Menü

Dance Or Die


Táncolj úgy mint ha most táncolnál utoljára

Mert igazából nincs is értelme máshogy táncolni. Mert ha nem így táncolsz, akkor nem is táncolsz. Sokan gondolják, hogy ha zenére mozognak az már tánc. Vagy azt gondolják, hogy néhány mozdulatot összeillesztenek, megtanulnak egy koreográfiát, akkor már tudnak táncolni. Vagy azt gondolják, hogy valaki nem tud olyan jól mint ők…

JazzBalett

Mikor kölök voltam, anyám minden áron táncost akart belőlem faragni. Először elvitt Rákkenrollozni, mert volt egy osztálytársnőm, aki a bátyjával nagyon nyomták, és amúgy is ez akkor igen nagy divat volt. Mint mostanában mondjuk a Salsa. De nem álltam be, mert meg kellett volna fogni a lányok kezét. Persze nagyon mérges volt rám, de nem adta fel a tervét és rá pár évre valahogy rávett, hogy jazzbalettozni járja a suliba. Azóta sem tudok visszaemlékezni, hogy milyen motivációval mentem el minden edzésre, meg jártam táncolni, meg gyakoroltam otthon, hiszen rajtam kívül 1-1 fiú ha volt, a többiek mind lányok voltak. Soha nem beszélgettem egyikükkel sem nagyon. Viszont a tánctanár, Zsuzsa néni különleges figyelmet szentelt nekem, hiszen kevés fiú volt, aki ráadásul még kitartóan is csinálta. Nem emlékszem pontosan, hogy 1 vagy két évet jártam-e? Csak arra emlékszem, hogy igazából soha senki nem cikizett emiatt, hogy balettcipőben, meg cicanadrágban ugrabugrálok egy csomó csajszival…

balett

Csak arra emlékszem, hogy jártunk fellépegetni. Különböző falusi eseményekre, meg mindenhová, ahová csak lehetett menni akkoriban, gondolom én, mert akkoriban ez kicsit sem érdekelt, csak szóltak, hogy menjünk és akkor mentem. Egyszer a Pecsában volt itt fent Pesten egy verseny. Rettenetesen izgultam és életemben nem láttam még akkora színpadot, mármint olyan közelről, hogy nekem kell rá felmennem, akkori partneremmel. Érdekes, hogy éveken át táncoltam egy lánnyal, aki amúgy a húgom osztálytársnője volt, de én sose beszéltem vele, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy valaha is érdekelt volna bármi is akár csak egy kicsit. Csak arra emlékszem, hogy Adrinak hívták, és mindig vele táncoltam…

Aztán lezavartuk az előadást, hatalmasakat ugrottam, meg fordultam, pördültem, de nem éreztem egy kicsit sem a helyemet. Természetesen nem nyertünk semmit soha és ez így évek távlatából visszatekintve szerintem a közönynek volt főleg köszönhető, amivel képes voltam mozogni. Vagyis mivel hiányzott a megfelelő motiváció, ezért csak körülbelül annyit gondoltam a dologról, hogy na akkor táncra járok, akkor táncolok, ez a dolgom, szóval nyomom.

Mit tanultam, mikor pénzért táncoltam?

Aztán valahogy véget ért a művelet. Fogalmam sincs meg hogyan, csak asszem elkezdtem valami mást csinálni és így megúsztam. De legalább anyám belátta, hogy nem az én műfajom, pedig megpróbáltam valóra váltani az álmait. Talán, hogy ő sosem lett nagy táncos. Nemtom.

Aztán az iskolai diszkókon kívül, meg máshol, ahol más emberek táncolnak, nem nagyon mozogtam én sem zenére. Bár szerettem félrészegen kigombolt ingben ugrabugrálni mindig is egy csomó másikkal akkor és ott…

Aztán a váltás akkor lett, mikor megismerkedtem a Pitbullal. Az akkori mesteremmel. Valahogy összeakadtunk valami szórakozó helyen, mikor leszereltem a honvédségtől, mert csupán időpocsékolásnak éreztem a Magyar honvédségnél eltöltött munkaidőt. Egy baráti társasággal mentünk egy szórakozó helyre, ahol aztán táncoltunk. Aztán haverok lettünk, meg edzettünk együtt és egyszercsak bedobta, hogy kéne neki még egy ember, mert nőknek táncol pénzért, és látta, hogy tudok mozogni, mit szólnék hozzá. Én meg persze mondtam, hogy miért is ne…

Nem szeretnék az a 3 év alatt eltelt fellépésekről nyilatkozni, bár elfelejteni nem nagyon tudom őket, azért csak voltak dolgok, amiket ott tanultam meg a táncról, mert kötelező volt. Például, hogy nem volt olyan opció, hogy rossz műsort csinálsz, mert ugye ezek a fellépések általában sokba kerültek és az éjszakában kellett nyomni őket, vagyis gyorsan bele kellett tanulni.

Gyorsan meg kellett érteni, mitől szép a tánc és az ember gyorsan megértette, hogyha bizony el akarja adni magát, akkor annak belülről kell jönnie. Mert hiába tud olyan mozdulatokat, amiket senki más, ha nincs benne érzés, akkor nem ragadja magával a néző közönséget. És itt jött a lépés, hogy miként kell érzéssel megtölteni a táncot, vagyis hogyan lesznek a mozdulatok lenyűgöző hatással másokra. És akkor rá kellett jönni, hogy igazából nincs is kapcsolat a táncos és a táncot csodálók között…

táncosok

Mi is nekem a tánc?

A táncosnak meg kell találnia a pillanatot és az akkor ott lévő energiákat össze kell kapcsolnia a zenével, a lélegzését rá kell hangolnia a zene lüktetésére, amitől a szíve el kezd a zene ritmusára járni, amitől a testben elkezdenek érzések előjönni és a mozdulatok teljesen természetesek és magától értetődőek lesznek. Eggyé kell válni akkor és ott a zenével. Ez egy hosszú pillanat, egy soha véget nem érő érzés, ami viszont minden következő pillanatban elmúlik és a táncosnak újra és újra, folyamatosan keresnie kell. Mikor megtalálja, utána minden azon múlik, hogy meddig tud összekapcsolódva lenni ezzel az érzéssel, mert addig lesz fantasztikus amit csinál azok számára is, akik kívülről figyelik őt.

Mert a közönséget az ragadja magával, amikor meg van ez a pillanat és ennek válik szemtanújává. A táncos pedig abban a pillanatban egy extra lökést kap a nézőtérről, mert az emberek megkapják azt az érzést, amit megmutat a pillanatban és egyből mindannyian el kezdik érezni, de mivel tisztában vannak vele, hogy az érzés a táncosból érkezik, ezért még jobban figyelni kezdik, és ettől vissza is irányítják neki mindazt, amit kaptak tőle abban a pillanatban. Na és ekkor a legtöbb táncos extázisba esik, amitől vagy besokkol, vagy kizökken. Csak az igazán táncos táncosok (szándékosan nem használom a profi kifejezést) képesek ezt tovább fokozni és az újabb kintről érkező hullámot ismét beépíteni a táncukba, felhasználni, elvezetni és ismét visszairányítani a közönség felé. Akik megérzik ugyan azt a felturbózott különlegességet, amit együtt összedobtak és legnagyobb százalékban nem tudnak mihez kezdeni velük és nekik is táncolniuk kell, a táncos köré kell gyűlniük, esetleg hozzá kell érniük, és innentől már sokan táncolnak együtt, ugyan arra a zenére.

Na és akkor, itt minden attól függ, hogy akik csatlakoznak, azok milyen táncosok, mert ha van közöttük akár csak még egy, aki van azon szinten és megtalálja ugyanúgy azt a pillanatot, mint az, aki eredetileg táncolt, akkor ez a dolog, amit nevezhetünk egy érzésnek, de igazából sokkal több annál, el kezd oda-vissza pattogni kettejük között oda vissza, mindig megduplázva az előző cuccot.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, mert életemben egy kezemen meg tudom számolni hány olyannal találkoztam, akinek talán meg lenne az esélye arra, hogy ezt így átélje, meglássa és akkor ott megvalósítsa. Olyan meg talán, aki tanítani is képes mindezt, az ritka mint a fehér holló…

A legtöbb képzett táncos megreked az első hullám bekebelezésénél és megpróbálja lenyelni, hiszen soha sehol nem kapott még ilyet. És aki ilyen szinten van, általában rájuk mondják, hogy profik. Mert meg tudják érinteni, igézni, babonázni a közönséget.

Kezdő táncosok

Viszont míg ez nincs meg valakinek, vagy nem is törekszik rá, hogy meg legyen, mert nem is tud róla, hogy van ilyen, vagy csak egészen más motivációval táncol, addig csak egy lelkes amatőrről van szó. Hiába sok gyakorlás, a rengeteg táncóra, a jobbnál jobb tanárok, a gyönyörű ruhák, mert nem képes mindezt összehozni.

Mikor valaki lát egy táncost, egy olyat, akiről az elején írtam, akkor ő is motivációt érez, hogy táncoljon. És lehet, el is kezdi tanulni a műfajt, hiszen amit lát, meg kap, azt ő is akarja. De a legtöbb esetben nem így látja, mint ahogyan leírtam, hanem csupán annyit érzékel az egészből, hogy itt van valaki, aki nagyon jó zenére nagyon jól táncol és nagyon megtapsolják, nagyon csodálják, és ebből a csodálatból akar igazából magának. A legtöbbjük sosem jut el persze oda, hogy valóban képes legyen így megérinteni a közönséget, ezért pár év után feladja, vagy más stílus, hobbi után néz…

Önzetlenség

A tánc az önzetlenségről szól. Mikor valaki ezt megérti, és minél mélyebben megérti, annál gyorsabban halad az úton, hogy össze tudja fűzni a pillanatokat, hullámokat érzéseket. Hiszen le kell mondania arról, hogy ő irányítsa a testét és le kell mondania arról, hogy ő különálló egység legyen a zenétől. És ekkor találja meg a pillanatot, ami ha nem önzetlen, és elkezd ragaszkodni hozzá, már el is illan a következő pillanatban. De ha nem ragaszkodik hozzá csak elengedi és változik együtt a zenével, ahogy mindig több és több lesz egy következő ütemmel, akkor szétküldi a közönségnek, akik ugye általában visszadobják. Ha még mindig önzetlen tud lenni és nem kap sokkot és nem ragad bele, hogy akkor ő ezt most igazából örökre érezni szeretné, és csak el tudja engedni, hogy kövesse az érzéseket a következő ütembe, akkor folytatódik a folyamat.

A zene ilyen szempontból magát a változást szimbolizálja és a táncosnak eggyé kell válnia a változással és a változással változni, arra válaszolni, jelenti azt, hogy eggyé vált a pillanattal, megtalálta a hullámot.

Ehhez az önzetlenséghez azt gondolom, úgy kell táncolni, hogy ez az utolsó tánc az életünkben, vagyis nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi lesz utána, ki mit fog gondolni. Akkor és ott úgy kell lenni, mint aki nem él ez után már többet…

Improvizáció

Ezt az állapotot legfőképpen improvizatív úton lehet megtalálni, de megtanulni csak koreográfiával lehet. Az első szárnycsapások az érzés felé, amit leírtam, az az, mikor a táncos először engedi el valaminek a hatására a jól begyakorolt koreográfiát és simán, lazán improvizál belső mozdulataiból…

Csoportos tánc

Ezt az érzést meg lehet találni csoportosan is, mikor nagyon hosszan egy adott koreográfiát táncol sok-sok ember egyszerre, együtt. Ebben az esetben az összehangolt mozdulatok gerjesztenek egy olyan élményt, mely sokszorozódik maguk a táncosok közt egymás közt pattogva…

bharatanatyam

Tánc Istennek

Természetesen ugyan úgy, mint bármi más, ez az érzés és folyamat is Istentől jön. És ennek a hatásnak, érzésnek is meg vannak ugyanazok a hatásai a jövőre tekintettel, mint minden más érzésnek, tettnek. Vagyis, ha minderről azt gondoljuk, hogy én csinálom, engem csodálnak, én élvezem, akkor a karma törvényének megfelelően, amennyire élvezek egy dolgot, ugyanannyira fogok tőle szenvedni is. Ez törvény. Vagyis hiába van meg a pillanat, ha az nem tökéletes.

Tökéletessé úgy tudom tenni, ha felajánlom Istennek, vagyis közben arra gondolok, hogy Drága jó Istenke, nézd, hogy táncolok Neked, kérlek leld benne örömed. :) És ekkor jön az igazi mindent elsöprő érzés, amit már nem írok le, mert amiről eddig szó van az is olyan téma, hogy talán egy páran nyesték. Ez a rész viszont már nagyon komoly munkát igényel, és az élmény feldolgozása, megértése, sőt megfogalmazása is egyfajta lelki érettséget igényel.

Vagyis itt ebben a témában egyenlőre ennyi volna, ha valakit jobban is érdekel, személyes beszélgetés során, illetve a hamarosan megrendezésre kerülő harciszerzi Tudatos-nap keretein belül fogok értekezni. :)

Jó munkát, sok szerencsét és kitartást kíván neked egy olyan ember, aki egy olyan világba igyekszik, ahol minden szó egy dal, és minden lépés egy tánc. Mert ha nincs tánc, akkor inkább legyen halál.

Dance or Die