Menü

Dogmák Vs Elvek


angelpray
Még kölyökkoromban nagyfaterék
párszor elcibáltak templomba magukkal. A hideg rázott ki, ha öreganyámékkal
templomba kellett mennem. Kicsi voltam, s
így alacsony és az öregasszonyok nagy kufferján kívül semmit sem láttam
a műsorból. Azon kívül a zenei ízlésemet sem elégítette ki a pap és a hívek
éneke, a tömjénes füstölőtől, amit meg középen végiglóbáltak a belem fordult
ki. Nem jött be ezen kívül még a
félhomály sem, meg az sem, hogy itt nem lehetett játszani, meg mindenki olyan
másképp viselkedett a templom falain belül, mint kívül…
 
Kb ezek voltak azok az élmények,
amik meghatározták az Istenkeresésemet úgy 10éves koromig. Ekkor azonban megjelentek a Mormonok az életemben és egy egész
más képet vázoltak fel nekem Istenről, vallásról és bemutatták, hogy igen is
lehet jól érezni magunkat egy vallásos összejövetelen… Megtanították nekem,
hogy Istentől nem kell félni, mert Ő a legjobb barátom…

Aztán persze mivel a keresztény
írások beismerték önnön hiányosságukat, miszerint, hogy ezek a dolgok csak az
abszolút igazság 1%-át teszik ki de Isten nem nyilatkoztat egyenlőre ki többet,
hiszen még ezt sem vagyunk képesek követni, na akkor elhagytam a vallást és a
magam útját kezdtem el járni. Hiszen világ életemben maximalista voltam és azt
mondtam Istennek, „Na ha te nem adod nekem a teljes igazságot, akkor én sem
adom neked a teljes életemet. De szólj mihelyst itt az abszolút igazság, én
abban a pillanatban neked adok mindent!”

Aztán nem sokkal később a poklot
is megjárva erkölcsileg meglehetősen leamortizálódva betévedtem Krisna-völgybe…

Elsőre lenyűgözött a másfajta
élet. Az első pillanattól tudtam, hogy Krisnás leszek, pedig még semmit sem
tudtam róluk, csak a dogmáikat ismertem, hogy milyen önsanyargatásban élnek,
meg lepedőbe csavarva járnak, meg festik magukat…
 
Elvek

Szerencsésnek mondhatom magam,
mert Ninjutsut gyakorolhatom. Ez egy olyan harcművészet, ahol a dolgokat
mélységeikben adják át és nem csak a felszínt. Az évek alatt megértettem, hogy
mit jelentenek az elvek a technikák mögött. Most már magam keresem az elveket a
mozdulatok mögött, hogy az eszenciájukat értsem meg a technikáknak, ne csak
sorrendjüket. Ez a nézőpont aztán szép lassan az évek folyamán kiterjedt az
egész életemre és most már mindent eképen szemlélek. Így sokkal könnyebb
megértőnek lenni emberekkel és megérteni emberi sorsokat, hiszen nem azt nézem,
hogy én mit tudnék kapni ebből, hanem azt, hogy mit tudnék hozzátenni abból
amit tudok. Mikor pedig adni akarok, akkor sokkal többet kapok, mint amennyit
valójában adtam…
 
Dogmák

Sok ember esik bele abba a
hibába, hogy felszínesen vizsgál meg egy-egy dolgot. Ezek azok az emberek
általában, akik gyors eredményeket akarnak minél kevesebb befektetett
energiával. Nem megérteni, megvalósítani akarják a dolgokat, hanem csak élvezni
az eredményüket. Mint vannak olyan harcművészeti rendszerek amik azt mondják,
hogy fél év alatt egy jó harcost faragnak belőled. De van akinek ez kell és
beiratkoznak egy ilyen tanfolyamra, fél év után meg elhiszi, hogy azt a rosseb,
mekkora nagy harcos lettem…

Ezek az emberek azok, akik
dogmáknak látják a vallásos gyakorlatokat, és tradícióknak a harcművészeti
katákat (mozdulatsorok). Ezek az emberek nem akarják valóban érteni a világ
működését, csak rendelkeznek egy bizonyos felszíni tudással, amivel el tudnak
villogni egy-egy hozzájuk hasonló társaságban és így tudják néhány beszólással
fényezni saját egójukat, hogy igen, én mindenhez értek…

Ők azok az emberek, akik mikor
mégis úgy döntenek, hogy megpróbálják mélyebben megérteni a dolgokat 1-2 éven
belül, mivel felismerik, hogy fel kell adniuk saját hibáikat abbahagyják azt a
dolgot amivel épp elkezdtek ismerkedni, mivel komolyabb áldozatot nem
hajlandóak hozni a fejlődésük útján és így inkább abbahagyják a gyakorlást. No
de általában ott folytatják a társasági életet, ahol abbahagyták és itt már
persze olyan fényben csiszolják saját hírnevüket, mint aki már mindent tud az
adott témával kapcsolatban, hiszen 1-2 évig csinálták is…
 
Az őszinteség fontossága

Ami a kétféle embertípust
megkülönbözteti egymástól, az nem más mint az őszinteség. Ha valaki őszintén
szeretne fejlődni, akkor igyexik minél jobban megérteni a dolgokat és így egyre
mélyebben valósítja meg a tudást, melyet kutat és hajlandó áldozatokat is hozni
a fejlődése érdekében, míg a másik, a dogmatikus aki csak az eredményre vágyik
gyorsan elbukik mert nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a részleteknek,
hiszen csak dogmákat lát bennük, nem pedig a mögötte munkálkodó elveket.

Az elvkereső embernek egyre
kevesebb lesz az ellensége, egyre több a barátja, egyre kevesebb lesz a
problémája és egyre nagyobb elégedettséget tapasztal, míg a dogmatikussal épp
az ellenkezője történik…

Az elvkereső embernek változik a
társasága is, hiszen gyorsan kiderül, hogy kik valódi barátai és kik azok, akik
csak azért barátkoznak vele, mert ugyan olyan nyomorultnak gondolják mint saját
magukat. Mikor az őszinte ember elkezd fejlődni a lelki életben automatikusan
fölé emelkedik saját hibáinak, amire a látszólagos barátai irigységükben
kiközösítéssel reagálnak. Persze vannak igazi barátok is, akiket nem zavar a
változás, hiszen valóban az emberért vannak, nem pedig a haszonért amit a
társaságból nyernek.

A dogmatikus ember pedig éli
tovább ugyanazt a nyomorúságos, felszínes kis életét és folytatja tovább a
kocsmafilozófusságot és egy pohár bor mellett nagyon érti és tudja a világ
dolgait…


Nekem sok barátom volt, mára
1maradt belőlük. Kaptam viszont helyettük sok újat, kik között megint van ilyen
is és olyan is. Mindenesetre egy biztos: Az idő minden kérdésünkre választ fog
adni…

Gouranga