Menü

Bujinkan mint vallási szervezet:


vallások szimbólumai a földön
Ninjutsu mint olyan, egy harcművészet. Az egyetlen, ahol az alapelveket tanítják egészen kezdő szinttől. És hát nekem ettől az ami. De ma olvastam egy hírt ami elgondolkodtatott…

Szóval az elkövetkezendő években a Ninjutsut mint egy vallási szervezet fogják bejegyeztetni Japánban, mert akkor így könnyebben tudják odaát megépíteni a Honbu Dojót. (Gazdasági okokból…) Ilyenek a törvények, Ninjutsu meg mindig úgy változik, hogy érvényesülni tudjon a legfőbb elv mögötte, ami ez: "Túlélés".

Szabó Pál a magyarországi Ninjutsu apostola egyik könyvében említi, hogy ez sokkal több mint egy harcművészet, vagy mint egy életmód. Azt mondja már ott, hogy ez egy vallás.

Aztán nem is olyan rég az egyik bhakta viccesen megemlítette, hogy ha vagy Magyarországi Krisna Tudatú hívők közössége, akkor miért nem csinálom meg a Magyarországi Ninja tudatú hívők közösségét. :) Akkor nevettem rajta. :) (persze most is) De mindenképpen érdekes lesz. Bennünket akik most gyakorlunk nem hiszem, hogy annyira érintene ez a változás mint a jövő nemzedékeit.  Viszont sok kérdést vetett fel bennem ez a pár mondatos hír, amikre minden bizonnyal majd csak az idő fog tudni válaszolni…

És végül is miért ne lehetne egy egyház? Hiszen hinni kell benne. De ettől még csak az marad ami. A legtökéletesebb harcművészet. Főleg az ilyen húzásokért, mint ez a következő. Nem fél a változástól, hanem maga megy a változás elébe, hogy ő döntse el mikor küzd meg vele és ne a változás üssön rajta mikor nem számítana rá. :)

Gouranga