Menü

Csak egyszerűen repülés


“Akinek szárnyai vannak, azt nehéz a földön tartani”

Kicsit beindult az élet ezzel a szeptemberrel. Azt hiszem amúgy is beindult volna, de legfőképpen a Főiskolai tanulmányaimnak köszönhetem azt a momentumot jelen életemben, hogy általában mindegy milyen programot csinálok, mert mindig egyszerre legalább két helyen kéne lennem. Ami azt jelenti, hogy épp nagyon elfoglalt ember lettem. De egyenlőre bírom a terhelést. Azt hiszem át estem már néhány holt ponton mikor legszívesebben csak dobtam volna egy-egy témát az életemből, de végül is folytattam és mentem tovább és kiderült, hogy egyenlőre simán jó ez így és menni fog a dolog.

air, repülés

Tartottam órát üzletembereknek a tábornoki gondolkodásmódról és a csapat építésről, valamint a harc és az üzlet összefüggéseiről, meg forgatott nálunk edzésen a tv is megint. A Kékfény c. műsorban leszünk ha minden igaz október elején valamikor, majd jelzik.

Szereztem egy ZTE Balde okos telefont, hogy akkor nagyon mobil, meg interaktív tudjak maradni egésznap akárhol. Amúgy csak azért ezt a modellt választottam, mert egy barátom akivel együtt voltunk a Himalayában, egy ilyennel ment fel 5400-ig hóviharban és a telefon végig nagyon okosan viselkedett, semmi baja nem lett…

Aztán úgy néz ki, hogy költözök ismét, mert nem bírok két nővel egy fedél alatt élni. Vagyis inkább ők nem bírnak velem. Mert nem adom meg nekik amit szeretnének. De ezt nem élem meg kudarcnak, hiszen nem azért jöttem ide, hogy én legyek a férfi az életükben, csak simán kibéreltem egy szobát. Hogy többet szeretnének, az természetes, mint ahogyan az is, hogy én meg nem, mert nem ütik meg a mércét. A szoba meg amúgy is sötét, és csak bepattan a napfény a felsőbb lakások ablakairól, ráadásul egy függő folyosóra néz. Na de szerencsére olyan kedves meg jó embereket dobott az életembe most Istenke, hogy úgy néz ki gyorsan megoldódik ez a kis probléma is. (Ráadásul egy durván jó kis helyre megyek, ha minden jól megy.

Megérkezett egy kis fekete gyémánt is az életembe, még talán a gyerekkorból. Vagyis régről találkoztunk most valahogy „véletlenü” újra, hiszen vagy 8 éve nem láttam, erre meg itt lakik a szomszédban. És persze ép ésszel ezek a dolgok fel nem foghatók, de valahol legbelül engedem, hogy a dolgok történjenek úgy ahogy meg kell történniük, mert olyan sűrű most az élet, hogy igazából csak felültem és lebegek a levegőben.

Pont úgy élek most, mint a Siklóernyő tanfolyamon, ahol egy lepedőre erősítjük magunkat különböző zsinórokkal, neki szaladunk a hegyről és meglovagoljuk a szelet, ami fúj, és akárhogy nem lehet benne repülni, mert akkor zuhanás lesz belőle. Szóval nekem is most fúj a szél, és már felszálltam a levegőbe, ahol a sors szelei különféle irányokba dobálnának. Nekem nincs más dolgom, csak irányítani az ernyőt, hogy ne egy sziklának csapódjak, vagy egy fán kössek ki, esetleg egy másik siklóernyőssel ütközzek össze a levegőben. A lényeg, hogy repüljek, most még egyenlőre, meg az, hogy mikor újra le kell szállni, akkor egy gyönyörű nyugodt tisztásra érkezzek meg, ahol simán landolhatok anélkül, hogy összetörném magam…

Mert ugyan a szél mindig fúj, és mindenkié, azért egyszer csak le kell szállni…

, ,