Menü

“E nevek éneklésének nincsenek nehéz vagy szigorú szabályai”


Sri Caitanya MaháprabhuAz úgy volt,

hogy egy pár nappal az előtt kaptam engedélyt a bhajanra a templomban, mielőtt ez az ünnep történt…

Egyik reggel a reggeli meditálós, meg tanulós program után jött VijayaGauranga prabhu, a gondolkodókrisnás, meg a kisfia Subala, no meg persze Gauranga prabhu és elkezdték ezt a ceremóniát, aminek az a lényege, hogy a kisgyerekeknek egy bizonyos korukig nem nyúlnak a hajukhoz és akkor így szertartásosan elvégzik az első hajvágás ceremóniát. (Aminek biztos hogy van valami komoly jelentősége, meg tradíciója, de nekem fogalmam sincs, hogy miért így csináljuk. Ha valaki tudja, szólja már be lécci)

Mikor elkezdődött a yagja, akkor egyszer csak elém raktak egy harmóniumot, hogy akkor énekeljek alatta bhajant. Persze lányos zavaromban köpni nyelni nem tudtam, csak forgolódtam, hátha megpillantok valakit aki tud harmóniumozni rajtam kívül, de az Úr úgy rendezte, hogy nem volt senki más, a bhakták meg csak biztattak, hogy gyerünk mc énekelj csak.

Hát énekeltem…

Gondoltam akkor jó legyen, egy klasszikus “Mádhava” dallamot fogok játszani, amit egyszer egy ugyan ilyen köpni-nyelni nem tudós avatási ceremónia alatt énekeltem néhány éve Krisna-Völgyben és ami úgy tetszett a bhaktáknak és amit az elsők között tanultam meg. Meg mert ezt nagyon egyszerű játszani és ezért mikor így remeg a kéz akkor is nehéz elrontani…

Szóval elkezdtem játszani az akkordokat, amiket már biztos vagyok benne, hogy jó párszor játszottam és amiket azóta is jó néhány bhajanban játszottam már, de valahogy sehogy nem akart belőle az a dallam lenni, aminek kellett volna.

Sőt nemhogy nem akart belőle az a dallam lenni, totálisan elfelejtettem, hogy milyen meg merre és hogyan van az a téma. Néhányat húztam a harmóniumon, hátha beugrik, de nem így történt. Viszont a többiek meg már egyre csak bíztattak, hogy énekeljek.

Felnéztem hát Srila Prabhupádára az oltáron, aztán Gaura-Nitayra, és végső elkeseredésemben kértem őket, hogy bocsássanak meg nekem, amiért ilyen ostoba vagyok, hogy nem tudok egy hiteles dallamot játszani és utána csak végig fohászkodtam hozzájuk, hogy emiatt ne legyen eredménytelen a szertartás, hiszen a szent név így is a szent név, habár igaz csak én énekelem…

És akkor ez lett belőle:

“Óh, Uram, csak a Te szent neved jelenthet áldást az élőlények számára, ezért millió és millió neved van, mint Krisna vagy Govinda. Ezeket a transzcendentális neveket kegyesen átitattad összes lelki energiáddal. E nevek éneklésének nincsenek nehéz vagy szigorú szabályai. Drága Uram, szeretetből lehetővé teszed számunkra, hogy szent neveiden keresztül könnyen megközelíthessünk Téged, de én olyan szerencsétlen vagyok, hogy nem vonzódom hozzájuk.”

Sri Caitanya Maháprabhu: Siksastakam 2.vers


Persze eddig ez csak az én kis titkom volt, mert sokan mondták, hogy mennyire tetszett nekik amit akkor és ott énekeltem. De tegnap meghallgattam ismét és akkor gondoltam elmondom ezzel kapcsolatban a valóságot, hogy igazából így történt. Bár igyekeztem mindent megtenni, hogy ne így legyen…
Gauranga