Menü

Az utca embere


  Szóval háromnapi fetrengés után végre ismét az utca embere lehettem. Kiálltam hát kedvenc helyemre és elkezdtem osztani Egert. Eleinte minden simán is indult, sőt…

 

Sírrablók

  Ahogy megérkeztem és kezdtem kipakolni a kezembe a mai kínálatot a könyvekből, két nő lépett oda hozzám és az adományukat nyújtották felém, hogy ők mindig szoktak adni, és hát akkor most is. Mondták, hogy bennünk még megbíznak. Mert hová lesz ez az ország, hogy a nagy vezetőink sírjait gyalázzák, hogy mikor megtudták, hogy ellopták Kádár János földi maradványait és meggyalázták a sírját, akkor nagyon megrökönyödtek, hogy ilyet lehet ebben az országban, hogy vannak akik ezt meg merik engedni maguknak. És már csak bennünk bíznak, mert mi harcolunk a kábítószerek ellen, mert biztos, hogy ez azért történt, mert túl sok a kábító az országban…

 

Idős hölgy

  Aztán bemelegítés képen jött egy festett hajú, idős hölgy, jócskán fel-szilikonozva mindenütt és éktelen dührohamot kapott, hogy én mit kéregetek itt az utcán, mikor neki csak 42ezer a nyugdíja. Persze mikor mondtam neki, hogy csak 1 forintot kérek, mert Isten nem azt nézi, hogy mennyit hanem, hogy milyen szívvel adja, akkor dobott egy 20-ast és feldúltan elvágtázott.

 

Lecke

  Majd még erre pár percre érkezett a hátam mögül egy Mit zaklatja itt a járókelőket? megjegyzés egy 60-as éveiben járó, nem mondom, hogy úriembertől, mert mikor ráfordultam csak elkezdett pocskondiázni. Szóval engem gyalázott, nem szidta se a többi Krisnást, se a Jó Istent, így csak hallgattam egy ideig, míg csak szusszal bírta. Aztán persze egom nem bírta ki, hogy ne dobjak neki vissza valamit és mondtam, hogy egy ilyen frusztrált vénember, akinek céltalan volt az eddigi élete, jobb elfoglaltságot is találhatna magának ilyen kevéssel a halál előtt, mint lelkészeket zaklat a főutcán…

   Na persze mondanom se kell, hogy elszakadt nála a cérna és kikelt „emberi” mivoltából a művész úr, mert közben kiderült, hogy festőművészként futtatja magát. Elkezdett kiabálni, hogy ilyen sértéseket, hogyan merek neki mondani, jól meg kéne, hogy pofozzon. Több se kellett, oda tartottam neki, az arcom, hogy ha ez a vágya akkor csak rajta. Erre lecsavart egyet (Persze csak amolyan öregeset, még a kezét is alig bírta addig fölemelni.) Elmosolyodtam, hogy végre jött valaki, aki alázatra tanít és elkezdtem húzni, hogy na akkor adjon már egyet a másik felére is, mert Jézus a Krisztus is azt mondja a bibliában, hogy „tartsd oda a másik orcádat is”. Szóval erre még idegesebb lett, hogy én miként merészelem őt kioktatni a bibliából? Mert ő azt jobban ismeri nálam és ezzel lehúzott egyet a másik felére is. Na mondom neki akkor most remélem elégedett és levezette kicsit a frusztrációját így rajtam. Erre persze paprika vörös lett, és rángatózni kezdett, hogy hogymerészelem őt frusztráltnak nevezni, meg se érdemeltem, hogy megpofozzon, le kellett volna inkább köpnie. Kaptam az alkalmon, és megadóan széttártam a kezem nagy mosolyogva, hogy Uram, most már szavaival mindennek elmondott, megpofozott, akkor ezen már ne múljon, hát köpjön. Csatt…  (Magam is elcsodálkoztam, de nem lettem kicsit sem ideges, sőt most sem haragszom a kis öregre, olyan kis szerencsétlen volt…) Szóval valamit ő is érzett, mert csak a cipőm felé köpött…  Aztán össze tettem a kezem és megköszöntem neki, hogy alázatra tanít és megmutatja nekem, hogy mi az amit valóban érdemlek, majd otthagytam.

  Mert közben vissza ért a fiú, akinek egy pár perccel előtte ígértem meg, hogy kitöltöm a kérdőívét, mert neki egy „utca embere” kell, aki vallásos. (Gondoltam ez pont én volnék talán.)

  Leültünk egy padra és neki álltunk. Persze a festőművész úr érezte, hogy igazából nem sok vizet zavart a jelenetével és odajött, hogy végső elégtételt vegyen, folytatta a pocskondiázást. Sőt most már talált magának egy fél-komoly hobót is, akinek a társaságában tette mindezt. Próbáltuk észre se venni őket, de egyre csak mondták…

  Szóval megelégeltem a háromoldali info áradatot (Festő, a hobo és a kérdőíves) És halkan de élesen, hogy csak ők hallják megjegyeztem, hogy tudja öreg, ha pár évvel ezelőtt lennénk, már átrúgtalak volna a meki kirakatán, a szakállas haverodat meg utánad küldtem volna de szakáll nélkül. Erre kicsit megrettentek, mert most már nem volt olyan kedves és mosolygós az arcom. Persze utána mondtam, hogy de most már szerzetesnek álltam és inkább szeretlek benneteket, de kezdelek nagyon unni, úgyhogy hagyj kérlek békén. De az öreg fel volt húzva, vérszemet kapott és csak folytatta, hogy akkor ő mindjárt vissza jön a tanítványaival és…  Ezt viszont már nem bírtam megállni röhögés nélkül és térd csapkodva kérdeztem tőle, hogy és mit fogtok csinálni?!? Majd jól lefestetek?!?  Még tett néhány próbát, hogy elkérje az igazolványomat, de mondtam neki, hogy húzzon innét végre, mert följelentem testi sértésért, közmegbotránkoztatásért, megmondjuk becsület sértésért. Aztán megérkezett a felesége, meg még egy másik nő és elvitték…

  Kérdőív

  Szóval még mindezek után kitöltetett velem ez az ifjú főiskolás egy nyolcoldalas kérdőívet, amit egy nem tudom én mekkora nagy híres magyar fő egyházkutató készített el a mittomén milyen intézet megalapítója. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy akkora baromságokat kérdeztek, hogy el sem akartam hinni. A kedvencem az ez volt: És mi a véleménye arról, hogy Fontos-e csillagos, nyílt ég alatt szeretkezni? 1nagyon 2nem annyira 3esetleg 4nem hiszem 5egyáltalán nem. Meg még vagy egy oldalnyi hasonló őrültség a kámasutráról meg még hasonlók. Mikor szemöldök ráncolva kérdeztem a fiút, hogy szerinte miféle emberi értékeket követ az az ember aki ilyen kérdő ívet állít össze? És vajon egyáltalán normális –e? Akkor csak nézett nagyokat. (Persze ezt névtelenül kellett kitölteni, úgyhogy nem kell aggódnia senkinek. J)

 

Kard

  Délután 5-ig nyomtam, mikorra is jobban elfáradtam és úgy döntöttem, hogy bejövök edzeni egy kicsit, mert mára ennyi épp elég volt.

   Fogtam hát a Bokent és hátul a kertben hasogattam a levegőt egy kicsit, meg estem keltem vele. Megfordult a fejemben, hogy milyen egyszerű is lenne kardal kimenni az utcára és azzal terjeszteni az igét. Aztán rá jöttem, hogy valószínűleg annak idején a keresztes háborúkat is valami hasonló motiváció működtette és azt ugye eléggé elítélem, úgyhogy egyenlőre csak marad az igazság kardja, hit pajzsa, amiket nagy szeretettel és szelíd szóval kell forgatni…

  Hát ilyesféle leckét kaptam ma Krisnától. Krisnától, akiről csak annyit írtam a kérdőívbe, mikor kérdezték, hogy egy kilenc év körüli kis tehénpásztorfiú fuvolával a kezében, akinek bőre színe olyan, mint az esőfelhőé és villám-sárga dhotit hord. No meg persze, hogy a legjobb barátom…

 

Gouranga!