Menü

Az én imám.

Drága Jó Istenke!

Köszönöm neked, hogy itt lehetek. Köszönöm, hogy imádkozhatok hozzád. Köszönöm, hogy szeretsz engem és minden más élőlényt is. Ez nagyon megnyugtató nekem, amikor olyan leckéket adsz fel amiket nehezen tanulok meg. Köszönöm neked, a fákat, a virágokat, a madarakat.

Hála telt szívvel mondok köszönetet Neked az elmúlt 32 évért, és hogy úgy érzem eddigi életem minden egyes perce előre vitt és talán nem tudnám azt mondani semelyik jelentre sem amit te a legnagyobb rendező rendeztél életem filmjében, hogy haszontalan, vagy kihagyható lett volna.

ima nepálban

Köszönöm neked a barátaimat, akik mellettem állnak, legyek bármekkora paraszt, vagy bunkó velük, vagy másokkal, mert tudják, hogy legbelül szeretem őket és igazából jót akarok, nem csak nekik, hanem az egész emberiségnek. Köszönöm, hogy adsz nekem ilyen embereket, akik nélkül az élet sivár és kihalt lenne. Persze tudom azt is, hogy egy nap mindannyiunkért el jön a halál, de köszönöm, hogy ha nekem lesz lehetőségem tovább élni, akkor olyan történeteket mesélhetek majd róluk, ami okulására és épülésére válik a hallgatóságnak. Remélem az én történeteim is ilyenek lesznek, ha majd egyszer nem leszek és tábortűz mellet jutok eszükbe, ahol az ember olyan dolgokról mesél amik megérintették a szívet.

Köszönöm neked, hogy ezek a barátaim sokféle arcodat és nevedet ismerik, és köszönöm, hogy egyikük sem vállt az ellenségemmé ettől, sőt együtt tudunk beszélni rólad, a mi közös ismerősünkről, úgy, hogy közben mi magunk is többek és többek leszünk csak azáltal, hogy Rólad hallunk, Rád gondolunk.

Köszönöm neked a Kis Fekete Gyémánt Hercegnőmet, akin keresztül megtanítottál a megbocsájtás legnagyobb leckéjére, amin keresztül megismerhettem a szeretet olyan régióit, amiket soha nem is gondoltam, hogy léteznek.

Köszönöm neked, hogy ép és egészséges vagyok, és nem kell nélkülöznöm sem, mint a földön élő más embereknek. Köszönöm, hogy adtad nekem ezt a sok képességet, hogy jég hátán is megéljek, meg köszönöm azt is, hogy most, hogy már tudod, hogy a jég hátán is megélek, nem küldesz a jég hátára. Bár ha akarod bármikor megteheted, hiszen Te vagy Isten és ha úgy látod jónak, hogy erre van szükségem, úgy is meg fogod tenni. De tudom, hogy ennem akkor is fogsz adni, még ha esetleg hiányozna egy két dolog a mostani életemből.

Nagyon köszönöm neked, hogy annyi sok különleges embert küldtél a Dojoba, akikkel együtt edzhetek, és akikből talán igazi harcos válik, ha elég sokat imádkoznak hozzád kitartásért és át tudnak lépni azokon a kapukon amit az ezen az úton járóknak rendeztél be.

Köszönöm neked, hogy vagy, hogy létezel, hogy beszélsz hozzám, másokon keresztül, hogy simogatsz a széllel, hogy könnyeiddel áztatsz mikor esőt küldesz, hogy napfénnyel cirógatod arcomat, hogy ne csüggedjek el mikor fejem le hajtanám, mert szembesülök saját gyarlóságommal. Hálásan köszönöm, hogy imádkozhatok hozzád, hogy beszélhetek Veled és hálás vagyok azért, hogy tudom, hogy hallod, még ha kései órán szólok is. Hiszen téren és időn túl vagy, itt a kis szívemben, és csak mosolyogva nézed, ahogy táncot járnak a különféle démonok odabent, és mégsem hagysz el engem, hanem megőrzöl magadnak, mert tudod, hogy igazából téged kereslek mindenben. Minden szóban, minden dalban, minden lépéssel hozzád vágyok, mint ahogy mindenki más is.

Igazából minden jó, minden rendben van és általában tudom is látni, így nem is kérnék tőled, csak egy dolgot.

Kérlek add meg nekem az intelligenciát, hogy megértsem mi a vágyad velem kapcsolatban, és eszközzé válhassak a kezedben. Olyanná amilyenné csak szeretnéd…

Sok szerikével a te Ádid, akinek annyi nevet küldtél már, meg annyi tanítót, hogy nem is tudja hogy a fenébe írjon alá Neked egy efféle levelet, vagy imát.

Szóval mindörökké pusszantás á

Te miért vagy hálás?

, , , , ,

Üdvözlöm! Ön a Kali-Yugában létezik éppen, a hazugságok és álszentség korában.

Bár a 2012-es világvégét túléltük, ez csak azt jelentheti, hogy a Kali-Yuga, a hazugságok, veszekedések és álszentségek kora dübörög tovább gőzerővel. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy miként érjük el, hogy a mi életünkre ezek a dolgok ne legyenek hatással.

Mijen korban élünk, mi jellemző erre a korra?

A Védikus írások azt mondják, hogy a kor neve amiben éppen élünk, a Kali-Yuga. Egyszerű szabad fordításban a bűn kora. Kali a korszak uralkodója tulajdon képpen nem más mint a Sátán, ördög, maga  a gonosz. De ezt a korszakot nevezik úgy is, hogy a hazugságok és az álszentség kora, vagy a veszekedések és civakodások kora. Az a kor amikor nincs egyet értés az emberek között és bármilyen apróságon képesek összeveszni, vagy megharagudni másokra.

Itt pedig el is érkeztünk oda, hogy edig semmi újat nem mondtam, hiszen ha figyeljük az életünket akkor láthatjuk a környezetünkben, a családunkban, barátainkon, vagy csak saját magunkon, hogy igen, tényleg így történik.

Mikor kezdődött, meddig fog tartani a Kali-Yuga?

Itt egy jó és rossz hírrel kell szolgálnom. Mert az igazság az, hogy habár az összes kor közül (összesen 4 van) ez az utolsó, ez a legrövidebb, így is jóval hosszabb minthogy megélhetnénk a végét. Valamivel több mint 5000 esztendővel ezelőtt kezdődött, és még valamivel több mint 427 000 éven át fog tartani.

Ezt természetesen nehéz megemészteni és feldolgozni, ha most találkozunk először az információval és mindent elhittünk amit az iskolában mondtak történelem meg földrajz órán, vagy mondjuk hittanosok voltunk éppen. Na de nekem nem is célom bárkinek a meggyőzése. Egészen egyszerűen azt az értékrendet amit 30 évnyi keresés, rengeteg csalódás, megtörés, elpusztítás, de mindig újra és újra talpra állás után az életemben követendőnek tartok szeretném megmutatni. Mert tapasztalom, hogy működik.

És ez a látásmód szerint teljesen felesleges azon agyalni, hogy mikor kezdődött, vagy mikor fog véget érni, hiszen a világ vége az ugye azt jelenti, hogy meg fogunk halni. És ez mint az élet vele járója, bármikor bekövetkezhet bármelyikünkkel. És ha én mondjuk meghalok miután fellőttem ezt az írást a netre, vagy te halsz meg miután elolvastad, akkor nekünk akkor jön el a világ vége. A világ vége bármelyik pillanatban bekövetkezhet bármelyikünk számára.

És itt most mindegy, hogy hiszünk-e Istenben vagy nem, elfogadjuk-e a tanácsait az életünkre vonatkozólag vagy nem, vannak törvények amik ellen nem tehetünk, mert ezek a teremtő törvényei és attól, hogy valaki azt mondja nincs Isten szerinte, attól még létezni fognak. Születés, betegség, öregség halál, mindannyinkat utol ér akár tetszik akár nem.

De vannak sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb törvények is, amiket akár most azonnal le tudsz ellenőrizni, ha nehezedre esne elfogadni ezt, mint például, ha felugrunk akkor vissza fogunk esni, és bármit dobunk fel bármilyen magasra, az is mind vissza fog hullani a földre.

Nem is fejtegetném tovább azt, hogy miért érdemes elfogadnunk Isten létezését és megtudnunk, hogy akkor ki is Ő valójában és kik vagyunk akkor mi, ha Ő az Ami és Aki. A lényeg az, hogy a világ végét Isten hozza el mindannyiunk számára és akkor amikor Ő akarja. És azért mert hallhatatlan lelkünknek nem ez az igazi otthona amit magunkénak, vagy önmagunknak gondolunk épp most ebben a pillanatban.

Hiszen mindannyian Isten parányi szerves részei vagyunk, három tulajdonsággal: Mindent tudunk, Mindig boldogságot tapasztalunk, és mindezt örökkön örökké.

Na de akkor miért szenvedünk, ha mi lelkek vagyunk és örök boldogságban van részünk?

Mert igazából nem szenvedünk, csak azt gondoljuk, hogy szenvedünk. Mivel jelenlegi börtönünket ezt a testet gondoljuk tévesen önmagunknak, ezért azok a dolgok amik ebben a világban hatnak ránk, illetve hatnak erre a testre, azt mind önmagunknak gondoljuk és az értékrendünk szerint ahogy szocializálódtunk, jónak vagy rossznak gondoljuk…

Amíg nem sikerül fölé emelkednünk ennek a téves felfogásnak és megvalósítani lelki önvalónkat, addig pedig mindig fogjuk tapasztalni a kettősségek váltakozásából származó gyötrelmeket. Ez a test nem más mint egy gép amivel tapasztalhatjuk mi a halhatatlan lelkek, a kettősségek örök váltakozását. Sötét-Világos, fiú-lány, hideg-meleg, boldogság-szenvedés, jó-rossz stb…

Mi Kalinak a Sátánnak ennek a kornak az uralkodójának a fő módszere?

Sátán a legkedvesebb személy és a legjobb fej aki létezik. Ősi nevén Kali az az élőlény aki mindig támogat bennünket céljainkban és soha semmiben nem akar meg akadályozni bennünket. Ez az Ő módszere. De ez Isten módszere is. ezért teremtette ezt a világot nekünk, hogy ha akarunk, akkor hallgathassunk a Sátánra. A Sátán pedig nem egy ember aki elénk fog állni és azt mondja, hogy Ő a Sátán (persze ilyen is van) hanem ő az aki mindig más embereken keresztül fog megkísérteni bennünket a gyengeségeinken keresztül.

Ez ennek a korszaknak a lényege és a Sátánnak a legfőbb módszere a megosztás. Oszd meg és uralkodj ha így jobban érthető. Vagyis Kalinak a legfőbb eszköze az, hogy a barátok, szerelmek, családok, országok, népek ne legyenek együtt… Mert az egységek ellen nem tud semmit csinálni, hiszen ahol a szeretet össze tart egy családot, egy baráti társaságot, egy országot, vagy egy népet, ott mindig meg tudják beszélni a problémákat.

Sátán úgy intézi a dolgokat, hogy ő tűnjön a legjobb fejnek és úgy látszódjon hogy ő neked akar jót, de igazából neki az az érdeke, hogy ne legyél azokkal akiket szeretsz.

És így kezdődik minden civakodás, minden veszekedés, minden probléma, minden háború. Keres egy jó okot amiért el hagyod, vagy megbántod azokat akiket szeretsz, vagy azok bántanak meg téged.

Miért és hogyan történik a sok veszekedés?

Az, hogy most Kali-Yuga van, azt jelenti, hogy mindent félre fogunk érteni, vagy mások fogják félre érteni a mi mondandónkat viselkedésünket reakcióinkat. Ez egy ugyan olyan törvény, mint a gravitáció. Akár tetszik, akár nem tetszik ez van és innen indulunk most éppen.

És mivel általában nem győztük le a szívünkben a büszkeséget, mely a félelmeinkből táplálkozik, hogy lenni akarunk valaki és meg akarjuk mutatni azt, hogy velünk aztán így nem lehet, meg nekünk aztán ezt nehogy már valaki megmondja. Így a büszkeségünkön keresztül mely abból a félelemből táplálkozik, hogy nem lesz jó nekünk, mert nem hiszünk abban, hogy Isten úgy rakta nekünk össze a világot, hogy minden jó lesz, azt gondoljuk, hogy tennünk kell valamit. Meg kell mondanunk a véleményünket, a vélt igazságunkat…

Mivel mindenki így érzi, ezért mindenki megmondja a másiknak és már el is érkeztünk a veszekedéshez. Tehát: Félelem, Büszkeség, és ebből lesz a rossz reakció…

Hogyan tudom kivédeni ezeket?

Természetesen minden félre értést és rosszat nem lehet kivédeni, hiszen ez a korszak erről szól. De nagyon sokat tehetünk azért, hogy ránk ne legyen hatással.

Változtassunk a szokásainkon és próbáljunk erre inspirálni másokat is.

1. Ne hazudj! Ez az alap. Legyél őszinte magaddal elsősorban először. Nézd meg, hogy boldog vagy-e úgy ahogy élsz. aztán azt, hogy tudsz-e változtatni? Aztán utána már tudsz őszinte lenni másokkal is. Persze a hazugság jó módszernek tűnhet, hogy ne legyen veszekedés, mert néha rosszul reagálnak mások az igazságra, de az a tapasztalatom, hogy amennyit nyerünk egy hazugsággal, hogy elkerüljünk egy balhét, legalább 10-szer akkorát bukunk mikor kiderül az igazság, és akkor már nem csak annak a terhe zuhan ránk, hanem az is, hogy hazudtunk…

2. Légy Józan! Első lépésnek már az is tök jó, ha szert teszünk egy józan látásmódra. Józan látásmódra pedig hogyan másképp tehetnénk szert, minthogy nem iszunk, drogozunk, vagyis semmilyen mesterséges tudatmódosítóval nem ködösítjük el magunkat.

Mert hát ha tiszták vagyunk, akkor is önzőek, büszkék és irigyek vagyunk különböző mértékekben, de ha még mindehhez sikerül el is szállnunk, akkor aztán egy-egy apróságból tényleg képesek vagyunk világháborút kirobbantani. Amiben nem az a szomorú, ha kirobban, hanem az, hogy igazából csak saját magunknak okozunk vele szenvedést.

3. Győzd le a lustaságot! A legtöbb ember retteg az élettől, retteg a Sátántól és attól, hogy az emberek bántani fogják, ezért nagyon sokat akar aludni. Amíg alszom, addig ugye legalább nem bánt senki, hanem el vagyok bújva a jó meleg ágyba a világ elől. Na de előbb vagy utóbb fel kell kelni és mégis csak találkozni kell a világgal, ahol vár ránk a Kali-Yuga, a hazugságok és álszentségek kora. Ezen felül emelkedni pedig komoly munka, mert le kell győznünk saját magunkban a félelmeinket, büszke dölyfösségünket, önzésünket és agressziónkat. Ez pedig munka, tanulás és gyakorlás. Vagyis ébren kell lennünk, találkoznunk kell emberekkel és különböző „éles” szituációkban kell valóban meg is tennünk, hogy nem húzzuk fel magunkat egy egy szituáción, nem vesszük magunkra mások sértéseit stb.

Erről el kell olvasnunk pár könyvet, találkoznunk és hallanunk kell ilyen emberektől, vagy legalábbis olyanoktól akiknek szintén célja, hogy fölé emelkedjenek ezeknek a dolgoknak.

4. Megértés és szeretettel elfogadás. Az első állomás az lesz, hogy ha elkezdjük gyakorolni a fenti két pontot, hogy mikor támadás érkezik a mi egónk felé, akkor nem húzzuk fel magunkat és megpróbálunk kedvesen megértően reagálni a szituációban, főleg akkor ha a másiknak még nincs is igaza. Ez persze nagyon nehéz és sok gyakorlást igényel, de ha meg akarjuk változtatni a kapcsolatainkat oly módon, hogy a korszak hatásai ne legyenek rá befolyással, akkor el kell kezdenünk gyakorolni. Ha képesek vagyunk így tenni, akkor 4 lépcsőn fogunk ismét átmenni:

  1. Először furcsállni fogják,
  2. Aztán kinevetnek bennünket, hogy balekok vagyunk.
  3. Ez után heves ellenállásba fogunk ütközni és a gyülölet különféle hullámaival fognak ránk támadni.
  4. Elfogadás. Legvégül, ha mindvégig megőrizzük a nyugalmunkat, a józan és szeretettel teli látásmódunkat, akkor el fogják fogadni tőlünk amit mondunk. Ide viszont esélyünk sincs eljutni drogokkal, vagy tanulás nélkül.

 

Vagyis meg kell változtatnunk az életünket.

A változás azt jelenti, hogy változtatunk első sorban magunkon. Ott legbelül, ahol a legnehezebb. Először új szokásokat kell felvennünk, olyanokat amik segítenek bennünket elsősorban józanul gondolkodni. Tudom, hogy manapság ha bárkinek bármi gondja van egyből leissza magát, vagy bedrogozik. Mert így egyszerűbbnek tűnik. De igazából nem lesz az és ott legbelül mindenki tudja és érzi. Ezt a döntést azonban meg kell hoznunk bármi áron, különben esélyünk sincs arra, hogy eljussunk az elfogadásig. Sőt nem elég csak meghoznunk a döntést, hanem mindvégig ki is kell tartanunk, mind a 4 lépcsőn át…

Hátrébb kell lépnünk egy lépést az életünktől és el kell kezdenünk szemlélni egy lépéssel távolabbról magunkat a reakcióinkat az érzéseinket. Ha nem tesszük meg akkor továbbra is csak indulatokkal fogunk válaszolni mások indulataira. Mondjuk azokéra akik nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal mert soha senki nem mondta el neki, hogy erőszakra nem lehet erőszakkal válaszolni, hanem csak  elfogadással és szeretettel lehet eljutni bárhová…

(Természetesen vannak olyan szituációk az életben amikor nincs lehetőség megbeszélésre és erőszakot kell alkalmazni, és ezzel a témával sokat foglalkozunk Ninjutsu edzésen, még mielőtt valaki szentimentálisnak gondolná az eszme futtatásomat)

És legvégső esetben le kell cserélnünk az ismerőseinket. A barátok így is meg úgy is cserélődnek és csak az igaziak maradnak meg. Tehát nem olyan rossz dolog, ha mi magunk választjuk meg őket és nem csak olyanok vannak akikkel egy-egy házibuliban ittunk… Érdemes olyan emberek társaságát keresni akik maguk is igyekeznek szebbé és jobbá tenni ezt a világot…

Kivel töltjük az időnket, kik a barátaink, kik a tanácsadóink?

Mert ha ragaszkodásból maradnak csak a régi cimborák, akkor nem fogunk változni. Tehát nem eldobni kell az embereket, hanem mérlegelni, hogy melyikükre érdemes mennyi időt tölteni a fejlődésünk céljából.

Például, ha van egy probléma és azt megbeszéljük a haverunkkal egy kis kokaint felszippantva, akkor abban a pillanatban lehet hogy éppen logikusnak tűnik az az értékrend alapján amiben vagyunk és a javaslata is jónak tűnik. De hacsak ő nem egy Avadhuta (Olyan személy aki bármit megtehet, mert ismeri az élet legvégsőbb célját és mindig annak a fényében beszél) Akkor valószínűleg nem lesz képes nekünk megfelelő segítséget nyújtani.

Néhány más példa:

Párkapcsolati problémákat kivel érdemes megbeszélni?

Egy jó baráttal, akivel együtt szoktunk piázgatni és hasonló problémákkal küzd mint mi, vagy egy olyan személlyel, aki már hosszú ideje él párkapcsolatban, családban és van bőven tapasztalata egy működő, tudatosan működtetett kapcsolatról?

Önvédelmi szituációkat kivel érdemes megbeszélni?

Egy cimbivel akivel a Sárkány közbelép óta együtt megyünk moziba a legújabb akciófilmeket megnézni, utána meg bepiázunk és a filmen fellelkesülve szétverünk pár kukát, vagy egy hiteles önvédelem oktatóval aki esetleg már maga is részt vett pár vérre menő szituációban?

És a példákat sokáig fel tudnám sorolni még, de remélem ezzel a kettővel is sikerült rámutatnom, hogy meg kell válogatnunk azokat az embereket akiknek a véleményére adunk, méghozzá az eredményeik alapján. Természetesen vannak kivételek, mint ahogy minden szabály alól vannak, hiszen a szentek, az olyan nagyszerű személyek akik Istennek adták az életüket és így Isten olyan megvalósítással és tudással ruházta fel őket, hogy képesek bármilyen témában bárkinek segíteni. (Mint a múltkori videó pl Feri Atyával)

És nem kell megijedni, mert bizony, ha mi a boldogság felé vezető utat választjuk, akkor azok a barátaink akik ezt nem értik, szintén a 4 részen keresztül fognak menni a velünk való kapcsolatban, vagyis először csak felhúzzák a szemöldöküket, aztán kinevetnek, majd ellenségesek lesznek és itt a legnehezebb, mert ugye még úgy is tűnhet, hogy kimondjuk, hogy „öri hari”, de ha itt visszalépünk, akkor elbuktunk és újra kell kezdenünk, viszont ha tovább lépünk, akkor idővel ha ezek az emberek igazi barátok, akkor végül el fogják fogadni a döntésünket…

Néhány tipp még amivel fölé tudsz emelkedni a veszekedéseknek, félre értéseknek a teljesség igénye nélkül:

Korai kelés, kevesebb alvás (6-7 óra elég), meditáció (rendszeres), szentírás olvasás, edzés, harcművészet, jóga, hidegvízben fürdés (vagy csak a végén egy gyors hidegzuhany), rendszeresség… stb

Valamint a legvégső tuti megoldás:

Ezt már direkt csak ide a végére írtam, hogy a legkitartóbbak leljék csak meg. Szóval az a helyzet, hogy most mindezt azért olvashattad el idáig, mert most ebben a bűnös korszakban a Kali-Yugában a Sátán korában, ahol lábbal tiporják a tisztességet és az erkölcsöt, az egyéniséget és a legbelső személyiséged, hogy megerőszakold magad minden este egy színpadon ahol azok előtt szerepelsz akikről úgy gondolod hogy fontosak neked, van egy különleges lehetőséged.

Ez a különleges lehetőség a jóslatok szerint az arany kor, aminek a hajnalán élünk. 500 éve kezdődött el, és összesen 10000 éven ár fog tartani. ennek az aranykornak a fényében olvashattad mindezt az információt ebben a bejegyzésben, illetve az összes többiben itt a harciszerzin. Mert én a blog gazdája mikor megértettem a jelentőségét annak amit megtudtam, egyből úgy gondoltam, hogy inygen és bérmentve szeretném az egész világ rendelkezésére bocsájtani. Ezért kezdtem el blogot írni. :)

A dal ami a bejegyzés elején ajánlva van háttér zenének, Isten egy inkarnációjának 8 versből álló jó tanácsa erre a korra. Úgy hívják hogy Siksastakam.

Őt úgy nevezték, hogy Caitanya Maháprabhu, vagy más néven Gauranga Maháprabhu. Ő hozott el egy módszert, amivel bárki bárhol bármikor fölé tud emelkedni ezeknek a problémáknak, meg tud menekülni a hazugságok és félre értések elől, mert kapcsolatba kerül ezen a módszeren keresztül a szívében lakozó Istennel.

Ez egy különleges meditáció, amit bárki, vallásos-vallástalan, hívő-hitetlen, szegény-gazdag, fiú-lány, bárki gyakorolhat és automatikusan működni fog. A meditáció pedig nem más, mint egy mantra meditáció. Egy különleges mantra, melynek az éneklése bárhol bármikor engedélyezett, mindenféle szabályok nélkül.

A módszer pedig csupán annyi, hogy énekelni kell ezt a különleges mantrát:

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

És jöjjön bárki ellenünk, támadjon ránk élőholtak, vagy vámpírok serege, értsünk félre bármit szeretteinktől, vagy szenvedjünk bármennyire saját ostobaságunktól, mindig minden meg oldódik… Persze énekelheted Isten többi nevét is, Jehova, Allah, Buddha, vagy imádkozhatsz a küldötteihez, mint a nagy Mohamedhez, vagy Jézushoz, a lényeg, hogy tegyél erőfeszítést arra, hogy Istennel legyél, ne pedig a saját önző vágyaiddal.

Ahhoz azonban, hogy ezt is ki merjük próbálni, le kell győznünk a saját félelmünket, hogy merjünk hangosan énekelni. Először csak egyedül javaslom, vagy énekeld velem itt:

Most szombaton RathaYatra fesztivál Budapesten!

Találkozunk a szekér mögött, elvileg még én is énekelek egy kicsit, mert Krisnás barátaim megkértek!

Olvasd el milyen élményekkel lettem gazdagabb amikor kimentem eddig:

Ezt mindenképpen:

http://harciszerzi.hu/ratha-yatra_tanc_halalig_es_utana_meg_vissza_fele/

Itt pedig az eddigi élményeket és ajánlásokat találod mindenféle rendszer nélkül:

http://harciszerzi.hu/page/2/?s=ratha+yatra

, , ,

Jégvihar, avagy életem második legdurvább története! (Nepáli Napló4)

Szerettem volna a kézzel lejegyzetelt nepáli élményekből egy teljes naplót kidolgozni, úgy ahogy azt a svéd, vagy az indiai út során tettem, de sajnos ez a projekt nem akar össze jönni. Az első négy napot, eseményt megírtam, és hát a java még csak ezek után kezdődött… Ma pont van időm írni úgy hozta az élet. Ennek nagyon örülök, mert imádom levésni a gondolataimat, abban bízva, hogy valakinek, talán neked segíthetnek a kalandjaim, ha másban nem, hát abban, hogy ne kövesd el ugyan ezeket a hibákat.

Harci szerzi Nepálban a Himalayaban

Szóval az elején érdeklődve teli indultam Nepálba, hogy aztán gyorsan megpróbáljak beolvadni a megérkezés után, majd egyből a sűrűjében találtam magam egyhalottégető kellős közepén, hogy utána megértsem ki is vagyok valójában, és azon a szent helyen ahol Buddha fogát őrzik, miként emlékeztem vissza arra ami és aki előző életemben voltam. (Ugyan azokkal a helyszínekkel amiket egy előző életes utazás során is láttam.)

Bár ezek még csak az első napokban történtek, mint olvashattad őket, elég intenzív nyomot hagytak bennem, hiszen akkor és ott lejegyzeteltem, majd itthon begépelhettem neked ezeket a történeteket benyomásokat, érzéseket. Pedig a java még csak ez után következett. Eredetileg egy könyvet, vagy legalább egy 50 oldalas kis szösszenetet szerettem volna írni a Nepálos élményekből, melyeknek ez az első négy története lett volna és szépen apránként írtam volna meg a többi kis kalandot, de aztán valahogy az élet úgy hozta, hogy nem sikerült ezt az utat teljesen megosztanom, csak itthon vár az íróasztalomon az eredeti kézirat, hogy egy nap majd talán.

 Harciszerzi a és a nepáli csoport 2010

De nem ma. Mert úgy döntöttem, hogy elengedem a dolgot, és feltárok egy történetet az egész útból, ami számomra a legmeghatározóbb élmény volt, azt a kis túrát, ahol megtudhattam, hogy miért is születtem meg ismét ezen a földön és mi a dolgom.

Kérlek ne haragudj, hogy nem írom meg azt, ahogyan a Jeep tetejébe kapaszkodva ralliztam a Himalayaban egy sziklasivatagon át, hogy miként mentettem meg azt a 20-30 shalagramSilát (mágikus kövek, akikre azt mondják, hogy ők maguk Isten különböző formái, akikkel azóta is együtt élek) attól, hogy összetörjék őket a helyiek, hátha aranyat lelnek a közepükben. Vagy miként meneteltünk egyik faluból a másikba egy szent folyó medrében, ahol ezek a különleges kövek megbújnak, hogy az arra érdemesek előtt feltárják magukat, és hogy azt sem írom meg, hogy miként találkoztam Nepál Istennőjével Kumarival, a hét éves Istennővel, aki elzártan él a palotájában, meg azt, hogy Ki is az a Gorakhnátha, a Gurkák, Nepál Legendás Gurka Kommandósainak ősatyja. De ezeket megírás híján, személyesen mesélem majd el talán egyszer amikor el jön az idő. Na meg persze a szent hely is megérne egy misét, ahová egyszerre járnak a Saiviták, Buddhisták, Hinduk, mert mindannyian szent zarándok helynek tartják Muktinath 3.700 m-en van  (Ahol már semmilyen növény nem nő meg, kis hazánk legmagasabb pontja pedig 1.014 m)  van 108 db fa, melyek mindegyikének gyökerénél ered egy-egy forrás, és hogy milyen legendája, története van ezeknek a fáknak. Sőt nem írok, a talán ettől is sokkal izgalmasabb,  ettől a helytől pár száz méterre lévő tó, aminek a közepén ég egy láng, már vagy több ezer éve… (Na meg persze, hogy az hogyan került oda)

Tehát ezeket a történeteket mind-mind átugranám, pedig van tanulság meg megdöbbenés bennük bőven, nem csak nekem, hanem talán te is izgalmasnak találnád őket. Átugrom csak azért, hogy elmondjam neked, mi történt velem akkor amióta azt mondom, hogy már tudom bármi történhet, nincs mitől fénem…

2011.05.13. Jégvihar.

Muktinatha egy szent zarándokhely a Saiviták, a Buddhisták, és a Hinduk számára is. Többféle történet is van, hogy miért, de ezt talán majd egyszer egy tea mellett, hiszen a helynek érezhetően valódi misztikus ereje van. Nem mondanám ezt, ha nem történt volna velem meg az alábbi kis történet.

 Harciszerzi Nepálban edz egy trópusi vihar után

Szóval a kis csapatunk úgy döntött, néhány kivétellel, hogy a 3200 m magasan fekvő településről el jutunk az 5400m-es Thorungla nevű hágóra, ami mindenféle engedély, meg felszerelés nélkül a magunk fajta sima mezei halandóknak is elméletileg könnyedén megközelíthető.

Úgy volt, megbeszélve, hogy hajnali 5 kor indulunk, mert hát ugye mégis csak 2200m-t kellett menni felfelé, és nehogy már ránk esteledjen a hegyen. Nekem egészen eddig a pillanatid semmi bajom nem volt, de ezen a reggelen úgy keltem, hogy taknyom nyálam egybefolyt, és láztól szédelegtem. Mivel mint kísérő voltam jelen, meg mivel nekem volt az egyik legnagyobb pofám, hogy simán felmegyünk, így úgy éreztem nem volna szép a többiekkel szemben (Na meg a büszkeségem sem engedte), hogy legalább ne induljak el az úton felfelé.

Neki is vágott hát a csapat, de már az elején széthúzódott a mezőny, és a fittebbek előre húztak, én meg az idősebbekkel lemaradtam, sőt még az idősebbek mögött is, és egy speciális Reiki (Japán energia gyógyászat) kezelve magam, szó szerint tyúk lépésben araszolgattam felfelé. Alig vártam, hogy mindenki elfáradjon, és elinduljon vissza felé, és akkor nekem sem kell tovább menni. Persze jó társaságom volt, L bácsi, aki amúgy nyugdíjas éveiben jött velünk kirándulni, de a titkos szolgálatnak dolgozott 20 évig, rendszerváltás előtt és után egyaránt. Ő mesélt néhány izgalmas történetet menet közben. (Na meg mikor hazajöttünk, volt neki vagy 4000 képe, és 8 óra videó felvétele, úgy, hogy soha senki nem látott nála fényképező gépet, meg kamerát sem.)

Fel is értünk 4200m magasra, ahol egy kis vendégház volt, ahol egy család élt és várta a megszállni vágyókat. Eddigre már egész jól megszoktam, hogy rosszul vagyok a Reikinek hála, de persze már nagyon vártam, hogy vissza mehessek aludni a kis ágyacskámba, mert mindettől függetlenül locsogott az orrom, és lázam is volt, sőt ahogy leültünk pihenni a többiekkel, elkezdett rázni a hideg is.

Aztán a felkelő nap lassan ránk eresztette sugarait, és fergeteges látvány tárult a szemünk elé, amiben gyönyörködtünk is rendesen. Legnagyobb örömömre, úgy döntöttek a többiek, hogy vissza fordulnak és így én is azt éreztem, hogy teljesítettem a maximumot amit ebben az állapotban ki érdemes hozni magamból, és vissza térnék velük én is. Főleg, hogy eddigre felért utánunk az a fele is a csapatnak akik nem értek oda reggel 5-re az indulásra, és így velük csodáltuk tovább a tájat és beszéltük meg, hogy ennyi bőven elég volt ebből mára.

Reggel 8-ig nem sütött be a szurdokba a nap a két oldalon emelkedő magas hegyek miatt, de egy fél óra alatt szépen felmelegedtem én is. Persze ettől még nem éreztem túl rózsásan magam, de most már legalább tudom, hogy csak front érzékeny vagyok. Mert a következő pillanatban el kezdett szakadni a hó… Először meglepődve, nevetgélve fogadtuk a pihéket, aztán ahogy egyre komolyabban kezdett esni, lett nyilvánvaló számunkra, hogy előbb jött a monszun, mert ebben az évszakban ennek nem szabadna így lennie, és jó lenne minél gyorsabban lehúzni a hegyről.

Mivel páran előre mentek, GauraNáráyana azt mondta, hogy menjünk csak vissza, ő meg majd megvárja őket, hogy mindenki biztonságosan leérjen biztosan. Én meg mondtam, hogy fantasztikus ötlet, megvárom vele őket. (Mert még kész voltam és ücsörögtem volna kicsit.) Erre mondta, hogy akkor ő lekíséri a csapatot, és én várjam meg a többieket.

Szép lassan el is tűnt mindenki, én meg ücsörögtem 4200m magasan a hóesésben, ami kezdett egyre nem viccesebb lenni, és a rosszullétbe kezdett bele ékelődni az is, hogy fázni kezdek. Szerencsére valamiféle előrelátásból fakadóan, amit mások csak nemes egyszerűséggel paranoiának neveznek, volt nálam még plusz pulóver, meg nadrág, meg kendő, úgyhogy mindent felcsavartam magamra amit csak a táskámba találtam, és hogy ne fázzak tovább, úgy döntöttem, hogy elindulok a többiek elé. 4 ember volt fent a csapatból, abből 1 volt az aki azért jött el, mert meghívtam, és ismertem a szüleit is.

Aztán ahogy egyre csak bandukoltam felfelé, persze még mindig csak tyúklépésben, találkoztam jó néhány csapttal, akiket kísértek lefele a serpáik, és minden áron próbáltak engem is meggyőzni, hogy ne felfelé menjek, mert bazi nagy vihar van. Én meg csak mondtam neki, hogy 4 embert keresek, és amíg meg nem találom őket, addig bizony le nem jövök. Ahogy így haladtam felfelé és ahogy egyre ritkábban találkoztam ilyen kis csapatokkal, akik a hágó túl oldaláról érkeztek és próbáltak levinni magukkal kezdett el tudatosodni bennem, hogy hol is vagyok és mit is csinálok.

Aztán egyszer csak el állt a hó, és megint kisütött a nap. Én meg ennek örömére úgy döntöttem, hogy akkor már megyek tovább és megtalálom a többieket. Mert egyébként ez egy sok ezer éves só karaván útvonal, ahol régóta mennek át a kereskedők, de régen, és állítólag még ma is, vannak hegyi rablók, akik az errefelé kódorgó turistákat rabolgatják kifelé, hiszen a Himalaya bazi nagy, és aki egy kicsit letér az útvonalról, az többet nem jön vissza, a hulláját meg nem nagyon fogja keresni senki, meg megtalálni sem nagyon. Még jött pár csapat a túloldalról, akiket kérdeztem a társaimról, és ők mondták, hogy igen látták őket felfelé menni.

Az új cél, hogy van kikért felmenni, megtöltött némileg energiával, és bár továbbra is „Reikiztem”, sokkal gyorsabban tudtam haladni felfelé. Persze 50 lépésenként így is meg kellett állnom, mert hát mégis csak 4600 körül lehettem, amiből ha kivonom a 3200-at ahonnét indultam, akkor megkapom, hogy 1400, amiben a 400m-es megengedett napi magasságszint váltás meg van 3,5-ször. (Azt mondják, hogy 400m-enként el kell tölteni egy napot abban a magasságban, hogy a szervezet hozzá szokjon a nyomás különbséghez.)

Aztán egyszer csak megint beborult, és el kezdett esni a hó. Még kicsit mentem tovább, de aztán leültem a kimerültségtől egy sziklára, és legnagyobb örömömre, megpillantottam egy 4 tagó csapatot, akik a szembelévő sziklán ereszkedtek lefelé éppen, és pont olyan színű kabátokban voltak, mint akiket kerestem. Ennek úgy megörültem, hogy itt ültemben el kezdtem sírni örömömben, hogy milyen jó, hogy nem kell itt meghalnom ezen a kőkupacon, és meg vannak a többiek is. Még sosem sírtam örömömben, így érdeklődve vizsgáltam az érzést, és a forró könnyeket amik az örömtől hullanak a szemből. (A bánattól hideg könnyek jönnek…)

Aztán ahogy közelebb értek, én meg arra ébredtem hirtelen, hogy ott vannak, akkor vettem csak észre, hogy megcsaltak az érzékeim, mert ezek bizony Franciák voltak, nem az én Magyar barátaim.

ebből arra engedtem következtetni, hogy akkor még Isten tartogat nekem tanításokat a hegyen és tovább indultam felfelé.

Aztán egy órát totyogtam felfelé, amikor egyszer csak szembe jöttek velem az egyik fiú, meg lány, akiket kerestem a négyből. Bár V, aki amúgy egy bírónő, és G aki amúgy egy rettenetesen nagy vállalat pénzügyi igazgatója, látták rajtam, hogy nem vagyok csúcs formában, megegyeztünk, hogy valakinek csak fel kell menni a többiekért, mert hát mégis csak egy csapat vagyunk. Adtak szőlőcukrot, vizet, meg egy fejlámpát. Megígértették velem, hogy délután 2-kor legkésőbb elindulok lefelé, nehogy rám esteledjen a hegyen, mert az kicsit sem lenne vicces, de végül sikerült velük megalkudnom egy 3-as visszavonulóban.

Így folytattam az utamat, ahol egyre jobban lehangolt a tudat, hogy a világ legmagasabb hegységében vagyok egyedül, lassan 5000m magasan, szakad a hó egyre durvábban, és órák óta nem találkoztam senkivel. Szerencsémre mindig sikerült megtalálnom a következő útjelző póznát, de az egyedüllét és a csend, meg a tudat, hogy ezen a dombon évente elég sokan meghalnak, nem engedte, hogy örüljek.

Aztán 5000m magasságban jártam kb amikor azt vettem észre, hogy nem látok semmit, és egy durván sűrű viharfelhő kellős közepén vagyok, amiből a jég szokott esni odahaza. Persze a 700m max magasságú kis hazámban ez a felhő, csak egy viharfelhő lett volna, de ez itt volt körülöttem, olyan sűrűséggel, hogy ha kinyújtottam a kezem, nem láttam az ujjaimat. Amitől igazán különleges volt a helyzet, az a jégvihar ami körülöttem a felhőben tombolt. Tépte a ruhám valami szél, ami nem tudom honnan fújt, talán nem is az volt, meg verte a fejem, a borsó nagyságú jégzuhé.

Nem nagyon volt időm azon agyalni, hogy na most aztán benne vagyok a cuccban, hogy akkor ez itt a Himalaya ahol minden évben meg hal pár száz, ha nem több ember, hanem minden idegszálamra és addig összegyűjtött tudásomra szükségem volt, hogy talpon maradjak és ne szakadjak le valamelyik ösvény szélén egy szakadékba. Eszembe jutott az összes mesterem, kezdve öregapámmal, aki kb 6 évesen tanított, hogyan kell járni a kertben a frissen locsolt ágyások között, Csababá, aki kitartásra és becsületességre nevelt, Gyuri sensei, aki járni tanított, meg minden más Ninjutsu oktató, akik elég magas szintre jutottak ahhoz, hogy technikákon kívül a sima hétköznapi járásról is el tudjak beszélgetni velük. Eszembe jutott Davor Sensei, aki a legutóbbi szemináriumon arról beszélt, hogy ha kíváncsi vagy arra, hogy mit tudsz, akkor eddze a természetben, mert a természetnél jobb tanító nincs. Meg egy másik történet is, amikor Dean Sensei mesélte, hogy a háborúban aknára lépett, és hogy legurulta, de elvesztette a lábát, és hogy miként kúszott vissza a táborukba.

Szóval arra gondoltam, hogy ez elég kemény vihar, és helyzet, de ha én ezt gondolom erről, akkor mi lehet azzal a lánnyal meg fiúval akiket keresek. Mert hogy ők nem edzettek ennyit, és nem voltak ott a szemináriumokon sem, szóval minden bizonnyal nekik sokkal ijesztőbb a helyzet, mint ahogyan az elmém arról próbálja meggyőzni az intelligenciámat.

Ekkor elkezdett remegni az összes végtagom, ami cseppet sem volt kedvező előjel, főleg mert kezdtem szépen lassan elveszíteni az uralmat a testem felett. Épp egy szakadék szélén álltam, így csak egy dologra kellett összpontosítanom, hogy amikor elkezdek dőlni, mert nem bírom tartani magam a lábammal az oxigén hiánytól, akkor ne lefelé, hanem a befelé, a hegyfal felé dőljek… Ezt sikerült is kivitelezni, és ahogy elzuhantam, ismét a koncentrált teljes tüdős jógalégzéshez folyamodtam segítségül, hogy a ritka viharverte levegőből minél több oxigént tudjak juttatni a megfeszülő izmaimba, amik épp feladták a szolgálatot.

Ahogy lassan elmúlt a remegés, megint sírógörcsöt kaptam. Most azért, mert nem akartam akkor és ott meghalni azon a kietlen helyen. Azért imádkoztam, hogy nem baj, ha meghalok, de legalább ne itt, és így, teljesen értelmetlenül. Mert ha én egy átedzett élettel így küzdök, akkor mi lehet azokkal akiket keresek vajon…

Aztán elmúlt és arra ébredtem, hogy indulhatok tovább. Persze a jégvihar tombolt tovább, és én meg egyre durvábbnak éreztem a dolgot, de már nem aggódtam azért, hogy meghalok.

Mentem tovább, és 5200m –en, ahol egyre nagyobb jégdarabok kopogtak a fejemen, úgy, hogy egy vízhatlan hegyi kabát kapucnija, egy sapka, és egy gamsából kötött turbán is volt a fejemen. Aztán egyszer csak egy fennsíkra értem. egy hatalmas kőfennsíkra, ahol minden tele volt kőkupacokkal.

Továbbra sem láttam messzebb 1 m-nél, de szerencsére jött egy nagyszéllökés, és a sötét, folytogató felhőt mintha felhígította volna. Aztán jött még néhány ilyen széllökés, meg valami fény is szűrődött, amire azt gondoltam, hogy a napfény próbál beszúrni a hömpölygő viharba. egyszer csak néhány alakot vettem észre. Ahogy tudatosult bennem, hogy az egyik ilyen alak kővel éppen agyon dobálja a másik kettőt, egy világ robbant fel bennem. Hála a karavánútvonalon működő banditás történetnek, gyorsan össze állt a kép, hogy itt most a barátaimat gyilkolják halomra sziklákkal, és rabolják ki őket, hogy aztán a hulláikat ledobálják valamelyik szakadékba, hogy soha többet ne akadjon senki a nyomukra.

 2. rész

Ordítva kezdtem rohanni az alak felé, de a hatalmas felhő, és magas páratartalom nem engedte a hangomat hangosan kijutni a számból. Így ledobáltam a hátizsákom, meg a narancssárga dzsekimet az egyik útjelző pózna mellé. Jobbnak tűnt az alatta lévő barna „terepszínű kapucnis pulcsi”, meg elő kaptam a Kathmanduban szerzett Kukrit, és azzal indultam vadászni és megkeresni a barátaimat. Az volt az érdekes, hogy a szervezetem egy pillanat alatt váltott át „elfogó vadász” üzemmódba, úgy, hogy semmi nyoma nem volt semmiféle rosszullétnek innentől. sőt… Lopakodó, kúszó futással kommandóztam a sziklák között, a szakadó jégben.

Persze akkor ez egy kicsit sem érdekelt, mert kerestem a gyilkosokat, meg a barátaimat. Negyed óra aktív átfésülés után, amikor nem találtam semmit és senkit.

Aztán mivel megígértem, hogy háromkor elindulok lefele a hegyről, felöltöztem, és elindultam. Út közben elkapott még pár sírógörcs. Hol azért, mert nem találtam meg a többieket, hol azért, mert nem akartam itt fent meghalni, hol meg csak úgy szórakozásból. Igazából olyan állapotba kerültem, hogy képes voltam bármiért sírni. Nagyon élveztem a helyzetet, mert már évek óta nem tudtam sírni, és jól kibőgtem magam lefele jövet. Hóviharban sírni bármiért, az valami fantasztikus érzés…

Na de a felhő  nem nézte jó szemmel, és még egy fokozattal durvábba váltott, és most más olyan csúszós kis jéggolyókat kezdett el bombázni nekem, amiktől egyre síkosabb lett, az amúgy  is felázott talaj… Nekem nem volt kedvem semmi máshoz, mint csak legszívesebben leültem volna egy kőre, és zokogtam volna pár napon át, de kijózanított az egyre erősödő szél.

Így gondoltam, most már úgy is mindegy, és meghúztam a felszerelésemet a hátamon, becipzáraztam minden zsebet és felidéztem azt a futási módszert, amit a Sherpától láttam itt Nepálban, ahogyan ők futnak a sziklákon. És elkezdtem futni lefele. kb 10 perc volt, mire teljes biztonsággal ráéreztem a technikára, és már érezni kezdtem a köveket is, hogy melyikre lehet, meg melyikre nem, és azt is hogyan lépni.

Ezzel a technikával azt az utat, amit hajnali 5-től délután 3-ig, 10 óra alatt tettem meg, körülbelül egy óra leforgása alatt leszaladtam.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert ugye az egy óra futás lefelé is izgalmakkal teli volt. Mert hát fél óra alatt már úgy tudtam futni, hogy a tájat néztem, és élveztem ahogy kifutottam a hatalmas vihar felhőből ami közben el is mozdult egy kicsit, és így a vissza fele utamon már nem volt vihar ott ahol feljöttem. Hanem valami csodavilágban találtam magam, mert a lenyugodni készülő nap, pont besütött a felő és a hegy közé, amin olvadoztak az apró jég golyók, és ettől fantasztikusan csillogott minden és olyan volt mintha valami mesebeli tájba érkeznék, mert ugye felfelé csak a sziklákat láttam, de lefelé már lehetett látni a távolban a zöldellő apró völgyeket.

Persze a körülményekhez képest bevésődött  a pillanat, de csak nem tudtam túl tenni magam, hogy meghaltak azok akiket kerestem.

Aztán a következő pillanatban észrevettem, hogy öszvér háton vágtat utánam 2-3 Nepáli fickó, meg két dagadt turista lány velük, cowboy kalapban. Persze semmi perc alatt összeraktam a képet, hogy biztos ők ölték meg a barátaimat, és most azért vágtáznak lefelé utánam, mert rá jöttek, hogy láttam őket és most engem is el akarnak tűntetni, hogy ne legyen szemtanú. Bár teljesen rendbe jöttem a Reikinek, meg a hirtelen adrenalin sokknak hála, kicsit sem éreztem úgy, hogy meg kéne küzdenem velük. Inkább elkezdtem eszeveszett tempóban rohanni lefelé a hegyről. Mondhatni az életemért futottam.

Szerencsére nem tudtak utol érni, bár a távolságunk egyre inkább csökkent. Folyamatosan imádkoztam, hogy csak ezt éljem túl, ha már ennyi mindenen túl vagyok és a nap is kisütött, had legyen valami jó vége a dolognak. De egyre csak közeledtek felém ahogy mindannyian rohantunk lefele a hegyről.

Aztán egyszer csak a nevemet kiáltotta egy ismerős hang. Kisora-Kisora, hol vannak a többiek? Én meg nagyon megörültem, mert „apa” GauraNarayana-t láttam meg vagy 100m-rel lejjebb. Vissza kiabáltam, hogy nem tudom. Aztán leértem és elújságoltam, hogy mi történt velem. Gaura meg kedves mosolyával és kizökkenthetetlen kedvességével megnyugtatott, hogy nincs semmi baj. Mondtam neki, hogy remélem, de ha mégis van, akkor azok a fickók azok, akik lefelé vágtatnak utánam a hegyről. Erre ő felkiáltott nekik, hogy nem látták-e a piros, meg a kék dzsekis magyarokat odafent. Aztán ők meg azt mondták, hogy de látták, felértek az 5400-on lévő Torungla hágóhoz, és az ottani menedék házhoz. Aztán tovább vágtattak.

Persze az én parám, meg hogy mit mondtak az öszvéresek egyáltalán nem nyugtattak meg bennünket, de legalább már nem aggódtam, hogy mi lenne, ha ölre kéne menni ezekkel az emberekkel, mert Gaura jó nagydarab ember, meg Jiujitsuzott, meg úgy ismerkedtem meg vele, hogy egy Zen Sihatsu tanfolyamon azzal indított, hogy elmondta miért nem tanítottak Japánban senkit bal kézzel kardot forgatni… Szóval az volt a fejemben, hogy ketten csak le tudnánk rendezni őket, ha esetleg mégis elhallgattatni akarnának, mert azt hiszik láttam bármit is abból ami történt.

De végül csak elvágtattak mellettünk, mert ők is a vihar elől menekültek. Persze ez addig még nem volt biztos, úgyhogy aggódtunk egy sort, meg számításba vettük a legrosszabb lehetőségeket is. Vagy egy órát vártunk és a legrosszabb verziókat amik eszünkbe jutottak nem is írom le ide, de apával aztán fel lehet készülni sok mindenre az biztos.

Egyébként levitte a hegyről a csoportot, és utána vissza fel jött 4500-ig egyedül, hogy akkor minket is megkeressen, és akkor találkoztunk. Nekem ez olyan sokat jelentett, hogy azóta sem tudtam neki igazából megköszönni talán.

Aztán egyszer csak meg pillantottunk egy kék meg egy piros kabátot.

Örömünkben kiabálni meg integetni kezdtünk, hogy jól látunk-e és rendkívül nagy kő esett le a szívünkről amikor kiderült, hogy a két általam halottnak vélt csoporttag érkezik lefelé.

Amikor lejöttek, akkor ők elmondták, hogy volt egy kis hó esés, de igazából ők semmit sem tapasztaltak abból amit én átéltem, hanem az első havazás után, végig verőfényes napsütésben sétáltak felfelé. Persze kaptak egy kis dorgálást, hogy miért nem fordultak vissza amikor el kezdett havazni, hiszen ez itt nem a Kékestető turista vonala, ahová bármilyen körülmények között felszalad az ember, hanem a Himalaya…

De végül egy gyönyörű naplementében sétáltunk vissza lefele a hegyről, ahol eddigi életem második legnagyobb leckéjét és legdurvább tanítását kaptam.

Arról pedig, hogy milyen jó emberekkel utaztunk, és mekkora hatalmas nagy csapat volt ott milyen nagyszerű és különleges tagokkal akik milyen nagyon megkedvelték egymást az úton, úgy sikerült meggyőződnöm, hogy 3400-on szembe jött velünk a csoport idősebb férfi tagjaiból álló csapat, akik rendkívül elszántan és minden rosszra felkészülve vágtak volna neki gondolkodás nélkül az éjszakai Himalayanak, hogy megtalálják az elveszetteket, köztük engem is, mert ugyen engem is 4200-on a vihar kitörésekor láttak utoljára.

Szóval minden tiszteletem és hódolatom a hatalmas hegynek, és a csapatnak, akikkel együtt utazhattam 2010-ben az országba, amit soha nem tudtak gyarmatosítani…

A többi történet is rendkívül tanulságos és izgalmas, amiket az elején említettem, talán egyszer majd leíródnak azok is, és elnézést kérek mindenkitől, hogy ezt a történetet is félbe kellett hagynom, de párom kész lett a vacsorával és egyszerűen nem írhattam tovább, hiszen akkora szeretettel és odaadással készült.

Ezen az úton sikerült megtapasztalnom, hogy a szent névnek milyen ereje van, hiszen a Reiki kezelés során mindenki az általa ismert és elfogadott legmagasabb rendűhöz fohászkodik, így az én Reiki kezelésem folyamatos mantrázásból áll. Szemernyi kétségem sincs, hogy ez a mantra és különleges ereje mentett meg. Hiszen ma már tudom, hogy az összes létező és feljegyzett „Hegyi betegséget” megkaptam, ráadásul mindegyiket volt szerencsém megtapasztalni legalább kétszer, egy nap alatt. Ájulás, elalvás, láz, elgyengülés, síró görcs, hallucináció. Ezekbe sokszor szoktak belehalni emberek. Nekem volt szerencsém megtapasztalni és áttanulmányozni őket, főleg miután vissza érkeztem. Tudom, hogy ha nem koncentráltam volna ezen az úton minden pillanatban Istenre, akkor most nem olvashattad volna el ezt a bejegyzést.

Csak azt az egyet tudom biztosra, hogy bár én mentem fel a hegyre és én is jöttem le onnan, de rengeteg minden megváltozott bennem ettől a kalandtól. Mondhatni akkor és ott teljesen világossá vált számomra, hogy ki is vagyok és mit is kell tennem ebben a világban.

, , , , ,

Miért olyan kusza az időjárás mostanában, avagy hogyan süttessük ki a napot?

A nap forrón sütötte az aszfaltot. Sugarai onnan pattantak vissza a városba a házak közé. Persze közben átalakultak forrósággá, mert az aszfaltnak sötét színe van, ami forrósággá alakítja ezt az energiát. Na persze voltak olyan gazdagabb részei a városnak, ahol világos színű burkolattal vonták be a már a járdákat, de ez nem feltétlenül segített sokat a hirtelen érkező forróság hullámra.

Miért olyan kusza az időjárás mostanában, avagy hogyan süttessük ki a napot?

Hirtelen érkezett, mert előtte még tél volt, aztán árvíz, majd kánikula, aztán hirtelen tavasz, hogy majd megint nyár lehessen. Az embereket is összeborzolta rendesen. egy kicsit azok is megzavarodtak, akik eddig törekedtek az egyensúlyra, akik meg zavarodottak voltak, még zavarodottabbak lettek.

A kiszámíthatatlan szeszélyesnek nevezett időjárás, persze nem volt váratlan. Sőt egyre szeszélyesebb lesz ahogy az idők telnek és múlnak. És nem azért amiért az emberek, vagy az embereket akaratukon kívül manipuláló tudósok gondolják. Globális felmelegedés, környezetszennyezés, meg mindenféle okosnak gondolt elképzelés látott már napvilágot, hogy miért fogjuk elpusztítani a földet, és hogyan lehetne megakadályozni ezt. Na meg persze lehet rá pénzeket adományokat gyűjteni, hogy vigyünk hűtőszekrényeket az északi sarkara, és gyártsunk ott helyben jégkockákat, amiket aztán visszadobálhatunk a tengerbe. Vagy hasonló hatalmas ötletekkel próbáljunk meg valami mást csinálni.

De a helyzet az, hogy semmi nem fog működni. Mert a hőség és összevissza időjárás, nem egy csapás, hanem egy következmény. A teremtett világban minden ok-okozati összefüggésben áll egymással. Ha sok zsírosat eszünk, akkor például dagadtak leszünk. Ha mindenkivel gonoszan bánunk, akkor senki nem fog szeretni bennünket és magányosak leszünk, de legalábbis egyre magányosabbak. Ha épp az ellenkezőjét tesszük, akkor pedig épp az ellenkezője fog történni.

Az időjárás viszont egy kicsit keményebb dió. Mert ha erkölcsösen élünk, akkor rendben lesz az idő is. Ha nem élünk erkölcsösen, akkor nem olyan idő lesz amilyet mostanában kapunk. Na persze lehet lázadni ez ellen, meg magyarázni, hogy hülyeség, meg minden mással próbálkozni, de ugyan úgy, ahogy egy jó cuppogós zsíros étel a saját testünkre rakódik le, ugyan úgy van gondolkodás módunk és életvitelünk hatással a világra körülöttünk.

A kajálós dologgal szerintem nem vitatkozik senki nagyon, hiszen ebben majdnem mindenkinek van tapasztalata. Meg egyértelmű is. Viszont ez a belső világunkra hat. Úgy is mondhatnám, hogy a mikro kozmoszunkra, ami egyszerűen kifejezve a testünk tulajdon képpen. Ahogy bánunk vele, ahogy használjuk, úgy fogjuk benne érezni magunkat benne.

Az élet vitelünkkel, tetteinkkel, viszont nem a saját belső világunkra hatunk, hanem a körülöttünk lévő makro kozmoszra. Míg egy cuppogós zsíros szendvics csak a bennünk lévő dolgokat változtatja meg, hiszen mi élvezzük, addig a tetteink szavaink, kifelé lőtt gondolataink a körülöttünk lévő világot befolyásolják. De hát igazságtalan is lenne, ha nekem kéne meghíznom azért, mert valaki sokat zabál nem?

“Gondolat hullámaink tetteink, amiket látnak és éreznek mások, olyan hatással vannak a körülöttünk lévő világra, aminek a következménye például az efféle időjárás. “

Te is biztos érezted már úgy magad, hogy bementél valahová, és az ott lévő boldog vagy boldogtalan emberek hangulata átragadt rád is. Mert megtöltötte a szobát, és te magadba lélegezted, teljesen magadba érezted az ő hangulatukat. És mivel nem vagy akkora személyiség, vagy mert úgy gondoltad, hogy jó így, ezért te nem megváltoztattad ezt a vibrációt ott a levegőben, hanem magadévá tetted, és néhány perc elteltével erősítetted. Persze az is lehet, hogy nem tudtál vele azonosulni, és megváltoztatni sem tudtad, és ezért inkább kimenekültél az „Ufók” közül.

Gondolataink, tetteink, mások felé táplált érzéseink, belül dúló harcaink pedig ahogyan látszanak rajtunk a minket kívülről szemlélőknek, ugyan úgy hatással vannak a körülöttünk lévő világra is. Minél több boldogabb és kiegyensúlyozottabb ember él egy területen, azon a területen annál kedvezőbb lesz az időjárás is.

A szüleim mesélték, hogy régen még volt ilyen, hogy a tavasz első napja, meg a tél, meg a nyár, meg a minden. Vagyis minden óramű pontossággal működött, még ha a szeszélyes időjárásról is volt szó. A népek is megfigyelték, hogy a fagyos szentek, Szervác, Pongrác, Bonifác, csibészek, meg hogy, Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak meleget. De azokban az időkben még nem voltak koedukáltak az iskolák, nem volt olyan elterjedt divat drogozni, meg össze vissza nemi életet élni mindennel és mindenkivel. Aztán ahogy szépen be jött a kulturális forradalom, vagyis az emberek elengedték a boldogság szabályozó elveit, úgy borult fel szépen az időjárás is.

Nem, nem azért, mert Isten gonosz, és azt akarja, hogy ha nem játszunk az ő szabályai szerint akkor rohadjunk meg, Ő küldi a jégesőt, árvizet, földrengést (és hamarosan a sáskákat is talán.) Hanem egészen egyszerűen azért, mert úgy rakta össze a világot, hogy minden vágyunk teljesülhessen benne. Tehát bármit megtehetünk ma már tulajdon képpen. Még van egy két ölésre vonatkozó törvény, de az is csak ideig óráig lesz érvényben, amíg ki nem tör valami háború, vagy lázadás, vagy válság, vagy össze nem omlik a rendszer, mert akkor meg majd ugye az „erős kutya…” –elv fog érvényesülni.

Belső Vihar= szorongás, depresszió, stressz

De ne szaladjunk ennyire előre, egyenlőre maradjunk az időjárásnál, és a gondolat világunknál. Szerintem Neked is nyilvánvaló, ha már néhányszor figyelted a kis gondolataidat és érzéseidet (Ezt hívják úgy, hogy a tudatos meditáció első lépése.), hogy néha annak hatására amilyen tetteket elkövetünk, vagy amilyen emberekkel amilyen életkörülménybe lépünk, néha belső viharok tombolnak bennünk. Persze az okosak ezt a vihart elnevezték már sokféle képpen, mint például: szorongás, depresszió, stressz. Na és ugyan ezek az okosak akik elnevezték ezeket a dolgokat, ők úgy gondolják, hogy ezek tulajdon képpen csak különféle vegyi anyagoknak a keveredései a szervezetünkben. Ráadásul, ezen az elven is próbálják meg kezelni ezeket a dolgokat. Vagyis ha be veszel valami kemikáliát, akkor el fog múlni.

De ne bántsuk az okosakat, hiszen mi magunk is ezt gondoljuk, mert ha bár nem megyünk orvoshoz, hogy megállapíthassa, hogy ezek közül szenvedünk valamiben, azt gondoljuk, hogy némi vegyszer hatására elmúlhatnak ezek a dolgok bennünk. Ezért üzemelnek a kocsmák, és ezért születnek igazából a kábító szerek. Mert akkor el tudod felejteni ezeket a dolgokat. Ahelyett, hogy megpróbálnánk érteni és oldani ezeket az élet helyzeteket, gyakran fordulunk valami segéd eszközhöz, mert azt gondoljuk, hogy jobb lesz.

De nem lesz jobb, sőt. Elmúlik a hatás, és újra ugyan ott vagyunk. Na és minél több emberben tombolnak ezek a dolgok, az annál jobban befolyásolja a köztük élő esetleg normális embereket, és ez a kollektív emberekből áradó vibráció, pedig megnyilvánul fölöttük az égen, mert Isten azt mondja, hogy jó, hát ha ilyen sokan szeretnétek így érezni magatokat, és nem túl lenni rajta, akkor én adok hozzá megfelelő háttér zenét, meg fényeket, körülményeket.

Ezek a körülmények természetesen ebbe az irányba befolyásolják azokat az embereket is, akik szeretnének kiegyensúlyozott békés életet élni, és ezért vagy elmenekülnek, vagy írnak egy ilyen segítő szándékú cikket, vagy maguk is depressziósak lesznek…

Az Ősi Védikus Jóga szentírások természetesen írnak is erről a jelenségről. A Védák szerint, ha valahol az emberek nem követik a Dharmájukat (Nem az életfeladatukat végzik), ott nincs rendben az időjárás. A Védák pontosan leírják, hogy mikor melyik napokon lenne az évszak váltás, meg minden mást is. A legkönnyebb és egyszerűbb módja annak, hogy ellenőrizzük azt, hogy mennyire kiegyensúlyozott emberek élnek azon a környéken is ahol mi, az az hogy milyen az időjárás. Például az eső normális esetben csak este esik, és akkor is szépen finoman, nem hurrikán és tornádó formájában.

Néha persze vannak olyan esetek is, amikor egyetlen ember képes olyan pusztító természeti csapásokat elő idézni a puszta érzéseivel, gondolataival, gyűlöletével, mint például hurrikán, tornádó, jégeső, de manapság ez nagyon ritka szerencsére (meg mindig is az volt.). Viszont ha mi magunk nem vagyunk hajlandóak magunk megváltoztatni az érzéseinket, akkor a kollektív tudatnak köszönhetően könnyen csinálunk együtt olyan időjárást, mint amilyen mostanában van.

Persze lehet azt mondani, hogy ez nem így van, de ettől még így lesz… A Védikus Jóga szentírások például ezért jelölik meg a lelki gyakorlatok, meditációk idejének az ősi idők óta a hajnalt. Nem azért, hogy szívassák azokat akik szeretnének sokáig aludni, hanem egészen egyszerűen azért, mert a sok frusztrált, élvező, tomboló, bulizó ember hajnalra általában elpilled, és álomba zuhan. Amikor valaki álmodik, alszik, akkor általában a belső világában jár, így nincs hatással olyan nagy mértékben a zakkant elméje, mint mondjuk nappal, vagy az esti órákban.

De ha szeretnénk saját magunkat vagy elménket lecsillapítani, mert mondjuk nem sikerül meditációval, nincs az a tomboló elme, amit nem lehet megnyugtatni egy kiadós hideg zuhannyal. Ezt a módszert egyébként alkalmazták régen, és talán még most is orvosilag is, vagy hisztiző gyerekeknél, de saját magunkon sem rossz módszer. Ha nem szeretjük a hideg vizet, akkor csináljunk váltó zuhanyt, egyszer hideg, egyszer meleg, és amikor hozzá szoktunk a cucchoz, akkor álljunk a hideg alatt kicsit tovább, és azzal fejezzük be a tudatmódosítást. Az eredmény azonnal is garantáltan hatásos.

Na meg persze pozitív hozzá állás és az, hogy sose felejtsük el, a felhők felett mindig süt a nap, meg azt, hogy minden vihar véget ér egyszer…

Egyébként eszembe jutott, hogy csinálnék egy személyiség kiegyensúlyozós, és és önhivatás megtaláló meditációs tanfolyamot. Csak az a kérdés, hogy érdekelnének-e mondjuk téged a módszereim, amiket használok a magam életében? Ha igen, akkor egy hozzá szólással jelezd, hogy igen, érdekelne a harciszerzi meditációs tanfolyama, és akkor keresünk egy jó időpontot.

, , , , , , , ,

Légy önmagad, mert más nem lehetsz!

 

Elég izgalmasan alakul a nyár a harciszerzi háza táján.

"Akkor leszel csak boldog, ha a saját életed éled. Akkor éled a saját életed, ha szereted magad, szereted amit csinálsz, és szereted ahogy csinálod." harciszerzi.hu

“Akkor leszel csak boldog, ha a saját életed éled. Akkor éled a saját életed, ha szereted magad, szereted amit csinálsz, és szereted ahogy csinálod.” harciszerzi.hu

2005 óta írom ezt a blogot, illetve most az utóbbi időben nem sikerült annyi időt szakítanom rá, amennyit szerettem volna, és rengeteg bejegyzés nem született meg. Ennek természetesen több oka is van, melyek nem mentségek, csupán tények. Mivel több weblapot is szerkesztek, így azok is rengeteg időt elvesznek, valamint a fb térnyerésével, a rövidebb dolgokat történéseket az életemből már ott osztom meg. Ide csak a magvasabb, hosszabb publikációkat teszem, amikre mostanság nem volt időm.

De jövő héttől terveim szerint újra belendül a harciszerzi.hu és újult erővel állhatok neki végre a saját dolgaimnak ahelyett, hogy másokért kelljen aggódnom.

Ehhez persze el kellett végeznem néhány hosszabb önismereti és saját élet meditációt, de megért, és úgy érzem, hogy így, hogy hamarosan 33 leszek, egy hosszabb, 10 éves korszakot zárhatok le az életemben.

Na de mire sikerült rá jönnöm?

Az utóbbi években életemben mindig olyan emberekkel hozott össze a sors akik valahogy úgy álltak a dolgokhoz, hogy szerencsés vagyok, hogy velük lehetek (Tisztelet természetesen a kivételnek.). Na persze tényleg szerencsés is voltam, de a tegnapi nappal megelégeltem a dolgot, és csak olyan emberekkel ismerősökkel, üzlettársakkal vagyok hajlandó bármit is kezdeni, akikkel a kölcsönös, maximális tiszteleten túl képesek vagyunk egyenlő felekként tekinteni egymásra, minden tekintetben.

Ez amúgy még gyerekkoromból egy amolyan „Mormon” betegség. Amit nem neveznék betegségnek, csak azok az emberek között akik megpróbálnak ledominálni az élet bármely területén másokat. Mert a Mormonoknál úgy működik ez a dolog, hogy mindenki tisztel mindenkit, és semmiféle különleges meghunyászkodásra nincs szükség az egyház vezetői és a sima „mezei” egyháztagok között. Egy misszionárius úgy fogalmazta ezt meg nekem annak idején, hogy igazából ha úgy hozza az élet, oda mehetek a Prófétához (Nagy vezér) is és kezet foghatok vele. És ugyan ez a gyülivezik, meg egyéb titulusok között is. Nincs borulgatás, alázatoskodás, ájtatos képmutogatás, hanem egyszerű emberekként viselkedik és törődik mindenki a másikkal.

Éppen ebből kifolyólag elég nehéz volt beaplikálnom életembe a Hindu kultúrában a borulunk mindig mindenki előtt aki elvileg szentebb nálunk, meg szemlesütve, elcsukló hangon beszélünk a „nagyobbakkal”, alázatosan éreztetve velük, hogy ők az űbersokkal jobbak nálunk.

Aztán persze megértettem egy idő után, hogy ez miért is jó, meg mekkora agy kell hozzá, hogy meg tudjam igazából különböztetni azokat akiktől valóban lelki tudást kaphatok és fejlődhetek, és mindezt önzetlenül viszonzás elvárása nélkül adják, meg azok között, akik ugyan elmondanak titkokat, megtanításokat, de utána egész életemben hallgathatom tőlük, hogy bezzeg amikor még ez volt, meg az volt, akkor…

Szóval nem érdemes hagyni, hogy a mesterek rátelepedjenek az életünkre a mindennapjainkra, mert nem marad időnk magunkra meg azokra akik fontosak nekünk. Az elmúlt 10 évem alatt azt hiszem erről sikerült komolyabb megvalósításokat szereznem.

És bár semmi gondom a leborulással, meghódolással, sőt ha találkoznék a Mormonok Prófétájával, biztos vagyok benne, hogy előtte is rögtön leborulnék, felajánlva a tiszteletteljes hódolatomat, mint ahogy mindenki más előtt is, akiről úgy érzem, hogy olyan szintekkel komolyabb dolgokat tud mondani tanítani fejlődésem segítése érdekében, hogy csak így tudom kifejezni felé tiszteletemet.

De ugyan ez a tanítás szerepel a Ninjutsu tanításaiban is, ami Hatsumi Senseitől származik és így hangzik:

” Nem lenne szükség fokozatokra (danokra) a Bujinkanban.  Mindenki állandóan tanul minkenki mástól. “

(Masaaki Hatsumi Sensei, a Soke, a Bujinkan alapítója)

Szóval mint sikerült megvalósítanom az életemben, még egyel magasabb szintre kellett emelnem azt a megértést, hogy mindenki egyenlő. Mert bár mindenkire mint velem egyenrangúra tekintettem, saját magamat egy téves alázatosság értelmezésből mindenki alá helyeztem folyton és nem voltam hajlandó a sors által rám rótt szerepet érvényesíteni a rendelkezésemre álló minden eszközzel.

Persze ebből nem sok minden látható, vagy érthető kifelé, de tegnap egy hosszabb belső háborúban sikerült azt hiszem békét kialakítanom önmagammal.

Aminek a következménye az, hogy hamarosan remélem sokkal több időm lesz írni. Szóval szeretnék még egyszer elnézést és bocsánatot kérni azoktól, akik várták, várják rendszeresen az írásokat gondolatokat, de hogy egy nagyon kedves szintén exszerzetes barátomat idézzem „A csend is a szimfónia része”.

Most jövő héttől kicsit kivonulunk a hegyre a Klánnal, jógázni, meg edzeni, meg feltöltődni friss levegővel, meg hogy egy kicsit természet közelségben gyakorolhassuk azt amit a természet ad nekünk.

Aztán bízok benne, hogy találunk egy szép kulturált helyet is szeptemberre majd a foglalkozásoknak. De nem kapkodunk sehová, itt a nyár, itt az ideje szépen fejleszteni azokat a dolgokat amiket eddig elhanyagoltunk.

Ninjutsu Önvédelem Edzés Budapesten 2 hónap 1 áráért olcsó+ Ajándék Jóga Bérlet

Más irányzatokkal ellentétben a Ninjutsu nem akarja, hogy a nő létedre férfiként harcolj, sőt a nőiességed megőrzése mellett tanulhatod meg, megvédeni magadat. Ez a Kunoichi tradíció, avagy a Női Ninják önvédelmi művészete.

ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga, nyári órák

‎"Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől, hanem alkalmassá tenni őket azok leküzdésére." önvédelem, harcművészet, ninjutsu gyerekeknek.

 

Miért csalódunk annyit egymásban?

Boldog is vagyok, meg nem is, szabad is vagyok, meg nem is. Isten tanít. Minden pillanatban. Mindig minden változik, úgy ahogy kell. Már csak merni kell változni Vele. :)

Isten szeret téged

Egyre inkább jövök rá, hogy életem minden történetét csak azért rendezi meg nekem, hogy a végén rájöjjek: valamit mutatni szeretett volna nekem a nagy főnök. Mikor pedig rájövök, hogy mit, akár még könnyek is szöknek a szemembe és nem is akarom elhinni, hogy annyira szeret és figyel rám, még ha én hűtlen is vagyok hozzá, hogy mindig, minden pillanatban azzal van elfoglalva, hogy szépen finoman úgy alakítsa az életem, amit még pont kibírok, de már  elég ahhoz, hogy elgondolkodjak rajta.

Ahogy öregszik az ember úgy már olyanokkal nem lehet elgondolkodtatni, kizökkenteni a hétköznapi zsongásból, hogy megint rossz sorba állt a boltban, vagy még mindig piros a lámpa. Így Isten újabb és újabb trükkökhöz, meg nem történt eseményekhez folyamodik, hogy eszembe juttassa Magát. Úgy mint egy régi szerelem juttatja magát az ember eszébe, ami nem ért még véget, mert csak úgy eljött az ember, mert úgy érezte, hogy el kell jönnie, hogy időt kérjen magának, vagy adjon a másiknak. De ettől még időről-időre, csalódásról-csalódásra, újra és újra eszébe jut a másik, aki meg csak vár rá türelmesen. Akár örökkön örökké.

Hiszen Isten nem hal meg sosem, és igazából mi lelkek sem, csak néha azt gondoljuk, hogy a testünk felett elmúlik az idő. De valójában lelkünk örök és halhatatlan, mert egy nagy szerelemnek a része. Annak a szerelemnek, ami Isten és köztünk zajlik. Az a hatalmas nagy LoveStory ahogy eléri, hogy rá gondoljunk. Nem kell semmit kitennie a facebookra, nem kell sms-t küldenie, de még csak felhívnia sem, vagy virágot hoznia, esetleg becsempésznie egy üzenetet a postaládánkba. Mert mikor baj van, automatikusan Rá gondolunk, Őt kérjük, hozzá imádkozunk.

Ő meg persze annyira szeret, hogy még abban is segít, hogy ha valaki mással akarunk lenni, nem Vele, az is összejöhessen. Mert azt mondja, hogy nem baj, ha nem akarsz Velem lenni, én annyira szeretlek, hogy ha mással szeretnél lenni, akkor Én abban is segítek neked, hiszen azt akarom, hogy boldog légy. Meg mert legfőképp ott legbelül tudom, hogy semmi sem tart örökké, sem ő, sem te, meg az sem, ami köztetek van. Mert legkésőbb a halál pillanatában el kell válnotok, és egy újabb testben megszületnetek, amikor valaki mást találtok majd megint vonzónak.

De ott legbelül, egy kis zugban, ott vagyok Én is, mindig, ott várok rád, hogy segíthessek neked, ha baj van, és titkon abban reménykedjek, hogy egy nap végre majd Velem akarsz lenni, és ezentúl mindörökre, hiszen ez az eredeti természeted, hogy a szerelmem vagy, Én meg a tied. De most mert még fiatal voltál, ki akartál próbálni minden mást is, ezért összeraktam neked, meg a többieknek ezt a világot, hogy körbe nézhess és megtapasztalhasd azt, hogy milyen Nélkülem. És bár a szívem beleszakadt, hogy nem akarsz Velem lenni, megadtam ezt neked.

És egy dolgot ne felejts sosem, vagy egy dologra talán ráébredsz hamar magad is. Hogy mikor elhagynak, eldobnak, az akit szerettél őszintén, tisztán igazán, és akinek odaadtad volna percnyi tested és történeted rövidke minden kincsét, amit most magadénak gondolsz. Akkor az a fájdalom, amit érzel, az az űr, amit tapasztalsz, az Bennem van. Mert igazából te hiányzol Úgy Nekem, és igazából Én hiányzom úgy neked, mert engem véltél megtalálni abban a halandóban.

És mikor ki lépsz az utcára és körbenézel, akkor azokat az embereket láthatod, akik miatt ugyanígy érzek, akik ugyanígy hiányoznak Nekem…

Mert a szeretet, ami Isten és a Lélek között van, sosem múlik el, úgy mint a test, ami folyton változik. Maximum nem akarunk rá figyelni, mert azt gondoljuk, hogy megtehetjük Istennel, hogy megcsaljuk valami/valaki mással, hiszen Ő úgyis mindig mindent megbocsájt és várni fog ránk ostobákra örökkön örökké. Ebben pedig igazunk is van. Csak így rettenetesen sok szenvedést okozunk saját magunknak. Hiszen mással vagyunk, mint akit igazán szeretünk, vagy mással akarunk lenni. Valaki olyannal, akinek szintén nem mi vagyunk az örök társai, hanem Ő. :)

És akkor ez most mit jelent, hogy akkor mindenki menjen szerzetesnek papnak, meg apácának és halasszuk ki a földet? Nem. Ez azt jelenti, hogy hoztunk egy döntést, aminek a következményeit vállalva le kell élnünk egy életet, méghozzá úgy, hogy az teljes legyen. És meg kell értenünk, hogy bár mi nem vagyunk Isten, Ő itt van bennünk és mindannyiunkat inspirál. És nekünk meg kell hallani őt magunkba és látni másokban, hogy a végén ne egy újabb csalódásba szaladjunk, hanem vissza, vagy legalább egyre közelebb Ő Hozzá…

, , , , , , , ,

A bizalom ára

A Bizalom a jó házasság alapja...

Megbeszélünk valamit és nem elég, hogy nem úgy történik, még nem is szólsz, hogy a másik akkor ne tervezzen veled, mert másképp alakult a programod. Ezt hívják inkorrektségnek.

Mert ha utána szabadkozol csak, meg kéregetsz bocsánatot, akkor az olyan, mintha nem mernél előre szólni, mert tudod sáros vagy és utólag mondasz mindig valamit, ami így azért, amiért közben a másik meg rád várt és azon agyalt, hogy na vajon most mi van, hazugságnak tűnhet a szemében…

 

Hányan, de hányan esünk át ilyen szituációkon nap mint nap, az életben, vagy a magánéletben. Jó esetben persze pattintjuk az ilyen embereket, mert nem lehet számítani rájuk. Na, de van amikor nem lehet, mert mondjuk rokonról van szó. Például nem tagadhatja ki az ember a fiát a családból, mert az nem korrekt. Főleg, ha ő az apja vagy anyja, akinek kötelessége lenne megtanítani neki a korrektséget.


És ezzel nem azt mondom, h nem hiszem el h igaz amit ír és mond az illető, hanem csak azt, h mivel én korrekt vagyok, vagyis bármit megteszek, h úgy legyen ahogy megígértem, ezért nem akartam, h rosszul érezze magát a másik azért, mert nem tartom magam a szavamhoz…

Mert ha szeretek valakit, akkor nem akarom, h miattam rossz legyen neki. Márpedig, ha valakinek megígérek valamit és közben nem úgy lesz, akkor azzal rosszat okozok neki. És mivel minden élőlényt szeretünk, így nincs olyan, hogy ennek vagy annak hazudhatok, mert a sors kardja kegyetlenül le fog sújtani ránk is.

“A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.” George Bernard Shaw

És a legdurvább az, hogy aki így tesz, az sokszor nincs is tudatában annak, hogy ő hazudik, aggodalmat okoz másoknak, vagy bánt ezen tetteivel más élőlényeket. Mert amikor már tudatos is róla, és szándékosan csinálja, akkor igazából ő gonosz. De amíg csak ösztönösen, addig tudatlan. És a legkeményebb eldönteni, hogy valaki gonosz-e, vagy tudatlan. Mert a gonoszt el kell engedni, le kell győzni, vagy meg kell semmisíteni, a tudatlant viszont rá kell ébreszteni tudatlanságára, ami talán sokkal nehezebb feladat, mint a gonosz ellen küzdeni.

Mert meg kell keresni, hogy miben gyökerezik a tudatlanság, mi a forrása, honnan származik és mivel lehet inspirálni a személyt arra, hogy felismerje ezt magában, felismerje azt, hogy életére ez micsoda negatív hatással van és el jusson oda, hogy változtatni akarjon rajta, majd segíteni botlásait és biztatni, hogy valóban lépje is meg.

Mert ugye egy efféle dolgot nem lehet egy nap alatt, egy pillanat alatt megvalósítani, hiszen a hazugságok korában élünk és automatikusan hazudunk, füllentünk, ha úgy látjuk jónak, ki-ki a megfelelő mértékben, hogy céljait elérhesse…

Hogyan tudom tompítani a hazugságokat, vagyis mi az első lépés?

Ezt úgy tudod tompítani, h előre szólsz, h figyelj mégsem úgy lesz, ahogy megbeszéltük és akkor megmarad benned a bizalom. Lehet, hogy nem jönnek össze a dolgok, de legalább korrekt vagy és nem teszed ki annak a másikat, hogy ott vár rád, te meg nem mész el. Ezt hívják korrektségnek…

Mert ha ezt nem csinálod és utólag mondasz valamit, akkor ez már nem korrektség, mivel a megbeszélt időpontban te sehol nem voltál, és mivel nem is jelezted a másiknak, hogy sehol nem leszel, így ő, mikor jössz és mondod, talán az igazat, jogosan gondol arra, hogy ez talán hazugság. Hiszen az sem volt igaz, mikor azt mondtad, hogy eljössz. És persze egyszer kétszer elfogadja az ember, de amikor ez rendszeressé válik, akkor meginog a bizalom. Bizalom nélkül pedig nem lesz kapcsolat, vagy ha volt is, akkor sérül, gyengül…

Ha  én szeretek valakit, fontos nekem, akkor korrekt akarok lenni vele, mert nem akarom, h szenvedjen miattam. Így pl. ha nem tudok jönni vasárnap kocsival, akkor felülök egy vonatra, elindulok stoppal, vagy gyalog hozzá, mert megígértem neki, hogy akkor és ott találkozunk. Főleg, ha előtte már sokszor eljátszottam ugyanezt az esélyt, tőlem független okokból. És lehet megint tőlem független okból ugyanez történik, de ha valóban fontos nekem, akkor azt mondom a sorsnak, hogy nem engedem, hogy ne engedje, hogy korrekt legyek. És ebből persze lehet, hogy sok kényelmetlenségem lesz, de azt gondolom, hogy a bizalom, amit kaphatok attól a személytől, akár egy életen át, megért bármit…

A Bizalom számtana:

Ha valaki túl sokszor csinálja, hogy megbeszélünk valamit, aztán utólag mond valamit, meg bocsánatért szabadkozik, úgy természetesen egyre kevésbé gondolom majd szavahihető embernek, olyannak, akire számítani lehet, vagy olyannak akiben meg lehet bízni, mert tudom, hogy tűzön-vízen át betartja a szavát. Ha az esetek több mint 60%-ában nem úgy van, ahogy megígéri nekünk valaki, akkor az már nagyon rossz arány és elég sötéten ráveti az árnyékát minden másra is, amit mond, vagy tesz ez az ember. És természetesen ez másoknál is ugyanígy van, ha mi csináljuk ezt.

Az, ha mondunk valamit és utána nem úgy lesz, és ez rendszeres, akkor az aláássa a bizalmat bennünk, amitől szenvedni fogunk, mert elveszíthetjük szeretteinket, barátainkat, munkánkat, stb. A sikertelen emberek fő tulajdonsága ez, mert nem akarnak minden áron szavahihetővé változni. Mert azt lehet érezni egy emberből, hogy mennyire fontos neki az, hogy a szavának Súlya legyen. És ha ezt érezzük belőle, akkor simán el tudunk nézni egy-két kudarcot, mert tudhatjuk, hogy ez az ember annyira korrekt, hogy tényleg a körülmények áldozata lett és önhibáján kívül okozott nekünk csalódást…

Lehet azt gondoljuk ezek nem nagy dolgok, és nem kell túl dramatizálni és igazunk is van akkor, ha csak egy futó kalandról van szó, vagy egy olyan emberről, akit csak pattintani akarunk az életünkből, vagy azt gondoljuk, hogy egyáltalán nem fontos, hogy milyen rólunk alkotott véleménnyel hajtja álomra a fejét. De ezek mind-mind befolyásolják a jövőnket…

Egy család például, az hosszú távú dolog és a bizalomra épül. És egy ilyen eset igaz, hogy csak 1%-ot rombol le a 100%-os bizalomból, de 10 ilyen eset az már 10%.

És itt nincs az, hogy 0-ra le lehet menni, mert csak 51%-ig lehet lerombolni és akkor vége, mert ott már olyan helyzetbe hozod a másik felet, h 50-50%-ban vagy igaz, amit mondasz, vagy nem. De a legtöbb embernél 75%-nál van az alsó határ, amíg foglalkozik valakivel… És ez nem egy döntés, hanem egy érzés, ami legbelül van, mert igazából érzelmileg sérülünk minden egyes átverésénél, és a bizalmunk inog meg emberekben, rendszerekben, vallásokban, stb…

És visszaépíteni sokkal nehezebb, mint lerombolni, mert minden egyes korrekt tett csak fél %-nak számít. Vagyis kétszer annyiszor kell betartani, amit mondunk, mint ahányszor nem ahhoz, h legalább 70-80%-ban megbízhatónak tartsanak bennünket…

Szóval bizalmat rombolni és csalódni nagyon könnyű, bizalmat építeni, elnyerni a megbocsájtást viszont nagyon nehéz. Éppen ezért fontos, hogy ne csináljunk segget a szánkból, és betartsuk ígéreteinket, fontos legyen nekünk az adott szó. Legalább a saját oldalunkról, még ha a másiknak nem is sikerül, és úgy tűnhet nekünk hátrányunk származik az igazmondásunkból… Ez az igazi bátorság és erő…

Úgy tudjuk a legkönnyebben elkezdeni, ha magunk is gyakorolni kezdjük a megbocsájtás művészetét, és nem válogatunk, hanem szépen mindenkinek, aki bajt okozott nekünk valaha.

Ebben segít amúgy a harciszerzi tudatos tanfolyam első ingyenes kurzusa is, amire itt tudsz jelentkezni

, , , ,