Menü

A Kiválasztott

A Kiválasztott
Csendben figyelte az embereket az utcán. Csak egy szellem volt a sok közül. Odafigyelt, hogy ne sugározzon semmit magából, nehogy megzavarja a hétköznapi halandókat, akik élték a mindennapi életüket és hajtották mindennapi gondjaik vélt vagy valós megoldásait. A korlátnak aminek neki támaszkodott gondot okozott a súlya, pedig teljesen átlagos testalkatú volt, így néha nyekkent nyekkent egyet jelezvén, hogy lehet hamarosan megadja magát. A környék, ahol a villamost várta a város leghírhedtebb részének kellős közepe volt csupa olyanokkal akik imádták ezt az életet, vagy olyanokkal akiknek nem jutott más és csak itt tudtak élni.
Ő azon kevesek közé tartozott akik stratégiai döntést hoztak akkor amikor ezt az életteret választották. De ez talán mindegy is a világ szempontjából. Ha csak nem azon a szálon indulunk el, hogy mi a különbség azok az emberek között akik választanak az életükben és azok között akik csak sodródnak, túlélnek.
A túlélés  fontos szempont és vannak olyan körülmények amikor az embernek túl kell élnie a saját életét. De nem szabad beleragadni ebbe a hangulatba, mert különben az egész életet csak túléli az ember, ahelyett, hogy megélné. A megélés az ami hiányzik a tömegből, a megélés az ami az átlagon kívülit megkülönbözteti az átlagostól.
Ő az volt aki az átlagon kívülieket kereste. A kiválasztottakat. Azokat akik különlegesek voltak valamiben, akik nem úgy léteztek a szürke világban ahogy mindenki más, hanem akik látták a virágokat az út repedései között, vagy észrevették a madarakat a házak ereszén. Azokat akik bár megtehették volna nem löktek félre másokat a villamoson, hogy beférjenek, jobb helyük legyen, hanem csak csendesen szemlélték, vagy igyekeztek szemlélni a körülöttük hömpölygő világot.
A különlegesség, a maga nemében nem egy nagy dolog, hiszen mindenki különleges. Minden élőlény, egy egyedi különálló lélek, aki olyan tulajdonságokkal érzésekkel gondolatokkal rendelkezik amilyenekkel senki más. Mindenki különleges és mindenki egyedi. Mindenki fantasztikus ötletekkel rendelkezik és mindenkinek fantasztikus potenciálja van arra, hogy szebbé jobbá tegye a világot maga körül. A kiválasztottat az teszi kiválasztottá, hogy ő tisztában van ezzel, sőt nem szégyenli sajnálja, irigyli használni sem eme különleges felhatalmazását.
Azok akiket szürke, unalmas, hétköznapi  embereknek gondolunk mondunk a tetteik és az életük alapján, azok csak azért azok, mert ők ezt választották maguknak. Igazából a döntés, hogy önzetlen, önfeláldozó, vagy tettre kész legyen valaki az egy saját belső döntésen múlik. Azon, hogy mersz-e valamit másként csinálni mint ahogyan azt mindenki más, vagy ahogy tanítják, vagy ahogy elvárják.
ztán szépen lassan begördül a villamos és az emberek tülekednek felfelé rá, illetve le róla. Ő meg szépen enged az áramlásnak és a szélére húzódik, hogy ne kelljen harcolnia senkivel egy jó helyért. Végül is úgy is csak két megállót utazik.
A Villamoson kedvesen mosolyog továbbra is a szemével, mert ha a szájával is így tenne, akkor azt már néhányan magukra vennék és rosszul éreznék magukat mert azt gondolnák, hogy rajtuk nevet. De a szemével mosolygás miatt még sosem volt senki ideges. Az emberek körülötte mogorván és csendesen várják, hogy a szerelvény továbbgördítse őket úti céljuk felé. Megannyi arc, megannyi élet, megannyi történet és megannyi megélés, érzés, vágy és gondolat.  Bár mindenki csendben ül, ő érzi, hogy mindenki fejében cikáznak a gondolatok. Hiszen az övében is cikáznak folytonosan.
Erre a gondolatra elmosolyodik halkan, hogy senki se lássa. Körbepillant, hogy biztos senki nem vette- e észre, aztán felidéződnek benne azok az évek amikor felnevetett volna akár hangosan is ebben a szituációban. De most már nem tesz ilyeneket. Megtanulta türtőztetni magát és ezért hálát adott Istennek.
Mikor újra körbe néz, néhányan elkapják a tekintetüket, mert megéreztek valamit lényéből és figyelni kezdték automatikusan. De persze a szemébe nem néznek bele, csak gyorsan elkapják. Kivéve a kiválasztottakat. Ők azok akikkel találkozni szokott a tekintetük, és egy pillanatra, egy rövid szemrebbenésnyi pillantásra egymás lelkébe néznek. Ez aza apillanat amit arra szokott használni, hogy szeretetet, együttérzést mutasson mások felé, ne pedig úgy mint mikor még 20 éves volt és azt gondolta, hogy mindenkinél keményebbnek kell lennie, mert ez a siker kulcsa…
De most nem néz vele senki farkas szemet…
Így leszáll és mély lélegzettel (egyesek szerint sóhajtással) beleveti magát élete újabb jelenetébe, ahol eljátssza a sors rábízott szerepét, mint sima sétáló halandó. Míg oda ér a helyre ahová tart, megnézi a többi főszereplőt, akiké az a jelenet ahol ő csak utcán sétáló statiszta. Így megpillanjta a romantikus filmet ahol a fiú meg  alány csókolóznak a piros lámpánál és körülöttük megszűnik a világ, a koldust aki szapora tekintetével keresi a következő embert akihez oda mer menni és akitől életének nagy változását várja, vagy az apát aki kiszáll épp a kocsiból a családjával, és mindenkit szépen terelget a járdán.
Aztán oda ér edzésre, ahová épp bandukolt. Előtte szintén edzésen volt, egy pár napi járóföldről érkezett mester csodájára járt arra, hogy megnézze mit adhat neki, vagy kaphat tőle. Ezért késett. De igazából nem is késett, hiszen ez a mai történet így volt megírva, hogy mindezt átgondolhassa, átérezhesse, hogy egy nap talán majd papírra vethesse.
Hogy elmondhassa, hogy ő nem különleges, vagy különlegesebb másoknál. Hogy elmondhassa, nem csinál semmi olyat amit más ne tehetne meg. Hogy elmondhassa azt, hogy ő nem azért kiválasztott, mert valaki kiválasztotta, hanem azért, mert ő választotta ki saját magát. Hogy valahogy szavakba öntse a gondolatot, hogy Te is különleges vagy, hogy Te is lehetsz kiválasztott, csak ki kell választanod magad, mert minden ott van benned ami kell ahhoz, hogy átlagon kívüli legyél és olyan dolgokat tegyél, amiket az átlagos emberek nem szoktak.
Például Gyere el velünk kiválasztottakkal Indiába. Merd elhinni, hogy simán menni fog neked is, hogy ott legyél, ahová mások csak áhítoznak. Váltsd valóra egy álmodat, úgy, hogy elhiszed..Csendben figyelte az embereket az utcán. Csak egy szellem volt a sok közül. Odafigyelt, hogy ne sugározzon semmit magából, nehogy megzavarja a hétköznapi halandókat, akik élték a mindennapi életüket és hajtották mindennapi gondjaik vélt vagy valós megoldásait. A korlátnak aminek neki támaszkodott gondot okozott a súlya, pedig teljesen átlagos testalkatú volt, így néha nyekkent nyekkent egyet jelezvén, hogy lehet hamarosan megadja magát. A környék, ahol a villamost várta a város leghírhedtebb részének kellős közepe volt csupa olyanokkal akik imádták ezt az életet, vagy olyanokkal akiknek nem jutott más és csak itt tudtak élni

ninjutsu önvédelmi edzés budapesten

Csendben figyelte az embereket az utcán. Csak egy szellem volt a sok közül. Odafigyelt, hogy ne sugározzon semmit magából, nehogy megzavarja a hétköznapi halandókat, akik élték a mindennapi életüket és hajtották mindennapi gondjaik vélt vagy valós megoldásait. A korlátnak aminek neki támaszkodott gondot okozott a súlya, pedig teljesen átlagos testalkatú volt, így néha nyekkent nyekkent egyet jelezvén, hogy lehet hamarosan megadja magát. A környék, ahol a villamost várta a város leghírhedtebb részének kellős közepe volt csupa olyanokkal akik imádták ezt az életet, vagy olyanokkal akiknek nem jutott más és csak itt tudtak élni.

Ő azon kevesek közé tartozott akik stratégiai döntést hoztak akkor amikor ezt az életteret választották. De ez talán mindegy is a világ szempontjából. Ha csak nem azon a szálon indulunk el, hogy mi a különbség azok az emberek között akik választanak az életükben és azok között akik csak sodródnak, túlélnek.

A túlélés  fontos szempont és vannak olyan körülmények amikor az embernek túl kell élnie a saját életét. De nem szabad beleragadni ebbe a hangulatba, mert különben az egész életet csak túléli az ember, ahelyett, hogy megélné. A megélés az ami hiányzik a tömegből, a megélés az ami az átlagon kívülit megkülönbözteti az átlagostól.

Ő az volt aki az átlagon kívülieket kereste. A kiválasztottakat. Azokat akik különlegesek voltak valamiben, akik nem úgy léteztek a szürke világban ahogy mindenki más, hanem akik látták a virágokat az út repedései között, vagy észrevették a madarakat a házak ereszén. Azokat akik bár megtehették volna nem löktek félre másokat a villamoson, hogy beférjenek, jobb helyük legyen, hanem csak csendesen szemlélték, vagy igyekeztek szemlélni a körülöttük hömpölygő világot.

A különlegesség, a maga nemében nem egy nagy dolog, hiszen mindenki különleges. Minden élőlény, egy egyedi különálló lélek, aki olyan tulajdonságokkal érzésekkel gondolatokkal rendelkezik amilyenekkel senki más. Mindenki különleges és mindenki egyedi. Mindenki fantasztikus ötletekkel rendelkezik és mindenkinek fantasztikus potenciálja van arra, hogy szebbé jobbá tegye a világot maga körül. A kiválasztottat az teszi kiválasztottá, hogy ő tisztában van ezzel, sőt nem szégyenli sajnálja, irigyli használni sem eme különleges felhatalmazását.

Azok akiket szürke, unalmas, hétköznapi  embereknek gondolunk mondunk a tetteik és az életük alapján, azok csak azért azok, mert ők ezt választották maguknak. Igazából a döntés, hogy önzetlen, önfeláldozó, vagy tettre kész legyen valaki az egy saját belső döntésen múlik. Azon, hogy mersz-e valamit másként csinálni mint ahogyan azt mindenki más, vagy ahogy tanítják, vagy ahogy elvárják.

Aztán szépen lassan begördül a villamos és az emberek tülekednek felfelé rá, illetve le róla. Ő meg szépen enged az áramlásnak és a szélére húzódik, hogy ne kelljen harcolnia senkivel egy jó helyért. Végül is úgy is csak két megállót utazik.

A Villamoson kedvesen mosolyog továbbra is a szemével, mert ha a szájával is így tenne, akkor azt már néhányan magukra vennék és rosszul éreznék magukat mert azt gondolnák, hogy rajtuk nevet. De a szemével mosolygás miatt még sosem volt senki ideges. Az emberek körülötte mogorván és csendesen várják, hogy a szerelvény továbbgördítse őket úti céljuk felé. Megannyi arc, megannyi élet, megannyi történet és megannyi megélés, érzés, vágy és gondolat.  Bár mindenki csendben ül, ő érzi, hogy mindenki fejében cikáznak a gondolatok. Hiszen az övében is cikáznak folytonosan.

Erre a gondolatra elmosolyodik halkan, hogy senki se lássa. Körbepillant, hogy biztos senki nem vette- e észre, aztán felidéződnek benne azok az évek amikor felnevetett volna akár hangosan is ebben a szituációban. De most már nem tesz ilyeneket. Megtanulta türtőztetni magát és ezért hálát adott Istennek.

Mikor újra körbe néz, néhányan elkapják a tekintetüket, mert megéreztek valamit lényéből és figyelni kezdték automatikusan. De persze a szemébe nem néznek bele, csak gyorsan elkapják. Kivéve a kiválasztottakat. Ők azok akikkel találkozni szokott a tekintetük, és egy pillanatra, egy rövid szemrebbenésnyi pillantásra egymás lelkébe néznek. Ez aza apillanat amit arra szokott használni, hogy szeretetet, együttérzést mutasson mások felé, ne pedig úgy mint mikor még 20 éves volt és azt gondolta, hogy mindenkinél keményebbnek kell lennie, mert ez a siker kulcsa…

De most nem néz vele senki farkas szemet…

Így leszáll és mély lélegzettel (egyesek szerint sóhajtással) beleveti magát élete újabb jelenetébe, ahol eljátssza a sors rábízott szerepét, mint sima sétáló halandó. Míg oda ér a helyre ahová tart, megnézi a többi főszereplőt, akiké az a jelenet ahol ő csak utcán sétáló statiszta. Így megpillanjta a romantikus filmet ahol a fiú meg  alány csókolóznak a piros lámpánál és körülöttük megszűnik a világ, a koldust aki szapora tekintetével keresi a következő embert akihez oda mer menni és akitől életének nagy változását várja, vagy az apát aki kiszáll épp a kocsiból a családjával, és mindenkit szépen terelget a járdán.

Aztán oda ér edzésre, ahová épp bandukolt. Előtte szintén edzésen volt, egy pár napi járóföldről érkezett mester csodájára járt arra, hogy megnézze mit adhat neki, vagy kaphat tőle. Ezért késett. De igazából nem is késett, hiszen ez a mai történet így volt megírva, hogy mindezt átgondolhassa, átérezhesse, hogy egy nap talán majd papírra vethesse.

Hogy elmondhassa, hogy ő nem különleges, vagy különlegesebb másoknál. Hogy elmondhassa, nem csinál semmi olyat amit más ne tehetne meg. Hogy elmondhassa azt, hogy ő nem azért kiválasztott, mert valaki kiválasztotta, hanem azért, mert ő választotta ki saját magát. Hogy valahogy szavakba öntse a gondolatot, hogy Te is különleges vagy, hogy Te is lehetsz kiválasztott, csak ki kell választanod magad, mert minden ott van benned ami kell ahhoz, hogy átlagon kívüli legyél és olyan dolgokat tegyél, amiket az átlagos emberek nem szoktak…

 

, ,

Szerinted jó Miniszter elnök lennék? 1.rész.

Gondoltam nem egy kocsmában félrészegen mesélem a haverjaimnak (Csak mert nem járok kocsmába), hanem megírom, hátha adok egy két jó tippet. Bocs a sok helyesírási hibáért, de szerintem így is tök rendben van. Fő a pozitív hozzá állás.

Kétféle ember van. Az egyik mindig másokkal van elfoglalva, a másik meg mindig azzal, hogy mit tud adni másoknak. Kicsit szélsőségesebben megfogalmazva az egyik mindig kapni akar, a másik meg mindig adni. Persze mind a kettőféle ember bennünk él. Bizonyára mindenki ismeri az öreg indián meg a farkasok törvényét, aki mondja, hogy a jó és a rossz farkas örökké küzd benne, és akkor a kis unokája megkérdezi, hogy melyik fog győzni, akkor azt mondja, hogy hát amelyiknek többet adok enni.

Szerinted jó miniszterelnök lennék?

Régóta gondolkodok azon, hogy vajon miért nem mosolyognak az emberek az utcán, és állítólag miért kis hazánk az első a nép mennyiséghez képest elkövetett öngyilkosságok terén. Természetesen meg vannak a filozófiai és pszichológiai magyarázatok, melyeket eddigi tanulmányaim során a szentírásokból, és egyéb nagyhírű agyturkászok gondolat meneteiből sikerült összeguberálnom és beépítenem az életembe. De most nem szeretnék egy unalmas filozófikus írást így a beinduló nyárba betenni, ezért nemes egyszerűséggel néhány pontot felvázolok, és rá a pofon egyszerű, kézen fekvő megoldásokat, amiket én tök magától értetődőnek gondolok, de nyilván valóan azok akiket érint, nekik nem lesz népszerű a gondolkodásom.

Természetesen nem végeztem közgázt, meg semmi efféle tanulmányaim nincsenek, így elnézést kérek tanult olvasóimtól, ha néhol rettenetesen egyszerűen vázolom a dolgokat.

Oszd meg és uralkodj?

Nemzetünk az ősi időkben is több pártból, nagyobb csoportból állt, akiknek mindegyikének meg voltak a vezetői. Szerencsére (remélem) még a mai napig úgy tanítják, hogy Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. Avagy a hét vezér, akik együtt összefogva eljöttek ide és azóta itt lakunk. Biztos vagyok benne, hogy voltak olyan érdekeik, és dolgaik amik nem tetszettek a másikban, voltak ellentétek a törzsek között is. De ezek a vezetők is már elég bölcsek voltak ahhoz, hogy tudják, valamit csinálni, csak együtt lehet. ezért összefogtak, és választottak maguk közül egy vezért, aki a végleges döntést meghozta. De persze gondolom ez nem ilyen mint amit egész életemben láttam alapon volt, hogy a vezér azt mondta, hogy márpedig ez lesz, tetszik nem tetszik, és akkor savanyú szájízzel távoztak nagy anyázások közepette, hanem mindig meg tudtak egyezni, hogy akkor miként járjon mindenki jól, és miként lenne a legjobb az egész népnek, az összes nemzetségnek.

Teljesen mindegy, hogy kommunizmus volt, vagy demokrácia, amit én az egész életem során látok, az annyi, hogy egyfolytában megy a sárdobálás és utálkozás.

Ezért ha én lennék a Miniszter elnök, minden párt vezérét meghívnám kerekasztal beszélgetésre, minimum havonta egyszer, ahonnan kizárnám a sajtót, és barátként vázolnám azokat a feladatokat amiket együtt közös erővel kell meg oldanunk. Milyen jó lenne, ha ezek az erős és tiszteletre méltó vezetőknek nem a gyűlölködéssel kéne elfoglalniuk magukat, meg azzal, hogy a képesítetlen barátaikat ismerőseiket megpróbálják pozícióba juttatni, hogy így tudják kiterjeszteni a hatalmukat és jobb, vagy éppen rosszabb helyzetbe sodorni az egész népet.

Vagyis jelenleg meg van kis országunk osztva, mert valamiért a pártok azt gondolják, hogy utálniuk kell egymást, meg egymás múltjában kell kotorászniuk. Ezért nem lenne megosztás, hanem mindenki lobbizhatna, dolgozhatna a saját törekvéseiért, és nem a mások törekvései ellen menne a játék.

Szerintem teljesen mindegy, hogy valaki jobbos, balos, szélső jobbos, vagy szélső jobbos, mert ar arany közép út lenne az ami az egész népnek, világnak jó életet hozna. Így aki a jobboldalt tolná ős foglalkozhatna a nemzeti értékek fejlesztésével, aki meg balos, az meg a munkás dolgokat tudná rendezni. Természetesen minden feladatra külön csoportot hoznék létre, melynek van jobb és baloldali vezetőségi tagja, de nem lenne közöttük különbség, hanem az volna a feladatuk, hogy együtt találjanak megoldást és kivitelezési lehetőséget az alább felsorolt nemzetünket szerintem leginkább sújtó és legégetőbb problémákra:

Munkanélküliség-Éhezés:

Szerintem a munkanélküliség nem létezik. Rengeteg ember van és rengeteg föld. Hoznék egy törvényt, hogy azé a föld, aki megműveli. Vagyis Magyarország egész területét átvilágíttatnám, hogy milyen földek, termő területek kinek a birtokában vannak, de legfőképp arra lennék kíváncsi, hogy a 2 évnél régebben parlagon heverő földek miért is vannak parlagon. Szerintem ez lehet, hogy diktatórikusan hangzik, de nem foglalkoznék örökség, betegség, gazdasági válság, meg akármilyen tényekkel, hanem elsősorban ezeket a földeket a környéken élőknek kiutaltatnám, hogy ha már nincs mondjuk munkájuk, legalább meg tudják a családjuknak termelni a napi betevőt.

Természetesen lehetne nagyobb gazdaságoknak is jelentkezni nagyobb területekért, de a lakott környezetekben a polgármesterek dolga az lenne, hogy a falu körül lévő termő földeken első sorban a falu lakói termelhessenek maguknak enni valót, főleg ha nem rendelkeznek munkával. (Ha egy falut körbe szántanak, akkor aki a földet műveli, kapna a falutól távolabb egy hasonlóan jól termő ugyan akkora, vagy akár nagyobb területet is, ahová ki tud menni a gépeivel és nagyban termelni, de a falu közvetlen szomszédságában lévő termő területeket a lakóknak adnám, hogy ne kelljen sokat gyalogolniuk ha gazdálkodnának a családjuknak.

Így lenne munka és ennivaló is mindenkinek aki csak akar magának.

Aki nem akar magának élelmet termelni, vagyis szociális segélyen, vagy hajléktalanként akarja tengetni az életét a nagy városokban a jó indulatú emberek jó indulatát kihasználva, őnekik elmagyaráznám, hogy van munka, csak vidéken, mert van föld, és lehet rajta dolgozni és termelni, előteremteni a családnak az ételt. Persze ehhez meg kell fogni a kapát, meg az ásót, de ha nem vállalják, hogy megtermelik maguknak az ennivalót, akkor nem fognak segélyt kapni.

Szerintem ezzel a módszerrel beindulna a gazdaság. A multikat kötelezném, hogy csak Magyar árut vehessenek. Persze nem így egyenesben, hanem megmondanám, hogy a Magyar termékre sokkal-sokkal kevesebb lesz az adó, ha itthon adják el, és a külföldi élelmiszereket úgy megadóztatnám, hogy csak az ostobáknak érje meg spanyol paradicsomot, meg Chilei cseresznyét enni, meg behozni. Sőt kötelezném őket, hogy a Magyar termékeket nem árulhatják drágábban a külföldről érkező termékeknél.

Ezzel párhuzamban támogatnánk a Magyar Kereskedőket, hogy könnyebben eloszoljon az étel az országban, és ne lehessen trükközni sehol a kajával.

Szegénység:

Szerintem a szegénységet már a fenti történet nagyban csökkentené, de például az üresen álló ingatlanokat, lakásokat oda adnám olyanoknak, akiknek szüksége van rá. Ha van munkájuk a városokban, akkor kaphatnának lakást a környéken. Persze a lakás tulajok lehet, hogy felháborodnának, de lakásnak nyilvánított lakása minden családnak max annyi lehetne, ahányan élnek a családban. Lehet apának egy, anyának, meg minden gyereknek egy. De ha nem él senki a lakásban 1 évnél régebb óta, akkor elkoboznám, mert akkor nincs rá szükségük, és lehetőséget adnék olyanoknak a benne való élésre, akik mondjuk szeretnének a városban dolgozni, vagy tevékenykedni.

Ez persze a gazdagoknak nem biztos, hogy jól jönne ki, de ha valaki azzal trükközne, hogy az összes élő rokona nevére íratja a felhalmozott kecókat, akkor legalább már annyival beljebb lennénk.

Természetesen lenne egy csomó megüresedett lakás abból kifolyólag is, hogy azok, akik csak szociális segélyen élnek, ők lehetőséget kapnának egy másik faluban, vagy városban arra, hogy megtermeljék maguknak az enni valót. Persze építenék nekik házat is. Méghozzá, önfenntartó öko bio házat, aminek nagyon kicsi a rezsije, és olcsón kivitelezhető.

Természetesen nem a Magyarok Robin Hoodja akarok lenni, hogy elvegyem a gazdagoktól amijük van és szét osszam a szegények között, hiszen ha valakinek sok pénze van, és szeretné megtartani a több lakását, akkor adnék neki lehetőséget, hogy embereket pártfogoljon, akiket mondjuk oda beköltöztethet, és adhat nekik munkát, miegymás. de ha valaki társadalmi, vagyoni helyzetének nem megfelelően akarna élni, vagyis csak harácsol és nem tesz vissza semmit a közösbe, akkor elkoboznám nemes egyszerűséggel az ingatlanokat.

Hajléktalan kérdés:

A fenti ötletek szerintem megoldanák a hajléktalan kérdést. az biztos, hogy megszűntetném a lehetőséget, hogy valaki a klasszikus értelembe véve hajléktalan legyen. Vagyis saját ürülékében fetrengő semmire kellő. Természetesen lehet, hogy ez is diktatórikusan hangzik, de létre hoznék egy mondjuk elnéptelenedett területen egy falut, közösséget, ahová akarja, nem akarja, azokat az embereket telepíteném, akit mondjuk 3-szor kapott rajta a közterületes, vagy a rendőr, hogy igénytelen, koszos büdös. (Mert láttam én igényes hajléktalant is ám, csak Svédországban, és velük nincs is talán semmi baj.)

Bürokrácia!

Megszűntetném a bürokráciát, vagy legalábbis a minimálisra csökkenteném, és minden faluban lehetne hetente egyszer menni a Polgár mesterhez, bárkinek, érkezési sorrendben. apolgár mesternek pedig meg kellene hallgatnia a problémát, kérdést, és meg kéne oldania.

A polgármestereket úgy kényszeríteném arra, hogy akarjanak problémákat megoldani, hogy polgármesternek lenni azt jelentené, hogy hétfőn leül, és várja a beérkezőket. Megpróbál megoldást javasolni, ha nem tud, vagy nem tetszik a döntése, lehetne tovább menni a Megyei vezetőhöz, akinek szintén az lenne a fő munkaköre, hogy azokat a problémákat oldja meg, melyeket a Falvak városok vezetői nem tudtak megoldani.

Ha annyian mennének, hogy nem végezne hétfőn mondjuk 10 óra alatt, akkor kedden is le kell ülnie reggel és várnia az érkezőket, akik mondjuk előző napon kaptak sorszámot. és így tovább, szerda, csütörtök, péntek. (Na jó a Szombat Vasárnap lehetne szabad nap, de ezt a terhelést csak bölcs és oda adó emberek bírnák, akik lehet, Szombaton is azért élnének, hogy megoldják a hozzájuk tartozók dolgait.) Természetesen csak hétfőn lehetne jönni új bajjal, tehát ahányan összegyűlnek hétfőn a polgármesteri hivatalban, azt kéne a polgármesternek egész héten feldolgoznia, személyesen. (Természetesen a nagyobb városokban kerületekre, körzetekre lenne osztva a nép.)

Aztán ha valaki tovább menne a Megyei vezetőhöz, akkor ott is hétfőn mehetne, és a Megyei vezetőnek is meg kéne oldania a problémát, vagy újra vizsgálni, vagy megoldást találni a dologra, és egész héten az lenne a dolga (Dolguk) hogy megoldja az emberek problémáit.

Aztán ha valakinek nem tetszik a megoldás, vagy a probléma, feljöhetne és hétfőnként én, mint miniszter elnök is várnám azokat a problémákat, amiket nem tudtak sem falu, sem megye szinten megoldani.

Természetesen minden ügy és probléma írva lenne, sőt lenne egy weboldal, ahol lehetne hallgatni a problémákat, illetve a megoldásokat, valamint dokumentálva lenne a neten, hogy ne kelljen ugyan azzal a problémával feljönnie sok ezer embernek A fővárosba, hanem az alternatív megoldások fel lehessenek kínálva már falu szinten az internetes kommunikáció segítségével.

Ez egy részről kideríteni, hogy mik a legfontosabb feladatok, mi a legnagyobb probléma, és milyen valódi problémája van népünknek, és mire kell Országos szinten megoldást kidolgozni. (Akikkel meg nem végeznénk hétfőn, ők ott tudnának aludni a Parlamentben, amíg sorra nem kerülnek.)

Természetesen ez egy rettenetesen nehéz, és komoly munka volna, és csak a legkeményebbek és bölcsebbek bírnák, így gyorsan kipontozódnának a megélhetési vezetők…

Ha tetszik, dobj egy lájkot. Ha sok lesz a pozitív visszajelzés (50), akkor megírom az oktatási rendszerben bevezetendő reformjaimat is. :)

Várom az észrevételeidet, hogy miben sántít, és milyen problémákat látsz ebben a koncepcióban. Ha lehet, ne írj 7-8 sornál hosszabbat, mert nem lesz időm elolvasni, vagyis fogalmazz precízen és egyszerűen, és akkor írok választ, tudunk beszélgetni! (Nem vicc, tényleg csak 7-8 sor)

Itt találod a második részt: Oktatási Reform Harciszerzi módra!

, , , ,

A hernyó halála, egy pillangó születése.

pillangó-robot butterfly

Életünk minden pillanatában döntéseket kell hoznunk. Ezek a döntések – bár nem gondoljuk, hogy nagy jelentőséggel bírnak – mindannyiunk számára olyan terhet, vagy felüdülést jelentenek, melyek a jövőnkre meghatározóan hatnak.

Gondolhatjuk persze, hogy egy jelentéktelen tettünk, amiről senki nem tudja meg az igazságot, tulajdonképpen jelentéktelen a jövőnk boldogsága szempontjából. De sajnos ez nem így van. Abban a pillanatban mihelyst titkolnánk valamely tettünket, mások, vagy magunk előtt, netalántán Isten előtt, abban a pillanatban olyan szürke füstöt szívunk a tüdőnkbe, mintha csak dohányoznánk. Hiszen az igazság olyan, mint a tiszta levegő létezésünk pillanataiban. Ha nem ismerjük az igazságot, az olyan mintha nem friss levegőt szívnánk. Persze bele fér néha egy-egy cigi, de mikor rászokunk a dohányzásra, akkor már ez folyamatos lesz. Ugyan úgy, mint mondjuk a kis hazugságokkal teli életünk.

Így mérgezzük magunkat születésünk pillanatától és nagyon ritkán merjük vállalni a teljes igazságot magunkról, magunkkal kapcsolatban. Mert egy hernyónak születtünk. A hernyó, lent kúszik mászik a bozótban, szeret elbújni a fény elől és imád zabálni, na meg másféleképpen élvezni a létet. Csakhogy a hernyó fogja, hogy ő többre született és legbelül érzi, hogy létezése sokkal fantasztikusabb is lehetne, mint araszolgatni egyik ágról, a másik fűszálra, hogy megzabálgassa a friss hamvas hajtásokat.

De persze nem tud lejönni róla, és csak mászik-mászik és zabál-zabál. Aztán, ha nem csippenti fel egy kismadár, nem kapják el a hangyák, nem pottyan bele egy friss harmat pocsolyába, nem lép rá senki, vagy másféle “Game Over” témájú sztori nem történik vele, akkor addig zabál, míg egy nap hányingere lesz a saját létezésétől, és sugárban el kezd hányni, öklendezni kifele mindent, amit addig magába épített, fogadott. Mert már nem bírja elviselni, hogy csak a zabálás, meg a menekülés érdekli. Olyan csömört kap, hogy el kezd hányni, és ezt a hányást saját maga köré tolja, hogy belefulladjon, mert jobb nem jut eszébe, hogy véget vessen létének, annak a formának ahogy eddig létezett…

Aztán, mikor körbehányta magát, csak ott kuksol a sötétben és imádkozik, hogy valami történjen, mert ő nem is akar tudni se a világról többet, se a pompás levelekről, se a többiről, amik eddig csábították mindenfelé, hogy hernyóként mászkeráljon és a fák legzsengébb hajtásait csipegesse.

Aztán addig gubbaszt ott és vár, meg imádkozik, míg úgy nem kezdi érezni, hogy a menekülés és elbújás, öngyilkosság nem megoldás az életére, és hajthatatlan vágyat nem kezd el érezni arra, hogy kitörjön a sötétségből, amiben eddig élt. Nem tudja mi történt, mi fog történni, de elkezd mocorogni és ütni, rúgni, törni, kifelé a megkeményedett hányadékának, múltjának börtönéből.

Addig kepesztet, addig küzd, míg felhasad börtöne körülötte, és nagy nehezen kirángatja magát a burokból, amibe saját magát zárta előző tetteinek hatására.

De az elcsendesedésnek, átgondolásnak, imának, és befelé fordulásnak meg lesz az eredménye is és csodálkozva tapasztalja, hogy  megállásának eredményeképpen micsoda külső, belső változáson ment keresztül. Hiszen úgy érzi, soha többet nem kell megalázottan rettegve keresnie a boldogságot jelentő friss hajtásokat, hanem eddigi két dimenziós létezéséből hirtelen három lesz, hiszen gyönyörű pillangóvá változott és szárnyaival neki tud szaladni az égnek, hogy bárhová eljuthasson. Hogy ezentúl ne csak zabálni akarjon minél többet, amit talál, hanem rájöjjön, hogy csak a legkülönlegesebb, értékesebb dolgokat fogadja magába, és innentől csak virágporon fog élni, amit magasból fog észre venni, mert ezentúl ő is tud repülni.

Nekünk is így kell átváltoznunk, mint ahogy a hernyó teszi. Fel kell ismernünk életünk, gondolataink, tetteink irányítórugóját, és ha bizony annak középpontjaiban csak saját magunkat találjuk, akkor tudhatjuk, hogy önző hernyók vagyunk és szükségünk lenne egy kis magunkba szállásra. Mikor ezt megtesszük, kapunk esélyt az így növesztett szárnyakkal, hogy pillangók lehessünk, és csak a jót kezdjük el látni és magunkévá tenni, úgy mint a pillangó, aki csak a nektárt, az édeset teszi magáévá…

Ha félsz attól, hogy a jót és a szeretetet válaszd és lásd az életedben, ha félsz megértéssel fordulni mások felé, még ha téged nem is ismernek el, akkor tudhatod, hogy még úgy élsz mint egy hernyó. És most már azt is tudod, hogy a hernyókból előbb vagy utóbb, ha el nem pusztulnak még mielőtt el jön az ideje, pillangók lesznek. Bármikor úgy dönthetsz, hogy te márpedig eleget éltél hernyóként, és most azonnal pillangóvá szeretnél válni.

De állj készen a változásra mikor elkezded. Mert ha neki állsz, akkor már nem lehet visszacsinálni a szárnyaidat.

Mert ezt jelenti embernek lenni…

, , , , ,

Na mi újság mester?

Fogalmazhatnám meg röviden leginkább a jelenséget, amivel mostanában egyre többet beleszaladok. Emberek kérdeznek életszituációkról, történetekről, hogy nekem, mint mesternek mi a véleményem erről. (Vagy látok embereket akik mesterként hirdetik magukat, mert elhitték, hogy azok.)

Na mi újság mester?

Ilyenkor mindig azzal kell kezdenem, hogy nem vagyok mester. Azon vagyok, hogy az legyek, de soha nem leszek az. Mert az, aki mester, az már nem is mester…

Mert nagy a szám, meg mert magabiztos vagyok, meg mert tudom mit akarok, attól még egyáltalán nem biztos, hogy ez egy követendő példa mások számára. Ez az én utam. De mivel ez az utam, így elég sok tapasztalatra tettem szert az élet minden területén. És azt kell mondjam, hogy könyvárus szerzetesként szereztem be a legnagyobb tapasztalatot. Mert mire eljutottam oda, hogy megértsem, nem könyvet kell eladnom, meg bevételt gyűjtenem, hanem segítenem kell az embereken, addig elég sok pofont kaptam. És a pofonok persze nem múlnak el akkor sem, amikor már csak az vezérel, hogy szolgáld a többieket, meg segíts másokat legjobb tudásod szerint, de egészen másképp csattannak. Legfőképpen nem az én arcomon, hanem azén, aki adni szeretné őket.

Azt tudnám lefektetni legfőképpen, hogy el kell jutni a józanságnak egy olyan szintjére, és itt beszélek a megszállottság, a drogok, az alkohol, vagy másféle cuccok gondolkodásmód megváltoztató hatásától való mentességről; a más emberek, barátok, mesterek, különböző társaságok gondolkodásunkra való hatása iránti függőségről, hogy le merjünk ülni egy helyben, és órákon át képesek legyünk egyedül lenni saját magunkal anélkül, hogy megnézzünk egy filmet, elszívjunk egy cigit, vagy bárkit felhívjunk.

El kell jutnunk oda, hogy bezárkózzunk pár napra egy szobába és képesek legyünk figyelni, hogy mit csinálunk akkor, amikor nem lát minket senki. Mert azok vagyunk mi, akik akkor vagyunk, amikor azt hisszük, hogy nem lát senki. És igazából Ő az az Én, aki az igazi legbenső ellenségünk, és egyben legjobb barátunk is. És azokkal a gondolatokkal és tettekkel kell valamit csinálnunk, amiket akkor teszünk, vagy akkor gondolunk.

Ez nem magány, ez nem befordulás és depresszió, hanem önmagunk megismerése, felfedezése, amiből, ha depresszió, drogozás, vagy filmnézés lesz, akkor az menekülés. Menekülés a valóságból, a drogok, barátok, filmek és mesterek karjaiba. Amik lehetnek hasznos döntések és lépések is, ha a végkövetkeztetés, vagy eredmény az lesz, hogy eljutunk oda, hogy végül mégis csak be merjünk zárkózni abba a szobába, és meg merjük nézni, hogy kik is vagyunk valójában, sőt el merjünk beszélgetni vele, és meg merjük változtatni azt, akit ott találunk.

Mert ennek a legbenső énünknek van egy küldetése, egy nagyon fontos dolga, ami miatt újra meg kellett itt születnie az anyagi világban. De ha mi még nem tudjuk teljesen tökéletesen biztosan, hogy mi ez a dolog, és ebben a helyzetben nem az a célunk, hogy megtudjuk, akkor el fog minket téríteni az útról a film, a tv, az újság, az alkohol, a drog, vagy egy barát, aki éppen kitalálta, hogy ő most sakkozó lesz és olyan lelkesedéssel mesél róla, hogy mi is azt gondoljuk, hogy sakkoznunk kell, vagy belevágnunk egy Európában egyedülálló mlm rendszerbe, hogy aztán egész Ausztria alattunk legyen és végre gazdagok legyünk.

Azt gondoljuk, hogy pénz kell ahhoz, hogy boldogok legyünk, és néha ezt annyira elhisszük, hogy el is felejtjük mi is lenne az a dolog, amit legszívesebben egyedül csinálnánk a szobában.

A szobában pedig legelőször mindennel fogunk foglalkozni, amik nem mi vagyunk, és mindent fogunk csinálni, amiről azt gondoljuk, hogy attól majd nem érezzük egyedül magunkat. De ha már mindent megtettünk, amiről vártuk a boldogságot, és mégsem lettünk tartósan elégedettek, akkor eszünkbe jut majd, hogy mindig is szerettünk volna megtanulni gitározni, kardot forgatni, festeni, énekelni, táncolni, vagy kertészkedni, esetleg szobrászkodni, vagy megtervezni egy energiagazdaságos házat, írni egy könyvet a szerelemről, stb…

Aztán mikor erre rá jövünk, akkor már ki is lépünk a szobából, hogy elkezdjük végre valóra váltani legbenső énünk vágyát, a természetünknek legmegfelelőbb foglalkozás felé megtenni az első lépéseket, de az utcán megint találkozunk a megszállottság, a drogok, az alkohol, vagy másféle cuccok gondolkodásmód megváltoztató hatásának lehetőségével. A más emberek, barátok, mesterek, különböző társaságok ránk aggatott címkéivel és megvetésével, és akkor próbára is lesz téve egyből a bátorságunk és elszántságunk, hogy akkor most mi lesz és megyünk tovább megvenni az ecsetet meg a vásznat a festményhez, a balettcipőnket a hattyúk tavához, vagy a gipszet az energiatakarékos ház makettjének elkészítéséhez.

És ha nem, akkor megint vissza ülünk ugyanabba a mókuskerékbe, amiben azelőtt voltunk, hogy bementünk volna a szobába és megtudtuk volna azt, hogy mi is az életünk célja, mi az a tevékenység, ami miatt megszülettünk. De most már legalább kikörvonalazódott bennünk a dolog, hogy talán mit is szeretnénk és ott fog libegni előttünk, talán még álmunkban is megjelenik, hogy eljussunk oda, hogy megint egyedül akarjunk lenni egy kis időre, hogy mindent és mindenkit letegyünk, elengedjünk és ki tudjuk találni azt, hogy miként is váltsuk valóra az álmunkat, tegyük meg azt, amiért megszülettünk.

Nincsenek mesterek, mert a mesterek jól tudják, hogyha elhiszik, hogy ők mesterek, akkor bezárnak egy kaput, mert a mester az már készen van és tud mindent. De mi – egyszerű földi halandók -, bár néha egy-egy tettünkkel kiemelkedhetünk a hétköznapi emberek átlagos tömegéből, mégsem lehetünk azok. Mert mihelyst azt gondoljuk, hogy azok vagyunk, abban a pillanatban bezárunk egy kaput. Azt a kaput, amin keresztül eljutottunk odáig ahol éppen vagyunk és ami alapján valaki éppen úgy érezte, hogy mesternek kell gondolnia, vagy szólítania. És néha, amikor már megunja az ember ennek az újra és újra elmagyarázását, akkor már nem szól érte. De ha van esze, odabent, legbelül tudja, hogy csak egy mindenekfelett álló Mester van, aki mindannyiunknak csepegtetett a végtelen tudásából, hatalmából és tehetségéből egy picit. Amiből ha nem gondoljuk magunkénak, vagy olyan kincsnek, amitől többek lennénk másoknál, akkor egyre többet és többet fogunk kapni Tőle…

Ezt mondja Isten mindenki mestere, a Bhagavad-Gitában, :

sreyán sva-dharmo vigunah para-dharmát sv-anusthitát
sva-dharme nidhanam sreyah para-dharmo bhayávahah

Sokkal jobb saját előírt kötelességünket hibásan, mint a másokét tökéletesen végre hajtani. Jobb ha az embert saját kötelessége végzése közben éri a halál, mintha más feladatait végzi. Mert mások útján járni veszélyes.

BhagavadGita 3.34 

Jó munkát mindenkinek, főleg a mestereknek!

, , , ,

Az ŐS-MAG-ŐR nyelv fejlődésének sarkalatos támadási pontjai! ŐsMagyar nyelv egy exszerzetesa tollából 2.rész.

Ez az írás a második része Az ŐsMagyar nyelv egy ExSzerzetes tollából! Te érted amit BeszÉLSZ? c. bejegyzésnek, ahol nyelvünk rejtett titkait fejtegettem.

Köszönöm szépen a sok lájkot, és megosztást. Mivel nagyon gyorsan összegyűlt a 100 Tetszik az írásra, amit azért kértem, hogy lássam van-e érdeklődés erre témára. Elkészítem ezt a második ŐS-MAG-ŐR bejegyzést.

Az ŐS-MAG-ŐR nyelv fejlődésének sarkalatos és támadási pontjai. ŐsMagyar nyelv egy exszerzetesa tollából 2.rész.

FONTOS: Figyelmeztetlek, hogy csak akkor olvasd tovább ezt a bejegyzést, ha készen állsz arra, hogy egy elég brutális tézist tárjak eléd és minden Magyarul beszélő Magyarságával kapcsolatban. Olyan tényeket ismerhetsz meg a hétköznapi nyelvünkből, melyek ha az Őseinket mint kedves és aranyos simogatós népnek szeretnéd gondolni, akkor valószínűleg ki fog borítani… Továbbá mint a múltkor, itt is szeretnélek figyelmeztetni, hogy ezek a saját gondolataim és nem tartoznak egyetlen párthoz, valláshoz, filozófiához sem. Valamint el kell, hogy mondjam, hogy továbbra is abból indulok ki, hogy megváltoztatták a Magyar nyelvet annak céljából, hogy elfelejtsük rejtett titkait és értékeit, hogy népünket nemzetünket a kocsmák, plázák, vagy más függőséget okozó népbutító dolgokkal foglalkozzunk, ahelyett, hogy valódi életcélunkat váltanánk valóra. (Ezt itt nem fejtem ki bővebben, mert az első részben már leírtam, és remélem elolvastad már, és úgy olvasod-eme másodikat.)

Egy Tört-ÉN-Elem

Vagyis egy történetemmel szeretném kezdeni, ami pár éve esett meg velem, amikor is Doubravszky György (Hiteltársulás) meghívott egy általa szervezett konferenciára, hogy mutassam be a Kyusho Jutsu (Ninjutsu energia áramlással kapcsolatos művészete.) alapjait az üzlet embereknek, hiszen nagyon tetszett neki amit egy másik előadáson, ahol vendégem volt azt fejtegettem, hogy miért fontos a hétköznapi embereknek is az egyenes gerinc.

Na és ezen a konferenciáján, ott volt Kassai Lajos a Lovas íjász, aki már-már világszámnak számít, hiszen még a Kínaiak is meghívják, hogy tanítsa őket lovagolni, meg lődözni (Bár ez a szóhasználat talán egyeseknek sértésnek tűnhet, hiszen a művészet és amilyen szinten azt gyakorolja mindenképpen egy rendkívüli komoly és elismerésre méltó dolog, nézd el nekem, hogy ezt a blogot sem harcos szerzetesnek, hanem harciszerzinek hívom, hiszen úgy sokkal aranyosabb.) Na ő mesélt egy két dolgot a népünkről, a csatáinkról, meg arról, hogy nem úgy van az, ahogy a történelem órán megtanítják.

Nem mennék bele, most hogy kinek van igaza, meg kinek nincs, az biztos, hogy amit most tanulunk, vagy amit én tanultam a suliban az bizony nem tesz büszkévé, és a nemzeti hovatartozásomat sem erősítette, amiket ő mesélt, azok viszont olyan gondolatokat hoztak elő bennem vagy érleltek meg, melyek most következni fognak.

Én egy lélek vagyok.

Természetesen továbbra sem gondolom azt, hogy az önmegvalósítás szempontjából lényeges (LÉNY-ÉGE, lény-ege) az, hogy ki milyen nép, faj, nem szülötte, hiszen a lélek örök, és születik újra meg újra, és semmi gondom az ŐS-KERESZT-TÉNY felfogással sem. Viszont nem tartom helyén valónak a Magyarokat egy klasszikus értelembe vett, mai jelentése szerint Keresztény népnek beállítani, hiszen Jézus és Mária csupán egy 2000 éves történet, és bár kétség kívül fantasztikus erő és tudás rejlik ezekben a tanokban is, de MAG-ŐR  NEMZETT-ünk a Hunnák ősi népe sokkal-sokkal ősibb múltra tekint vissza annál, mint amikor István Király belátta, hogy a kor és az életstílushoz fel kell vennünk politikai okokból ezt a hitet is. (Hiszen ő maga, gyakorolta az Ős Magyar vallást, és a Kereszténységet is. Legalábbis nekem ezt még tanították az ŐS-Akolban (iskolában), hogy ő azt mondta, hogy elég gazdag ahhoz, hogy a Pogány isteneknek is áldozzon és a Kereszténységet is támogassa.) Persze ettől függetlenül az Ős Magyarságnak része volt a jelenleg értéknek tartott Keresztény eszme rendszer és tudás, de amit ma ebből ismernek és gyakorolnak, az csak halovány árnyéka az eredeti tudásnak…

Pogány-Keresztény kérdés

Itt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy még amikor én gyermek voltam, és nem lettem megkeresztelve, akkor is úgy használta a társadalom a pogány szót, mint egy gyűjtő nevet azokra akik nincsenek megkeresztelve. Sőt, osztálytársaim előtt sokáig én Pogány voltam, hiszen a köztudatban majd 1000 esztendeje így maradt fent, hogy vannak akik Megkeresztelkednek és keresztények lesznek, a többiek meg a pogányok. De igazából nem vagyok pogány, soha nem is voltam, illetve talán egy kicsit mindig is az voltam, hiszen a pogányság is egy hit világ, egy rendszer, melyről valljuk meg őszintén, hogy nem sokat tudunk.

Persze azóta eltelt több mint 30 év az életemből, és sikerült megismerkednem a Védikus kultúra mindent magába foglaló, mindent elfogadó, és mindent ismerő ősi Tanításaival, mely bármelyik modern és akár hitetlen tudós szerint is a legősibb tudás Istenről ebben a világban. Ezek az írások, már sok ezer esztendővel ezelőtt említik népünket (Hunnák), és megjövendölik Jézust, valamint még sok-sok minden mást is. A Hindu Panteon félistenei, pedig más-más neveken, de rendre beazonosíthatók bármelyik később felbukkant vallásban, ideológiában, legyen szó a Görög, Egyiptomi, Kínai, Római, Maya, vagy bármilyen kultúrkörről. (Erről majd egyszer írok, hogy a védák mit mondanak ezeknek a vallásoknak a kialakulásáról, és ezeknek az ősi kultúráknak a kialakulásáról, hiszen minden le vagyon írva…) Ezért azt gondolom, hogy bár mint olyan a pogányság manapság nem nagyon elérhető, a pogány Istenek Panteonjáról meg aztán pláne semmit nem nagyon hallani, simán azt gondolom, hogy ő nekik is meg lennének a Védikus 33 millió félisten közül azok akiknek megfelelnek.

Ős Mag Őr Ló Vas Nemzett (Ős Magyar Lovas Nemzet)

De most térjünk vissza a nyelvÉSZkedéshez Kassai Lajos nagyon benne van a lovas íjászatban. Mondom mindezt anélkül, hogy láttam volna akár egyszer is lovon ülni, vagy lődözni. Persze a könyvét megvettem és elolvastam, de ez nem befolyásolt a mondat elején leírt dolgokban. Sok minden mellett arról is mesélt, hogy hogyan teltek őseink minden napjai amikor még lóháton töltöttük életünk nagyobbik felét.

Elmesélte, hogy az, hogy a Magyarok menekülést színlelve hátrafelé lődöztek, ez csak egy aljas manipuláció, hiszen a Magyarok nem csak hogy hátrafelé, hanem körbe, 360-fokba tudtak lőni, vagy legalábbis ez volt életüknek a célja, hogy ezt elsajátítsák, mert így voltak minél hasznosabb tagjai a seregnek. Hiszen a könnyű lovas harcmodorunk, vagyis nem hordtunk páncélt, hanem csak könnyedén „kényelmesen” ültünk a nyeregben és ez megkövetelte, hogy az ellenséggel ne ütközzünk meg közvetlenül, hanem azt körbe lovagolva, a vágtázó lóról minden irányból, bármerre fordulva menve agyon tudjuk lőni. Továbbá azt is mesélte, hogy igazából a Magyar férfiak szabad idejükben, ezt a képességüket csiszolgatták, és erre gyakoroltak, hogy ebben a képességben minél magasabb szinten legyenek.

Én pedig eme történeten kezdtem el GOND-OLD-KODNI.

El is kezdeném akkor az ŐS MAG-ŐR nyelv fejtegetését ennyi kis bevezető után. (Csak erős idegzetűeknek ajánlom tényleg tovább…)

Hova érdemes lőni?

Az első mai kifejezésünket az előbb írtam le. Egy nagyon szép harcászati kifejezés, amit ős idők óta így mondunk, hogy AGYON-LŐNI. Hiszen nem az volt a cél, hogy bele lövöldözzük az emberekbe a nyílvesszeinket, hanem az volt a cél, hogy minden lövéssel kiiktassunk egy embert. Amire ugye mi a legvalószínűbb, hát az, hogy ha bekap a fejébe egy nyílvesszőt, és ott károsodik az agy. Tehát őseink tisztában voltak vele, hogy ha bármilyen formában a fejen belül is eltalálják az Agyat, akkor egyel kevesebb ellenséggel állnak onnantól szembe. Na és ezt a kifejezést a mai napig ugyan így mondjuk, akár csak azt, hogy FEL-HŐ (lásd az első részben).

De menjünk csak tovább harcos nemzetünk és harcias GOND-OLD-kod-ÁSUNK (gondolkodásunk) mentén. A magam részéről rengeteget agyaltam azon, hogy miért vagyunk vajon ilyen rossz indulatú nép, és miért irigy és kárörvendő, meg ön sajnáltató a Magyar. Természetesen erre a kérdésre is a nyelvünkben és őseink életmódjában, sőt harcmodorában találtam meg a választ.

Sok szó meg van régebbről, évekkel ez előttről, de nyelvünk és népünk gondolkodás módjának filozófiai áttörése, pár hónapja érett meg bennem, amikor azon gondolkodtam, hogy vajon mennyire csodálatos, ahogy a szavakat szét szedve, össze állnak azok a hang alakok és KI-FEJEZ-ések, melyek külön-külön is ÉRT-ELME-sek, és ezekből FEJ-LŐ-dhetett folyamatosan nyelvünk, MAG-ában hordozva az ősi TUD-ÁSÁST is, amiről a MÚLT-KOR volt szó (Elemek, Szerek, SZER-ELEM, EGÉSZ-ség, FÉL-ELEM stb.)

A következő szavunk a FEJ-LŐ-dés!

SZÓ-val AMI-KOR a MAG-ŐR ember nem HARC-OLT éppen, akkor GYAK-ŐRÖLT (gyakorolt, vagyis feldolgozta a megszerzett ismeret anyagokat, mint ahogy a malomban is megőrölik a búzát, illetve a gyakni szót ma is előszeretettel használjuk a legyakni, vagyis legyilkolni szó szinonímájaként.), hogy hasznosabb tagja legyen a MAG-ŐR HARCOS-SOK TÁRSAD-DALMÁNAK. Úgy TUD-OTT egyre hasznosabbá válni, hogy MAG-TAN-ÜLT (megtanult) VÁG-ta-LÓ (vágtató) lóról, pontos LŐ-VÉS-eket leadni.

Ahogy pedig GYAK-ŐRŐLT, egyre csak FEJ-LŐ-dött, és amikor megkérdezték, hogy mit csinál, akkor nem azt mondták, hogy egyre jobb lesz, hanem azt, hogy FEJ-LŐDIK.

Ezzel a GOND-OLD-at körrel egyből értelmet nyer a „Fején találta a szöget” kifejezés, hiszen szalmabábukra lődöztek GYAK-ŐRLÉS képpen, és úgy lehet minél jobban FEJ-LŐDD-ni a találatok minél pontosabb kivitelezésében, hogy egy szeget, vagyis egy apró pontot helyezünk el a cél közepén.

Na most ha végig gondoljuk, hogy az általunk használt FEJ-LŐ-dés szót használjuk tulajdon képpen a bármiben való jobbá vállás kifejezésére, akkor érthetjük, hogy miért akar a Magyar ösztönösen úgy jobb lenni másoknál, hogy lenyomja a körülötte lévőket, vagyis legyakja őket. Hiába fejlődik valaki mondjuk a Jógában, vagy meditációban, hiszen egy fejbe lövéssel, vagyis gyilkolással kapcsolatos szót használunk ennek a kifejezésére, ami tulajdon képpen teljesen abszurd, de mégis csak teljesen valóságos.

Hiába akarunk egy tündér cuki TÁRS-AD-DAL-mat elképzelni magunknak, meg aranyosak lenni és rózsaszín köddel körbe véve tudomást sem szerezni a csúnya és rossz dolgokról a világban, és bemagyarázni magunknak, hogy velünk ez úgy sem történhet meg, hiszen maga a nyelv amin nap mint nap kommunikálunk, magában hordozza a harcot és a harc maga egyszerű brutalitását az élet minden területén, ami akarva akaratlanul ki hat az életünkre.

A következő Sarkalatos pont:

Mai értekezésünk SARKAL-atos  ős szava, az amikor egy-egy eszme, vagy stratégia SARKAL-atos pontjairól beszélünk. A lovat sarokkal való beugratás, vagyis amikor sarokkal megérintjük, vagyis SARKALL-juk a lovunkat, aki ettől tempót vált és eleinte ügetni, egy újabb sarkalástól, vagy egy nagyobbtól pedig VÁG-tat-ni kezd, hogy mi a hátán TÁM-AD hassunk, vagy  csak GYAK-ŐRŐL-HASSUK a FEJ-LŐDD-ést.

A mai napig használjuk a kifejezést, hogy a kollégáinkat, rokonainkat, szeretteinket próbáljuk jobb teljesítményre sarkalni.

Vagy ahogyan a ló irányításában is a legfontosabb pont az ahol a sarkunkkal megérintjük, hiszen a fordulás is így történik jobbra-balra, mert a kezünkben az íjat és a vesszőt fogjuk, mert közben csata van és FEJ-LŐNI kell. Tehát a filozófiák, stratégiák, eszme rendszerek, vagy viták, bírósági ügyeknek is van sarkalatos pontja, vagyis olyan fontos és meghatározó pontja, mint őseinknek volt a sarkalás.

Mi az hogy TÁM-ADÁS?

Na és akkor ha már az előbb meg említettem, akkor a TÁM-ADÁS is érdekes, hiszen adunk valamit, ha mi vagyunk a TÁM-ADÓK. Ugye a TÁM-aszték, vagy TÁM-pont egy olyan dolog, ami megakadályozza, hogy egy bizonyos irányba valami elmozduljon. Tulajdon képpen a TÁM-ADÁS is egy ilyen kifejezés, hiszen amikor jön az ellenség, nem csak az ŐS MAG-ŐR BÖLCS-ÉLET-ben (ős magyar bölcseletben) tanácsos kitérni előle, hanem az összes valamire való keleti harcművészet azt tanítja, hogy „Ne állj a sínen, ha jön a vonat!” Vagyis térj ki a TÁM-ADÁS elől. És a fentebb említett Lovas harcmodorunk pont erről szólt, hogy kitértünk az egész sereggel az ellenség elől, körbe lovagoltuk és fejbe lődöztük őket. (FEJ- LŐDD-tünk).

Szeretnél kapni egy kis támogatást?

Utolsóként, hogy tényleg ne legyen hirtelen túl sok az anyag, foglalkozzunk egy kicsit azzal, amikor Vitéz harcosaink egymást harci csatakiáltással bíztatták, amit egyszerűen csak TÁM-UGATÁS-nak mondanak, hiszen lovon vágtázás közben nem használhatta az ember a nyelvét a fogai közelében, mert könnyen elharaphatta volna a csata hevében, így csak hangot adott. Így pedig akkor könnyen megérthetjük a támogatás szó jelentését, aminek a töve szintén a TÁM.

Ez a bejegyzés főleg a mai TÖRTÉNT-ELEMi (történelmi) FORR-ÁS-ainkban fent maradt, népünk ősi életvitelének, és nyelvi összefüggéseinek a megvilágításából SZÜL-ETET-t. Csak mert bár csak elenyésző mennyiségben, de kaptam negatív visszajelzéseket is mely szerint ezek a szavak amiket leírok, csak spekulációk, és semmi közük a valósághoz. Azért választottam a Harcos témát, mert igen is egy harcos nemzet vagyunk, és habár csak alig maradt őseink dicsőségéből és tudásából valami meg mára, azért a nyelvünk csak őrzi azt az ős TUD-ÁS-t, mellyel fel lehet kutatni mindent ami most elveszettnek is tűnik azoknak akik soha sem GOND-OLD-kodtak el a BESZ-ÉLETÜKÖN.

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, akkor nyomj egy LÁJK-ot és kérlek oszd meg az ŐS-MER-ŐSEID-del, hátha ÉRDEK-ÉL valakit még a téma.

100 Lájk összegyűlése esetén következik a 3. rész, ahol már nem a harciasság, hanem sokkal mélyebb és spirituálisabb REJT-ELEMEK-ről fogok ÍR-ni.

1. ŐS MAG-ŐR RÉSZ.

, , , , ,

Hogyan élhetem úgy az életem, hogy az ebben a világban és a következőben is egyre jobb legyen?

Létezésünk jelenlegi állapota az aminek gondoljuk magunkat. Teljesen mindegy, hogy milyen hívők vagyunk, meg milyenek nem, vagy követünk-e valamit vagy nem. Felismertük-e már, hogy a létezésünk arra van, hogy fejlődjünk, és nem arra, hogy az élvezeteket hajkurásszuk. Persze az is teljesen mindegy, hogy ezzel most egyet értesz-e vagy nem, hiszen a következő biztosan bekövetkező élményünkről fog szólni ez a bejegyzés.

Hogyan élhetem úgy az életem, hogy az ebben a világban és a következőben is egyre jobb legyen?

Sok mindent szeretnénk belezsúfolni az életünkbe, sok mindent szeretnénk elérni, vagy megszerezni, vagy sok dolog van amin szeretnénk túllenni. Ezek a dolgok általában pozitív minőségűek, hiszen normális esetben senki sem akar háborút, betegséget stb, hanem mindenki szerelemre, gazdagságra vágyik, vagy valamilyen formában ezek különféle megnyilvánulásaira. Aztán amint azt a Jó Isten jónak látja, abban a mennyiségben, formában és tempóban megkapjuk a nyakunkba minden vágyunkat feketén fehéren, a maga valóságában. Hiszen bár mindent jónak látunk ami nincs nekünk és azt gondoljuk, hogy mi is szeretnénk élvezni, attól függetlenül mindennek van jó és rossz oldala is egyaránt.

Gondoljunk csak bele, hogy hány sima szerelmen vagyunk túl, vagy mennyire olyan amilyennek elképzeltük az amelyikben vagyunk éppen. És ez ugyan így van a gazdagsággal, egészséggel, szépséggel stb. Tulajdonképpen mindenért szenvednünk kell, hiszen amennyire élvezni akarjuk, vagy amennyire élvezzük, ugyan annyira fogunk szenvedni is tőle. A dolog pusztán élvezetünk vágyának természetétől függ, hogy előtte kell-e szenvednünk, vagy utána érte.

Például, ha rendszeresen mozgunk, edzünk sportolunk, nem zabálunk meg mindent amit elénk raknak, akkor ez egy bizonyos értelemben szenvedést élünk át az egészségünkért előre. Ha pedig mindezeket a dolgokat nem tesszük, akkor elveszítjük az egészségünket, és betegek leszünk, vagyis utólag kell majd szenvednünk, megint csak azért, hogy visszanyerhessük az egészségünket. Csak nem mindegy, hogy az orvos mondja-e, hogy diétázzunk, azért, hogy nehogy még rosszabbul érezzük magunkat, vagy fitten, egészségesen mi magunk döntünk úgy, hogy valami zsíros csöpögős kramancot tolunk be ahelyett, hogy a zöldségeshez mennénk be ebédért…

Vagy ugyan ilyen a gazdagság, hiszen rengeteget kell dolgozni érte, vagy sokat agyalni, és általában amíg nincs, szenvedni a szegénységtől. Ha meg csak úgy megkapjuk, akkor mások rossz indulatától és irigységétől kell szenvednünk.

Szóval láthatjuk, hogy minden ami ebben a világban fontos, magában hordozza minden téren a szenvedés és az élvezet eszenciáját is. Persze mondhatja valaki azt, hogy neki egészségesen táplálkozni és edzeni az nem szenvedés, hanem élvezet, de akkor megint csak belép az örök igazság, és amennyire élvezed az edzést és táplálkozást, ugyan annyira fogsz tőle szenvedni is, mondjuk valami hiánytól, vagy sportbalesettől, mert túlerőltetted magad. Na meg ha valaki élvezi a munkát, és azt, hogy felépíti a saját gazdagságát, akkor attól fog szenvedni, hogy közben nem foglalkozott nagyon más dolgokkal, elhanyagolta a családját stb… Számtalan ilyesmit láthatunk, hogy a szépséggel kapcsolatos dolgokba már bele se menjünk mélyebben.

Viszont amióta megszülettünk, azóta biztos, hogy el fog jönni a nap, amikor le kell mondanunk mindenről, amit ebben a világban elértünk. Teljesen mindegy, hogy milyen hívők, milyen gazdagok, egészségesek, szépek, sikeresek, szerencsések stb. vagyunk, a halál minden vallásban és ideológiában az emberi élet befejezése. Persze alakultak már olyan vallások melyek az ősi írásokat megpróbálják úgy magyarázni, hogy az emberi élet igen is folytatható, de tulajdon képpen azt látjuk, hogy mégis csak mindenkinek meg kell halnia. sőt, még ha maga Isten, vagy Isten fia, vagy akármelyik prófétája érkezik el ebbe a világba, ők is ezen a kapun keresztül hagyják el.

“A Halál, fajtól, nemtől, vallástól, politikai, vagy gazdasági helyzettől független. Nem egy büntetés, hanem egy törvény.”

Mégis sokan azt gondolják, hogy velük ez nem fog megtörténni. Persze ezeket a sorokat olvasva benned is lehet, hogy felmerül, hogy arra az oldalra sorold magadat, hogy te nem gondolod azt, hogy nem fogsz meghalni. De attól, hogy valaki néha elgondolkozik a halálról, attól az még nem jelenti azt, hogy készen is áll rá.

A Halálunk minden nap, bekövetkezik. Hiszen amikor lefekszünk aludni, tulajdon képpen, egy kicsit meghalunk. Csak a Jó Istennek köszönhetjük, hogy ugyan abban az álomban ébredünk fel minden nap, minden reggel, mert látja bennünk még a fantáziát, hogy valamit valóra tudunk váltani még életünk folyamán a hatalmas, kozmikus tervéből. De mivel az Úr útjai kifürkészhetetlenek, így sosem lehetünk benne biztosak, hogy nem az volt-e az utolsó napunk. Hiszen a halál úgy jön mint a tolvaj. avagy amikor a legnagyobb a valószínűsége, hogy nem számítunk rá, és el tudja rabolni röpke kis életünket.

Ezzel nem lehet mit tenni, csak egy dolgot. Méghozzá elfogadni, és a mindennapjaink részévé tenni. Hiszen ha tetteinket annak a tudatában, és annak az elvnek alárendelve tesszük meg, hogy estére már nem leszünk ebben a világban, vagy csak úgy tudjuk álomra hajtani a fejünket, hogy a reggel már nem talál itt bennünket, akkor tapasztalatból tudom, hogy sok mindenben egészen más döntést leszünk képesek hozni. Mert át gondoljuk, hogy azt akarjuk-e, hogy örökre és végérvényesen visszavonhatatlanul úgy emlékezzenek ránk, azok akik itt maradnak, hogy ezt meg ezt tettük.

Persze ez egy nem túl népszerű gondolkodás mód, és kell hozzá egyfajta spirituális érettség, vagy bölcsesség, főleg, ha szeretnénk folyamatosan fenntartani ezt a tudat állapotot. Nem beszélve arról, hogy olyan szinten jó döntéseket leszünk képesek így meghozni, vagy olyan lépéseket fogunk meglépni, amitől akkora pozitív változás következik be az életünkbe, hogy a sok jótól, hajlamosak leszünk elfelejteni ezt a meditációt. Ezért ez sem egy végleges megoldás, hanem csak egy ideiglenes, hiszen ezt is elkezdhetjük élvezni, és akkor bizony szenvedni is fogunk tőle. (Ezt is csak a saját bőrömön tapasztaltak alapján mondom.)

Így a legkedvezőbb az, ha meghozzuk a döntést, hogy bizony azt szeretnénk, hogy úgy emlékezzenek majd ránk, mint jó emberekre, aki jó és hasznos dolgokat tett, melyeket a szeretet vezérelt, és az ez iránti vágyunk érzett kötelesség tudatból, mondhatni az ezt az eszmét szolgálni akarásból tevékenykedünk.

Persze mindennek a krémje már az volna, ha még megkoronáznánk mindezt azzal, hogy Istennek csináljuk ráadásul mindezt, de igazából ezt Ő sem várja el tőlünk, hiszen tisztában van vele, hogy jelenleg milyen nehéz Neki alárendelnünk életünk minden pillanatát. Persze ad rá módszereket, hogy ezt is meg tudjuk tenni, de ezt mindaddig nem fogjuk tudni meglépni, amíg a fent említett két lépést el nem kezdtük magunkévá téve gyakorolni.

Vissza esés, nehézség lehetséges, sőt inkább biztos, hogy lesz, de ha legalább így élünk, akkor azért nem kell majd aggódnunk, ha el jön értünk a halál, hogy milyen csomagot kapunk még a nyakunkba azoktól akiket itt hagyunk. Mert botorság volna azt hinni, hogy Isten nem nézi majd meg mi marad azok szívében, akikkel együtt éltük a kis történetünket, és kedves emlékként emlékeznek meg rólunk, vagy örülnek, hogy végre megszabadult tőlünk a világ.

Mindig lesz akinek  majd a bögyében leszünk, tehát ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenkinek az elégedettségére törekednünk kell. De ha többen vannak azok akikkel jó a kapcsolatunk, mint ahányan utálnak bennünket ebben a világban, akkor jó úton járunk.

Nem beszélve arról, hogy ha esetleg mégsem halnánk meg ma estig, vagy megélnénk a holnap reggelt, akkor az a nap sokkal jobb lesz és sok pozitív felénk küldött gondolattal könnyebben fogjuk valóra váltani ebben a világban és ebben az életünkben megteendő kötelességünket is. Hiszen senki sem véletlenül van ott és ahol…

, , , ,

“Halálos tavasz” hindu meditációs háttér zene az életedhez:

Deadly Spring Island Monastery – The Sambandha Mantra Commando by The Sambandha Mantracommando on Mixcloud

, ,