Menü

Cigánybűnözés?


cigánybűnözés

Tegnap beszéltem telefonon az öcsémmel, a kis Diegóval, aki majdnem footballsztár lett…

De aztán meggondolta magát…

Ott lakik még mindig Vasmegyében Bozzaiban abba a kicsi faluban, ahonnét én is jövök.

El mesélte:
hogy múlt héten kocsival mentek át egyik faluból (Vép) a másikba néhány barátjával. Aztán egyszer csak jött 3 autó, az egyik eléjük vágott, a másik melléjük jött, a hátsó pedig mögöttük maradt és így szorították le őket az út szélén megállásra kényszerítve őket (az öcskös vezetett).
Aztán kiugráltak belőle szamurájkardokkal a cigók…
Azt mondja szerencséjük volt, hogy az egyik haverja pont ismerte az egyiküket így megúszták fenyítés nélkül.

A Roma különítmény szamurájkardokkal felfegyverkezve kereste a környéken a Gárdistákat, vagyis a Magyar Gárda tagjait.

Nekem
semmi bajom a cigányokkal, zsidókkal, arabokkal, de még a magyarokkal sem. Hiszen a lélekre nem tartoznak ezek a hamis megállapítások. Az nem fehér és nem fekete. De úgy néz ki a rendszer most igyekszik a különféle csoportjait egymás ellen fordítani. Azt mondják, azok egy csoportja, akik zsidóknak gondolják magukat, úgy keverik a lapokat, hogy azok akik cigánynak hiszik magukat, gyűlölködjenek azok ellen akik magyarnak születtek. A két nép így egymást fogja utálni és a harmadik pedig röhög a markában.


Hamarosan háború lesz.

Ez nem csak az én magánvéleményem. Igazából azt hiszem az volna a legjobb, ha mindenki elolvasná ezt a bejegyzésemet és akkor megtudnák, hogy nincs értelme Magyaroknak gyakni a cigányságot és az sem vezet sehová, ha mindez fordítva történik, mert közben egy manipuláló harmadik csoport meg rácsap a helyre ami a holtak után marad. Ez a tervük…

Inkább össze kéne fogni és együtt dolgozni egy "szebb jövőn", meg meg kéne keresni annak a harmadik csoportnak a manipulálós tagjait és felelősségre vonni őket.

De hát Kali-Yuga van, a hazugság, az álszentség és a veszekedések kora, mikor az emberek nem akarják a vallás elveit gyakorolni, hanem csak saját érzékkielégítésük érdekli őket. Pedig ha mindenki neki állna a Hare Krisnát énekelni, sokkal könnyebb volna megoldást találni az efféle gondokra…

Én már énekelem. De csak egy vagyok 7,5 milliárdból, és bár még vagyunk páran akik így teszünk a többség még mindig azt gondolja, hogy Ő Isten…

Egy dolgot tehetünk asszem: készülünk a csatára
Én legalább ezt teszem

Hare Krisna