Menü

Dojo: A hely, ahol az úton járnak…


Mindig van új a nap alatt

Tegnap előtt egészen
véletlenül ráakadtam az interneten egy számomra eddig ismeretlen dojora. Úgy
hívják, hogy
Bujinkan Brian Dojo. A honlapot bújva megakadt a szemem egy
információn, miszerint új emberek csak minden hónap első csütörtökén jöhetnek
ráadásul csak előzetes egyeztetés a
lapján…



Bár a héten
pihentetni akartam a derekam, illetve inkább azt a jóféle idegbecsipődést, ami
hétfőn egy rossz mozdulattal megjelnt az életemben, de már majd egy hete nem
tréningeztem és pont ez a nap volt a hó első csütörtökje, így hirtelen
felindulástól vezérelve felhívtam a megadott számot és bejelentkeztem…

Új hely új emberek…

Van annak egy
különleges feelingje, mikor elindulok felfedezni egy eddig ismeretlen Dojot.
Mindegy, hogy a világ mely részén van, mindegy, hogy milyen nyelven beszélnek
bent az emberek, csak számot vetek előtte mindig az életemmel. Úgy megyek,
mintha csatába indulnék, ahol nem akarok harcolni, de a lehetőség ott van, hogy
bármi megtörténhet… Aztán persze Bujinkan lévén szó általában mindig kellemesen
csalódok…
Egy hosszabb
útvonalat választottam az érkezésre, miszerint leszálltam a Stadionoknál a
metróról és onnét gyalogszerrel nyargaltam (1-2km.)… Mert a jó tempós gyaloglás
a legjobb bemelegítés egy végig ücsörgött nap után…
Útközben volt időm
bőven elgondolkozni, hogy vajon kik is lehetnek ebben a dojoban.
Az ismerős ismeretlen felé vezető út szokásos
érzése kerített hatalmába, miszerint harcosok közé megyek edzésre, akik elvileg
hasonló, vagy akár ugyan azon elvek szerint gyakorolják a harc művészetét, sőt
akár élik az életüket, mégsem ismerek közülük egyet sem és így igazából
vadidegennek számítanak…
Aztán odaértem a
helyre… Román utca 6.
Felmentem a volt
gyár épületébe, ahol manapság már egy családiasra sikerült, kellemesen
lepukkant, izzadságszagú edzőterem bújik meg…
Az ajtó mögött
mindjárt nagy kényelmes kanapé meg fotel, egy pult meg egy kedves asszonyság,
aki a férjével, illetve az egész családjával együtt csinálják a helyet már évek
óta… Míg várom a tréning kezdését edzőruhás gyerekek bukkannak fel innen onnan
és csintalankodnak egymással meg a szüleikkel…
Olyan kis otthonos a légkör…
Aztán bemegyek a
többiek után az öltözőbe, ahol találkozok a senseiel, aki szemöldökráncolós
mosollyal tudatja velem, hogy ő nem sensei, mert sensei az Hacumi sensei. Őt
szólítsam egész egyszerűen csak
Lacinak
Jó iramú tréning, igaz az elején a
rádiózenére történő bemelegítést meg az ugráló-kötelezést még sehol máshol nem
láttam, de mindenképen érdekes volt. Nyitott pozitív emberek. Amelyiküknek
színes öv van a derekán, ők már nem egóból tréningeznek, hanem tényleg lehet
velük gyakorolni…
Edzés után kicsit
beszélgettünk a bejáratnál kb este fél11 magasságában, ahol is megértettem,
hogy hiába akarok bármilyen motivációt, vagy fennkölt eszmét tenni efféle
tanulmányaim indíttatásának hátterébe, az egész egyszerű ok, ami ezen az úton
tart, az nem más mint a muszáj, vagyis az, hogy nem bírom abbahagyni… Ugyan úgy
mint azok sem, akik már évek óta csinálnak valamit. Az egyetlen dolog amit
tehetek ezzel a tulajdonságommal az az, hogy megpróbálom lefoglalni Krisna
szolgálatában…


Seijin

Mióta kedvenc sensim
és
kedves neje Ausztráliába emigráltak meghatározatlan időre, azóta nem jártam
itt. Pedig nagyon jó kis csapat van ebben a dojoban akikhez időről időre újra
meg újra vissza kell térnem… Gábor sensei vezeti most a tréningeket, akit talán
egy kicsit jobban edzőtársamnak érzek, mint mesteremnek, mert volt olyan idő,
mikor egyforma színű öv olt a derekunkon. :) Persze tudásban sosem álltam vele
egy kategóriában, de a szín azért csak szín maradt. Sőt ott voltam mikor
megkapta a fekete övet. De azért mégis egy kicsit hozzám közelebbinek vélem…
Itt a már jól
megszokott eszményi tréningen vehettem részt, igaz a softosabb fajtából, de hát
ez egyáltalán nem volt ellenemre, hiszen már régen találkoztunk, beszélgettünk
erről meg arról, meg kissé leamortizált voltam az előző napi tréningtől így jól
esett a könnyedebb hangvétel…
Ja, meg jött vele
Haripáda pr. (A főnököm) fia Bhima is első edzésre, aki vagy négy évig
Shirayan-ozott, de most úgy alakult az élet, hogy belekóstolt ebbe is. Azt
mondta tetszett neki és eljön legközelebb is…

Gouranga