'nisiddhácára', 'kutin§áti', 'jiva-himsana'
'lábha', 'pújá', 'pratisthádi' yata upasákhá-gana

Srila Bhaktisiddhánta Sarasvati Thákura beszél a nemkívánatos növényekrõl. Kijelenti, hogy ha valaki úgy hall és énekel, hogy nem igyekszik megszabadulni a sértésektõl, akkor anyagi ragaszkodás ébred benne az érzékkielégítés iránt. A máyávádikhoz hasonlóan az ember arra is vágyhat, hogy megszabaduljon az anyagi kötöttségtõl, vagy épp ragaszkodni kezd a yoga siddhikhez, és a yogával elérhetõ csodálatos képességekre sóvároghat.
Azt, aki a csodásnak tekintett anyagi tettekhez ragaszkodik, siddhi-lobhinak nevezik, olyan embernek, aki anyagi tökéletességre vágyik. Az is lehet, hogy valaki a diplomatikus vagy kétszínû viselkedés áldozata lesz, vagy megeshet, hogy nõkkel tart kapcsolatot, hogy a törvénytelen nemi életet élvezze. Van olyan is, aki a prkrita-sahajiyákhoz hasonlóan csak színjátékot csinál az odaadó szolgálatból, és van, aki azzal igyekszik alátámasztani a filozófiáját, hogy csatlakozik valamilyen kaszthoz, vagy egy bizonyos dinasztiához tartozónak vallja magát, és kijelenti, hogy kizárólag neki van joga a lelki fejlõdéshez.
A családi hagyományra támaszkodva így az ember csaló guruvá, olyan lelki tanítómesterré válhat, aki csak a nevében az. Van, aki ragaszkodni kezd a négy bûnös cselekedethez — a törvénytelen nemi élethez, a mámorítószerek használatához, a szerencsejátékhoz és a húsevéshez —, és elõfordulhat, hogy egy vaisnavára úgy tekint, mint aki egy bizonyos világi kaszthoz vagy felekezethez tartozik. Így gondolkodhat: „Ez egy hindu vaisnava, ez pedig egy európai vaisnava.
Európai vaisnavák nem léphetnek be a templomokba.” Más szóval a származásuk alapján néz a vaisnavákra, és az egyiket bráhmana vaisnavának, a másikat súdra vaisnavának, a harmadikat mleccha vaisnavának stb. tekinti. Az is megtörténhet, hogy valaki üzletet próbál csinálni abból, hogy a Hare Krisna mantrát énekli vagy a Srimad-Bhágavatamot olvassa, és lehet, hogy valaki törvénytelen úton próbálja gyarapítani a vagyonát.
Van olyan is, akibõl olcsó vaisnava lesz, mert azzal próbálkozik, hogy az anyagi megbecsülés reményében egy félreesõ helyen japázzon, vagy anyagi hírnévre vágyik, és ezért az abhaktákkal megalkudva feladja filozófiáját és lelki életét, vagy épp a származáson alapuló kasztrendszer híve lesz. Mindezek a személyes érzékkielégítés csapdái. Elõfordul, hogy valaki azt színleli, hogy a lelki élet fejlett szintjén áll, s hogy becsapjon néhány ártatlan embert, s§dhuként, mahátmáként vagy rendkívül vallásos hívõként válik ismertté. Mindez azt jelenti, hogy a „bhakta” — aki csak a nevében az — e nemkívánatos növények áldozata lett, a valódi növény, a bhakti-latá pedig elhervadt.
Caitanya-Caritamrta-Madhya 19.156-160